Örök álom

2014.08.15. 19:03

Lauren Bacall emlékére

(1924. szeptember 16. - 2014. augusztus 12.)

Howard Hawks, a kaméleon-szerû, minden mûfajban emlékezeteset alkotó rendezõ a második világháború alatt fedezte fel Lauren Bacallt a filmtörténet számára, bár ez a történet korántsem ódai magaslatokba emelkedõ: Hawks felesége éppen újságot olvasott, amikor kibökte a fiatal lány fényképét egy divatmagazin oldalán. Hawks azonnal próbafelvételte invitálta a hölgyet, aki a legendás tekintetén kívül rekedtes hangjával is elbûvölte õt. Bacall ezzel elsõ szerepében a kor ünnepelt sztárja, Humphrey Bogart oldalán tûnhetett fel a filmvásznon, hogy késõbb a híresség feleségeként, gyermekei anyjaként és számos bravúros film femme fatalejaként égesse be magát a bulvárhírekre és szórakozásra éhes publikum retinájába.

1946-ban Hawks ismét egy filmben szerepeltette Bogartot és Bacallt, akiknek a románcától akkorra már egész Hollywood hangos volt. Ez a produkció azonban nem volt konfliktusoktól mentes: Bogart és Hawks többször is nézeteltérésbe kerültek a forgatás során. Bár a nagyobb konfrontációt végül Jack Warnernek köszönhetõen sikerült elkerülni, számos jelenetet újra kellett forgatni. Hiába írta ugyanis késõbb egy kritikus, hogy "a sejtelmes hangulat, a hihetetlenül ötletes forgatókönyv és a színészi teljesítmény mind hibátlan", a direktor meglátása szerint a levegõ elsõre korántem izzott annyira Bogart és Bacall között a movie screenen, mint a valóságban.

A hosszú álom Raymond Chandler meglehetõsen komplikált cselekményû detektívregényének filmes adaptációja. Az író egyes szám elsõ személyben elbeszélt, 1939-tõl kezdõdõen egy évtizeden át ívelõ Philip Marlowe-történetei egytõl egyig gubancos, szövevényes mûvek. Ez a komplexitás a film során is jelentkezik: a vonalvezetést követve számos intellektuális szaltót kell vetnünk annak érdekében, hogy végül egybe tudjuk illeszteni a mozaikokat. Ez a manõver a rossz nyelvek szerint magának az írónak és a rendezõnek is komoly kihívást jelentett: Chandler maga sem volt egészen biztos benne, hogy ki követte el az alkotásában szereplõ hét gyilkosság közül az egyiket. Amikor pedig Hawks azt tudakolta tõle, hogy ki ölte meg Sternwoodék sofõrjét, Chandler állítólag csak azt reagálta, hogy "a fenébe is, én sem tudom!" A The Big Sleep mindazonáltal a film noir mûfajának egyik felejthetetlen opusává nemesedett - egy olyan esztendõben, amikor az álomgyár valósággal ontotta a dark széria zseniálisabbnál zseniálisabb darabjait.

A történet elején a Sternwood-család feje, a kenyere javát már elfogyasztó tábornok egy látszólagos rutinfeladattal bízza meg a kiégett, cinikus, ám diogenészi frázisokat puffogtató habitusa ellenére is titokzatos magándetektívet, Philip Marlowe-t (Humphrey Bogart): a folyton csávába kerülõ lányát most éppen egy antikváriumban dolgozó férfi zsarolja. Már ekkor is érezzük, hogy az intimitás a levegõben kószál: a tábornok amorális lánya, Carmen Sternwood (Martha Vickers) in medias res jelleggel környékezi meg a kopót, félreérthetetlen utalásokat téve annak állítólagos adoniszi adottságaira. Egy szédülést imitálva még annak karjaiba is beleomlik, ám láthatóan nem sikerül átütnie a Marlowe által emelt ércfalat. A fruska által a film során permanens jelleggel kifejtett rohamokat Bogart mindig zseniálisan szereli le, egy alkalommal azt feleli a lánynak, hogy nem csak jóképû, de egy bali táncosnõ is van tetoválva a mellkasára.

Annál nehezebben tud ellenállni a tábornok másik lánya által megtestesített végzet csábításának: Vivian Sternwood (Lauren Bacall) iránt egy szempillantás alatt gyengéd érzelmeket kezd táplálni, jóllehet, ezt csak egy lakonikus és meglehetõsen hûvös mondattal sikerül a nõ tudtára adnia: "Nos, az a gyanúm támadt, hogy esetleg beleszerettem magába."

Az eredeti Chandler-mûben megjelenõ mocskos világ számos attribútuma nem ment át az ekkoriban Bibliaként forgatott Hayes-kódex cenzúrát jelentõ rostáján és a történet végét is át kellett írni, az elénk táruló kép azonban még így is "fenségesnek" hat. A stúdió instrukcióinak megfelelõen remekül sikerült az "álompár" emocionális viharainak középpontba állítása: Bacall és Bogart között valósággal vibrál a levegõ és a kettejük között kibontakozó, fricskával és szarkazmussal teli dialógusok is igazán magukkal ragadóak. A lóverseny-metafora már valóságos Káma-Szútrai magaslatokat ölt, de nyilván erre is szükség volt, hogy a meglehetõsen rigorózus cenzorok aknamunkája ellenére az alkotás eladható legyen a szélesebb publikum számára is.

A gyilkosságok száma ezzel paralel egyre csak gyarapodik, így Marlowe-nak sikeresen kell lavíroznia az ügy szálainak felgöngyölítése és a mind evidensebb érzelmi impressziói között. A filmet Bogart és Bacall színészi játéka miatt annak is érdemes megnéznie, aki esetleg kevéssé érdeklõdik az ágas-bogas krimi mûfaja iránt. Ezt a füllledg légkört fejeli még meg Hawks fantasztikus stílusa: "Minden hõse hollywoodi hagyományokat dönget és rombol abban az értelemben, hogy nála sosem a jó és a rossz csap össze egymással, hanem egyik erõs egyéniség a másikkal, még akkor is, amikor férfi és nõ rivalizál egymással, mint Lauren Bacall és Humphrey Bogart az említett Hosszú álomban." (Bokor Pál: A siker helye: Hollywood. Mozi, mûvészet, pénz, hatalom. Atlantic Press Kiadó, Budapest, 2008, 29. p.)

Értékelés: 10/9