(Az említett antikváriumban tettem szert egyébként korábban egy meglehetősen sajátos szellemiséget tükröző plamfletre is, amely jó esélyekkel pályázhatna A szolgálólány meséje című disztópiában megénekelt, kevésbé szép új világ eszmei előfutárának kétes címére is. A Tornyai János tollából született, tanulmányként aposztrofált irománynak már a címe is beszédesnek, de legalábbis árulkodónak mondható: Nemzeti életpolitika a halálpolitika ellen: A magyar szent bölcsőrend. [Madách Nyomda, Budapest, 1939] Az orvos biztos ami sicher alapon 1939-ben kelt tanulmányát a felsőház és a képviselőház, továbbá a magyar keresztény és keresztyény főpapság "minden nagyértékű tagjának" postázta, "Hazánk, Nemzetünk és Fajunk nevében kopogtatva". Tornyai igazán herderi húrokba csapva szögezi le, hogy amennyiben a Magyar Szent Bölcsőrend konstituálására tett kísérlet hamvába holna, akkor "a faj-, vér- és nemzetellenes pokolborzalom" mellett a magyarság kipusztulása is fenyegetne.)

Távol álljon tőlem, hogy akár az említett Tornyai-irományt, akár a Heinz Graupner által jegyzett Signalos írást párhuzamba állítsam Novák Miniszter Asszony szavaival, de a téma felkapottsága okán az alábbiakban teljes terjedelmében közlöm a cikket, leszögezve, hogy az azt átható szellemiség/megállapítások egy része nem találkozik e sorok szerzőjének saját véleményével, meggyőződésével. Nézzük hát!

*

Az asszony. Függetlenül és önállóan a maga világában

A XIX. századból két esetet ismernek, amelyben angol asszonyokat a férjük nyílt piacon vásárolt meg. Az egyik asszonyt saját beleegyezésével, pórázon vezették a vásárra, fél koronáért vásárolták meg, és az újdonsült férj három mérföldnyire lévő házába vitte; a másikat egy kocsmáros vette meg, nagy korsó genovai tallérért.

Nem állíthatjuk, hogy ez az eljárás lett volna a száz évvel ezelőtti nő szociális helyzetének hű tükörképe. De nem volt-e az asszony abban az időben korlátlan birtoktárgya a férjének? A férfi ellenőrizte minden személyes ügyét, ő írta elő neki, [hogy] milyen helyeket kerüljön, milyen viselkedést tanúsítson, melyik olvasmánytól tartózkodjék, s mindezt az erősebbnek kijáró férfijog alapján tette, amely az asszonyt a férfi alattvalójává alacsonyította le.

A francia forradalommal, tehát a XIX. század kezdete előtt, az asszonynak ez a rabszolgasága kezdett megszűnni. Új világnézet, a természet és az ember összefüggésének újabb szemszögből való megítélése kerekedett felül: az egyenlőségről szóló tan. Ennek az alapján a nőnek újabb értékelés, újabb társadalmi rang járt ki. Így keletkezett a maguk a nők által életre hívott női emancipáció.

A női nemnek ez a hatalmi harca a férfival való egyenjogúsítás érdekében indult meg. Kétségenkívül életformánknak a forradalmát jelentette, amely az elmúlt évtizedekben a kríziséhez érkezett, miután a liberalizmus talajában nőtt nagyra. Mert az elmúlt évszázad női mozgalma letépte ugyan magáról a rabszolgaság láncait, de további, magasabb igényeket támasztott. A női mozgalom úttörőitől mindenkor elvárták, hogy saját személyükben erőteljesen avatkozzanak be az ügyekbe, így elvárták ezt Dr. Tiburtius-tól, az első német orvosnőtől is például, akit társadalmilag elítéltek, mert a diákokkal együtt dolgozott az anatómiában - ő egyébként kedvelt alakja volt az élclapoknak is, élénk derültséget váltott ki a birodalmi gyűlésen, valahányszor [a] nevét felemlítették.

Az európai női mozgalmaknak középpontjában látszólag a férfitól való anyagi függetlenség elérése állott, olyan cél, amelyhez az asszony az iparosodás folytán kétségtelenül közel jutott. A nő önérzete emelkedett, önállóság iránti kísérlete szerencsével járt: mindmegannyi tény, ami manapság csaknem teljesen magától értetődőnek látszik.

A kékharisnya

Ha a nő ezekkel a célokkal megelégedett volna, talán elmaradtak volna azok a krízisek, amelyek e fejlődési folyamattal jártak. De a nő többet akart: újból és újból kísértett a nagy kultúrnépek történelmén keresztül állandóan nyilvántartott női uralom gondolata. Mindenben egyforma akart lenni a férfival. Így jött létre a kékharisnya humoros figurája, az a női alak, amely megtagadja a háziasságot, tudományos ismeretekkel dicsekszik, politizál és irodalmi képességeket fedez fel magában. A kékharisnya külsőleg is eltávolodott sok tekintetben nemének típusától, férfiszabású ruhákat viselt, férfi módjára viselte hajzatát, és általában mindenben férfiúi hangokat ütött meg. Azt követelte, hogy a tudományban, jogban, politikában egyforma szava legyen a férfivel - ezzel párhuzamosan támadt fel az erotikus szabadság iránti követelése, amely tetőfokát Anita Augspurg jogásznő alaptételében érte el: "Egy nő, aki tudatában van méltóságának, nem köthet törvényes házasságot."

Grant Wood: Daughters of the Revolution (1932)

Ezen ismerhető fel a gyökér, amelyből a női emancipáció kihajtott: ez a korlátlan individualizmus, amely ezeket a követeléseket támasztotta. A végső cél volt, magát az államot kézbekeríteni, és elérni a jogban és politikában a legteljesebb egyenjogúságot.

Ismerünk kezdetleges népeket, amelyeknél az asszonyok a maguk külön, férfiak által sohasem használt nyelvezetét beszélik. Ez az egyéni asszonyvilág bizonyítéka, amely a férfivilággal érintkezik ugyan, de nem vallja magát vele azonosnak. Ez az asszonyi nyelvezet voltaképpen jelképe a természetes elválásnak a két nem között, amelyeknek éppen a különbözősége folytán marad fenn az emberi lét.

Hogy magasabb értelemben ilyen asszonyi nyelvezet mindig lesz, ezt a női emancipáció nem akarta elismerni.

Új utakon

Az egész világon mindenütt, ahol rendszer jött létre, ahol államok szociális rendet és kultúrát szültek, kizárólag a férfi volt az alkotó. Itt használta fel a férfi teremtőerejét. Minden kísérlet, ami az asszonyi uralom felállítására irányult, meghiúsult azon a tényen, hogy természetes okokból szó sem lehet asszonyuralomról. A női nyelvezetet a férfivilág már eleve sem érti meg. Az Egyesült Államok hibásan értelmezett egyenjogúságot rendeztek be a nőknek, és ezzel már eleve kihangsúlyozták, hogy képtelenek kultúralkotások létrehozására. A férfi csinálja a történelmet, a nő csak a nemzedékek örök következménye. A kékharisnya megkísérelte, hogy elhagyja az asszonyi világot, és a férfivilágban szerezzen magának polgárjogot - a kékharisnyát egy európai gyermekkel lehetne összehasonlítani, akit a kínaiaknál hagynak felnövekedni, hogy belőle kínait neveljenek. Az eredmény egy nemnélküli lény volt, amely az asszonyi nyelvezetet már nem ismerte, vagy nem akarta ismerni, és a saját világát megtagadta. Így a liberális korszak eltépte ugyan a rabszolgaláncot, amellyel az asszony tulajdonként a férfihez volt kötve, de a nő valódi szabadságát nem nyerte el.

A matriarchátus iránti törekvés meghiúsult. Sőt a XIX. század a nő részére néhány új szociális mélypontot hozott. Mint munkásnő kizsákmányolási tárgya lett a kapitalizmusnak, az "anyavédelem" fogalma ismeretlen volt, az erotikus szabadság pedig a nőt újabb formában a férfi készséges rabszolgájává tette.

Ha Európa ma egy új világnézet útjára lép, és a természetes és a Teremtő által előírt rendnek újból vissza akarja juttatni jogait, úgy ennek a rendnek a hátterében annak az útnak is fel kell tárulnia, amelyre a nő egy új szabadság belső érzésével eltelve, akadálytalanul ráléphet.

Az anya: az ifjúság diadala

A férfivel ellentétben a nőnek, ha éretté válik, még egy darab fejlődési készséget kell megőriznie és tartalékolnia - más szavakkal: fejlődésének legszélső határát csak az anyaság révén éri el. A férfi ezt a megterhelést nem viselné el. A nő birtokában van egy természetes tartaléknak. Ez a tartalék tulajdonképpeni csodája a női életnek.

Ezt a fiatalosságot - amely az érett nőnél is még ki nem merített fejlődési lehetőséget tartalmaz -, könnyen felismerhetjük, ha összehasonlítjuk egy férfi, egy asszony és egy tíz éves gyermek arcát. Az arcvonások teljesen tisztán mutatják a lényegszerinti hasonlóságot a gyermek és a nő között. A férfi, élettani állapotának megfelelően, kiérettnek hat mellettük.

A gyermek és asszony közötti összehasonlítás felfedi az asszonyi teljesítőképesség egész titkát.

Egy hatgyermekes anya húsz esztendő leforgása alatt testsúlyát háromszor építette fel újra. Erre csak azért volt képes, mert testi szempontból nézve, nem volt még teljesen kifejlődve, és fejlődési képességének maradékát életerő alakjában gyermekeire ruházhatta át.

E tekintetben elismerjük az asszony ősi, hatalmas és teremtő feladatát, amely iránt a másik világban élő férfi mindig tisztelettel és elismeréssel kell, hogy viseltessék, ha segíteni akar az asszonynak, az új belső és külső önállóság útjának egyengetésében.

Feleség: új női jog

A nő szociális helyzetének mélyebb átalakulása éppen az ipari városokban jön létre. A paraszttal ellentétben az ipari munkás élete két világra tagozódik. Az egyik a férfié, akit a gyár fala vesz körül, a másik az otthon, amelyben az asszony kormányoz, mégpedig olyan formában, ami a parasztnál alig észrevehető. (Hogy a háborúban némi eltolódások keletkeztek, az az alaptételen nem változtat.) A paraszt, tanyáján az élet és munka ura. A munkás a műhelyén kívüli világot a feleségének engedi át. Az asszony megy el a hivatalokba, a hatóságokhoz, képviseli ott a férjét, ő a ház úrnője, és otthonába gyűjti a rokonságát. A parasztembernél a férfi hozzátartozói játsszák a főszerepet, és legtöbbnyire vendégként látogatást tesznek a tanyán. Az asszony anyja, tehát az anyai nagyanya, a munkás háztartásban a gyermeknevelés körül nagyobb szerepet játszik, mint a férfi anyja.

Az újszerű munkaállamban tehát az asszonyi sors alakulása jól megfigyelhető, egészen a rokoni vonatkozások kialakulásáig. Tulajdonképpen ez az igazi utat jelzi a női jog zavaros honából ki az asszony valódi világába. Az ősrégi matriarchátus új köntösben jelentkezik. A férfi részére gazdag és termékeny életteret hagy meg, de nem akadályozza meg az asszonyt élettani feladatának, azonkívül új és nagy uralkodói kötelességének teljesítésében.

Itt kezdődnek meg az új és nagy problémák, amelyek elsősorban is akkor fognak nagyarányban fellépni, ha az asszonyi munkaerő visszaözönlése a háborús munkahelyekről megkezdődik. Egyelőre látjuk a reményteljes kilátásokat, de ugyanakkor a zavaró elemeket is. Mert éppen azoknak az ipari munkásoknak szerencsétlen a házassága, amelyből az asszony új szociális helyzete kiindul, és ezek a házasságok magasabb arányszámban sikertelenek, mint a kézművesekéi, kereskedőkéi vagy parasztokéi, ahol a férfi és asszony a mindennapi életben ugyanazt a munkát végzi. Minél inkább megérti azonban a férfi, hogy mennyire új élettartalmat ajándékozott az asszonynak, és mennél inkább tudatában vannak a nők az óriási lehetőségüknek - anélkül, hogy ezt a férfiak ellen kijátszanák -, annál könnyebben érik el a céljukat.

Természetes egyenjogúság

A női mozgalom gyakorlatilag megnyitotta ugyan a nők előtt csaknem az összes életpályákat, ezeknek a hivatásoknak feltételei azonban mégis különbözők. A jövő legfontosabb feladatainak egyike új és valódi női hivatások felismerése, és ez csak akkor oldható meg, ha egy új európai világnézetből és a természetes rendhez való alkalmazkodásból indul ki.

Az a tipikus női hivatás, amelyben emberek közötti vonatkozások létrehozásáról és ápolásáról és amelyben megsegítésről van szó: a laboránsnő, a titkárnő, az ápolónővér hivatásában jobban felel meg, mint a férfi. A vasúti kalauznő rendszerint segíteni igyekszik a közönségen, míg a kalauz szívesen tekinti magát az utazó közönség valamilyen elöljárójának. Egy nagy katonaotthon vezetőnője és gondnoknője, ideális formájában sohasem helyettesíthető férfivel. Ha egy emelődaru gépvezetője egy munkadarabot gépével felemel és tovább szállít, a munkán a gép maga, a technikai rész, a motor okoz neki örömet. Ezzel szemben egy daruvezetőnő ugyanabban a munkaviszonylatban gépével tulajdonképpen két munkás között hoz létre kapcsolatot, amikor a munkadarabot tovább szállítja.

Ezzel fényt derítettünk a férfi[nek] és [az] asszonynak a közösségben való helyzetére. A férfi a teremtő, az építő alany, ő kicsinyben is építő ura emberi világunknak. Előnyt nyújt az értelemnek. A nő az összekötő kapocs, okossága a szívből ered. Ezzel új matriarchátus jön létre - természetesen egy más, eddig ismeretlen értelemben. Egy női uralom jön így létre ugyanis, amelyen keresztül a nő saját birodalmát önállóan kormányozza. A nemek évezredek óta folyó ősi harcában e két életpólusnak úgy adjuk meg az egyenjogúságot, ha megértjük a maguk, külön világának természetes értelmét, és a kettőt nem akarjuk mindenáron mesterségesen közelebb hozni egymáshoz. Ebből a két forrásból akkor teremtő és harmonikus gazdagság fog előtörni, amely magát örökéletűen megtermékenyíti és megújítja.

*

In Signal, 2. októberi füzet, 1943/20. szám, 36-37.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés