De e téren nekünk, laikusoknak is nagy feladataink vannak, s ezek szolgálatában írta szerző az alanti sorokat, melyekhez most jelige gyanánt illeszthetné a Doctor Angelicus nagy magyar követőjének újévi cikkéből e mondatokat: „A társadalmi kultúra legnagyobb eltévelyedése az volt, hogy abszolút jogforrásnak tette meg az államot.“ „Az az állam nem emberi alakulat, ez az állati, sőt állat alatti adottságok összetömörítése eldurvult emberi koponyákban“.

*

A Fejedelemről szóló munkájának tizennyolcadik fejezetében Machiavelli tudvalevőleg azt fejtegeti, hogy az államnak mennyiben kell ígéreteit megtartania: előadása annyira általános, hogy arra kell gondolnunk: itt ő a külállamokkal szemben a külpolitika vezetésének, s az állam alattvalóival szemben a rendfenntartás, közigazgatás irányításának alapelveit egyképpen rajzolja. Tehát az állam mindkét, külső és belső biztonsága szerinte ugyanazon elvek alkalmazásával érhető el. Ezek az elvek pedig - és ez teszi a tizennyolcadik fejezet olvasását megdöbbentővé és soha nem felejthetővé - nem az emberi társadalom életéből vannak kölcsönözve, hanem az állatokéból. Az újkori állam legfinomabb elméjű körvonalozója így akarja megértetni tételét:

„Tudjátok meg tehát, hogy kétféle fegyverrel lehet harcolni; az egyik a törvények, a másik az erőszak. Az előbbi az emberek sajátja, az utóbbi a bestiáké, de mivel az előbbi gyakorta nem elegendő a cél elérésére, a másodikat is igénybe kell venni. Tudni kell tehát egyképpen bestiát és embert játszani. Ezt tanították képletesen már az antik írók is, amikor szerintük Achillest és sok más fejedelmet Chironnak, a kentaurnak adtak át, hogy ez nevelje fel őket a saját fegyelmében. Ez nem jelent egyebet, mint hogy tanítójuk félig állat, félig ember volt, és hogy a tanítványok mindkét természetet magukévá tették, minthogy egyik nélkül sem tudták volna magukat az uralomban fenntartani. Ha pedig a fejedelemnek szüksége van rá, hogy a bestia szerepét is jól játssza, akkor legokosabb, ha a rókát és oroszlánt követi. Az oroszlán ugyanis nem tudja kikerülni a hurkot, a róka nem tud védekezni a farkas ellen. Kell tehát, hogy róka legyen, s megérezze a hurkot, és oroszlán legyen, hogy elijessze a farkasokat. Azok, akik csak oroszlánok, rossz véget érnek. Ha az emberek mindnyájan jók volnának, ez a szabály nem állhatna meg, de mivelhogy nem jók, s nem tartják meg szavukat Veled szemben, Te sem vagy köteles szót tartani velük szemben. Végtelen számmal vannak az esetek, melyek bizonyítják, hogy az ér el legtöbbet, aki a legügyesebben játssza a rókát. Ehhez persze az kell, hogy játékát jól leplezze és nagy színlelő legyen, mivelhogy az emberek annyira együgyűek, és annyira engedelmeskednek az adott szükségleteknek, hogy ha valaki rá akarja őket szedni, mindig sikerrel teheti ezt velük. Érthető tehát, hogy a fejedelem nem ragaszkodhatik mindazon dolgokhoz, amiket az emberek jónak és erkölcsösnek tartanak, hanem az állam fenntartása érdekében gyakran kénytelen a hit, karitász, emberség és vallás ellen cselekedni.“ Machiavelli még a továbbiakban jó tanácsokkal szolgál, hogyan kell az állam érdekében, tekintettel az emberek szokásaira, kifelé erényesnek és főként jámbornak mutatkozni, s az egészet mesterileg foglalja össze, azon fejedelem, egy spanyol király példájában, aki örökké csak békéről és hűségről beszél, de már rég elvesztette volna egykép becsületét és országát, ha erényes szavaihoz híven cselekedett volna.

Az ember feliben bestia, tehát az államnak, mely kénytelen ily lényeket kormányozni, jogában áll, sőt kötelessége egészen állatilag viselkedni: ez ennek a fejezetnek nem is rejtett értelme. Az oroszlántól a puszta erőszakot, a rókától az áltatást és hazugságot kell átvenni. Korábban, a keresztény szövegekben a bűnöket szimbolizálták állatokkal, de elrettentő célzatból; most az állatok mint követendő példák jelennek meg. Machiavelli kinyitja a cirkusz ketreceit, és a reneszánsz kényurai képében ráereszti a bestiát az alattvalók tömegeire. Nincs nagyobb fordulat Európa sorsában, mint ez a képekben beszélő, de képzavartól távoli, félre nem érthetően világos tizennyolcadik fejezet. Addig is tudta a keresztény világ, hogy az állam kormányzása, belső és külső veszedelmekben fenntartása nehéz feladat anélkül, hogy a felelősek, az uralkodók át ne lépjék a keresztény erkölcs korlátjait. De az erőszakos és ravasz eszközök, kereszténytelen cselekedetek szégyenlendő kivételeknek számítottak, Machiavelli és az agnosztikus reneszánsz emelte őket normává, és okadatolta még legszélsőbb formáikat is. Korábban, amíg az államot kereszténynek és emberinek tartották, ezek az elkerülhetetlen cselekedetek emberi bűnöknek minősültek; azóta, hogy az állam a „bestiák“ társaságának tekintetett, erényekké váltak; az állat lett a mintakép.

Rókalyukban és az oroszlán tanyáján hasztalan keresnők a szeretetet és részvétet. Még a modern államok is, melyek a felvilágosodással még némi kapcsolatban vannak, - pedig ez a 18. század államát a természetjog bár gyenge és laikus érvényesítésével némileg kiemelte a reneszánsz-állam állatutánzásából - mellőzik például még népjóléti programjukban is a felebaráti szeretettel való megokolását cselekedeteiknek: amikor a népről akarnak gondoskodni, önmaguk létalapját erősítik, mert felismerték, hogy erős, egészséges, megelégedett nép nélkül sem nyugalomban nem élhetnek, sem adott esetben teljes biztonságra nem számíthatnak. A reneszánsz olasz városállamaitól kezdve láthatólag ez a józanul számító önzés az államok emberbaráti működésének rúgója: az abszolutisztikus uralkodók jobbágyvédelmétől kezdve az ún. népi politikáig, melyek valamely „közösség“ érdekeit vélik erősíteni, amikor az egyéneken segítenek. Hogy ezek az egyének lélekkel bíró emberek, akik önmaguk is értékek Isten előtt, hogy Isten előtt elsők a lelkek, s a világi közösség csak azután jön: ennek felismerése Machiavelli óta az állam vezetésből kiszorult. Az állam, elszakadva keresztény gyökereitől, és letaszíttatva a bestiárium köreibe, sokféle változáson ment át azóta, de ezek a változások, közelebbről megnézve, inkább egy helyben topogások voltak. A Róka és Oroszlán államából Leviathan lett, és Hobbes óta így tovább, és nem másként.

Jobb időkben, mikor a politika tudománya és gyakorlata megint vissza fog térni a keresztény alapokhoz, érdemes lesz egyszer megvizsgálni az államvezetés és államfenntartás módszereit és eszközeit, amint ezek az újkorban egymás után jelentkeztek, vajon azok menynyiben voltak emberiek és mennyiben állatiak, mennyiben keresztények és mennyiben vakon önzők, erőszakot legfeljebb leplezők. Egy ilyen vizsgálatnál központi jelentősége lehet a részvét és könyörtelenség, mint érzés- és mint politikai motívum-pár történetének. Különösen érdekes eredményekre lehet jutnia annak, aki a legvonzóbb emberi tulajdonság, a részvét jelentőségét fogja végigkutatni az államéletben. Vörösmarty, mint igazán humanista költő, még hitt az államok egymás iránti részvétében, amikor a nagy temetkezésnél a gyászkönnyről beszélt, - igaz, hogy az ember emberiességét illetőleg máskor nem igen táplált illúziókat. Hogy a felebaráti szeretetnek e gyöngéden érzelmes, de egyúttal hegyeket is elmozdító változata mennyire idegen az államok életétől, arra némi világosságot vet napjaink története: népek érzésvilágának forrongó mélyéből lassan tör elő itt-ott a szenvedő és szerencsétlen szomszéd iránt a részvét melegforrása, és mily távol van még attól, hogy cselekedeteket hozzon létre, s a Rókát, Oroszlánt, Leviathánt ismét érző emberré, az államokat keresztény közösség szolidáris tagjaivá tegye. De talán, nem merjük egészen hinni, már elindult valami...

*

In Jelenkor, 2. évfolyam, 3. szám (1940. február 1.), 1-2.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés