Laun definíciója szerint az állam, mint kellés abban áll, hogy a polgárok, vagy azok nagy része a számukra kiadott parancsokhoz vagy joghoz, azaz őket fenyegető kényszerrendszabályokhoz lelkiismeretükben és jogi helyzetükben hozzáfűzik az engedelmesség kellését vagy kötelességét.” [2] Ily értelemben az állam oly mértékben áll a nemzet felett, hogy a nemzet elveszti jelentőségét, így volt összetartható a szovjet állam, s így tartható össze a sok nemzetiségből álló állam is.

Carl Schmitt elméletében a nép politikai döntések hatálya alatt formálódik, azaz mindenben az állam irányítása alatt fejlődik. [3]

Korunkban az olasz fasizmus helyezkedett erre az álláspontra.A fasizmus nemzet alatt a korporációkban szervezett népet érti, mint a szociális erők szervezetét. Nemzet ily értelemben nem természetes, hanem csinált egység. A Carta del Lavoro definíciója szerint „az olasz nemzet organizmus célokkal, élet- és hatáslehetőségekkel, melynek hatalma az egyének és egyesületeik felett áll. A nemzet szellemi, politikai és gazdasági egység, mely a maga egészében a fasiszta államban valósul meg.” A fasiszta felfogás szerint nem a nemzet teremti az államot, hanem a nemzetet az állam hozza létre. [4] Az állam általános erkölcsi akarat, és így jogteremtő. A nemzetben rejlő erők csak az állam által ölthetnek jogi alkatot. Ez pedig a korporációs rendszer által történik meg. A korporációkban maga az olasz nemzet ölt formát, de mindig az állam befolyása és irányítása alatt. [5]

A fasizmus nem ismeri el a népnek a döntő jelentőségét. Ily módon keletkezett a fasiszta felfogás nyomán a totális állam fogalma, azaz, hogy az állam tökéletes, minden irányú hatalmi szervezet. A Doctrina del Fascismo szerint nem vér és terület, hanem egy személy által összetartott embertömeg az, mely az állam személyiségében a hatalomhoz, akarathoz és öntudathoz jut. A fasizmus szerint csak az állam politikai egység. Sem a nép, sem a nemzet nem azok. [6] A fasizmus elveti a népszuverenitás gondolatát, és az állam szuverenitását proklamálja. Az állam annyiban a nép szerve, hogy azt irányítja és cselekvésre készteti. [7] A fasizmus nem a népközösségre, hanem a hatalomra és a hozzájárulásra - forza e consenso - épít. Ha nemzet és állam szembekerülnek, az öntudatosan cselekvő állam kerül ki győztesen. A nép mint sokaság, nem politikai egység, s nem is állítható az állammal szembe. A totális állam totális népen, azaz hivatásrendileg az állam által megszervezett népen nyugodhat, így érhető el, hogy nép és állam egymást termékenyítőn a haladás állapotát idézzék elő.

XI. A vezéri vagy népi állam, a diktatúra és a totális állam

A nemzetnek az állam felett álló jelentőségének elfogadása alapján alakult ki korunkban a vezéri vagy népi állam elmélete, míg az államnak a nemzet fölé való helyezésének ténye nyomán a diktatúra és a totális államfelfogás.

A vezéri állam és a diktatúra között az a különbség, hogy míg a vezéri állam a népiség eszméjén nyugszik, a népszuverenitás megtestesítője kíván lenni, és a vezér akaratán keresztül a közjónak az érvényesítője, addig a diktatúrákban, éppen úgy, mint az abszolút monarchiákban, a hatalom birtokosa az uralma alatt álló nép felett, mindenképpen azon kívül áll. A nép élesen elkülönül az uralkodótól, mert annak mindenben rendelkezésére áll, kizsákmányolható, az ellenállás lehetetlenné van téve a nagy tömegek számára. A vezéri államban viszont a vezér személyében megtestesül a népszuverenitás eszméje. A vezéri állam ezért a demokráciához van közelebb. Az abszolút monarchia és a diktatúra a zsarnoksághoz.

Bár az állami akaratképzés menete más a demokráciában, mint a vezéri államban, mert a vezérnek korlátlan államakaratképző hatalma van, azonban ezt csak az összesség javára gyakorolja, sem családja, sem pedig egy társadalmi csoport, vagy politikai párt számára. A vezér akarata mindig a nép akarata. A népi erők nem szűnnek meg működni, sőt mint gyúpontban, a vezér személyében találkoznak. A népi erők tehát nem lehetnek többé centrifugálisak, mind összetartanak a vezér akaratában.

Zavaros időkben, amikor az állami lét veszélybe kerül, tapasztalatilag bizonyítható, hogy a demokrácia tarthatatlan. Ilyen korszakokban a legtisztább demokrácia is egy vezérre bízza magát.

A vezéri állam azt tartja, hogy a nép akarata a legtisztábban és a leghasznosabban a legjobbfejűek gondolatvilágában nyilvánul meg, ezért kell az egész államrendszerben annak az elvnek érvényesülni,hogy a zsenik számára, származzanak bármelyik társadalmi rétegből, minden állás nyitva álljon - mondotta az 1936. évi pártnapon Hitler vezér és kancellár. [8] A vezéri állam alapelve: „minden vezetőnek tekintélye lefelé és felelőssége felfelé”. [9]

A vezéri állam azonban megszűnik népi állam lenni, és diktatúrává válik, amint a vezetés nem a tényleges összakaratból folyik, és nem az összesség javának elérésére irányul, hanem a vezetés partikuláris érdekből történik, s egy párt, vagy klikk, vagy egy társadalmi osztály vagy hivatási rend javának előmozdítására irányul. Ez az állapot bekövetkezhetik öntudatlanul, leplezve, nemcsak tudatosan, leplezetlenül. A vezéri államot ezért állandóan az a veszély fenyegeti, hogy diktatúrába csap át azáltal, hogy a közakarat érvényesülését részakaratok érvényesülésével helyettesíti.

A demokrácia három alappillére - népszuverenitás, közjó, közakarat - megvan a vezéri államban is. Míg azonban a demokráciában a súlypont a népszuverenitáson van, miáltal a kormányzás a nép részvétele nélkül nem lehetséges, a közakaratnak pedig minél több polgár részvételével tisztán a többségi elv alapján kell kialakulnia, addig a vezéri államban a közakaratot a vezér fejezi ki, s nincs kétség a közjó formulázása körül, amit csak többséggel tudott a demokrácia szolgálni, s ezért állandó kisebbség elégedetlenkedett körében.

Ma tulajdonképpen a demokrácián kívüli állami berendezkedés nincsen. A demokráciáknak azonban különböző megnyilvánulási módjai vannak. Hermann Heller szerint a „demokrácia, azaz hogy minden politikai és társadalmi hatalom csak az alávetettek akarata által igazolható és maradhat fenn, egyáltalán nem ingott meg lényegében, minek alapján minden mellékgondolat nélkül állítható, hogy az uralom számára nincs is más igazolás, mint a demokratikus.” [10] Az államfőakaratának a nép akaratával való megegyezése ma olyan követelmény,ami nélkül az államokat kormányozni lehetetlen. Carl Schmitt formulázása szerint „a demokrácia eszmevilágának elterjedése nyomán elmondhatni, hogy az az identitás, amely fennáll a politikai értelemben uralkodó és a nép között, olyan közös premisszává vált, hogy megszűnt politikailag érdekes lenni, és a küzdelem csak az identifikáció eszközei körül mozog.” [11] A kormányzásban mindig a kis szám princípiuma érvényesül. Kis politikai csoportok szellemi fölénye a politikai manőverezés terén mellőzhetetlenül szükséges a legtisztább demokráciában is. Az identifikáció egyik eszköze éppen a vezéri állam kormányzási rendszere.

Timmermann szerint a lényeg abban rejlik, „hogy nem az a döntő kérdés, hogy miképpen alakul a vezetés és miképpen folyik az le, mert ez csak a megkülönböztetés számára ad módot az egyes kormányrendszerek között. Döntő mindig az emberek szelleme, akik a politikai életet irányítják, azaz, hogy milyen szellem hatja át a kormányzást.” [12] Mert - mint Max Weber megállapította -  „kormányzástechnikai átalakulások önmagukban egy nemzetet még nem tesznek sem erényesebbé, sem boldogabbá, sem értékesebbé. Csak mechanikai akadályokat háríthatnak el, és csupán eszközök a célhoz.” [13]

A nemzetiszocializmus elmélete szerint az állam mindazon tevékenységek összessége, melyek szükségesek egy nép önfenntartásához. Az állam egységet jelentő eszme, minden egyes polgár öntudata arra vonatkozóan, hogy annak az államnak önmagáért szolgáljon. A régi értelemben vett párttagság öntudata hasonlítható ehhez. Ha mármost egy párt van az államban, úgy minden polgár ennek az állami öntudatnak lesz a hordozója.

Az az állam, mely az egyéni érdekek szolgálatára van berendezve, kénytelen az államhatalom megosztása alapján szervezkedni, hogy ez a szolgálat az egyén szempontjából biztosítva legyen. Az egyéni érdekek szolgálata pedig nem más, mint az egyének szabadságának az államhatalom által való biztosítása. Ehhez mellőzhetetlenül szükséges az államhatalomnak megoszlása és egyensúlya.

Abban az államban, melyben az összesség érdeke előbbre való az egyének érdekeinél, nincs szükség az egyéni érdekek érvényesülését biztosító szabadság által igényelt megosztására az államhatalomnak, mert ez a tényállás akadályozná az összesség érdekeinek maradéktalan szolgálatát. Az univerzalizmus állama céljának a vezéri elv érvényesülése felel meg. [14] A vezér lényege az, hogy nem osztja meg a hatalmat - ezért vezér. A vezér nem is az állam szerve, mert csak neki lehetnek szervei. Az állami szerviség funkciót jelent, önmagában véve személytelenséget. A vezér azonban személyében vezér. Az ő szervei azok, akik mindent a vezér nevében, neki felelősen cselekszenek.

A többségi elv az, mely szemben áll a vezéri elvvel. A többség érvényesülése esetében már nincs felelősség, mert az megoszlik, viszont a többségnek nincsenek szervei sem, mert minden állami szerv külön, megosztottan bírja a hatalmat. Az állami szerveknek legfeljebb egyensúlyáról lehet beszélni, így tehát a vezéri elv ellentétben áll az államhatalmak megoszlásával.

Nemzetiszocialista felfogás szerint az a hatalom hozza létre és tartja fenn az államot, amely eredetét a nép önfenntartó ösztönében bírja, amely a népből nemzetet formál. Minden állami funkciónak a népközösség ezen önfenntartó ösztönének szolgálatában kell állani. Mindaz, ami nem szolgálja ezt, abból nem lehet funkció, sem szerv. A nép önfenntartó ösztönéből nem származhat a hatalom megoszlása, s ennek nyomán a felelősség nélküli kormányzás. A felelősséget csak egy ember viselheti, azt megosztani nem lehet. Ez az ember pedig a vezér. A felelősség megosztása a hatalom megosztásából következik az államban, és ez nincs a népközösség javára.

Az államhatalmak megoszlását illetően Kant megállapította már, hogy ez a megosztás kevésbé biztosítja az egyes polgárok javát, mint akár a (rousseau-i) természetes állapot, vagy a despotikus kormányzás. [15] Hegel pedig úgy jellemezte azt. hogy az államhatalmak megoszlása azt a tévedést rejti magában, hogy a független államhatalmak korlátozni fogják egymást. Ezzel a függetlenséggel pedig az állam egysége veszélyeztetik, éppen azt, amire mindenek előtt törekedni kell. [16]

A liberális államban az egyes érdekcsoportok megegyeztek, ha saját érdekeiket kielégítve látták. Ha ez az eset nem következett be,úgy megakadályoztak minden állami tevékenységet, csak azért, hogy abból másoknak ne biztosítsanak előnyöket.

Az államhatalmak megoszlását az 1933. március 24-iki felhatalmazási törvény szüntette meg Németországban. A törvényhozás és a végrehajtás funkciója a vezér kezében egyesíttetett. Ez az ideiglenesnek kijelentett szabályozás a nemzetiszocialista közjog alaptételévé vált az 1934. január 30-iki törvény által, mely a birodalom újjáépítéséről szól. Míg a felhatalmazási törvény még nem engedte meg a Vezérnek, hogy alkotmányváltoztató rendeleteket bocsáthasson ki, addig az újjáépítési törvény már ezt is megengedi. Alkotmánytörvények meghozatala is a vezér kezében van. Hogy a bírói hatalom is őt illeti, azt az 1934. június 30-iki események (Röhm-forradalom) bizonyítják. Az 1934. augusztus 3-iki törvény az állami végszükség esetéről már csak jogszabályba foglalta azt, hogy a vezér a német népnek a legfőbb bírája is.

Az államhatalmak megoszlása esetében az állampolgári alapjogok vagy szabadságjogok érvényesülését az államhatalmak egyensúlya biztosítja. A vezéri államban, ha a vezér valóban az összesség jajára törekszik, akkor ezeket az alapjogokat szabadon hagyhatja érvényesülni ,hiszen nem fognak azok útján a polgárok ellene támadni. Ha azonban nem engedi érvényesülni az alapjogokat, akkor ennek az oka már az, hogy ellenzéke van, s a bírálatukat el kell némítani. A polgári alapjogok éppen ezért az ezek által mindenkor figyelembe veendők, anélkül azonban, hogy azokat külön a polgárság számára garantálnia kellene.

A német nemzetiszocializmus a vezér helyes kormányzásának biztosítékát a jellemnevelésben (Charakterbildung) találja meg. Ez képezi a védelmet a hatalommal való visszaélés ellen.

Míg a totális állam gondolatát a német nemzetiszocializmus elvetette, [17] addig az olasz fasizmus ennek az alapján áll. Mussolini tétele - „mindent az államért, semmit az államon kívül, semmit az államellen” [18] - a totális államfelfogás jellemző kifejezése.

Németországban az állam kormányzásának, igazgatásának ügye nem államszervezeti kérdés, hanem a népből kiinduló szervezési mód, amennyiben az állami szervezet minden irányban a népi közösség vezetésének szolgálatára szolgál. [19] Németországban a vezéri elv a lényeges, Olaszországban az állam előbbrevaló, mint a vezér.

A közigazgatás liberális demokráciákban állami funkció, az egyesek szolgálatára, Németországban eszköz a vezéri elv érvényesülésére, a nemzetiszocialista világnézet szolgálatában, Olaszországban eljárási mód az állam hatalmassá tételére.1921-ben Mussolini azzal a céllal szervezte meg a fasiszta pártot,hogy mindazokat a funkciókat gyakorolni fogják, melyek elvégzésére az állam nem alkalmas. Ez volt a „gerarchia politica”. A fasiszta párt a közigazgatás rendes szervei mellett ugyancsak érvényesülő államigazgatási szervezetként („duplicati” rendszer) indult el a fejlődés útján. Az a tényállás azután, hogy az állami hivatalnokok nagy sora,a rendőrség, inkább hallgatott a fasiszta párt vezetőségére, mint a tartományi főnökökre, vagy a miniszterekre, juttatta tulajdonképpen uralomra a fasizmust. Mint az állami közigazgatás, úgy a fasiszta párt is alá van rendelve az államnak. Mindent az államért tesznek. A fasiszta párt 1938. április 28-iki szervezeti szabályzata szerint [az] önkéntes polgári hadsereg a vezér rendelkezésére és a fasiszta állam szolgálatára [áll]. [20] A fasiszta párt az állam alá rendelt alakulat, segédszerve az államnak (ente ausiliario dello stato) a fasiszta rendszer támogatására és az ifjúságpolitikai és fizikai nevelésére.

Míg Németországban a politikai egységet a nemzetiszocialista párt valósítja meg és tartja fenn, addig Olaszországban a politikai egység az állam által, a párt segítségével valósíttatik meg.

Míg Németországban a nemzetiszocialista párt parancsolhat az államnak, mert az államban csak bürokratikus közigazgatási apparátust lát, úgy, hogy Németországban két állam van tulajdonképpen jelen: egy közigazgatási állam közhivatalokkal, hadsereggel és egy politikai állam, a nemzetiszocialista párt dinamikusan ható ereje alapján, addig Olaszországban megfordítva, az állam a fasiszta pártban elismeri az állam egyik fontos alkotóelemét, mely lényegéből folyóan mindig az állam érdekében működik, és az állami élet irányítására döntő befolyást tud gyakorolni. A pártban rejlő szellemi erők bölcsessége alapján, a fasiszta párt viszont elismeri az állam szuverenitását, elismeri, hogy az állam fegyelmezi a nemzet minden erőit, így a pártot is, sőt a párt első feladata, hogy a nép egységét biztosítsa, amivel kötelességét teljesíti az állam irányában. [21]

Németországban a vezér szerepe a nemzetiszocialista párt és az állam összekapcsolása tekintetében döntő jelentőségű. Nem így a fasizmusban, ahol legalábbis jogilag ez a szervezési mód nincs meg. [22] Olaszországban a Duce-nak nincs helyettese, aki a pártot képviselné az állammal szemben. A községi igazgatásba nem kell pártmegbízottakat küldeni, mint Németországban. Viszont Olaszországban minden közhivatalnoknak a fasiszta párt tagjának kell lenni. Ez Németországban nincs szigorúan keresztülvíve.

XII. Az új jogállam

A jogállam fogalmát négyféleképpen lehet körülírni:

(1) Jogállam az olyan állam, amelyben az állam mint jogi személy áll szemben polgáraival, akik szabadok és saját érdekeiket követhetik, mert azokat az állam megvédi. Az állam polgáraitól annyit követelhet csupán, ami létezéséhez és fennmaradásához szükséges azért, hogy a polgárai is fejlődjenek.

(2) Jogállam az az állam, amelyben a jog a szuverén, a jognak a hatálya alatt folyik a kormányzás, működik a közigazgatás és tartja fennmagát az egyén.

[3] Jogállam az az állam, amelyben a polgárok alanyi közjogokkal bírnak, amelyek az államhatalom önkorlátozásából folynak, és amelyeket az állam fenntart akkor is, ha ellene volnának irányulók.

[4] Jogállam az az állam, amelyben független közigazgatási bíróság védi a jog uralmát, azaz védi az egyént az állami szervek, a közigazgatás önkénye ellen.

Az olasz fasizmus kitartani törekszik a jogállam mellett, amennyiben ezt a totális állami létállapot megengedi. A német nemzetiszocializmus a népi érdekek érvényesülését elébe helyezi a jog formális betartásának, s a jogélet feladatát nem a paragrafusok alkalmazásának biztosításában, hanem a népélet biztosításában látja. [23]

Németországban a jogállam fogalma annak az elvnek érvényesülése nyomán minősült, hogy „jog az, ami a népnek használ, jogtalanság az, ami a népnek árt.” [24] A jogállam eszmei határa a népi érdekek érvényesülése. Ezt előbbrevalónak tartva, nemzet és államviszonyában a népi érdekek kielégítése, mint Alfred Rosenberg kifejezte, a faji érzés érvényesülése lett az új jogállamiság kifejezőjévé. [25]

Az állam a politikai életformája egy népnek, mely a jogrendben nyilvánul meg. A nemzetiszocializmus elfogadja, hogy a hatalom jog nélkül önkény. Ezért a nemzetiszocialista állam is jogállam, amidőn benne az állameszme és a jogeszme ugyanazon népi forrásból ered.

A vezér által teremtett jogrend megtartatik a vezér által is. A jogszabályokhoz való kötöttség határát azonban a népi élet szükségleteiben találja. Van tehát állami szükségjog, mely nem más, mint a népi élet szükségleteihez való alkalmazkodás. Éppen ez volt az, amit a liberális jogállam elvetett. A népi élet biztonsága azonban el kell, hogy nyomja az egyén jogi védelmének túlhajtásait. Az állam nem lehet az egyéni jogok biztosításának eszköze. A nemzetiszocialista jogállam a népösszességre van tekintettel, előbbre valónak tartja a népjogot a törvénynél is. A német nép vezére a népjog szerint gondolkodik, és nem törvényekben. A törvényeknek a népi élet rendjét, nyugalmát ésbiztonságát kell megvalósítaniuk.

A népi állam nem tűri, hogy célja elérésének problémái felől olyanok mondjanak ítéletet, vagy adjanak tanácsot, akik sem nevelésük, sem működésük alapján e problémákhoz nem érthetnek. Ezért a népi állam jellemvonása az állami akaratnak szakképzettek által való képzése. Ami annyit jelent, hogy a törvényhozásnak tulajdonképpen a hivatásrendi kamarákban kell lefolynia. De egyetlen esetben sem lehetséges a szavazással való döntés. A törvényhozók az ész szervei az államban, és nem szavazási gépek.

A fasizmus elébe helyezvén az államot a nemzetnek, elismeri azt, hogy az állam szuverén hatalma eredeti, nem levezetett. Az állam mindent megtehet, azt is, hogy korlátozza magát. Ez a korlátozás vezet el a jogállam fogalmához. Ily értelemben az állam polgáraihoz előre meghatározott viszonyba kerül, mely viszonyt tiszteletben tart, maga védvén meg a polgárai számára biztosított jogokat. [26]

Amikor Rocco igazságügyminiszter 1925-ben a forradalom eredményei nyomán hozzákezdett az olasz állam átalakításához, a forradalom eredményeit meg kívánta tartani. Ezt pedig a forradalmi eredmények jogi megvédésével látta legjobban elérhetőnek, s így jutott el a fasiszta jogot védő jogállamhoz, és alakult ki a fasizmusnak sajátságos jogállam-elmélete.

Giovanni Gentile szerint az állammak mindig újjá kell élednie polgárai lelkében, és azok által kell átélve lennie. „Az állam csak addig létezik, ameddig polgárai létezni engedik.” [27] Ilyen alapon a fasiszta Olaszországban az egyéni szabadság megdönthetetlenül érvényesül az államhatalom mellett is. A fasiszta jogállam-felfogás szerint azonban az egyén szabadságát nem használja fel az állam ellen. [28] A cél olyan embertípussá való alakítása a polgároknak, hogy azok lelkük legmélyéig szabad, de tekintélyismerő tényezők legyenek az államban. [29] Az egyéni szabadság és az államhatalom tekintélyének dualizmusából ered a fasiszta jogállam. Olaszországban megmaradt a király és a pártvezér dualizmusa is az államhatalom gyakorlásában.

Battaglia különböztetett jogállam és erkölcsi állam között. Az erkölcsöt a jog felett állónak tartva, a jog nem más, mint csak eszköz az ethosz számára. A jogállam is csak eszköz, hogy az állam erkölcsi lényegét betöltse. Az állam csak azért, mert erkölcsi alapokon nyugszik, lesz jogállam.[30]

D'Annunzio szerint a fasiszta állam és diktatúra között abban a tényben van a különbség, hogy a fasiszta jogállamban nemcsak egy szerv van, mint a diktatúrákban, hanem több, melyek jogilag megállapított hatáskörrel bírnak, és viszonylanak egymáshoz. [31]

A liberális jogállamtól a fasiszta jogállam abban különbözik, hogy az államhatalmak szétválasztása nem az egyéni szabadságjogok biztosítása érdekében történt, hanem a pontos hatáskörrel bíró állami szervek által kialakított állami rend, illetve alá- és fölérendeltség érdekében.

A rend és fegyelem biztosítója a fasizmusban a jog. A korporációs rendszer fegyelmezett gazdaságot jelent, a jogállam pedig fegyelmezett közigazgatást. [32] Nem a jogilag védett egyéni érdek, hanem a jogilag védett közérdek az új formája a jogállamnak. Az egyéni alanyi jogok védelme az állam részéről csak addig tart, amíg ez közérdek. Ha az a közérdek ellen szól, úgy az új jogállam már nem védheti meg azt. Az új jogállamot a közérdek védelme kötelezi.

Vagy a jog korlátozza az államot, vagy az államhatalom önkénye lép a jog helyére. Az előbbi a jogállam, az utóbbi a diktatórikus állam. Olaszországban a fasizmus megkísérelte az állam és a jog közötti viszonyt úgy alakítani, hogy egymást kiegészítő és egymást erősítő kapcsolatuk legyen, egyik a másik erejére szoruljon.

*

Nemzet és állam közötti viszony bármely irányú megoldása húsba- és vérbevágó. A nemzet túltengő érvényesülésének, a népi elv diadalának áldozatává kell válnia az egyént védő jogállamnak. De az emberiséggel együtt adott nagy igazságok ellenállhatatlan erővel újból és újból érvényesülésre törnek. S amilyen igazság az. hogy az ember nemzetéért a legnagyobb áldozatra képes, éppen úgy igazságos az ember ama igénye is, hogy az állam szabad polgárok közülete legyen.

*

[1] Scheler Max: Nation und Weltanschauung. Leipzig,1923, 4. lap

[2] Laun, Rudolf: Der Wandel der Ideen Staat und Volk. 1933, 381. lap.

[3] Schmitt, Carl: Staat, Bewegung, Volk. 1933, 12. lap.

[4] D'Azeglio mondása: „Olaszország megvan, most olaszok kellenek hozzá.”

[5] Mussolini: Dottrina, 6. lap.

[6] Raschhofer, H.: Der politische Volksbegriff im modernen Italien. 1936, 189. lap.

[7] Lo Werde G.: Faschismus und Staat. Archiv für Rechts und Sozialphilosophie. 1936-1937. 30. kötet, 193. lap.

[8] Reden des Führers am Parteitag der Ehre 1936. München, 1936, 77-78. lap.

[9] Koellreutter: Der deutsche Führerstaat. 1934, 13. lap.

[10] Heller Hermann: Die politischen Ideenkreise der Gegenwart.  1926, 68. lap.

[11] Schmitt, Carl: Die geistesgeschichtliche Lage des heutigen Parlamentarismus. 1923, 17. lap.

[12] Timmermann: Demokratie und Führerstaat. Berlin, 1936, 46. lap.

[13] Weber, Max: Gesammelte politische Schriften. 1921, 129. lap.

[14] Höhn: Wesen der Gemeinschaft. 17. lp.

[15] Kant: Metaphysische Anfangsgrunde der Rechtslehre. Sämtliche Werke. Insel Verlag, 1922, Bd. V. 439.

[16] Hegel: Grundlinien der Philosophie des Rechts. Werke. Berlin, 1833. Bd. VIII., 392. (300. §, Zusatz)

[17] Rosenberg: Gestaltung der Idee. 1936, 2. lap.

[18] Tutto nello Stato, nienti al di fuori dello Stato, nullo contra lo Stato!

[19] Frank: Deutsches Verwaltungsrecht. 1937, 74. lap.

[20] A fasiszta párt nem más, mint „una milizia civile volontaria, agli ordini del Duce al servizio dello Stato fascista”.

[21] Zangara V.: Il partito unico ed il nuovo Stato representativo in Italia e in Germania. Bologna, 1938, 36. lap.

[22] De Francesco G. M.: Dottrina Fascista dello Stato e dottrine traditionali. Milano, 1936, 18. lap.

[23] Hans Frank: Aufgabe des Rechtslehres. Deutsches Recht. 1934, 426. lap.

[24] Frank Hans: Nationalsozialistisches Handbuch für Recht und Gesetzgebung. München, Eher 1935., XIV. lap.

[25] „Recht ist das, was arische Menschen für Recht befinden, und Unrecht das, was sie verwerfen.” Idézi Knöpfel H. E.: Drei Jahre Kampf für deutsches Recht. Berlin 1936, 17. lap.

[26] Ranelletti O.: Instituzioni di diritto publico. 6. ed. Padova, 1937, 118. lap.

[27] Gentile: Grundlagen des Faschismus. Veröffentlichung des Petrarca-Haus, Köln, 1936, 44. lap.

[28] Uo., 47.

[29] Uo., 48.

[30] Felice Battaglia: Scritti di teoria dello Stato. Milano, 1939, 219. lap.

[31] D'Annunzio: Allgemeine Theorie des Faschistischen Staates. (1934) 95. lap.

[32] Benedicenti L.: Das korporative Recht und die Organe der korporativen Funktionen. Verwaltungsarchiv. 1934. 39. kötet, 337. lap.

*

Szociográfiai Értekezések Tára, 3. szám. Magyar Szociográfiai Intézet, Budapest, 1941.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés