Tobin Hood

2013.12.27. 17:27

Már Prótagorasz ókori görög filozófus gondolkodásának centrumába állította az embert, mint a társadalom központi és kitüntetett szubjektumát: megállapítása szerint "mindennek mértéke az ember". Bár korszakonként eltérő relevanciával rendelkezett és más-más megítélés alá esett, a keresztény, a humanista, majd a különböző egyenlősítő törekvéseket zászlajukra tűző eszmék egyaránt kardinális jelentőségűnek ítéltek két problémát: a zsarnoksággal szembeni ellenállás jogát, valamint a szegénység és pauperizáció elleni küzdelmet, a társadalomban termelődő egyenlőtlenségek tompítását.

Bár a zsarnokölések krónikájában az első lapokon szerepel Hipparkhosz athéni "kényúr" megölése, a zsarnokokkal szembeni lázadás joga sokáig nem nyert "polgárjogot." Az elsők között Szent Ágoston korai keresztény bölcselő deklarálta, hogy az államnak igazolnia kell magát a hívők közössége előtt a maga hasznosságáról és jogszerűségéről. Az ellenállás jogának kimondásáig ugyan nem jutott el, de a XIII. század során már megtette ezt Aquinói Szent Tamás. Véleménye szerint ugyanis a közjónak ellentmondó, vagy az erkölcsi értékekkel összeütközésbe kerülő, zsarnoki jellegű rendelkezésekkel szemben megengedett az ellenszegülés, a nép pedig elűzheti a zsarnokot.

A tulajdonhoz való jog, illetve a privát autonómia védelmének szükségessége John Lockenál kapcsolódott össze az állami hatalom határainak megvonásával: a törvényhozó hatalom csak akkor veheti el a polgárok tulajdonának egy részét jogszerűen, adók formájában, ha a polgárok képviselői beleegyeztek abba ("nincsen adó képviselet nélkül"). Az adókivetés joga, az adó alapjának és mértékének meghatározása azonban ettől még továbbra is konfliktusok forrása maradt: az "adóellenállás", az "adófizetők lázadása" a polgári engedetlenség egyik tipikus megnyilvánulási formájává vált. A szélsőséges libertariánusok egészen annak kimondásáig is elmerészkedtek, hogy az adóztatás "lopás" ( by Robert Nozick), hiszen olyan jogosan szerzett pénzt (jövedelmet) von el állam polgáraitól, amit azok egyébként minden bizonnyal más módon használtak volna fel. Ugyanő állapította meg az adóztatásról, hogy az rabszolgasághoz vezet, mert az embereket arra kényszeríti, hogy idejük egy részében a "kormánynak dolgozzanak."

A szegénység, az önkénnyel szembeni küzdelem és a magas adók kivetésével szemben érzett anitpátia a népi narratívában is sikeresen jelent meg: a törvényen kívül álló, héroszi magaslatokba emelkedő "megváltók" ezekben a mítoszokban gyakran esküdnek fel arra, hogy levetik a szolgaság jármát, illetve az állami hatalom adószedésre feljogosító intzékedéseit megkerülve ők maguk tesznek igazságot a társadalmi egyenlőtlenség kapcsán. (Ide sorolható Zorro, Robin Hood, Batman, de bizonyos szempontból még az olyan negatív és gonosz figurák is, mint Fantômas.)

A Robin Hood egyik korai, 1938-as adaptációját a magyar származású Kertész Mihály (a Casablanca rendezője) álmodta a filmvászonra. A történet a keresztes háborúk idején játszódik: a szentföldi hadjáratról hazafelé tartó Oroszlánszívű Richárd királyt (Ian Hunter) elfogja Ausztria uralkodója, ezt kihasználva pedig a zsarnoki habitusú testvére, János herceg (Claude Rains) magához ragadja a hatalmat és különböző oktrojált intézkedésekkel próbálja növelni a fiscus bevételeit. Az általa kivetett sarcok mind gyakoribbá és elviselhetetlenné válnak, ezért a sherwoodi erdőben portyázó Robin of Locksley (Errol Flynn) és szabadcsapata lázadást szít.

Robin Hood maga is grófból vedlett az újraelosztás méltányossági igazságosság alapján dolgozó "revizorává", ugyanis természetes jogérzékével alapvetően ellenkezett mindaz, amit Jánosék le kívántak nyomni az alattvalók torkán. A szegény tömegek körében egyre népszerűbbé váló Robin kemény fejtörést okoz az udvarnak, pláne, hogy a herceg tudomására jut, hogy a fiatal hercegné, Marian (Olivia de Havilland) is egyre gyakrabban foglalja imába a "tolvajok fejedelmének" nevét. A teljes vagyonelkobzás és a Robinnal szemben tudtán kívül kiszabott halálos ítélet azonban hatástalan marad, ezért Anglia-szerte íjászversenyt hirdetnek, hogy a bajnokságra a várba sereglő Tell Vilmos alteregók közül kiszűrjék, majd elfogják Robin Hoodot. Az igazi küzdelem azonban csak ekkor kezdődik...

A kissé szirupos, ám alapjaiban véve élvezhető történet nyilvánvalóan illeszkedik a megfilmesítés idején érvényesülő társadalmi és gazdasági trendekhez: a Roosevelt-adminisztráció a New Deal keretein belül igyekezett érvényt szerezni a jóléti-szociális háló kiépítésének. A téma mára sem vesztette aktualitását, bár a globális kapitalizmus keretei között érvényesülő, gigászi méretű szegénység, az Észak és Dél között tátongó ordító szakadék cizelláltabb megoldásokat igényel a szimpla adóellenállásnál. Ezek közé tartozik az ún. Tobin-adó, amelyet "alapító atyjáról", James Tobin Nobel-díjas amerikai közgazdászról neveztek el. Ez a spekulatív célú nemzetközi tranzakciós műveletekre kivetett adó révén elvileg többet venne el a gazdagoktól, az ebből származó bevételt pedig sokak szerint a szegények megsegítésére kellene fordítani.

Értékelés: 10/7