A filozófusok elővigyázatosak, nehogy olyan kerüljön közéjük, aki megbízhatatlan vagy kételkedik a szent tanokban. A tan valójában remekül szolgálja törekvéseiket. Nemcsak azt tanítja, hogy méltóak a vezetésre, hanem azt is, hogy a hazugság is megengedett, feltéve, hogy kegyes. Annak bizonyítéka pedig, hogy egy hazugság kegyes, abban áll, hogy képes igazolást nyújtani a vezetőknek, és hatalmukat megerősíteni. Egy idő után filozófusaink számára világossá válhat, hogy még a mesterek tana is hamis. Ez azonban nem tántoríthatja el őket e tanok ismételgetésétől, sem attól, hogy az emberektől megköveteljék ezeknek szajkózását. Mert mi van, ha a magukat örök igazságok tudóinak hirdető filozófusokról is kiderül, hogy kiváltságos helyzetüket pusztán egy kegyes hazugságnak köszönhetik? Hiteltelenítené ez a tanokat? Semmi esetre sem, kedves Szókratészom. Ellenkezőleg, csak megerősítené filozófusaink hitét kormányzásuk végső helyességében. Hiszen nem az számít, mondanák most a bölcsek, hogy igaz-e a tan, hanem hogy az állam magasabb érdekeit szolgálja.

Mik ezek a magasabb érdekek? Filozófusaink, ahogy talán emlékszel rá, elvesztették érdeklődésüket az egyedi dolgok és emberek iránt. Sőt maga az egyén gondolata is anatéma a szemükben, mert hatalmuk kizárólag absztrakt ideákon nyugszik. Az egyén számukra mindig valamilyen tágabb kategória, mondjuk, a munkásosztály képviselője vagy az élcsapaté (könnyen el tudom képzelni, hogy így hívják magukat). Kegyes hazugságaik egyike szerint ők a „nép” érdekében kormányoznak: no de ezalatt nem engem vagy téged, nem is Kleitofónt vagy Platónt értik, hanem egy sajátos, halhatatlan és változatlan absztrakciót, mely egyikünkre sem hasonlít. A nép nevében, tehát kellő okkal pusztíthatnak el bárkit, ha jónak látják.

A valódi egyének ettől persze még létezni fognak, és szabadságukkal, terveikkel veszélyeztetni fogják az oltalmazó pártot. A filozófusok ezért egy alárendelt őrosztályt fognak toborozni, akiknek az lesz a dolguk, hogy felügyeljenek az egyszerű emberekre, nehogy közülük bárki is olyat tegyen, ami veszélyeztethetné a hazugságok birodalmát. Semmitől sem félnek majd jobban, mint az egyéniségtől és a különbözéstől. Mély gyanúval közelítenek majd mindazon szokásokhoz, amelyek ezek kialakulását elősegítik: az otthonhoz, a belőle táplálkozó szeretethez és az áldozatvállaláshoz. Ezért mindent el fognak követni, hogy ezeket felszámolják, mint valami elmaradott, reakciós gondolkodás jeleit. Azt hirdetik majd, hogy minden ember egyenlő, és hogy senki sem tűnhet ki a tömegből. Törvényt hoznak a magántulajdon és a magánvállalkozás betiltására. Minden társulást az őrök felügyelnek majd, és a gyerekeket elszakítják szüleiktől, ahogy Platón javasolta, és köztulajdonként nevelik őket. Újfajta oktatást képzelek el, ahol a gyerekeket arra tanítják, hogy fel-alá meneteljenek szókratészi jelszavakat harsogva, átkot szórva a filozófia ellenségeire. Mert elképzelheted, hogy ha már idáig eljutottak, nem torpannak meg, az őrök kitalálják a lehető leghasznosabb és „legkegyesebb" hazugságot: az ellenséget, aki egyként fenyeget mindenkit, és akitől csak a vezető párt abszolút hatalma védhet meg.

Mindeközben a sötétség teremtményeit - azokat, akik szeretteikért készek voltak áldozatot is hozni, akik nem voltak hajlandóak elárulni családjukat és barátaikat, akik kitartottak régi előítéleteik mellett, és elutasították vezetőik felvilágosult tanait - ezeket a szerencsétlen teremtményeket kitaszítják és kiátkozzák. Vagy összeterelik őket Platón valamelyik birtokára és ott arra kényszerítik, hogy a vezető párt kifejezésével élve, a „közjóért" dolgozzanak, miközben a filozófusok valahol a citadelláikban uzsonnáznak, élvezve a polgárok munkájának, s az erény gyümölcseit.

Mindezek között az a legcsodálatosabb, hogy azoknak, akik filozófusnak hívják magukat, semmi más felhatalmazásra nincs szükségük, mint őrtársaik jóváhagyására. Már csak az uralkodó pártnak van joga megmondani, hogy ki filozófus, és ki nem. De ha a párt mégis téved, ki teszi majd jóvá? Vajon miért verekszenek ezek az állítólagos filozófusok e címet kiérdemelni? Aligha nemes szándék vezérli őket, kedves Szókratészom. Ellenkezőleg: a hatalom. Szellemi erőiket ennek megszerzésére fordítják, no meg hogy újabb és újabb területeket szőjenek be a hazugság hálójával. Csak az a fontos, hogy az igazságra - amin az emberi szabadság konkrét és egyedi igazságát értem - soha ne derülhessen fény.

(Xanthippic Dialogues; Sinclair-Stevenson, 1992.)

Ford.: Jónás Csaba. In Scruton, Roger: Mi a konzervativizmus? Válogatott esszék. Osiris Kiadó, Budapest, 1995, 115-117.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés