Ez az ünnep elvileg a békéről és a szeretetről szól. Mintha csak az év 2-3 napján lenne szükség az egymásra történő figyelésre, a szeretetre, illetve a szolidaritásra és a többi 362-363 napon csak a globalizált világ elvárásai érvényesülnének.

E portál "hasábjain" már számtalanszor érveltem amellett, hogy a különböző médiumok miként közvetítik számunkra oktrojált elvárásaikat arra nézve, hogy milyennek is kell(ene) lennünk - elsősorban esztétikai értelemben persze, hiszen mit is vesz észre első blikkre felturbósított társadalmunk embere? (Sokan másodjára is csak a szteroidoktól duzzadó muszklikat és az implantátummal teli kebleket képesek "interpretálni".)

Ha nem rendelkezik valaki 90-60-90-es paraméterekkel, vagy nem harmonizált a body-builderekről kialakított képpel, akkor sokak szemében már nem is ér semmit, puszta "kartoték-adatként" funkcionál (jobb esetben, aztán rosszabb esetben a stigmatizáció logikája következik, "Taigetosz-pozitív" és hasonlóan kedves megjelölésekkel és rigmusokkal, hogy az Allport-skála többi fokáról már ne is beszéljünk).

A karácsony közeledtével ismét aktuális a tőkeorientált gondolkodásmód problémája is - nevezetesen az, hogy mindenben a luxuscikkek, a "csilli-villi" tárgyak piedesztálra emelésének lehetőségét keressük. Csak az a trendi, ha valaki lehetőleg 6 nullával végződő ajándékot kap, mert akkor majd a társadalom jobban megbecsült tagja lesz, aki a "centrum" előkelő pozíciójából integethet a perifériára szorultaknak. (Wallersteini terminológia ide vagy oda.) Pedig igazából nem a kütyüjeink, az ékszereink, a különböző nagy divatcégeknél vásárolt drága holmijaink és az emberi uralom alá hajtható vagyontárgyak határoznak meg minket, hanem a belső értékeink. (Or not, az sem kizárt, hogy nekem van egészségtelen mentalitásom.)

Sokszor jut eszembe az az Ortega alapművéből származó idézet, miszerint "oly korszakban élünk, mely csodálatosan alkalmasnak érzi magát arra, hogy megvalósítson, de nincs mit megvalósítania. Mindeneken uralkodik, csak saját magán nem. Úgy érzi, hogy elpusztul a tulajdon bőségében. Több rendelkezésre álló eszközzel, több tudással, fejlettebb technikával, mint valaha, az az eredmény, hogy a ma világa a legnyomorultabb minden valaha-volt világ között. (...) Úgy tűnik ez a század, mint az Orleansi herceg, akiről a XV. Lajos alatti régenssége idején azt mondották, hogy minden tehetsége megvan, azon az egyen kívül, hogy élni tudna a tehetségeivel."

A Kis hercegben szereplő ominózus mondat, miszerint ami "igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan", pusztába kiáltott szó lenne?! Valóban csak a különböző csatornák által mesterségesen generált kívánalmak számítanak követendőnek és üdvözítendőnek?! Már nem is érdemes senki arra, hogy megszelídítsék, mert abból nem származik profit, azzal nem gyarapodik az üzleti körök bevétele?! Gondolkozzunk el ezen - és legyen valóban az az igazán lényeges, ami a szemnek láthatatlan...

A részlet a Tizenkét majom című Terry Gilliam-filmből való, a leadben található kép az American Gothic című Grant Wood-festmény nyomán készült. A cím pedig Nietzsche műve alapján született (Emberi, túlságosan is emberi)

*

- Jó napot! - mondta a róka.

- Jó napot! - felelte udvariasan a kis herceg. Megfordult, de nem látott senkit.

- Itt vagyok az almafa alatt - mondta a hang.

- Ki vagy? - kérdezte a kis herceg. - Csinosnak csinos vagy...

- Én vagyok a róka - mondta a róka.

- Gyere, játsszál velem - javasolta a kis herceg. - Olyan szomorú vagyok...

- Nem játszhatom veled - mondta a róka. - Nem vagyok megszelídítve.

- Ó, bocsánat! - mondta a kis herceg. Némi tűnődés után azonban hozzátette: - Mit jelent az, hogy "megszelídíteni"?

- Te nem vagy idevalósi - mondta a róka. - Mit keresel?

- Az embereket keresem - mondta a kis herceg. - Mit jelent az, hogy "megszelídíteni"?

- Az embereknek - mondta a róka - puskájuk van, és vadásznak. Mondhatom, nagyon kellemetlen! Azonfölül tyúkot is tenyésztenek. Ez minden érdekességük. Tyúkokat keresel?

- Nem - mondta a kis herceg. - Barátokat keresek. Mit jelent az, hogy "megszelídíteni"?

- Olyasmi, amit nagyon is elfelejtettek - mondta a róka. - Azt jelenti: kapcsolatokat teremteni.

- Kapcsolatokat teremteni?

- Úgy bizony - mondta a róka. - Te pillanatnyilag nem vagy számomra más, mint egy ugyanolyan kisfiú, mint a többi száz- meg százezer. És szükségem sincs rád. Ahogyan neked sincs énrám. Számodra én is csak ugyanolyan róka vagyok, mint a többi száz- meg százezer. De ha megszelídítesz, szükségünk lesz egymásra. Egyetlen leszel számomra a világon. És én is egyetlen leszek a te számodra...

- Kezdem érteni - mondta a kis herceg. - Van egy virág... az, azt hiszem, megszelídített engem...

- Lehet - mondta a róka. - Annyi minden megesik a Földön...

- Ó, ez nem a Földön volt - mondta a kis herceg.

A róka egyszeriben csupa kíváncsiság lett.

- Egy másik bolygón?

- Igen.

- Vannak azon a bolygón vadászok?

- Nincsenek.

- Lám, ez érdekes. Hát tyúkok?

- Nincsenek.

- Semmi sem tökéletes - sóhajtott a róka. De aztán visszatért a gondolatára: - Nekem bizony egyhangú az életem. Én tyúkokra vadászom, az emberek meg énrám vadásznak. Egyik tyúk olyan, mint a másik; és egyik ember is olyan, mint a másik. Így aztán meglehetősen unatkozom. De ha megszelídítesz, megfényesednék tőle az életem. Lépések neszét hallanám, amely az összes többi lépés neszétől különböznék. A többi lépés arra késztet, hogy a föld alá bújjak. A tiéd, mint valami muzsika, előcsalna a lyukamból. Aztán nézd csak! Látod ott azt a búzatáblát? Én nem eszem kenyeret. Nincs a búzára semmi szükségem. Nekem egy búzatábláról nem jut eszembe semmi. Tudod, milyen szomorú ez? De neked olyan szép aranyhajad van. Ha megszelídítesz, milyen nagyszerű lenne! Akkor az aranyos búzáról rád gondolhatnék. És hogy szeretném a búzában a szél susogását...

A róka elhallgatott, és sokáig nézte a kis herceget.

- Légy szíves, szelídíts meg! - mondta.

- Kész örömest - mondta a kis herceg -, de nem nagyon érek rá. Barátokat kell találnom, és annyi mindent meg kell ismernem!

- Az ember csak azt ismeri meg igazán, amit megszelídít - mondta a róka. - Az emberek nem érnek rá, hogy bármit is megismerjenek. Csupa kész holmit vásárolnak a kereskedőknél. De mivel barátkereskedők nem léteznek, az embereknek nincsenek is barátaik. Ha azt akarod, hogy barátod legyen, szelídíts meg engem.

- Jó, jó, de hogyan? - kérdezte a kis herceg.

- Sok-sok türelem kell hozzá - felelte a róka. - Először leülsz szép, tisztes távolba tőlem, úgy, ott a fűben. Én majd a szemem sarkából nézlek, te pedig nem szólsz semmit. A beszéd csak félreértések forrása. De minden áldott nap egy kicsit közelebb ülhetsz...

Másnap visszajött a kis herceg.

- Jobb lett volna, ha ugyanabban az időben jössz - mondta a róka. - Ha például délután négykor érkezel majd, én már háromkor elkezdek örülni. Minél előrébb halad az idő, annál boldogabb leszek. Négykor már tele leszek izgalommal és aggodalommal; fölfedezem, milyen drága kincs a boldogság. De ha csak úgy, akármikor jössz, sosem fogom tudni, hány órára öltöztessem díszbe a szívemet... Szükség van bizonyos szertartásokra is.

- Mi az, hogy szertartás? - kérdezte a kis herceg.

- Az is olyasvalami, amit alaposan elfelejtettek - mondta a róka. - Attól lesz az egyik nap más, mint a másik, az egyik óra különböző a másiktól. Az én vadászaimnak is megvan például a maguk szertartása. Eszerint minden csütörtökön elmennek táncolni a falubeli lányokkal. Ezért aztán a csütörtök csodálatos nap! Olyankor egészen a szőlőig elsétálok. Ha a vadászok csak úgy akármikor táncolnának, minden nap egyforma lenne, és nekem egyáltalán nem lenne vakációm.

Így aztán a kis herceg megszelídítette a rókát. S amikor közeledett a búcsú órája:

- Ó! - mondta a róka. - Sírnom kell majd.

- Te vagy a hibás - mondta a kis herceg. - Én igazán nem akartam neked semmi rosszat. Te erősködtél, hogy szelídítselek meg.

- Igaz, igaz - mondta a róka.

- Mégis sírni fogsz! - mondta a kis herceg.

- Igaz, igaz - mondta a róka.

- Akkor semmit sem nyertél az egésszel.

- De nyertem - mondta a róka. - A búza színe miatt. - Majd hozzáfűzte: - Nézd meg újra a rózsákat. Meg fogod érteni, hogy a tiéd az egyetlen a világon. Aztán gyere vissza elbúcsúzni, s akkor majd ajándékul elárulok neked egy titkot.

A kis herceg elment, hogy újra megnézze a rózsákat.

- Egyáltalán nem vagytok hasonlók a rózsámhoz - mondta nekik. - Ti még nem vagytok semmi. Nem szelídített meg benneteket senki, és ti sem szelídítettetek meg senkit. Olyanok vagytok, mint a rókám volt. Ugyanolyan közönséges róka volt, mint a többi száz- meg százezer. De én a barátommá tettem, és most már egyetlen az egész világon.

A rózsák csak feszengtek, ő pedig folytatta:

- Szépek vagytok, de üresek. Nem lehet meghalni értetek. Persze egy akármilyen járókelő az én rózsámra is azt mondhatná, hogy ugyanolyan, mint ti. Holott az az igazság, hogy ő egymaga többet ér, mint ti valamennyien, mert ő az, akit öntözgettem. Mert ő az, akire burát tettem. Mert ő az, akit szélfogó mögött óvtam. Mert róla öldöstem le a hernyókat (kivéve azt a kettőt-hármat, a lepkék miatt). Mert őt hallottam panaszkodni meg dicsekedni, sőt néha hallgatni is. Mert ő az én rózsám.

Azzal visszament a rókához.

- Isten veled - mondta.

- Isten veled - mondta a róka. - Tessék, itt a titkom. Nagyon egyszerű: jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan.

- Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan - ismételte a kis herceg, hogy jól az emlékezetébe vésse.

- Az idő, amit a rózsádra vesztegettél: az teszi olyan fontossá a rózsádat.

- Az idő, amit a rózsámra vesztegettem... - ismételte a kis herceg, hogy jól az emlékezetébe vésse.

- Az emberek elfelejtették ezt az igazságot - mondta a róka. - Neked azonban nem szabad elfelejtened. Te egyszer s mindenkorra felelős lettél azért, amit megszelídítettél. Felelős vagy a rózsádért...

- Felelős vagyok a rózsámért - ismételte a kis herceg, hogy jól az emlékezetébe vésse.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés