Az egyik „paprikás”: az érsekújvári paprikaipar központjában tölt be vezető állást, s hallom, kitűnően szervezi az egészséges vállalatot. A másik a dohányjövedék itteni üzemének igazgatója, a harmadik a baracktermelők szövetkezetének ügyvezetője, s emlékszem, Párizsban egyszer közösen akartuk elhelyezni egy nagy élelmiszer-cégnél az érsekújvári barackpálinka öreg évjáratait, a híres és kitűnő 1937-es párlatot. A negyedik gazdálkodik, modern kiadású gazda, aki olyasfajta életet él, mint régebben a dánokról és a finnekről mondták. Ha ugratni akarják, azt mondják róla, hogy egyik kezével az ekeszarvát fogja, a másikban szociológiai könyvet, s így, „gyakorlatilag” tanulmányozza a szociológia igazságait. A kép főleg azért nem helyes, mert semmiféle ekeszarvat nem tarthat: régen traktorral szánt. Az ötödik a városnál van, a magyar kultúrélet megszervezője, tíz-húsz év alatt páratlanul szívós munkával a legkezdetlegesebb formákból hatalmas szervezetet épített ki, s ma büszkén mutogatja kultúrpalotáját. A hatodik a gimnázium igazgatója, a hetedik vidéki orvos, aki nem maradt a városban, hanem falura ment, és most vidékének valódi jótevője. A nyolcadik ügyvéd, a kilencedik a Magyar Bank itteni fiókjának vezetője, a tizedik végre hivatalos ember: a Magyar Párt titkára, aki egyúttal a tízezres példányszámban megjelenő heti néplap szerkesztője és a Magyar Biztosító hivatalnoka.

A fiúk - fiúknak hívom őket a régi idők miatt, pedig mindegyikük túl van a negyvenötön - büszkén mutatják a pályaudvar előcsarnokának két nagy festményét, a híres érsekújvári festőművész remekeit. A vidék mezőgazdaságának motívumait ábrázolják a képek: erőteljes magyar parasztot egy óriási dinnyeföldön, s a másik, élénk piros színekkel egy paprikamalom szárítókertjét.

- Sokáig tartott, amíg kiharcoltuk, hogy magyar festő díszítse az állomást. A vasúttal megy minden a legnehezebben. De most már jó úton vagyunk. A pályaudvart magyar építész-cég építette, lehetetlen volt visszautasítani, a terv olcsóbb és tökéletesebb volt minden másnál. Konkurencia-képességünknek megvan a titka: magyar munkás itt csak magyar cégnél dolgozik, s mi a helybeli munkásokkal olcsóbbak tudunk lenni, mint akik messziről toborozzák a munkást. Különben is: a munkáskamara nem engedi, hogy addig, amíg helybeli munkaerő van, idegen munkás jöjjön, s ez a magyar cégek malmára hajtja a vizet. A vasúttal szemben sok panaszunk van, alkalmazottainak alig harminc százaléka magyar itt, pedig mi ötven százalékot akarunk. De ha meggondoljuk, hogy tíz-húsz év előtt még kétezer vasutas, a teljes száz százalék idegen volt, akkor ez is haladás.

★

Három szép autóbusz állt a pályaudvar előtt, az egyik a városba visz, a másik kettő a vidékre. Az elég nagy üzemmel dolgozó közlekedési cég tulajdonosa szintén régi barátunk, aki csak magyart alkalmaz vállalatánál, és 50—60 embernek ad kenyeret. Néhány perces kocsikázás után megérkeztünk a Főtéren levő Magyar Házhoz. A háromemeletes palota önmagát látja el: néhány kiadott lakás van benne, étterem, kávéház, mozi, három üzlet, a magyar könyvesbolt és a Magyar Biztosító. A Magyar Bank már kiszorult belőle, pedig a segítségevel épült a Magyar Ház. A banknak most külön palotája van, épp úgy, mint a pártnak, amely a Néplappal szövetkezve alig fél éve nyitotta meg új, két emeletes nyomdaépületét. A legújabb házvásárlók között emlegetik a barackközpontot, amely a Magyar Szövetkezet egyik telkén épít bérházat hivatalnokai számára, s egyúttal barackpárló üzemét is itt rendezi be. De a legszebb magyar ház a Szövetkezeti Központ marad, építője ma is rengeteg munkát kap. Szegény fiú volt Prágában, a prohászkások közé tartozott, ma kedves villája áll itt a közelben. Nemcsak ő „futott be”, hanem a rengeteg magyar ember is, aki nála talált munkát és elhelyezkedést. Olcsó és célszerű magyar népház-típusaival elárasztotta a környékező falvakat; már harminchét ilyen ízléses és önmagát eltartó népház áll a vidéken.

Azt kérdezem a fiúktól, honnét szerezték a pénzt a házak építéséhez. Legyintenek. Nem volt pénz. Csak hitel volt a Magyar Bank megszületése óta, és néhány talpraesett, becsületes ember, aki vállalkozni mert, értett a dolgokhoz - s akinek szerencséje volt.

- Mivel kezdték az amerikaiak, az angolok, a dánok, a flamandok, a csehek? Ők is önmaguk teremtették meg gazdagságuk alapjait. Mivel kezdte kitűnő szövetkezeti központunk, amelynek már a harmincas évek végén milliói voltak, és száz és száz embernek adott megélehetést?

★

Megmagyarázták, hogy a nagy változás 1940 körül történt, amikor a sokéves belátás, propaganda, agitáció végre a gyakorlatban is jelentkezni kezdett. Addig a magyarok önállótlanok voltak. Megszokták, hogy az állam tartsa el őket, fix fizetésből éljenek, s mindenhez, amit kezdenek, állami támogatás járuljon. Sok új elhatározás, új nekilendülés volt már ekkor is közöttük, de a „materiális gondolkodásmód” még nem működött. Legszívesebben a forradalmat is állami szubvencióval hajtotta volna végre akkoriban a magyar nép - mondották mosolyogva a fiúk. A szlovenszkói magyarságban volt egy úgynevezett aktivista tendencia, ami ugyanazt akarta, amit az államfordulat előtti magyarság: mindent az államtól várt, pénzt, segélyt, támogatást, elhelyezést, és cserébe hajlandó volt kiszolgálni a kormányt. Ugyanazt tette, amit az államfordulat előtti magyarság, csak a támogató most nem a budapesti, hanem a prágai kormány lett, ami nemzeti szempontból veszedelmesebb. Szerencsére a két veszély, a meddőség és a kitartottság veszélye elmúlt, s a fiatalok a saját helyzetükben és más példákból belátták, hogy van egy harmadik forma is: az önellátás, A saját erőből való építés. Ehhez azonban más anyag kellett, mint a régi volt. A magyar fiúk még 1930 után is az állami hivatalban látták az ideált: a magyar jogászfiú sokszor bírónak ment, nem ügyvédnek, a magyar orvos nem mert önálló lenni, az ötszázkoronás fix fizetés többet ért, mint a kereskedelmi, vállalkozói, ipari pályák „bizonytalansága”.

★

Itt, Érsekújváron történt először, hogy a harmadik lehetőség, kezdetben szerényen, bizonytalanul, később gyorsabb irammal kibontakozott. A magyarság visszatért az anyaföldhöz, s új erőt merített belőle, mint Anteusz. Hányszor mentette meg a föld, a gazdag magyar föld, a magyarságot! A harmincas években már már kicsúszott a kisebbség lába alól a föld is, amikor az új nemzedék belátta, hogy a földgazdálkodás régi formája tökéletlen, s ugyanúgy be kell kapcsolni a mezőgazdaságot az iparba, a kereskedelembe, a modern életbe, mint a dánok tették. Érsekújvár alkalmas talajnak mutatkozott: a paraszt aránylag biztosabban ült birtokán, mint másutt, csak maradi, s annyi rossz példán okulva, túl óvatos és tartózkodó volt. A fiatal nemzedék új népi politikával megtörte a paraszt bizalmatlanságát, s be tudta bizonyítani, hogy az új életet nem ellene, hanem vele akarja megkezdeni. Magyarországban is kísérlet történt ekkor a paraszt felemelésére, de ott túl nagy volt a gazdagok ellenhatása, míg itt, Szlovenszkó parasztlakta magyar vidékén, a középosztály, illetve a magyar tanult réteg, szintén szegény volt, sőt részben a paraszt- és iparososztályból emelkedett fel, s nem zavarták többé a gentry-ideálok. Így történhetett, hogy az érsekújvári magyar föld kivételes és utánozhatatlan kincseit kihasználva, a paprika, a dohány, a barack, a dinnye, a védett gabona segítségével, a jó földrajzi fekvést bekalkulálva új népi fejlődés indult meg a városban. A Magyar Bank megalakulása nagyban emelte a vállalkozási kedvet, a jó vezetés és a rátermett becsületes fiatal magyarok új szorgalma és józansága megteremtette a város fejlődésének alapjait. Fontos volt, hogy időközben kifejlődött a magyar szolidaritás. Egy ügyes politika biztosította azt, hogy az elnemzetlenítési törekvések megszűntek. A fiatal magyarok jobban értettek a helyi viszonyokhoz, mint a beköltözőitek, és csakhamar lekonkurálták őket. A zsidóság ebben a munkában a magyarok segítségére sietett, s a kisebbség sokat tanult a zsidó önállóságtól. Következetes együttműködés keletkezett az autark magyar életben: magyar vállalkozó csak magyart alkalmazott, hatalmas nevelő munka indult meg a parasztság és a proletárság között, a torzsalkodások és a veszekedések elmúltak, váratlanul jó szervezőnek bizonyult a magára maradt s a semmiféle állami támogatással nem számoló magyar, aki az államtól tényleg nem támogatást várt már, csak jogokat harcolt ki tőle és visszaverte az ellen-tendenciákat. - Befelé élt ez a magyarság, erőit összpontosította, és a dán példa lebegett szeme előtt.

Így született meg huszonöt év alatt az új Érsekújvár, a kis, de egészséges város, ahol a magyarok meg tudták állni a helyüket.

★

A barátaim kivétel nélkül paraszteredetűek. Azt, hogy a „középosztályhoz” tartoznak, csupán állásuk és helyzetük határozza meg, egyébként nem távolodtak el az osztályuktól, ma is közöttük élnek. Azt hiszem, alapjában ez volt a nagy áttörés az 1930-1935-ös mélypont után. Amikor sikerült a parasztot felemelni, bekapcsolni. A középosztály ma nem oly elfinnyásodott, mint hajdan volt, a parasztság kikerült hajdani fellah-életéből, és emberré vált. Itt, Érsekújvár környékén, a körülmények kényszerítő hatása alatt történt meg először e magyar csoda, itt kristályosodott materiálisán is először a népi magyar forma, az új népiség. Természetesen politika készítette elő. 1940-ben a magyar középosztály leromlása elérte mélypontját. Végleg leszegényedett, s akinek volt valamije, átmentette a többségi nép táborába. A nincstelen középosztály szövetkezett a paraszttal, aki tulajdonképpen gazdagabb volt, mint a polgárnak csúfolt magyar donkihótok. A többien, akik zavarták volna a testvérieskedést, elköltöztek vagy megtértek. Szinte automatikusan megszületett a magyar osztálytalanság, s váratlan proletárszolidaritása a birtokon belül levő uralkodók ellen. Ez a szolidaritás nem volt agresszív, csendes, passzív, gyengeségének tudatában levő, szervezkedő, igénytelen. A Szent kenyér kívánása hajtotta előre a magyar tömeget, és amalgamizálta rétegeit. 1940-ben a politikusok észrevették a folyamatot, s a magyar egység pártja osztálytalan néppárt lett, demokratikus és befelé dolgozó. Szakosztályai nevelő munkát végeztek. Néhány ügyes fiatalember a föld segítségül vonásával önálló gazdasági alapokat teremtett. Az őszinte szociális politika, a paraszttal való igazi törődés eloszlatta a kis nép bizalmatlanságát, s a tulipános ládák megnyíltak. Ügyes agitációval sikerült külföldi mintára felszítani a magyar áldozatkészséget, a paraszt belátta, hogy szükség van önadóztatásra. Huszonötéves keserves kisebbségi év kellett, amíg jelentkeztek a nemzeti szolidaritás csírái, hatni kezdett a szociális véna, és elporladtak a régi válaszfalak. S hála Istennek, akadtak magyar fiatalok, akik új formát adtak e sorsszerű pillanatban a csapásokban megpuhult magyar léleknek. A fiatalok magukhoz ragadták az uralmat: megszületett a Magyar Végrehajtóbizottság. Azután a Szakértő Tanács, kezdetben német kisebbségi szakemberek bevonásával. A Pénzügyi Bizottság. A Nemzeti Bizalmiak Parlamentje, ahol mindenki képviselve volt. Központja Érsekújvár lett. 1940 után megkezdte működését a Magyar Bank, amelynek fő célja - régi erdélyi román példa szerint - a magyar földbirtok megmentése és a vállalkozási kedv emelése lett. Az ügyes és hajlékony politika kiharcolta Prágától a káderek kiépítéséhez szükséges fegyverszünetet és a megfelelő jogokat. Páratlanul élénk kultúrtevékenység segítette elő a munkát, öt-hat magyar tanszék létesült a pozsonyi egyetemen. A Magyar Szövetkezet behálózta az egész országot, a mezőgazdák maguk építették a kulturházakat. 1945-ben felépült Érsekújvárott az első nemzetszolidaritási alapon álló magyar nagyüzem: a szalámi- és konzervgyár. Központi közgazdaság kezdődött, a kisebbségi magyarok specializálták magukat a magyar-csehszlovák kereskedelem intézésére. Felépült az érsekújvári kultúrpalota, az ötszázadik önmagát fenntartó szlovenszkói magyar kulturház.

Magasabb életszínvonallal várta a kisebbség azt a sorsot, amely számára elrendeltetett.

★

In Korunk Szava, 7. évf., 13-14. szám (1937), 390-391.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés