Légrády Sándor plakátja

Az előadóest zsúfolásig megtelt termében megjelent Kállay Miklós miniszterelnök, a kormány több tagja (például Keresztes-Fischer Ferenc, Radocsay László, nagybaczoni Nagy Vilmos, Szinyei Merse Jenő, Lukács Béla és Szász Lajos miniszterek, az államtitkári kar néhány tagja), továbbá igen sokan a magyar politikai és társadalmi élet előkelőségei közül.

Forrás: Pesti Hírlap képes melléklete.

Nagyításhoz kattints a képre!

A Hiszekegy elhangázását követően az eseményt Biró Zoltán felsőházi tag, a Liga társelnöke nyitotta meg, expozéjában kitérve arra, hogy a "keleti veszedelemmel" (értsd: a bolsevizmussal) szemben "ma nem állunk egyedül", mint a múltban annyiszor. A roham legnagyobb súlyát propagandisztikus megállapítása szerint "sokkalta hatalmasabb szövetségesünk" fogta fel (ezzel a korszakban sajnálatos módon nélkülözhetetlennek számító retorikai fogással a hitleri Németországra utalt), de a harc "teljes egészében a miénk is", hiszen a legközvetlenebb veszély bennünket fenyeget. Az elkövetkezendő időkben ezért még fokozottabb mértekben lesz szükség kiforrott, az egész nemzetet eggyé kovácsoló erős nemzeti öntudatra, mint 1918-ban.

Ezt követően Ravasz László m. kir. titkos tanácsos, a dunamelléki református egyházkerület püspöke emelkedett szólásra, hogy megtartsa Keresztyén szellem, magyar kultúra című előadását. A püspök fejtegetései során tisztázta a kultúra fogalmát, szabadnak nevezve azt a kultúrát, amely Isten törvényének engedelmeskedik. A keresztény szellem a kultúrát akkor hatja át, amikor a természet felett uralkodik az emberi ész.

Hangsúlyozta, hogy a kultúra nem egyéni vállalkozás, hanem mindig a közösség ügye, kezdve a legkisebb egységtől, a családtól, egészen a népig és az önálló állami létig. A népet éppen az teszi néppé, hogy egy csomó ember együtt vállalkozott nagy műveltség-feladatok megoldására. Meglátása szerint éppen a közös kultúra megteremtése során domborodik ki egyre élesebben népi egyéniségünk, és ha ez az egyéniség önálló állami létben testesül meg, akkor előttünk áll az emberi szellem legragyogóbb, legkristályosabb terméke, a nemzet, mint kulturális életegység. Ha az ilyen nemzet öntudatosan és egységes akarattal létének legnagyobb vállalkozását, az Istentől vett hivatását éppen abban látja, hogy kultúráját keresztyén szellemű kultúrává tegye, máris meghozta legnagyobb horderejű döntését. Ezzel sorsot vállalt, hitvallást tett, felelősséget vesz magára; belépett egy világszolidaritásba, és a jövendője felől életre-halálra határozott. Ezt tette a magyarság, amikor elfogadta Szent István útmutatását, és műveltségét a keresztyén szellem szerint megoldotta. A keresztény szellem nem ruha és külső szín, hanem élet, mindennapi kenyér, s az ebből fakadó erő, egészség, szépség. A Szent István által tanácsoltak megfogadásának percétől kezdve, mindmáig, a magyar nemzet legfontosabb erőfeszítése az a meg nem szűnő akarat, hogy műveltségét keresztyén szellemben terjessze, a keresztyén szellemet folyton tisztuló és nemesedő kultúrájában megtestesítse.

"Nem úgy volt tehát, hogy Szent István keresztyénre mázolta a pusztaszeri magyart, és e máz azóta vagy tart vagy siralmasan lekopott. Nem úgy volt, hogy amikor lekopott, akkor újra átfestették, jól vagy rosszul: hanem úgy, hogy mint az ezréves cser a talaj, a levegő és napfény erőiből. Az volt tehát mindig az alapkérdés, hogy a keresztény szellem a magyart szabadabbá, szellemibbé, nemesebbé, egyszóval emberibbé és magyarabbá tegye."

A magyar kultúra csak addig marad meg magyarnak - hangzott el Ravasztól -, amíg megőrzi a szellemiségét. A magyar kultúra csak úgy fogadhatja el az idegen hatást, ha azt "nemzeti jellemének törvényszerűsége szerint" átdolgozza és átalakítja. Idegenek voltak e földön Szent Benedek fiai, de Pannonhalma, ez az "ezeresztendős magyar fárosz" ősibb intézmény a földön, mint a magyar királyság, és éppen olyan magyar. Idegenek voltak e földön a genfi zsoltárok is, a „Te benned bíztunk elejitől fogva”, s mégis lettek olyan magyarok s olyan népi énekek, mint az igricek legrégibb nótája. Az ezeréves magyar történelem folyamán a "népi lélek" sohasem vett át "mérgezéseket". Szabadság, önkormányzat, felelősség és szolgálat a magyarság élete azért, hogy "a magyar természeten Krisztus szelleme uralkodjék".

Forrás: Pesti Hírlap képes melléklete

Ravasz szerint mindig az volt az alapvető kérdés, hogy a keresztyén szellem a magyart szabaddá, szellemibbé, nemesebbé, egyszóval emberibbé és magyarabbá tegye. A magyarság az egyetemes keresztyén szellem valóságát és tanításait a hittérítő szent barátoktól és a XVI. századbéli prédikátoroktól is úgy vette át, hogy először magyarrá tette, mert az a tanítás, amelyik nem lesz magyarrá, az e földön nem lett sohasem élő műveltséggé, az sohasem bizonyult életképesnek.

A püspök ugyanakkor kiemelte, hogy ha áttekintjük az ezeresztendős folyamatot, azt kell látnunk, hogy Magyarország sohasem zárkózott el az egyetemes keresztyén szellem felfrissítő vívmányai és eredményei elől, tehát ezen a földön mindig egy darab Európa élt.

A református püspököt követően Kelemen Krizosztom m. kir. titkos tanácsos, pannonhalmi főapát Hitvalló magyarság címen tartott előadást, átfogó történelmi fejtegetésben mutatva rá a hitvalló magyar élet múltjára, illetve annak jelentőségére. A főapát meglátása szerint a magyarság államférfiúi tehetségével csupán a "vitézi bátorsága" és hadvezetési művészete mérhető össze. Amint Szent Istvántól Széchenyi Istvánig minden számottevő magyar államférfiú magánéletét és közéleti munkásságát át- meg átszövi a mély vallásosság, épp úgy fonódik bele a természetfeletti hit a legkiválóbb magyar hadvezérek "bensőséges magyar meggyőződésébe" és hadvezéri küzdelmeibe. Felületes szemlélettel a véletlen játékának tarthatnánk, hogy éppen történelmünk legválságosabb pillanataiban: Mohinál és Mohácsnál is egy-egy főpap volt "egyetlen számottevő hadvezérünk", Ugrin és Tomori Pál kalocsai érsek személyében. Bárcsak hallgattak volna is rájuk, akkor a mohi és mohácsi vész végzetes következményeivel együtt elmaradt volna!

A hit és az imádság ugyan szükséges, de az is bizonyos, hogy az imádsággal nem élhetünk vissza:

"ha tűzbe teszem a kezemet, nem kérhetem Istentől, hogy ne égjen el a kezem. S épp ily bizonyos: aminek elvégzését rám bízta az Úr, annak teljesítését a legbuzgóbb imádsággal sem háríthatom át Istenre. Ha ezt megfontolnánk, sok kiábrándult sóhaj elmaradna: milyen jó ember, milyen igaz ügy volt, mégsem segítette meg az Isten!"

A művészet, az országvezetés, a honvédelem hitvallása mellett megvolt és megvan a magyar élet, a magyar erkölcs hitvallása is. Ennek a hitvalló magyar életnek legkiválóbb magyar hőseit szenteknek hívjuk. Ezeknek élén is "glóriás Árpádok" vezetnek. Szent Erzsébetünk a világ egyik legszociálisabb szentje. Boldog Margit engesztelő áldozatának élete beleszövődött a magyarság történetébe. Szent Imre herceg kemény tisztasága örök példa a nemzet ifjúsága számára. De ki tudná felsorolni annak a sok magyar férfiúnak és nagyasszonynak nevét, akiknek nemes hitvalló élette a magyar történelem aranyalapja volt? - tette fel a kérdést. A kimagasló hitvallók közül a főapát szerint nem maradhat ki a legkimagaslóbb: maga a magyar nép sem. Az évszázadok viharai között ennek a népnek sokszor egyetlen fegyelmezője, de egyetlen erkölcsi erőforrása, vigasza is a hite volt. Erő van a vallásban, amely erő őrzi, állandóvá teszi és megszenteli a hazafiasságot is.

Kelemen felelevenítette, amikor az egyik fiatal katonapap rendtársától megkérdezték a harctérre induló katonák: „Maga is velünk jön, tisztelendő úr?“ „Természetesen, azért vagyok itt.“ - jött a válasz. „Akkor nincs baj, úgy érezzük, hogy a kis falunk temploma is velünk jön.“ - replikáztak.

Ravasz László (balról) és Kelemen Krizosztom (jobbról).

Forrás: Tolnai Világlapja.

A nemzet és a vallás nem észből szerkesztett mesterséges alkotás, hanem érzületi közösség, amely a múlt hagyományain fokozatosan fejlődik ki, és éppen azért, a társadalom legszilárdabb és legnagyobb ellenállóképességű ereje, amint azt a magyarság egyik legkiválóbb gondolkodója írja. Ha ezt a történelmi erőt őseink hitével őrizzük és valljuk magunkénak a jövőben is, akkor Isten szövetségesei maradunk. Aki pedig az egyéni ügyét, baját Istenre bízza, Isten szövetségében teljes odaadással a közért él, szenved, dolgozik, küzd, és ha kell, meghal, annak nemzete örök és legyőzhetetlen marad - zárta a gondolatait.

A vallási elöljárók előadásait követően a közgazdász, valamint a jogász professzió képviselői osztották meg gondolataikat a nagyérdeművel. Elsőként Liptay Lajos felsőházi tag, a Községi Takarékpénztár vezérigazgatója szólalt fel. Magyar szellem - magyar közgazdaság című előadásában rávilágított a tőke helyes szerepére, majd arról beszélt, hogy igazi magyar élet csak akkor képzelhető el, ha biztosítva van a szabad egyén szabad érvényesítésének lehetősége, de a nagy magyar közösség céljainak szolgálatát is szent hivatásának fogja mindenki érezni.

Beszélt arról, hogy Széchenyi tette tudatossá a magyarságban a kereskedelem és ipar létesítésének. a közlekedés és hitelszervezet kiépítésének szükségességét. Igazi magyar élet csak magyar szellemtől irányított nemzetgazdaságból virágozhatik.

Liptay szerint az az ország, amelyben a tőke tisztán, egyedül öncélúságot szolgál, és ebben az öncélúságban a magasabb erkölcsi és nemzeti célok szolgálatának mellőzésével, sőt ezekkel a célokkal szemben idegenkedve, vagy akárcsak megértés nélkül is élnek, az az ország igazában önálló, igazában független és polgárainak jólétet teremtő ország nem lehet. Áll ez különösen nehéz, válságos időkben. A tőke éppen úgy nem lehet idegen az országban, ahogyan nem lehet az a munka sem. Igazi magyar élet és jövő csak úgy képzelhető el, ha anyagi erőnkkel éppúgy, mint szellemi kincseinkkel, a nemzet egyetemes fejlődését a legmesszebbmenő áldozatvállalásig támogatjuk. Végül a ma kötelességéről: a pénzzel, anyaggal és idővel való takarékoskodás kötelességéről szólott.

"Tudom, hogy a magyar természet nehezen tűr irányítást, rendszabályt, beleszólást a maga egyéni életébe, de tudom azt is, és büszkén vallom, hogy a magyar: intelligencia, hazafiság, politikai- és államalkotói képességek birtokában egyik legértékesebb népe a világnak. (...) A közösség szolgálata pedig: legyek vagyonos vagy szegény, tőkés vagy munkás, csak addig engedi meg nekem a magam érdekeinek szolgálatát, amíg másoknak, de főleg az ország magasabb rendű érdekeinek ártalmára nem vagyok.

(...) Nagy és független csak az az ország, boldog csak az a nép lehet, amely - összes gazdasági erőforrásainak okos kihasználásával - virágzó közgazdasággal rendelkezik; márpedig én érzem és tudom, magyar Testvéreim, hogy mi mindnyájan boldog magyar népet, nagy és független Magyarországot akarunk."

Az előadások sorozata Vladár Gábor m. kir. titkos tanácsos, kúriai tanácselnök, az evengélikus egyházmegye felügyelője felszólalásával fejeződött be. A magyar szellem - magyar jog című beszédében a későbbi igazságügyminiszter kiemelte: történelmi tény, hogy a magyar állam két külön világ: Kelet és Nyugat közé ékelve rokontalanul, idegen népfajok "két, olykor három tengerének egymásra tornyosuló hullámai közepette", "majd  fegyverrel rátörő, majd békésen beolvasztani törekvő hatalmas szomszédok terjeszkedési politikája ellenében", annyi balszerencse közt, sokszor megfogyva, már-már megtörve, de mégis él", immáron ezer éve, és mégis biztosítani tudta mindenkor a fejlődését. Ez pedig ékes bizonyítéka annak, hogy

"a meglevőből továbbépítő, az újból, az idegenből megfontoltan válogató óvatosság a készülő vihar láttán a subát szorosabbra fogó, a süveget mélyebben begyűrő előrelátás, a lassúbb fejlődést a forradalmi füzek kockázatos gyújtogatásánál többre becsülő józanság mégis csak nem afféle patópálos maradiság, hanem államalkotó és államfenntartó géniusz megnyilatkozása."

Az a történelmi tény pedig, hogy a honfoglaláskor irdatlan erdők, végeláthatatlan nádasok és parlagmezők helyén annyi pusztítás és vérözön ellenére is sok ezer falu dolgos csendjében és sok száz város lüktető zajában hangzik a magyar szó, hirdeti, hogy a magyar államalkotó és államfenntartó géniusz nemcsak afféle ábránd, hanem élő valóság.

Vladár kiemelte, hogy a valláson, a művelődésen a gazdaságon túl a népnek ki kell alakítania az egyéniségének megfelelő létformát is, méghozzá jogi keretek között. A honalapító Szent István király nem vette át a nyugat-európai államformát a maga egészében, hanem kiválasztotta belőle azt, ami a pogányság és a kereszténység között ingadozó magyarság féken tartására leginkább szükséges volt: az erős központi királyi hatalmat. A jogtudós abbéli meggyőződésének adott hangot, miszerint Szent István királyunkat Isten megáldotta a próféta jövőbe látó lelkével, a bölcs éleslátásávál, a vezér vasakaratával és mindenekfelett igaz magyar szívvel. Ezért lett István királyunk államalapítása a "magyar Géniusz alkotása". Első királyunk meghagyta a nemzetiségi és vérségi kapcsolatokon alapuló családi és társadalmi szerkezetet, és az ebben gyökerező jogszokásokat. Nyugaton az abszolút monarchia, nálunk az alkotmányos királyság lett a középkori közös vetőmagból, s amikor a római jog uralma újjáéledt, nálunk Werbőczy Hármaskönyvében megszilárdul a népi szokásjog.

A magyar nemzet Trianon után sem kezdett új államot, hanem a meglévő alapokból és államszerkezetből épült tovább, a modern kor követelményeit: a közérdek erőteljesebb érvényesülését, a magánérdek hátrébb szorítását, a társadalmi osztályok közötti feszültséget pedig nem a meglévőknek romba döntésével, hanem egyéniségének megfelelően valósítja meg. Szekfű Gyula-i húrokba csapva hangsúlyozta, hogy a magyar állam életrajzából kiemelt mozzanatok meggyőzhetnek minket arról, miszerint a magyar állam megalakítása a nemzeti Géniusz önálló alkotása volt, és magyar állami élet továbbfejlesztése is a nemzet egyéniségének megfelelő önálló utakon halad. A magyar államalkotó és fenntartó Géniusz élő valóság. A Szent Koronában a szentistváni államalkotó gondolat szimbólumát látjuk. 

"Nincs okunk, de jogunk sincs arra, hogy Szent István örökségét eltékozoljuk, nekünk nem való idegen, szivárványos árucikkekért aprópénzre váltsuk államalapító királyunk nagy gondolatát."

(Vladár előadását - jelentőségére tekintettel - a későbbiek folyamán teljes terjedelmében közölni fogjuk a portálon.)

Forrás: Tolnai Világlapja

Az előadóestet Biró Zoltán, a Liga társelnökének beszéde foglalta keretbe, egyúttal zárta le. A mély gondolatokat, "igazi magyar és keresztény érzést tartalmazó" előadásokat summázva abbéli meggyőződésnek adott hangot, hogy az elhangzott gondolatok "valóságos történelmi, társadalomtudományi és politikai tanulmányok" voltak. Hangsúlyozta, hogy "bizalmunk annál indokolotabb", mert "a legsúlyosabb időkben az isteni Gondviselés adott a nemzetnek saját véréből való elhivatott vezért", aki, mint egykor Kapisztrán, a maga keresztesei, vagy Rákóczi a magyarjai élén, "egy maroknyi elszánt csapattal szembe tudott szállni a vörös rémmel, és vissza tudta adni a nemzőinek már jó részében azt, ami a nemzeté." Biró rámutatott arra, hogy kishitűségre vagy csüggedésve semmi okunk sincs.

"Mindnyájan meggyőződtünk arról, hogy az összefogásnak, amire feltétlenül szükség van, joggal lehet alapja a büszke múlt, de épp így alapját kell, hogy alkossa a jövőbe vetett hit és bizalom."

A múlt megbecsülése, a jelen kötelességteljesítése, valamint a jövő hivatástudata egységessé, és olyan erőssé tesznek bennünket, hogy "a pokol kapui sem vehetnek erőt rajtunk".

A hallgatóság ezután elénekelte a Szózatot, és ezzel a "mindvégig lelkes hangulatban lefolyt" előadóest véget ért.

Felhasznált források

• 8 Órai Ujság [Újság], 29. évf., 54. szám (1943. március 8.)
• Ellenzék, 64. évf., 54. szám (1943. március 8.)
• Esti Ujság [Újság], 8. évf., 54. szám (1943. március 8.)
• Függetlenség, 11. évf., 54. szám (1943. március 7.)
• Hétfő, 6. évf., 10. szám (1943. március 8.)
• Keleti Ujság [Újság], 23. évf., 55. szám (1943. március 9.)
• Magyar Nemzet, 6. évf., 55. szám (1943. március 9.)
• Magyarság, 24. évf., 55. szám (1943. március 9.)
• Nemzeti Ujság, [Újság], 25. évf., 55. szám (1943. március 9.)
• Országépítés, 13. évf., 6. szám (1943. március 15.)
• Pesti Hírlap, 65. évf., 55. szám (1943. március 9.)
• Tolnai Világlapja, 45. évf., 11. szám (1943. március 17.)
• Uj [Új] Magyarság, 10. évf., 55. szám (1943. március 9.)
• Uj [Új] Nemzedék, 25. évf., 54. szám (1943. március 8.)
• Virraszt a magyar lélek. A Keresztény Nemzeti Liga nemzetpolitikai estjén elhangzott előadások. Kiadja a Keresztény Nemzeti Liga, Budapest, 1943.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés