Deus ex musica
2014.01.05. 13:41
Wolfgang Amadeus Mozart, a világhírű osztrák zeneszerző igazi géniusz volt: már hatévesen "vezető közjogi méltóságokat" nyűgözött le az általa játszott melódiákkal és ekkorra datálhatók első, önállóan komponált művei is. Ehhez képest egyáltalán nem volt sikerre predesztinálva: végül tragikusan korán érte a halál. Ráadásul élete sem volt konfliktusoktól mentes: legfőbb riválisa, az olasz származású Antonio Salieri betegesen féltékeny volt rá és gyakran folyamodott az elgáncsolás érdekében csalárd eszközökhöz Ezt a zűrös és skandalumokkal terhes viszonyt filmesítette meg sajátos szemszögből Miloš Forman, aki egy teljesen "átfazonírozott", rebellis Mozartot jelenített meg a filmvásznon.
A film esztétikai közegét tekintve alapvetően egy kosztümös darab, azonban még véletlenül sem szabad ebből messzemenő következtetéseket levonnunk: a rizsporos parókáktól és cicomás barokk zekéktől elvonatkoztatva ugyanis egy teljesen élvezhető, korrekt és követhető vonalvezetésű, a Mozart által még csak nem is sejtett konfliktust drámai pontossággal ábrázoló alkotáshoz van szerencsénk. Úgy hiszem, hogy a felvilágosult abszolutizmus jozefinista válfajának egy szeletét sikerült rendkívül pontosan és szabatosan illusztrálni.
Az egyetlen, hatását tekintve azonban mégis radikális változtatás Mozart (Tom Hulce) jellemét érintette. Forman ugyanis gondolt egy nagyot és "megreformálta" a zeneszerző tulajdonságait. Zenei virtuozitása természetesen nem képezhette vita tárgyát, azonban a cseh származású rendező Amadeusa sokkal inkább egy infantilis, csélcsap, csapodár, ugyanakkor rebellióra hajlamos és a királyi udvar avítt eszméivel szemben "új vizeken járó" zászlóshajóként írható körül. (Szinte tálcán kínálja magát az olyan géniusszal vonható párhuzam, mint amilyen Ady Endre volt.)
Bohém életvitelét és habitusát így sikeresen egészíti ki az opera és egyáltalában az uralkodó zenei trendek forradalmi igényű megváltoztatását ifjonti hévvel sürgető mentalitás. Miközben a II. József (Jeffrey Jones) körül hajbókoló udvari forgatag a maga retrográd felfogásával és idegesítő pedantériájával igyekszik az uralkodó hátsó fertályát önnön nyelvével tisztán tartani, Mozart nem átallja áthágni az uralkodói rendelkezéseket. Fennen hirdeti, hogy a nem elhanyagolható előzmények ellenére az opera műfaját az univerzális olasszal szemben nemzeti nyelven kell művelni, a császári "pátensek" ellenére balett-motívumokat épít darabjaiba és némi mesterkélt etikettet leszámítva fittyet hány az udvari szokásokra.
Kálváriája azonban szine borítékolható: a császár udvari komponistája, az ekkor "nagy öregnek" számító Salieri (F. Murray Abraham) fixa ideája ugyanis, hogy Mozart nem más, mint Isten "küldöttje", akinek egyetlen küldetése az, hogy elorozza előle a sikert és az elismertséget. Ezzel szemben ő csak a középszerűség pápájának korántsem megtisztelő titulusára tarthat igényt. Ekként sikerült legitimálnia, illetve szakrális köntösbe bújtatnia a folyamatos cselszövéseket, ármánykodásokat és intrikákat.
A történet briliáns megoldása egyébként, hogy keretbe ágyazza az elbeszélést: a Mozart halálát követően öngyilkosságot megkísérlő Salieri elmegyógyintézetbe kerül - az őt meglátogató papnak meséli el a "Mozart-storyt". Salierit amúgy a valóságban is furdalta a lelkiismeret Mozart halála miatt (a rossz nyelvek egyenesen azt híresztelték, hogy megmérgezte ellenlábasát). A legendák sorába tartozik, hogy az ekkor már rémképek és hallucinációk által gyötört Mozart meg volt győződve arról, hogy utolsó nagy munkáját, a Requiemet a zeneszerző temetésére rendelte meg tőle egy titokzatos idegen. Forman ezt a momentumot sikeresen adaptálta a történetbe, ahol az apa, Leopold halálát követően beteges tivornyázásokba és önpusztításba menekülő Wolfgang félelmeire alapozva Salieri az apa által egy farsangi mulatságon viselt fekete maszkot és gúnyát magára öltve rendeli meg a halotti misét...
Forman drámája rendkívül hatásos és szívbe markoló, a cselekményt pedig valósággal megfűszerezik a Mozart műveiből válogatott zenei aláfestések. A film megtekintése valóságos katarzissal jár, pláne, ha valaki az időben elhúzódóbb rendezői változat megtekintésére adja a fejét. Nem véletlen, hogy az alkotást végül 8 Oscar-díjjal honorálták.
"A megbocsátás hangja töltötte be a színpadot, megbékélés és derű áradt szét a szívekben. Az Isten hangja szólalt meg, az égi szellem testesült meg ebben az aprócska emberben. A mennyei muzsika áradt elnémíthatatlanul, még keserűbbé téve vereségemet." (Salieri a filmben)
Értékelés: 10/10
Amadeus
színes, amerikai filmdráma, 173 perc, 1984
rendező: Milos Forman
író: Peter Shaffer
forgatókönyvíró: Peter Shaffer
zeneszerző: John Strauss
operatőr: Miroslav Ondrícek
díszlettervező: Karel Cerny
jelmeztervező: Theodor Pištěk
producer: Saul Zaentz
executive producer: Michael Hausman, Bertil Ohlsson
látványtervező: Patrizia von Brandenstein
vágó: Michael Chandler, Nena Danevic
szereplő(k):
F. Murray Abraham (Salieri)
Tom Hulce (Mozart)
Elizabeth Berridge (Constanze)
Simon Callow (Schikaneder)
Christine Ebersole (Katerina)
Jeffrey Jones (II. József)
|