Kiűzetés a neonparadicsomból

V. D. 2013.11.10. 19:10

Hosszú idő után elérkezett a pillanat egy újabb vendégposztra, mely ezennel meg szándékozik nyitni az utat egy újabb szemlélet és egyben egy más kor alkotásainak bemutatására. A fő profiltól kicsit eltérő film, korszak, téma kerül ma terítékre, lehet, hogy kicsit eltérőbb stílusban is, de a változatosság ugye, sosem árt. Nem is szaporítom tovább a szót, illetve betűt, következzen az 1988-as Akira!

Sokak számára idegen lehet első pillanatra az anime műfaja, mint olyan - bevallom, nálam is vannak jóval szakavatottabb emberek a témában, de azért magam is bele-belekóstolok ezekbe a filmekbe, sorozatokba. A manga és az anime maga a japán kultúra szerves része, előbbi a képregényeket, utóbbi a mozgóképes anyagokat fedi le, ha nagyon sarkosan szeretnénk ezt megítélni. Első pillanatra ezek a filmek „mesének” tűnnek, rajzfilmeknek, majdhogynem gyerekek és kockák számára. Viszont azért többek ezek. Aki túl tud lépni a „Songoku, Sailor Moon” féle előítéleteken, számukra igen komoly témák, filmek, művek tömkelege vár. Ugyanis Japánban ez a műfaj az összes korosztály számára tart kategóriákat, minden nem, korosztály, téma – és itt az egész extrém dolgokra is lehet gondolni – fel van dolgozva szinte. A gyerekmesétől az iskolai tinisorozatokon keresztül a legelvontabb sci-fikig rengeteg téma megtalálható. Mai filmünk, az Akira pedig mondhatni alapműnek számít, ez a cím hozta el mondhatni a „mainstream” népszerűségét a műfajnak Nyugaton.

Amikor először leültem nézni a filmet, úgy gondoltam, hogy egy sima cyberpunk akciófilmhez van szerencsém, de rá kellett jönnöm, erősen alábecsültem a történetet. Ebben a történetben sokkal több van, sokkal mélyebb, még ha első nézetre könnyűnek is tűnhet a tálalás. (Nem az.) A történet elején megismerhetjük Neo-Tokiót, amely a régi város romjaira épült, miután az egy gigászi robbanásban megsemmisült, kirobbantva a III. világháborút. Ebben a szinte már szokásos fogyasztói disztópiában tengeti mindennapjait egy tinikből álló motoros banda, ezen belül is a két kulcsszereplő, Tetsuo Shima és Shotaro Kaneda (elnézést, ha rossz sorrendben írtam a nevüket). A történet első felében belenézünk kedvelt szórakozásukba, az éjszakai versengésbe, más bandákkal való rivalizálásukba, valamint abba, hogy meglehetős közönnyel viseltetnek a városban egyszerre operáló vallási fanatikusok és rendszerellenes forradalmárok felé és az általános társadalmi normák iránt, egyszerre.

A történet második fele teljesen más hangulatot és ütemezést kap, ugyanis röviden összefoglalva itt jön elő egy baleset folytán Tetsuo telekinetikus képessége, melynek tudatában egy erős személyiségváltozáson megy keresztül, konfliktusba kerülve az összes fontos szereplővel, valamint saját magával, mely folyamat végén és jelentős anyagi károkozást követően megleli a lelki békéjét, Nirvánáját, mondhatni.

Elsőként kezdjük egy könnyed vonallal. Maga a város egy igen érdekes hely, 2019-ben járunk Neo-Tokióban, amely egy erősen a fogyasztói társadalomra épülő, enyhén diktatórikus államrend által működtetett jövőbeli disztópikus hely. Mindezt elsősorban a fiatalok és néha pár rendszerellenes elem szemén át látjuk, de bepillantást kapunk a vezető rétegbe is, ugyanis az Ezredes vonala a legfelső szintet ábrázolja. Lentről igazából a társadalom aljának elemeit láthatjuk, lecsúszott arcokat, kábítószerezést, zavargásban illetve fanatizmusban megjelenő ellenállást az új rend ellen. Az utcák neonfényben úsznak, miközben feléjük tornyosulnak a csillogó felhőkarcolók, de mindemellett az óváros kihalt, lepusztult sötétsége is rájuk nehezedik. Ezek az elemek nincsenek is annyira kibontva, látni lehet egy diszfunkcionális vezetőséget, ahol mondhatni az Ezredes militarista életfelfogása tűnik a legjobbnak. Szerinte akármilyen romlott is a város, az ő dolguk, hogy megvédjék. De kollégái teljes szétszórtsággal dolgoznak, a vezetőség legfőképp inkompetens, személyeskedő, alkalmatlan személyekből áll. Továbbá a tudomány képviselői azok, akik a történet során többször is túlfeszítik a húrt az általuk üldözött válaszok keresése során, mely többször is hatalmas veszteségekkel kerül csak felfedésre.

Innen is látszik, hogy a neonos, fényes világ semmivel se jobb, ha épp nem rosszabb, mint a jelenlegi. Az újjáépítés dacára a problémák csupán mélyültek. Érdekes elem, hogy jelenleg Japán csupán honvédő háborúra van „berendezkedve”, de a film cselekménye alatt a jövőben újra agresszívabb fellépésre „álltak át”. Erre enged következtetni a katonaság általános fegyverzete, a diktatórikus karhatalom eszköztára, az a jelenet, amikor már kérdés nélkül tüzet nyitnak a lakosságra, illetve a hatalmas űrbeli fegyverplatform, amit szintén bevetnek, ha szükség van rá. Igen, ez a világ csillog ugyan, de az ára is megvan. Amúgy érdekes elem, hogy a világháború és Tokió teljes pusztulása után az új város csupán 31 év múlva szinte háromszorosa a mainak. Ez csak egy apró megjegyzés.

A történet következő aspektusa a személyiségdráma. A két főszereplő ellentéte végig uralkodik a filmben, egyre erősebbé válik, mégis, az utolsó jelenetben feloldozást nyer. Tetsuo, a fiatalabb, gyengébb fél, mindig, szinte atyáskodó jelleggel figyel rá a film kezdetén az idősebb, tapasztaltabb Kaneda. Egy bandába tartoznak, egy galeri, éppen ezért összetartanak, de megvannak a belső feszültségek is, főleg azért, mert a fiatalabbakat részben védik, részben folyton szekálják. Tetsuoban viszont él egy erős kisebbségi komplexus, mindig meg akarja mutatni, mire képes, hogy nem kell rá vigyázni. Kaneda azonban viszonylagos higgadtsággal kezeli mindezt. Ugyan ő is tud heves lenni, mégis egyfajta megnyugtató, biztos pont a történetben. Jellemző, hogy ő képes önmaga erejéből feljebb lépni a társadalomban, amikor bekerül a lázadó csoportba. Tetsuo azonban mesterségesen, egy baleset révén kerül hatalmas telekinetikus erő birtokába. Amint elkezdi uralni erejét, előtör belőle az, hogy nem kell már senkinek sem megvédenie őt, valamint mindent el tud érni, amit korábban sosem és ahogy kell, mondhatni, vissza is él ezzel az erővel.

Elkezdi megkeresni Akirát, amelyről nem is tudja pontosan, hogy mi, de úgy érzi, azt is uralni tudja. Mindeközben annyira hatalom-ittassá válik, hogy képes a saját barátai megölésére, valamint a teljes elfogadott társadalmi renddel való szembehelyezkedésre is. Fittyet hány a célja elérése során felmerülő károkra.

Kaneda, mintegy ellenpontként próbálja racionálisan uralni, majd amikor ez nem tűnik járható útnak, erővel megállítani. A végkifejlet során, amikor az őrült hatalommánia, valamint az ezt kezelni próbáló pozitív ellenpont ugyanabba a kilátástalan helyzetbe kerül, létrejön egy mentális kapcsolat, ami feloldja ezt a feszültséget. Az emlékeik egy kataklizma során összemosódnak és Tetsuo rájön, hogy mindketten ugyanabban a cipőben jártak gyermekként és amikor a védelmére keltek, az nem lekezelésből, sokkal inkább törődésből történt. Ez már a történet második síkja, elég erősen meghatározó vonal, de valószínűleg a több mint kétezer oldalas képregényben még mélyebben ki van fejtve.

A történet harmadik, már mélyebb vonulata az univerzummagyarázat és teremtésmítosz megjelenése. Itt a végkifejlet elemeit jobban megvizsgáljuk, így spoilerveszély már fennáll, előre szólok. A filmben kevés, de tartalmas szó esik erről, valamint teljesen leuralja a végkifejletet ez a vonal. A történet során kifejtik, hogy a tudomány az univerzum alapkérdéseit kutatja, a telekinetikus, telepatikus erők vizsgálata és befolyásolása is ennek a folyamatnak a része. Éppen ezért kezdik kezelni és figyelni Tetsuo képességeit is, továbbá részben hagyják is tombolni. Ennek a tudományos vizsgálatnak az egyik felfedezése, hogy úgymond minden élőlényben, sőt, minden elemben megvan ez az erő, mondhatni minden részecske egyben gén is, amely egy teljes egészként működik a teljes univerzumban. Ennek az erőnek a birtoklása és uralása akár teremtési, világkeletkeztetési hatalommal is bírhat.

Kiderül, hogy az Akira kísérlet vezetett a város múltbeli pusztulásához, valamit a film végén is ugyanez a folyamat zajlik le. Ahogy az egyik szereplő fogalmaz, ennek az erőnek a kezelése oda vezet, hogy az univerzum keletkezésekor lezajló folyamatok mehetnek végbe. Látni lehet hova vezet az, ha kontrollálatlanul, megzabolázva csapong ez az energia, valamint utána az is, hogy ha tudatos uralom alá kerül, képes teljesen új világok létrehozására is.

Amúgy a film legvégső eleme kicsit az Űrodüsszeiát idézi. Persze a teremtés pusztulással is jár, mivel a kataklizmatikus befejezés során a város újfent elpusztul. Ez az eleme a történetnek egyfajta teremtéselméletként operál, a lét eredetét fejtegetve, továbbá a létezés, teremtés, pusztulás kört mutatja meg. Az eredendő energiát úgymond egyszerre követi a tudomány érdeklődése, a vallási fanatikusok követése, valamint a főszereplő egyéni küldetéstudata is, viszont a tudományon kívül mindenki számára csalódást jelent, amikor szembesül, hogy az idealizált kép nem az, amit elképzeltek.

A történet negyedik vonulata pedig szintén érdekes elem, erre egy ismerősömmel folytatott beszélgetés hívta fel a figyelmemet. Az egész filmet leuralja az úgynevezett „atomhalál” hangulatkör, amely a japán társadalmat a világháború óta nyomasztja és kísérti. Megjelenik ez az elem a város pusztulásában, a társadalom állandó feszültségeiben, a mutánsszerű elemek megjelenésében, a kontrollálhatatlan energia tombolásában, az erőszak alkalmazásában, valamint az erőszak azon elemeiben, hogy nem nyújt végleges megoldást a problémákra, ugyanis a végső feloldozás a lelki béke megteremtésében jelenik meg végül.

Végszóként annyit mondanék, hogy az Akira egy igen nehéz film, számomra is az volt, ha valaki még nem is nézett animét, számukra meg különösen az lehet. De érdemes megnézni, mert látványban, hangulatban, mondanivalóban is igen monumentálisra sikerült alkotásról volt szó, mely mellett a Ghost In The Shell esti dajkamese. Ezzel együtt felvezetettem a következő filmet is, melyről majd valamikor születik egy cikk. Ha az Akira a belső feszültség és a teremtés, univerzum magyarázatával próbálkozik, akkor az előbb említett film fő témája a lélek, létezés határainak boncolgatását próbálja meg a technológiai fejlődés túlburjánzó környezetében, gép és ember összemosódásának világában.