De persze a kor jelleméből folyik, hogy mi az, amit fiai önfeláldozással követnek, amiért készek vért és életet is áldozni. Vannak ábrándosabb, és vannak tárgyilagosabb korok. Az utóbbiakban élni kívánnak az emberek. Élni olyan célokért, amelyek az életen keresztül a földhöz is erősebb szálakkal tapadnak.

A neue Sachlichkeit [neoobjektivizmus, új tárgyiasság] nem csupán művészeti iránya korunknak, hanem általános életfelfogása. Nem is szereti túlságosan az eget ostromló gondolatokat. Gyanúsak neki, fél tőlük, hogy nem őszinték. "Minél magasabb, magasztosabb egy idea (...), mostanában annál kevesebbre kötelez itt, e lapos földön. Sokan csak azért vallják, mert a magasság távolságot is jelent." Illyés Gyulának ez a szemrehányása mindinkább csak a tűnő világra vonatkozik. A holnap tárgyilagosan a vén földet akarja megreformálni. Ez a tárgyilagosság kiütközik éppen Illyés Gyulából is. Jellemző erre egyik méltatójának az a megjegyzése, hogy "a költő érzésében az ősi magyar szabadságeszme is a dolgozók sorsának megoldásában testesül meg".

Tekintélyiség, közösség és népiség, különösen pedig a három közül az első, kevésbé ideális koreszmék, mint a szabadság, az egyenlőség és a nemzetiség. "Szent tekintélyiségről" még senki nem énekelt, s bizonyára senki sem fog énekelni, mint a "szent szabadságról". Viszont igen sok hit és lelkesedés övezi a történelemnek nem egy élő személyiségét, aki a tekintélyiség koreszméjét képviseli és megtestesíti. Az újjászületés vágyával telített idők legtöbbször csak egy alakra vetítik előbb ki a csírázó koreszmét. Az idők szelleme érzékeltetni, megfoghatóvá törekszik tenni önmagát. Ezért egyetlen embertípusban fejezi ki énjét, énjének belső mivoltát. Talán nem lesz profán a hasonlat, hogy a világot is nem az Ige, hanem a megtestesült Ige váltotta meg. A széles tömegek szemében fontosabb a zászlótartó, mint ami a zászlóra van írva.

Ha pedig a közösségre és a népiségre gondolunk, ezek mint testetlen igék maguk is áttüzesedhetnek. Elvontan is van bennük annyi hívás, annyi vonzóerő, hogy a koreszmék rendeltetését betöltik. Odaadás a közösségért és a népiségért magasztossá válhat mindenki szemében. Közösség és népiség vért is kívánhatnak, s a vér adóját korunk gyermekeitől meg is kapják.

A közösség eszméjének korszerűsége sokban visszavezethető arra a stílusra, amely világszerte sajátossága az ipari munkásosztálynak. Az ipari munkás életérzését a napnak minden órájában állandóan a közösség erőteljes behatásai formálják. Az üzem, amelyben dolgozik, csupa együttműködés, csupa összjáték. Az egyes munkás csak egy porcikája az egésznek, amelyet egy vezérlő agy mozgat. A jóléti, egészségügyi, szociális berendezésekben is minden közös. Öltöző, tusoló, kávézó, étterem, olvasó, díszterem stb. A munkás egész napi élete beolvad ebbe az állandó közösségbe. Haladó szellemű gyárak már ifjúkorában megragadják, mintaszerű tanoncképzéssel nevelik, és egyszersmind biztosítják maguk számára a munkásifjúságot. Mindenütt érezhető az üzem támogatása, gondoskodó elirányítása, vezető keze. Az egyesnek szinte nem is kell gondolkodnia, nem kell előre néznie.

És ha a munkaidő végeztével a munkás hazatér, talán szünet áll be a közösségi életstílusba? A Bécs városa által a két világháború közé eső időszak közepén emeltetett óriási bérházak, amelyek mindegyike több ezer léleknek nyújt közös fedelet, s befogadóképessége egy nagyobbacska faluéval vetekszik, ízelítőt adnak a közösségi élet távlataiból. Mennyivel nehezebb az individualizmus ilyen környezetben, mint az elkerített apró családi házacskákban. A megnőtt életben a nagy ház is felfalja a kis házat. S a bérkaszárnya mennél hatalmasabb, élete annál jobban tele van közösséggel. A munkásság számára alig adatott meg a lehetőség, ami a liberalizmus eszménye volt, hogy ti. az egyén a saját portáján található eszközökkel maga kovácsolja a sorsát. A nagy tömegek széles körében az egyéni létet a közösség léte sokkal erősebben befolyásolja, az egyes ember boldogulása sokkal inkább azoktól a kapcsolatoktól függ, amelyek szorosan a többiekhez láncolják.

Így lesz az élet egy kissé önmagának a normája. Így jut a koreszme közös nevezőre a gazdasági viszonyoknak ugyancsak történelemalakító tényezőjével, amelyet a többi materiális történelmi tényezőkkel együtt a jelen tanulmányban némileg elhanyagolhatunk, de amelyeknek fontosságát nem szabad lekicsinyleni. Mind a birtokos nemesség, mind később a polgárság társadalmi túlsúlyának idejében, a koreszmék jól megfértek az akkor éppen virágkorát élő társadalmi osztály sajátos érdekeivel, és részben ezekből az érdekekből táplálkozó életfelfogásával. A történelmi materializmus egyoldalúan és durván állította be a gazdasági érdekek szerepét, de azt még egy Apponyi Albert gróf is hangoztatja, hogy "nagyon könnyen győződünk meg arról, (...) hogy annak az osztálynak az érdeke, amelyhez tartozunk, a tulajdonképpeni közérdek". Nem meglepő tehát, ha az élet rendje ma a munkásosztály érdek- és érdeklődési köréhez hangolódik, s a gondolkodás, érzület, ízlés a munkásosztály stílusára kap rá.

Amidőn így a közösség koreszméjének reális alapjait kimutatom, nem szeretném, ha ez bárkit arra bírna, hogy korunk eszmehármasságának ezt a talán legeszményibb tagját sárba rántsa. A közösség erkölcsi gondolat- és érzéstartalmát nem csorbíthatja, hogy olyan kedvező idő járja, amely a talajt a megvalósulásra előkészítette. Az alaposan megmunkált talaj teszi lehetővé, hogy a vetés kikeljen, és jól fizessen.

Korunk eszméiért lelkesedni lehet, és lelkesedni kell. Ezeket a koreszméket szeretni lehet, és szeretni kell. Nincs semmi okunk szégyenkezni miattuk. De nincs okunk megtagadni a XIX. századot sem. Nagyapáink bizonyára oly őszintén hittek benne, mint mi a jelenben. Megvolt a történelmi rendeltetése is a múltba temetkező eszmevilágnak. Hogy rendeltetését nem tudta úgy betölteni, mint kellett volna, az emberi dolgok közös sorsa. "Régi kor árnya felé visszamerengeni mit ér?" (Kölcsey) Becsüljük meg a múltat, de éljünk a Jelennel, lelkesedjünk a Máért.

Tekintélyiség, közösség, népiség híven képviselik a mi világunkat. Sok minden van sűrítve bennük, de úgy érzem, mégsem kényszerítettük Prokrusztész-ágyba a korszerű szellemiséget, amikor a mindenesetre bonyolult eszmekörnek a képét mindössze három erőteljes vonással rajzoljuk meg.

Imrédy Béla az "új Európa irányító eszméit" kilenc pontban sorolta fel: nacionalizmus; a közösségi gondolatnak előtérbe nyomulása az egyéni érdekekkel szemben; a vérségi kapcsolaton alapuló természetes közösségek, a család, a faj, a nemzetiség tisztelete és védelme; népi politika folytatása; a munka és a tőke viszonyának gyökeres revíziója, a munka elsőbbsége; a szociális igazság érvényesítése; hivatások szerint tagolt gazdasági munkarend; erős és állandósult központi hatalom; tervszerűen irányított gazdálkodás.

A szerteágazó valóság lényegét csak úgy ragadhatjuk meg, a sokféleség elevenjére csupán akkor tapinthatunk rá, ha összefoglaljuk. A tekintélyiség nagyon jól kifejezi azt is, amit az erős és állandósult központi hatalom és az irányított gazdálkodás jelent. A közösségi gondolat, a munka elsőbbsége, a szociális igazságosság és a hivatási munkarend elfér a közösség koreszméjében. A nacionalizmust, a vérségi kapcsolatok védelmét, s a népi politikát bátran visszavezethetjük a népiségre. A tekintélyiség, közösség és népiség így együtt talán mindezeknél többet is mond.

Azonfelül - amint Le Bon tanítja - "a nagy általános nézetek száma csekély". Eötvös József báró is csak három koreszmét emelt ki a múlt század szellemiségéből. Nem azért vagyunk tehát merészek, mert századunk uralkodó eszméit mindössze háromban állapítjuk meg. A merészség legfeljebb az, hogy az eszmék felfedezésére, ilyen hatalmas feladatra vállalkoztunk, és hisszük, hogy felfedező utunk sikerrel is járt. E hitünkben azonban megerősít, ha visszatekintünk eddigi vizsgálódásainkra. Az emberiség mindig újra vágyik; az élet ütemének lüktetése meghozta a fordulatot; a tekintélyiségben, közösségben és népiségben feldereng a múlt és a jelen eszmeköreinek szintézise; az új koreszmék méltók e mivoltukra.

Korunk eszméinek felfedezése után a következő feladat tartalmuknak kifejtése, azután pedig az eszmei tartalom értékelése, vagyis az uralkodó eszmékre vonatkozó lelkiismeretes állásfoglalás.

*

In Perneczky Béla: Koreszméink. Királyi Magyar Egyetemi Nyomda, Budapest, 1943, 33-38.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés