De van bennük azon felül is valami, ami sem korból, sem elődségből meg nem fejthető, hanem egyező lelki összetételben leli magyarázatát. Eötvös és Madách világnézetének közös vonásaira rámutatni nagyobbszerű feladat, s már csak az Értesítőben szorított szűk hely miatt is dolgozatom mindössze azt tűzte ki célul, hogy rávilágít Az ember tragédiájának azon helyeire, melyeken Eötvös költői müveinek egy-egy gondolata, egy-egy költői rajza, egy-egy beállítása, egy-egy hangulata nyomot hagyott, melyeknél úgy érezzük, hogy Madách valószínűleg másképp írta volna, ha Eötvös nem hat irányítólag a fantáziájára. Főképp A karthausival hasonlítottam össze, és meglepő egyezéseket találtam a két mű cselekvényében, gondolati struktúrájában és egyes részleteiben is. Rámutattam a Tragédia és a Magyarország 1514-ben egy-két rokon helyére, de érintettem a XIX. század uralkodó eszméinek befolyása az álladalomra hatását is, részletesebben azonban ezzel egy további dolgozatomban akartam foglalkozni. Azóta megjelent Barabási Kún József kitűnő értekezése: Madách és Eötvös. Ebben a két mű kapcsolatait tárgyalja. Minthogy azonban csak nagy vonásokban mutat ki egyezéseket, gondolom, nem végzek felesleges munkát alábbi összehasonlító megállapításaimmal.

Az egyezések sokszor élesebb világításba helyezik a Tragédia egy-egy helyét, de kimutatásuknak minden filológiáin túl van magasabb szempontja is.

Bizonyítja, hogy a Tragédia javarészt nem világirodalmi inspirációknak köszöni eredetét, hanem gondolatai, költői képei ott forrottak más magyar írók gondolkodásában, elképzelésében is, és mégis új és mégis eredeti formára találtak Madách ábrázolásában.

Eötvös A XIX. század uralkodó eszméiben ismételten kiemeli, hogy „a haladás az ember földi rendeltetése". (III. 144.) „Minél nagyobb az ember hatalma a fizikai világ fölött, minél többen emelkedtek míveltségre, minél inkább tiszteletben tartják az emberi méltóságot: annál nagyobb a míveltség előhaladása." - „De, ha az idézett viszonyokban kell valóban keresnünk a műveltség igazi, sőt egyedüli mérvét, lehetséges-e kétségbe vonnunk azon tényt, hogy az emberiség - amennyire történeteink visszamennek - folyvást halad?" (III. 105.) - „Nem ismerek istentelenebb állítást annál, mely szerint a Mindenható önmagának és az angyaloknak mintegy időtöltésül hozta világra az embert, hogy kegyetlen örömét találja azon nyugtalan törekvésben, amint bizonyos körben forog, s azon tehetetlen erőlködésében, amint a porból kiemelkedni törekszik, hogy fájdalmas eséssel megint visszasüllyedjen abba." (III. 103.) - V. ö. még I. 160., 82., 117., 360., 370., III. 99. Sőt „mások az egész történetben folytonos visszaesést, az emberi nem lassú elfajulását akarják látni". (III. 97—98.)

Madách Ádámja felébredve luciferi álomlátásából, három gyötrő kérdését tárja az Úr elé. Az egyik az, hogy halad-e az emberiség:

Megy-e előbbre majdan fajzatom,
Nemesbedvén, hogy trónodhoz közelgjen,
Vagy, mint malomnak barma, holtra fárad,
S a körből, melyben jár, nem bír kitörni? (4057-4060)

Amit az értekező Eötvös körben forgásnak mond, azt a költő Madách szemléletes hasonlattal érzékelteti. Amit Eötvös a legnagyobb istentelenségnek tart, azt Madách Lucifer szájába adja a mennyei színben, midőn a teremtésről vakmerően így gúnyolódik:

Méltó-e ilyen aggastyánhoz e
Játék, melyen csak gyermekszív hevülhet? (103-104)

Madáchnak is az a felfogása, ami Eötvösé, hogy az emberiség halad. Idézem Erdélyihez intézett levelének sokszor idézett sorait: „A vád a szocializmust nézi, mintha én azt gúny tárgyául akarnám tenni. Egész művem alapeszméje az akar lenni, hogy amint az ember Istentől elszakad, s önerejére támaszkodva kezd cselekedni, az emberiség legszentebb eszméin egymásután cselekszi ezt." Ti. folyton elszakad Istentől, és folyton önerejére támaszkodva cselekedni kezd. „Igaz, hogy mindenütt elbukik... de, bár kétségbeesve azt tartja, hogy eddig tett minden kísérlet erőfogyasztás volt, azért mégis fejlődése mindig előbbre s előbbre ment, az emberiség haladt, ha a küzdő egyén nem is vette észre..." Hozzátehetjük, hogy Madách bírálói közül sokan a Tragédiában ma sem látják a haladás költői kifejezését.

Ennek megítélése szorosan összefügg annak eldöntésével, igazak-e az álomképek. Számomra maradéktalanul megoldódik a probléma. Ádám az emberiség jövőjét akarja látni, hogy határozzon abban a kérdésben, vajon önerejére támaszkodva, azaz az isteni Gondviselésbe vetett hit nélkül, pusztán luciferi tudással, (mert isteni tudást Lucifer minden ígérete ellenére sem tudott neki adni), küzdi-e végig az emberiség életét, vagy sokszori bukásában, reményvesztettségében - e gyöngeségében - szüksége van-e rá, hogy - ismét az Erdélyihez írt levelet idézzük - „azon emberi gyöngét, melyet maga legyőzni nem bír, az isteni Gondviselés vezérlő keze pótolja, mire az utolsó jelenet ,küzdj és bízzál'-ja vonatkozik". Lucifer tehát úgy mutatja be a világ történetét, ahogy a hitetlen tudásnak kell látnia. Ez a tudás kétségkívül pesszimista, de ettől elfordul Ádám:

Láttam tudásod tiszta alkotását,
Nagyon hideg volt ottan e kebelnek. (4090-4091)

Ádám az ember tragédiájából, a tudás pesszimizmusából felemelkedik a hit optimizmusába, de az ettől vezetett Ádám már nem Madách tragédiájának a hőse. Mindazáltal addigi világképe is tényeiben igaz, amennyiben az történeti, s nem a jövendőre vonatkozik, ha a felfogás luciferi, pesszimista is. Madáchnak megváltozott világképe számunkra nem a némaságba görbülő kérdőjel. Nem valami pasztellkép, melynek luciferi látományrajzát érvénytelennek felismerve, a sötéten színező krétaport bosszankodva eltörüljük, s nem marad meg más számunkra, mint a bibliai jeleneteknek, az aranykeretnek ragyogása. Nem. A színek történeti valósága nem lesz előttünk kétséges, csak Ádámmal együtt nem a luciferi beállítottsággal és színezéssel fogjuk látni. Tényeikben igazak az egyes körök vezéreszméivel való visszaéléseik, az eszmék hanyatlása és bukása. Nemcsak Madách látta az egyes korok sötét oldalait, hanem Eötvös is, aki a francia forradalom vívmányairól szólva a következő megállapításokat teszi: „Az új intézmények győzelme csak annak tulajdonítható, mert azok a jog és mindazon nemes érzelmek nevében követeltettek, amikre az emberben képesség van. A monarchiai hatalom lábbal tapodta az erkölcsiséget; a nemesség egy része beszennyezé ősei büszke címerét; az egyház fénnyel vette magát körül, s egykori tulajdonaiból csak türelmetlenségét tartotta meg. A nép el volt nyomva s lealjasítva, a szellem béklyóba verve, a jogszolgáltatás kegyetlenséggé fajult, ekkor feltámadt minden, ami az emberben nemes s közrehatott: lerombolni az épületet, mely legtöbbre nézve csak börtön vala; és azon lovagok unokái, kik sz. Lajos kísérői voltak, elsők valának az újkor keresztes hadjáratában is." (I. 339.) Ebben a megállapításiban szinte benne van Madách minden történeti színének kritikai anyaga. Ez nem pesszimizmus, hanem ténymegállapítás. Pesszimizmus volna, ha belőle azt a következtetésit vonhatnák, hogy nem érdemes küzdenünk, mert nincs haladás. Ezzel szemben, ha Lucifer azt domborítja ki, hogy minden korszak végül is elbuktatja Ádámot, minket a sötét látományból is az tölt el bizalommal, hogy „az emberiség haladt, ha a küzdő egyén nem is vette észre". De hogyisne világítana felénk a sötét látományból is, hogy [a] Fáraó népétől a falanszter társadalmáig az emberiség története haladás? A Miltiadész iránt háládatlan nép társadalmi fejlettsége mégiscsak nagyobb, mint a gúlaépítő rabszolgáké, és a kereszténység erkölcsi ideálja mellett fejletlen a görög-római világé. Kepler tanításai az egyház és аz állam bilincseiről, a magasabb szellemiségről, а tudományról és művészetről egy szabadabb világ előkészítői, a francia forradalom eszméi ennek megvalósítását viszik előbbre. A szabadelvű kor gyárosított iparával, szabad versenyével újabb fok a felfelé vivő úton, és a falanszter is az, amennyiben a természettudományokat az emberiség szolgálatába állította. A falanszter tudósa ugyan sekélyebb gondolkodó, mint Kepler, de a természettudományok, s velük a technika csodálatos haladása oly bepillantást engedett neki a természet titkaiba, melyeket Kepler távcsöve nem mutathatott. Itt azonban már a jövő képeihez tévedtünk, melyek más jelentőségűek, mint a történeti képek. Ezekre nézve is megtaláljuk majd azokat a szálakat, melyek Eötvöshöz vezetnek.

Eötvös szerint: „Az összes történetben a míveltség, tevékenység, a haladás csak addig terjed, ameddig a szabadság, azaz: az önálló munkásság lehetősége terjed; e körön kívül sötétséget találunk és tespedést." - „Legelől mindig az halad, aki legkevesebb bilincset hord." (I. 139.) Az egyén felszabadítása az állam hatalmából a népfelségen alapuló ókori államszerkezetekből a kereszténység felfogásában történt. „A. kereszténység a szabadság vallása" - „... azon parancs alatt: 'Szeressük felebarátainkat, mint minmagunkat', lehetetlen azt értenünk, hogy előttünk közönyös legyen a zsarnokság, mely másokat elnyom; s a vallásnak, mely testvériséget hirdet, s ugyanazon erkölcsi elveket szabja mindenki elé kötelességül, szükségképp azon kell lennie, hogy ez elveket az államban is kövessék..." (III. 78.) - „Soha az emberiségre nézve általában üdvösebb átalakulás nem történt annál, melyet a kereszténység elfogadása eszközölt... nem térhetünk vissza az egyéni szabadság eszméjétől, melyben éltünk és fejlődtünk, a korlátlan népfelség eszméjéhez, mely az ókor államainak alapul szolgált." (I. 144.)

Hasonlóképpen a Tragédiában Péter apostol az egyén felszabadításával választja el a pogány világot a kereszténytől:

Az Úr meghallgatott. - Tekints körül,
Az elkorcsult föld újra kezd születni.

(...)

S kik a cirkuszban himnuszt énekelnek,
Mig a bősz tigris keblöket kitépi,
Új eszmét hoznak, a testvériséget,
És az egyénnek felszabadulását,
Melyek meg fogják rázni a világot.

(...)

Az egyén szabad
Érvényre hozni mind, mi benne van.
Csak egy parancs kötvén le: szeretet. (1353-1373)

Az egyén felszabadul, azaz szabadon fejtheti ki tehetségét az ókori államnak korlátai nélkül, de azonfelül szabad akarattal is rendelkezik, azzal járja a történet útját. Nem ösztönei vezetik, mint a hangyát (I. 83.) és a méhet, hanem saját elhatározása. Ebből következik, hogy a történet nem bizonyos eszmék szükségszerű fejleménye. Az egyes vezető egyéniségek nagy befolyással vannak a történetre, de végül is a korok szükségletei és viszonyai döntik el a tömegek cselekvésének irányát. Tehát a tömegek kisebb mértékben vannak az akarat szabadságával felruházva. Ezt vallja Eötvös. Szerinte „... egyetlen tételt sem bizonyít annyi tény, mint az, hogy az ember szabad akarattal bír, és hogy a kitűnő egyéniségek jelentékeny befolyást gyakorolhatnak egy ideig egyes népek, sőt az egész emberiség fejlődésére..." (III. 93.) Mikor társadalmunkat rendezzük, „nem vagyunk ösztöneink által bizonyos szerkezethez kötve, mint a méh; mert a történet azt tanúsítja, hogy egyes akarata soha sem határozza ugyan el az emberiség sorsát, s egyes nép vagy nemzedék tévedései nem zavarhatják meg az egész fejlődést örök időkre, de hogy mindkettő tetemes befolyást gyakorol bizonyos korra nézve, s hogy az emberiség sorsa elvégre Isten kezében van ugyan, de egyes nemzeteké önmagukban". (III. 94.) Hasonlóképp: „az egyes ember el van látva az akarat szabadságával, de embertömegek csak kisebb mértékben bírnak e tulajdonnal". (I. 32.) Ugyanott: „Igaz, hogy ha az akarat szabadságát elismerjük, akkor egyéb valamit fogunk látni a történelemben, mint bizonyos eszmék szükséges fejleményét, akkor az egyest, ki az erkölcsiség törvényeit lábbal tapossa, nem fogjuk vétkének súlya alól felmenteni, nem fogjuk állítani, hogy miután őt az ösvény, melyre került, szükségkép[p] azon ponthoz vezette, hol őt borzalommal szemléljük..."

Amit Eötvös az egyén és a tömeg akarati szabadságának különbségéről mond, azt megtaláljuk luciferi felfogásban, luciferi fogalmazásban a Tragédiában is, mikor Ádám felébredése után Lucifer Ádám elhatározási képességéről vitázik vele. Lucifer gúnyolja Ádámot, mert kétségbeesik a látottakon. Az emberiséget szerinte a végzet vezeti, de az egyes ügyeskedhetik, hogy maga kibújjon alóla:

Siránkozol? - csupán a gyávaság
Fogadja el harc nélkül a csapást,
Mit elkerülni még hatalma van.
De a végzetnek örökös betűit
Nyugodtan nézi, és nem zúgolódik
Miattuk az erős, azt nézve csak,
Hogy állhatand meg még alattuk is.
Ily végzet áll a történet felett,
Te eszköz vagy csak, mellyet hajt előre. (3953-3961)

Ádám szenvedéllyel válaszol:

Nem, nem, hazudsz, az akarat szabad.
Kiérdemeltem ezt nagyon magamnak,
Lemondtam érte a paradicsomról.
Sokat tanultam álomképeimből,
Kiábrándultam sokból, s most csupán
Tőlem függ, útam másképpen vezetni.

Lucifer erre a bélférgek példájával szemlélteti az akarat megkötöttségének s szabadságának kérdését. Vannak bélférgek, mondja, melyek fejletlen alakjukban az egérből a macskába és vércsébe jutnak, s ott fejlődnek ki. A természet gondoskodik róla, hogy a macska és vércse elég egérhez jusson, s ily módon az a bélféregfajta fennmaradjon, de ez nem zárja ki, hogy az egerek közül az óvatosak megmeneküljenek a macska és vércse karmai elől. (3968-3986.) [2]

Az ember sincs egyénileg lekötve,
De az egész nem hordja láncait.

Ezt gúnyolta Lucifer a mennyei jelenetben is:

Végzet, szabadság egymást üldözi. (106)

Az angyalok kara azonban megnyugtatja Ádámot: az erkölcsi akarat szabad:

badon bűn és erény közt
Választhatni, mily nagy eszme,
S tudni mégis, hogy felettünk
Pajzsul áll Isten kegyelme. (4118-4121)

Madách álláspontja is az, hogy az akarat szabad, az emberiség sorsa azonban Isten kezében van.

A hangyák s méhek példáját is megtaláljuk a Tragédiában. A Paradicsomon kívüli színben Lucifer azzal gyötri Ádámot, hogy épp oly lényegtelen az egyes ember élete, halála, mint egy-egy állat sorsa. A természetben a faj élete a fontos, az biztosan betölti rendeltetését. Amellett az egyes ember nem élt hiába, mert tapasztalatait átörökíti utódaira, s mint gúnyosan hozzáteszi: betegségeit is (517-539.):

Látád a hangyát és a méhrajt:
Ezer munkás jár dőrén össze-vissza
Vakon cselekszik, téved, elbukik,
De az egész, mint állandó egyén,
Együttleges szellemben él, cselekszik,
Kitűzött tervét bizton létesíti,
Míg eljön a vég, s az egész eláll. (517-522)

Eötvös szerint „a haladás irányát mindig az uralkodó eszmék határozzák meg" (III. 134.) - „...polgárisodásunk összes fejlődését bizonyos korszakokra oszthatni, melyek közül mindenik különös jellemmel bír, melyek közül mindegyiket tisztán meg lehet uralkodó eszméinél fogva különböztetnünk a többiektől..." (III. 119.) - „Minden korszak fölött egy eszme uralkodik, mely nemesítőleg hat minden emberi törekvésre, s mellyel szemben maguk az anyagi szükségek is háttérbe lépnek, s csak annyiban gondolhatni elégültségre, amennyiben ez eszmék valósíták, vagy legalább is ki tudják egyenlíteni az éles ellentétet a fennálló és azon eszmék között." (III. 182.) - „A közelebb múltnak összes történetét jellemzi a folytonos törekvés: átidomítani az államot a kornak vezéreszméihez képest." (I. 23.) Azt is tisztán látta Eötvös, hogy „a történetek folyama alatt nem mindig egy és ugyanazon nép ment a többiek előtt, hanem, hogy fölváltva különböző népeket találunk a polgárisodáa élén..." (III. 138.)

Ugyanaz az álláspontja Madáchnak is. A nemzetiségek ügyében az 1861. országgyűlésen beszédet szándékozott mondani, erre azonban az országgyűlés berekesztése miatt sor nem kerülhetett, de a beszédet megírta, s elküldte Eötvösnek. A beszéd így kezdődik: „Ha végigtekintünk a világtörténeten, azt fogjuk találni, hogy minden kornak megvolt sajátságos vezéreszméje, mely hasonlatosan az élesztőhöz, mozgásba hozta a rest anyag egész világát, s az ízetlen keverékből kifejleszté a nemes szeszt, az éltető szellemet, mely nem egyéb, mint a szabadság." (Ld. Madách Imre összes Művei Halász Gábor kiadásában. II. 694. lap, s Halász Gábor jegyzetét, 1194. lap.) Eötvös jórészben a maga eszméit látta viszont Madách beszédében, nem csoda tehát, ha Madách azt írhatta Nagy Ivánnak: „A nemzetiségi ügyben készítettem egy beszédet, de az események gátoltak azt az országgyűlésen elmondhatni. Közöltem azt Eötvössel, s ő oly kitűnőnek találta, hogy mint mondá, e tárgyban jobbat készíteni nem lehet." (Ö. M. II. 930. lap.)

Természetesen akkor e gondolatok költői képei már meg voltak rajzolva Az ember tragédiájában. A vezéreszmék sora: az abszolút hatalom (IV. szín), az érzéki gyönyörök (VI.), a keresztény lovageszme (VII.), a tudomány (VIII. és X.), szabadság, testvériség, egyenlőség (IX.), a szabad verseny (XI.), a kommunizmus (XII.), a Föld elhagyása (XIII.). Az egyes eszmék képviselői a IV. színben az egyiptomiak, az V.-ben a görögök, a Vl.-ban a rómaiak, a IX.-ben a franciák, a X.-ben az angolok, míg a VII.-ben a főhős, Tankréd normann eredetének épp úgy nincs jelentősége, mint a konstantinápolyi szín lakosai nemzetiségének. A X. szín Prágában játszik, de sem a cseh, som a német nép nem játszik benne szerepet, maga Kepler, első felesége, Müller Borbála s Rudolf császár németek. A falanszterben (XII.) és a világűrben már nincs nemzetiség. Hegelre célozva mondja Eötvös: „A tétel, hogy az emberi ész mindig antithesisekben működik, soha sem valóbb, mint midőn a népek gondolatainak menetére alkalmaztatik, s a történetek mindenik korszakában azt találjuk, miszerint hibás állapot soha sem javulhat meg anélkül, hogy némi időre éppen az ellenkező hibába nem estek volna az emberek ..." (I. 144.) Hogy ez a hegeli gondolat miképp valósul meg a történeti színek sorában, az sokkal világosabb - sokszor ki is fejtették -, semhogy szót kellene rá vesztegetni.

„Az egyes - írja Eötvös - bármennyire legyen meggyőződve az ilyen eszmék helytelenségéről, elveszhet a harcban, melyet ellenök visel - de azokat legyőzni, vagy csak lényegesen módosítani nem áll hatalmában; mert habár őrültség volna állítani, hogy a népek nem tévedhetnek: annyi mégis áll, hogy nem egyes ember, hanem véres események hosszú sora képes őket ellenállhatatlan logikája által tévedésükről meggyőzni." (I. 23.) - „Bármennyire ússzék is valaki egy ideig az ár ellen, végre is magával ragadja az." (I. 75.)

Hasonlóképp Madách Lucifere. Mikor Ádám-Tankréd megbotránkozva a kereszténytelen keresztényeken, eldobná kardját, ha egy titkos szó nem súgná neki, hogy e kort néki kell újjá teremteni, Lucifer így válaszol:

Hiú törekvés. Mert egyént sosem
Hozandsz érvényre a kor ellenében:
A kor folyam, mely visz vagy elmerít,
Úszója, nem vezére, az egyén. (1624-1627)

Hasonlóképpen, midőn Ádám-Tankréd Évát ki akarja ragadni a kolostorból s felkiált:

Nem bírom áthágni ezt a sáncot,

Lucifer azt feleli:

Nem ám, mert védi a kor szelleme. (1827-1829)

Ide tartoznak Lucifer szavai az egyiptomi színben:

Előre csak önhitten útadon,
Hidd, hogy te mégy, ha a sors árja von. (741-742)

S mégis az ellentétek harca visz az új eszmék felé. Eötvös szerint: „Csak ott nincs haladás, ahol nincsenek ellentétek, a haladás mértéke pedig mindig attól függ: mily kiterjedésben találják fel az ellentéteket valamely társadalomban." (III. 122.)

Lucifer már a paradicsomi színben így jellemzi törekvéseit :

Küzdést kívánok, diszharmóniát,
Mely új erőt szül, új világot ád,

S az utolsó színben az Úr hasonlóképpen jelöli ki Lucifer hivatását:

Hideg tudásod, dőre tagadásod
Lesz az élesztő, mely forrásba hoz. (4111-4112)

De az emberiségért való küzdelem az államban veszéllyel jár. Eötvös azt mondja, hogy épp azért Paracelsus és utána mások legszívesebben a természet rejtelmeivel foglalkoztak, s ezek kulcsát az emberben keresték azon hasonlatosságnál fogva, melyei a mikrokozmosz és a makro[ko]zmosz között feltettek. „Sokan mívelték fáradhatatlan szorgalommal a tudomány ez ágát, mely azon korban, midőn a theológiai és politikai kutatások veszélyesek valának, kivált a békeszeretőket vonzá magához. S mik voltak e törekvések eredményei? Napjainkban még a tanuló is büszke mosollyal néz le azon korra, midőn nagy csillagászok, mint Tycho Brahe komolyan foglalkoztak az asztrológia elveivel..." (I. 16.) Ha ezeket a sorokat olvassuk, lehetetlen Ádám-Keplerre nem gondolnunk, aki az asztrológiát ugyan lenézi, de kénytelen vele foglalkozni, aki az állami és egyházi hatalmak üldözése elől a maga csillagászati tudományába vonult vissza. Egyébként a történeti Kepler közel állott Brahe dán csillagászhoz, akit Rudolf császár Prágába hívott. Kepler segítő társa, majd utóda lett, miután Brahe 1601-ben meghalt (Ld. Mikola Sándor közleményét a Beöthy Emlékkönyvben.) Kepler anyját boszorkányperbe fogták, őt magát a császár óvja attól, hogy kontárul javítani kívánja a világot. Épp azért óvatosan fog hozzá a Tanítvány felvilágosításához, midőn a „legrejtettebb szentélyig" beviszi, „mert Az az igazság rettentő, halálos, Ha nép közé megy a mai világban". „Vigyázattal" fog bele elmélkedésébe:

A bölcselet csupán költészete
Azoknak, mikről még nincsen fogalmunk.
S egyéb tanok közt ez legjámborabb még.
Mert csak magában múlat csendesen,
Agyrémekkel hímzett világa közt.

Valóban az egyházi és állami ortodoxok hatalmas, s maradi tanításai veszedelmesek, melyekkel magukat körülveszik. Kelepcét állítanak az embernek, s „aki ezeket általlépi, véresen megejti." (Ld. az egész elmélkedést: 2488—2518., és e sorok magyarázatát az idézett kiadás 123. lapján.) Az állam és egyház összefonódását bizonyos esetben Eötvös a kereszténységre nézve veszedelmesnek tartja: „Csak midőn a kereszténység természetes állását félreismerve, lényegét formákban, s nem a tanban keresi; ha magát államvallásul tekinti, s támaszát nem a nép meggyőződésében, hanem az államhatalomban keresi; midőn a pogányságéhoz hasonló helyzetre alacsonyítja le magát, a kereszténységet csak akkor fenyegetik hasonló veszélyek", mint az ókori vallásokat. (I. 355.) Az államférfit pedig veszélyek veszik körül, azért is, mert „az államhatalom tenger, melyen, aki hitét veszti, elmerül... politikai tusák gyakran istenítéletek, hol az, ki meggyőződés nélkül lép a sorompók közé, a gyengébb által is legyőzetik". (I. 8.) Nem esik messze ettől a gondolattól Lucifer elmélkedése:

Pedig mély tenger a nép: bármi napfény
Sem hatja át tömét; sötét leend az,
Csak a hullám ragyog, mit színe fölvet,
És mely hullám esetleg épp te vagy. (719-721)

S ez az okoskodás tovább visz annak mérlegelésében, kik kerülnek hatalomra, s hogy keletkezik az arisztokrácia. Mikor Ádám kérdi, miért épp ő. az a felvetett hullám, Lucifer azt feleli:

Vagy más, veled rokon,
Kiben tudattá vált a népi ösztön,
S ki a szabadság bámult bajnokául
Fényes helyedre tolakodni mer.
Mig a tömeg, nem nyerve semmit is,
Nevet cserél, a gazda megmarad. (723-728)

Már korábban azt mondta Ádám-Fáraónak arra a kérdésére, hogy miért fáj a népnek a szolgaság:

Mert minden ember uralomra vágy,
Ez érzet az, s nem a testvériség,
Mi a szabadság zászlajához űzi
A nagy tömeget... (710-713)

Nem ily luciferi felfogással, de hasonló ténymegállapítással mondja Eötvös: „De bármi gyakran és bármi dühvel támadtatott meg az államhatalom eddig, ez oly elvek vagy emberek nevében történt mindig, kik az uralkodók helyébe akartak lépni." (I. 3.) — „A szabadságérti küzdelem Franciaországban félszázad óta mindig a kormányhatalomérti küzdelem vala." (I. 37.) - „A francia forradalmat mindig úgy tekinték, mint a szabadságérti harcot; holott az nagyobbrészt az államihatalom feletti küzdelem volt." Továbbá: „... a nép szabadságát, miután kiküzdetett, nem annyira régibb elleneitől kell oltalmazni, mint azoktól, kik a szabadságot azon ürügy alatt, hogy csak a nép nevében gyakorolt korlátlan hatalom mentheti azt meg, uralom eszközéül akarják használni". (L 96.)

Lucifer fenti elmélkedésére Ádám-Fáraó azt feleli, hogy ez végtelen körút, melyből talán nincs is menekvés. Lucifer:

Vagyon menekvés. Adj ezen néhány
Kivált egyénnek láncot és gyűrűt,
Adj más játékszert, s mondd: ím, a tömeg
Fölébe tollak, ez teszen nemesbbé -
És elhiszik, és a népet lenézvén
Elszívelik, hogy őket is lenézd. (731-736)

Eötvös: „Miután az egyesnek eszközei az őt elméletileg illető korlátlan hatalom gyakorlati valósítására igen korlátoltak, hogy hatalmával élhessen, kénytelen annak egy részét másokra ruházni... Qui timetur, timet, nemo potuit terribilis esse impune, s a kényúri hatalom egyetlien biztosítéka kétségtelenül abban rejlik, hogy e hatalom kiterjedése iránt áltatni törekszik alattvalóit." (I. 57.)

A lovagrendről Eötvös az erkölcsi fejlődés kérdésével kapcsolatban azt mondja, hogy kora kiállja a versenyt „az annyit magasztalt lovagokkal, kik útonállással foglalkoztak". (III. 103.) Madách Lucifer szájába adja:

Ez a lovagrend, mellyet állitasz
Fárosz gyanánt tenger hullámi közt,
Egykor kialszik, félig összedűl,
S vészesb szirtté lesz a merész utasra,
Mint bármelyik más, mely sosem világlott. (1450-1453)

A francia forradalommal Eötvös hosszabban foglalkozik. Sieyès ellenében, ki „a legragyogóbb színekben festé le előttünk az újkor ezen legnagyobb eseményét", s másokkal szemben, kik az elkövetett isszonyúságokat úgy tudták előadni, mint szükséges rosszat (I. 173.), rámutat az érem másik oldalára. „A forradalom magát vérrel és sárral szennyezé be: azért fodultak el tőle", a trónra azért emelték Napóleont „a nemzet nemesebb érzelmei, melyek valami jobb után törekvének". (I. 340.) Madách is borzalmasnak festi a nagy eszmék gyilkos korszakát, de Keplerrel kiemeli a nemeset, amely elragadta:

E hitvány korban, megvénült kebelnek
Csak a mámor teremt-e hát nagyot?
Mi nagyszerű kép tárult fel szememnek!
Vak, aki Isten szikráját nem érti,
Ha vérrel és sárral volt is befenve.
Mi óriás volt bűne és erénye,
És mind a kettő mily bámúlatos.
Mert az erő nyomá rá bélyegét. (2394-2401)

Egyébként Eötvös is azon a véleményen van, hogy a francia forradalomban „Az új intézmények győzelme csak annak tulajdonítható, mert azok a jog s mindazon nemes érzelmek nevében követeltettek, amikre az emberben képesség van." Egyszersmind sötét színekkel festi a forradalmat megelőző kor elnyomását, melynek a francia forradalom visszahatása volt. (I. 339.) A vérrel és sárral való jellemzés mindenesetre egyenes, ha talán tudattalanul is visszhangzó átvétel. Isten szikrája pedig Kepler felfogásában a testvériség, a szeretet parancsa, ő mondotta a tanítványának, hogy az állami és egyházi tan a nagynak képzelt államférfi és az ortodox egyházfő tanításában szövevényes voltával őrültséghez vezet, de egykor nevetni fognak az egészen, ha a valódi nagyság lép helyükbe, s a tant „bár nem tanulja senki, mind érti". Mire a Tanítvány felkiált:

Ez a nyelv hát az a megérthető,
Melyen beszéltek az apostolok. (2507-2520)

A felebaráti szeretet megvalósulása lesz ezentúl a történet, ha államtanát nem is transzcendentális, hanem tudományos elvekre fogja alapítani. Még a falanszterben is, Ádám szavaira: „csalódtam hát a tudományban is, unalmas gyermekiskolát lelek A boldogság helyén, mit tőle vártam", azt feleli a Tudós: „Nincs-e behozva a testvériség?" Eötvös szerint „Hegel a francia forradalmat a gondolat tettének nevezé, s annyiban helyesen, amennyiben a forradalom mindazt valósítani megkísérlé, amit a tudomány észszerűnek ismert. Vele új korszak kezdődik, melyben minden létezőnek észszerű alapja keresteték". (I. 291.) - „Tisztán gyakorlati tudományban nem transzcendentális szemlélődést, hanem a tapasztalást kell vezérül választani" (I. 24.) - mondja az államtudományról. „Az összes történelemben nem találunk időszakot, melyben a tudomány az államra nagyobb befolyást gyakorolt volna, mint jelenleg." (I. 14.) „Azon pillanattól kezdve, midőn a tudomány lelépett a XVII. századig követett pályáról, s a jog alapját nem többé az isteni akarat nyilvánulásában kereste, a tapasztalás vált egyetlenegy ismeretforrásává..." (I. 34. - V. ö. I. 366., I. 370., III. 216-217.)

Ádám-Danton is azt mondja, hogy „Felkeltek a papok, s villámukat Kicsavarok kezökből, visszatéve Trónjára az észt, e rég üldözöttet". (2151-2153.) Kepler pedig a francia forradalom álomlátásából felébredve e szavakkal indul a jövő felé:

Engem vezess te, kétes szellemőr,
Az új világba, mely fejlődni fog,
Ha egy nagy ember eszméit megérti,
S szabad szót ád a rejlő gondolatnak,
Ledűlt romoknak átkozott porán. (2569-2572)

E soroknak értelmével a Tragédiának egy magyarázója sem foglalkozott. Legyen szabad az ismétlés kikerülésének kedvéért magyarázatos kiadásom elemzésére utalnom. (121-122. lap.) E szerint a kétes szellemőr Lucifer, a tudás princípiuma, ez valóban kétes, mert ezentúl a tudás kétesértékű következtetéseit - a jövőt - fogja mutatni. A rejlő gondolat pedig a szeretet tana, melyet az istenhívő, de racionalista Kepler egy prófétai nagy ember, Krisztus eszméjeként tisztel. Ádám-Keplernek, a tudósnak és a tudománynak tragédiája szimbolikus mindazon korokra nézve, melyekben a tudós a hatalmon levőket úgy kénytelen szolgálni, hogy a felismert igazságot magába rejtve tőle eltérő tanokat hirdet, s ezzel a tudomány árulójává lesz. Hasonlóképpen Eötvös: „Tudományos teetületek gyakran vannak olyan helyzetben, melyben a tudomány fáját kénytelenek egyszersmind az élet fájának tekinteni, s a Sorbonne sokszor tudta nézeteit a hatalom szükségeihez illeszteni." (I. 300. lap.)

Ezzel kifejezte Madách, miképp kell a jövő színeit értelmezni. Ezek nem bizonyosságok, hanem a tudásnak következtetései. A jövő Lucifer előtt is el van zárva, hiszen száműzve van minden szellemkapcsolatból, s Ádám már a paradicsomi jelenetben kiábrándult belőle, mert isteni tudást ígért neki, s csak földi tudást adhatott. Ellentmondás kétségkívül van abban, hogy Lucifer a történet tényeit Madách koráig ismeri, azontúl ő is csak következtet, de ez azokhoz a kikerülhetetlen szükséges hibákhoz tartozik, melyekre már Lessing rámutatott (Von den nötigen Fehlern). S most lássuk, mit. mond Eötvös a jövő ismeretéről. Ez égető kérdés volt Madách számára is. Eötvös szerint ugyan „az államtudomány feladata nem az, hogy elkerülhetetlen sorsát jósolja az embereknek, hanem inkább az, hogy szabad önelhatározásukat a jóhoz, hasznoshoz vezérelje". (I. 32—33.) Később: át kell látnunk, hogy emberi ész nem határozhatja meg előre azon képleteket, melyek a jelen polgárisodás romjai felett egykor emelkedendnek". (I. 197.) - „ha meg akarjuk ismerni a jövőt, a múlt és a jelen idők ismeretét kell hozzá kalauzul használnunk." (I. 286.) - „Míg az ember a szabad akarat erejével bír, mindig akarata használatától függ, s ezért bizonytalan a jövő." (III. 94.) Mindez idézetekből látszik, hogy Eötvös szerint a jövő bizonytalan ugyan, de némi következtetésre jogosít a jelen és a múlt ismerete. Egy bizonyos előtte - s ez Madáchnak a jövő államáról vetített képére nézve is nagyon érdekes és fontos -, hogyha irányt nem változtatunk, a kommunista állam felé haladunk, „mert ez csupán azon alapelvek logikai továbbfejlesztése, melyeken a jelenkor minden államintézménye nyugszik". (I. 310.) Eötvös nem hisz ebben a jövőben, felteszi, hogy az egyenlőségnek és szabadságnak eszméit, amennyiben egymásnak ellentmondanak, a fejlődés korlátozni fogja, de tisztán látja, hogy ha végső következéseikben valósulnak meg, az a népfelség elvének alapján a kommunista államban következik be. (I. 196—197., 205., 222., 308., 310., 318., 344-45., II. 39-40., III. 149.)

Madách tehát készen kapta a Tragédia tervéhez a kommunizmust, mint a társadalom eddig elképzelhető végső állomását, s Lucifer céljainak megfelelően, aki csalódásról csalódásra viszi Ádámot, s a torzban gyönyörködik (954-955. és 2685-2700.), Fourier falanszterének formáját választja. Ennek minden torz jövendölését nem használhatta. Fourier azt tanította, hogy a falanszter világában az északi sarkon is meleg lesz, a halak hajókat fognak húzni, a vadállatok teherhordó állatokká szelídülnek, az emberek két méter magasak lesznek, 144 évet is megérnek, súlyuk 200 kg lesz stb. Fourier-re s falanszterére Eötvös is többször hivatkozik. (I. 21., 81., 204., II. 241-242.) De Fouriernak nemcsak fantasztikus gondolatai voltak. Paul Janet szerint a maga korának legfigyelemremátóbb szocialistája. Eszméje neki volt legtöbb, s azokban bizonyos nagyság van. Kiemelendő, hogy a gazdasági egyesülés előnyeit nála senki jobban ki nem fejtette. (V. ö. Szigetvári Iván: Madách és a szocializmus. EPhK. 1898.) Azonban Madách forrása nemcsak Fourier volt. Madách falansztere nem ismeri a művészeteket, míg Fourier szerint a falanszter lakásait drága festmények, szobrok fogják díszíteni, lakóit zene fogja gyönyörködtetni. A falansztervilágnak szerinte 37-37 millió olyan költője lesz, mint Homérosz, drámaírója, mint Molière, tudósa, mint Newton. A művészetek száműzetése a falanszterből Platón Politeiájára vezet vissza. Ez a jövő államából kizárja a művészeteket a tánc és a zene kivételével s különösen veszedelmesnek tartja Homéroszt. Az ő államában mindenkinek csak egy foglalkozást szabad űznie, de abban tökéletességet kell elérnie. Az államot a bölcsek kormányozzák, akiknek 50 éves korukig tanulniok kell, tehát öregségükre vehetik át a kormányzást. A gyermeket az állam kiszakítja a családból, s maga neveli. A koponya-alkatából a szellemi képességekre való következtetést Madách a Gall-féle frenológiától kölcsönözte, egyes vonásokat Lukács Mórictól, aki nálunk először fejtegette a szocializmus eszméit, s Madách centralista köréhez tartozott (Tolnai Vilmos: Madách londoni és falanszter-jelenetének egy forrásáról. EPhK 1911. és Madách forrásaihoz. Uo. 1917). Eötvös is foglalkozik azokkal, akik „a tulajdont lopásnak, a családot a testvériség elleni bűnnek nyilvánították". (II. 40.) Amit Madách a természettudományok haladásáról és hasznosításáról a falanszterben a Tudóssal mondat, ma szerény elképzelésnek tetszik, főképp, ha az emberiség előtt millió meg millió esztendő perspektíváját látjuk nyitva. De határait ma sem látjuk tágabbnak, mint Ádám, s Ádám kérdésére, hogy lesz-e aki az élet titkát felfedezi, ma is a Föld szellemével felel a tudomány: soha.

A Tudós az embert a Föld urának tartja (3258.), istenhit nélkül épp oly büszkeség tölti el, mint Ádámot a Paradicsomban, mikor Istentől még el nem fordítva, azt mondja: „Nem érzem-é... Istenemnek végtelen kegyét, Ki engemet tőn e föld istenévé?" (234—237.), vagy mikor mint Fáraó elbizakodottan szemlélve gúláját, felkiált: „Erősebb lett az ember, mint az Isten!" (587.) Eötvöst is foglalkoztatja a Föld, s vele az ember fizikai és történeti fejlődése. Szerinte a tudományok meggyőztek arról, hogy „a föld, melyen lakunk s az összes teremtés, mely bennünket körülvesz, folytonos fejlődésben van", s ezt a geológai korszakok sorával, a növény- és állatvilág organizmusának tökéletesedésével, s az ember testi és szellemi gyarapodásával szemlélteti. De alázattal mondja: „Az ember, ha jelenleg körültekint, s önművét látja, méltán nevezheti ugyan magát a természet urának, de az uralmat csak lassankint szerezte az Istentől nyert erejével, sőt tehetségei is lassan fejlődtek; még fizikai alkatának is meg kellett erősödnie, míg képessé vált az eléje tűzött feladat megoldására." (III. 99-100.) Lucifer rémképe: a Föld kihűlése, nem mered eléje.

Eötvös államtudományi munkát írt, szigorúan a tapasztalatból indult ki, s ezért végigtanulmányozta az ókori és újkori államok történetét, alkotmányát, számba vette saját államférfiúi tapasztalatait, s az így nyert anyagból vonta le tanulságait. De hívő lélek, filozófus és költő is volt, tapasztalatai igazságait a legmagasabb szempontok fényszórója alá helyezte, és szívének melegével, fantáziájának megjelenítő erejével írta meg. Mindezekért rokon lélekre talált benne Madách, nem csoda tehát, hogy mély hatást tett rá, és midőn Az ember tragédiájába, úgyszólván lelke egész gazdagságát beleöntötte, ráismerünk arra, amivel Eötvös gazdagította.

*

[1] Eötvös és Madách, különlenyomat a lőcsei áll. főreáliskola 1913-14. értesítőjéből. 16 lap. - Barabási Kún József: Madách és Eötvös, In Budapesti Szemle. 1920. évf. - Az ember tragédiájának sorszámozásában a műnek azt a kiadását követem, melyet jegyzeteimmel és magyarázataimmal a Nógrád vármegyei Madách Társaság bocsátott ki 1942-ben Budapesten. Ennek a számozása pontos, míg Alexanderé hibás, és Tolnai Vilmoséban - mint maga figyelmeztetett rá egy levelében - a 2700-tól kezdve a szám egy sorral előbbre jutott. A mű a Tolnai által felfedezett s beiktatott két sorral együtt 4141 sorból áll. A XIX. század uralkodó eszméinek lapszámai a Révai Testvérek háromkötetes kiadására vonatkoznak (Budapest, MDCCCCII). A mű először két részben jelent meg: az I. rész 1851-ben, a II. rész 1854-ben. - Madách Az ember tragédiáját 1859. február 17-én kezdte írni, és 1860 március 26-án fejezte be. A könyvpiacra 1861. évszámmal 1862 január 16-án került.

[2] Kotlán Sándor Parazitológia (Budapest, 1944) leír egy galandféregfajtát. Taenia Taeniaeformis-t, melynek lárvája az egérben, patkányban és mókusban, kifejlett alakja a macskában él. (179. lap.)

*

In Irodalomtörténet, 36. évf., 1-2. szám (1947), 21-33.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés