Sándor (quondam dr. Plósz, a lipcsei egyetem díszdoktora): Hiába, változnak az idők. Néhány évtizede még én magyaráztam a német hallgatóknak a magyar jogot, amely oly sok rokonságot mutatott a német birodalmi joggal! Most meg dr. Tóth László a magyar jogászoknak magyarázza a német birodalom jellegzetes jogszabályait (Budapest, Politzer 1937. ára 2,- P). És furcsa, de semmiféle rokonságot nem találok bennük az én szegény Magyarországom jogszabályaival. Úgy látszik, gyorsan fordul a világ.

Adolf (quondam dr. Wach, a lipcsei egyetem professzora): Tévedsz Sándor, nem a világ változott, csak a tudósok, ez a gyönge emberfajta, alkalmazkodtak kenyéradó gazdáikhoz. Anatole France mondotta, hogy a tudomány csalhatatlan, csak a tudósok csalódnak mindig. Hozzátehetem: a jog töretlen csapáson halad, csak a jogászok kóvályognak hol jobbra, hol balra. Hiába, nehéz az elmélethez a gyakorlatban ragaszkodni.

Sándor: Pedig az „elmélet" és a „gyakorlat" közt, mint azt már életemben hirdettem, nem lehet ellentét, hacsak nem érvényesülésük időpontját tekintve. Mert a gyakorlat, amely nem felel meg az elméletnek, rossz gyakorlat, az elmélet viszont, amely a gyakorlatban meg nem valósítható, hajítófát se ér. Úgy látszik azonban, hiába hirdettem, mert a fent idézett tudós szerint „elméleti vitát lehet ugyan kezdeni afelett, vajon" minden „szabály, amely mögött ott áll a tényleges hatalom ereje" valóban jog-e, de ez a vita csak akadémikus, mert a „tényleges hatalom" azt tanítja, hogy „az erő a jog, a gyengeség a jogtalanság." Még szerencse, hogy idézőjelben mondja, bárha hozzáteszi - idézőjel nélkül -, hogy süket és vak, aki a nyers hatalom megnyilvánulásával nem mint joggal foglalkozik. Sohase tudtam, hogy én süket és vak voltam.

Adolf (quondam dr. Merkel, a strassburgi egyetem tanára): Nem értem fölháborodásodat, hiszen már jó egynéhányan azonosították a jogot a hatalommal. Igaz, hogy ez régen volt, s azóta nemcsak a jog, de a jognak a fogalma is változott. Sőt már annak is több mint félszázada, hogy bebizonyítottam („Recht und Macht" Ges. Abh. I. 400.): miként finomul és nemesedik a jog meg a hatalom viszonya. Minél tökéletesebb a jog, annál kevésbé definiálható a hatalom parancsszavával. Valahogy hasonlatos az istenség fogalmának fejlődéséhez. Mert az istenek népeikkel együtt szelídülnek. Aiszkhülosznak Zeusza magasabb rendű, mint Homéroszé, Platóné szellemültebb, mint Aiszkhüloszé: a hatalmas isten szent istenné szellemül. És ugyan mit szólnának ahhoz a teológushoz, aki manapság az isten fogalmát a pártoskodó, erőszakos, álruhában női kalandokat hajszoló Zeusz után mintázná?

Károly (quondam dr. Binding, a lipcsei egyetem professzora): Én értem Sándor barátunk méltatlankodását. Hiszen a vaskancellár még az ellen is tiltakozott, hogy Schwerin gróf a Macht geht vor Recht mondást neki tulajdonítsa, tehát jogász létére aligha nyugodott volna bele a hatalom és a jog azonosításába. Pedig árja volt, hatalma is volt, és legalább annyi eredménnyel teremtette meg a német nemzetet, mint egyik utóda a germán fajtát. Persze az egész kavarodást a jog fogalma körül egy Spinoza nevű szemitának köszönhetjük, aki azt tanította, hogy mindenkinek annyi a joga, amennyi a hatalma (quisque tantum juris habet, quantum potentia valet. Tract Pol. II. 8.) Ha igaz is, hogy „zsandár nélkül a bíró szánalmas alak lenne", a jogot, mint szellemi hatalmat, hiába próbálná akármilyen fizikai hatalom is megteremteni. Amikor az államhatalom azt mondja: ez legyen jog, csupán jogtétellé emel egy jogi gondolatot (Binding: Abhandl. 1.528.), de éppoly kevéssé szüli, mint ahogy törvénnyel nem tud fákat növeszteni, vallást alapítani vagy szobrot faragni. Ami különben szerencse, mert különben még több kontár skulpturában lenne részünk. És mint ahogy nem minden szobor, ami kőből vagy fémből van, éppúgy nem minden jog, amit a rendeletek vagy a törvények stramm prózájába foglalnak.

Sándor: Annyi bizonyos, hogy a hatalomnak legalábbis annyi szüksége van a jogra, mint a jognak a hatalomra. Ha a szabály csak „a tényleges hatalom erejére" támaszkodik, akkor hamarosan kiderül róla, hogy lőcslábon botorkál. „Kommt die Macht, so fällt das Recht in Acht" - tartja egy régi német közmondás.

Rudolf (quondam von Jhering): Igazatok van, de ideje volna már, hogy a „fogalmak mennyországából" ismét a földre szálljunk, amelyen a jog emberi célokat szolgál, vagyis Schopenhauerral szólva „az erkölcsnek egy fejezete". Államnak és jognak egyaránt fogalmi célja, hogy a társadalomnak mindenkori életfeltételeit biztosítsa (Zweck I. 417.), tehát erkölcsi támaszték nélkül a jognak büszke vára, amelyet csak hóhérok és porkolábok őriznek, mihamar összeomlana. Igaz, hogy a tényleges hatalom ereje szabja formába a jogot, de fejlődésének örök fonalát egészen más erők szövik. Élete talán leginkább ahhoz a következtetéshez hasonlít, amelyben a propositio major a társadalomnak szükségleteiből, vágyaiból és reményeiből, a propositio minor pedig annak hitéből, eszméiből és ismereteiből alakul. Azt a szabályt, amely nem ebből a szillogizmusból, hanem a pillanatnyi hatalom önkényéből születik, jognak csak az nevezheti, aki nem helyez reá súlyt, hogy a szavaknak értelme is legyen.

Tudósítónk: Köszönöm professzor urak a szíves felvilágosítást, de sajnos nem vagyok eléggé jogász, hogy a jognak fogalommeghatározását ily bonyolult kérdésnek találjam. Most készültem alapvizsgára Moór tanár úr könyvéből, s így tudom (Bevezetés 190. old.), hogy a pusztán hatalmi parancsok csakis olyan hatalmaktól eredhetnek, amelyek nem a legerősebbek az adott társadalomban, mert a legerősebbnek nincs is szüksége hatalmi parancsra, hogy a jogot kifejezésre juttassa. Ha nem Moór tanár úr, hanem Tóth bíró úr jog-definícióját fogadnók el, akkor a magyar igazságszolgáltatás kissé zavarba jönne. Semmi kétség ugyanis, hogy a proletáruralom jogszabályai mögött is ott meredezett „a tényleges hatalom ereje". Igaz, elismerem, nehéz a proletárdiktatúra „jogát" megtagadni, ha más diktatúra „jogát" próbáljuk igazolni.

„Az erő a jog, a gyengeség jogtalanság" - ez a Jack London regényhősének, Wolf Larsen-nek jogfilozófiája, amellyel dr. Tóth László igazolja, hogy a hatalomtól alkalmazott erőszak jog. Nem hinném, hogy a világháború előtt bárkinek is eszébe jutott volna azt, amit a Jack London bálnahalászhajójának szerencsétlen áldozatával történik, jognak keresztelni, pusztán azon az alapon, hogy a kapitány - erősebb. Már csak azért sem, mert a jognak semmi értelme nem volna, ha az erősebbet védené a gyengébb ellen. Saphir, a hajdan népszerű osztrák humorista, mondta állítólag Rothschild bárónak, amikor utóbbi azt kívánta, hogy bárcsak oly ötletes lehetne, mint a humorista: „Báró úr, a jó Isten nem szereti a pleonazmust, érje be tehát azzal, hogy gazdag." Így a tényleges hatalom erejének sincs szüksége arra, hogy parancsait még ráadásul a jog erkölcsi erejével díszítse. Legfeljebb annyi, mint a kokottnak, hogy erkölcsös nőnek maszkírozza magát.

Vajon „elméleti vitának különösen nincs-e értelme" ebben a kérdésben „akkor, amikor adott helyzet az, hogy ma több államban is a jogalkotás egy akaratra vezethető vissza", azt kezdő jogász létemre se merném olyan határozottan állítani, mint Tóth László dr. Diktatúrákkal szemben, minthogy egyikünknek sincs elég tankja és bombavető repülője, sajnos, csak elméleti vitának van értelme, viszont kétségtelen, hogy az „egy akarat"-ból ideges érzékenységet váltanak ki a fölösleges elméleti viták is, aminthogy Luther óta a „tényleges hatalom erejével" rendelkező ördög érthetetlen okból mindig respektálja a tintatartót.

Már csak azért is van értelme az elméleti vitának, mert az önkény makacsul ragaszkodik ahhoz, hogy jognak, a forradalom ahhoz, hogy társadalmi egyensúlynak, a háború ahhoz, hogy békének tartsák. Ha Justitia gázmaszkban jár, nehéz Marstól megkülönböztetni. Hogy az önkény külső vagy belső háború kényszerhelyzetének címére hivatkozik-e, valóban közömbös, mert Earl of Chatham ismert mondása: „Where law ends, tyranny begins" megfordítva is igaz: ahol a zsarnokság kezdődik, a jog véget ér. Hogy az ukáz törvénynek, az önkény jognak kereszteli-e önmagát, mit sem változtat a zsarnokság tényén, de azért mégis le kell leplezni a gázálarcot viselő ál-Justitiát, mert különben még valaki azt találná hinni, hogy a jogot ezentúl bombavetők és tűzszórók fogják terjeszteni, a lex mihi Mars harcias jelmondata pedig jogbölcsészeti Mars mihi lex-szé variálható.

Bocsánat a hosszú lélegzetű, szerénytelen megjegyzéseimért. Mentségül szolgálhat a professzor urak előtt, hogy még mindig lényegesen rövidebb, mint az a közel 10 000 oldalnyi „jellegzetes jogszabály", amellyel a germán jogalkotó géniusz alattvalóit három év alatt megajándékozta.

Jegyezte: Vámbéry Rusztem

Századok, 12. évf., 6-7. szám (1937), 260-262.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés