Gyilkos barter

2013.08.25. 23:33

Vasparipán utazni a megjelenése óta felülmúlhatatlan élménynek bizonyulhat. Petőfi már 1847-ben, a Pestet Váccal összekötő vasúti vonal felavatását követően dalban mondta el a lokomotívval történő utazás kiváltotta katarzis érzését, majd ez a nóvumnak számító közlekedési eszköz lassan a hétköznapi élet elfogadott részévé vált. A híres rendező, Alfred Hitchcock is egy vonat kupéját választotta 1951-ben rendezett filmje egyik központi motívumául, hogy mintegy keretbe foglalja a Patricia Highsmith regényén alapuló izgalmas thriller cselekményét, amelynek egyik forgatókönyvírója nem más volt, mint a krimirajongók számára közismert Raymond Chandler.

A bálványozott teniszcsillag, Guy Haines (Farley Granger), az államvasutaknak köszönhetően megismerkedik egy ügyei viteléhez szükséges belátási képességgel mentális deficit miatt nem teljesen rendelkező (ám ezt eleinte kellőképpen palástoló) férfival, bizonyos Bruno Anthonyval (Robert Walker). Tekintve, hogy a "megint állunk, vazze" életérzés már ekkor sem volt teljesen ismeretlen jelenség, a hosszú út monotonitását kompenzálandó beszélgetésbe elegyednek, amely a hagyományos időjárási és hasonlóan releváns témákat érintve hamar a privát autonómia szférájának hatálya alá tartozó kérdésekre terelődik. Ekként kiderül, hogy mindkettejük életében akad olyan szereplő, akit szívesebben látnának egy temetési szertartás címszereplőjének pozíciójában. Bruno ekkor furcsa ajánlattal rugaszkodik elő: felajánlkozik Guy feleségének megölésére, amennyiben "ellenszolgáltatás" gyanánt a sportoló is likvidálja Bruno édesapját, aki zárt osztályra akarja juttatni csemetéjét. Indíték és bizonyítékok hiányában szerinte sikerülne realizálni a tökéletes bűntényt, amelynek szálait még egy Sherlock Holmes szintű géniusz sem tudná felgöngyölíteni.

Guy természetesen kisstílű fantazmagóriának tartja mindezt és azt hiszi, hogy az ajánlati kötöttségtől nyomban meg is szabadul. A sors azonban úgy hozza, hogy felesége (akinek egyetlen érdemi ismertetőjegye a 300 dioptriás, SZTK-keretes szemüvege) mégsem járul hozzá válásukhoz, így a szenátor lányával (Ruth Roman) ápolt bensőséges viszonya talán soha nem mehet teljesedésbe. A "keresztgyilkosság" gondolatát azonban még így is elutasítja.

Bruno azonban követi Guy feleségét a vidámparkba, ahol (milyen patetikus megfogalmazása ez az egyik filmbeli dialógusnak) az asszony éppen két férfi oldalán próbál élni a boldogság kereséséhez való, alkotmányban biztosított jogával. Egy óvatlan pillanatban azonban sikerül lerázni a kísérőket és egy kultikus jelenetben végezni a "kolonccal": a néző a földre hulló szemüveg lencséjéből visszatükröződve lehet szemtanúja, amint Bruno megfojtja áldozatát. Ezzel a "megállapodás" rá eső részét teljesítettnek tekinti és még az éjszaka folyamán felkeresi a döbbent teniszezőt, hogy informálja őt: elérkezettnek látja az időt a "törlesztésre".

A rendőrség tanúként hallgatja ki Guyt, akit iziben gyanúsítottként is könyvelnek el - bizonyíték hiányában azonban csak egy ad hoc pártfogó felügyelőre futja, aki élő egyenesben és premier plánban követheti nyomon a slamasztikába keveredett celeb életének minden rezdülését. Bruno persze permanens jelleggel környékezi meg "szerződő partnerét". Egy idő után már teljesen elviselhetetlenné válik a sündörgése, ráadásul egy nagyszabású estélyen Bruno az ugyancsak pápaszemes Barbara (Patricia Hitchcock) láttán transzba esik és fojtogatni kezdi az egyik vendéget, így Guy kénytelen megosztani a sötét titkot szeretőjével.

A briliáns macska-egér harc a film utolsó harmadában veszi kezdetét: miközben Guy a teniszpályán próbálja megvédeni a mundér becsületét, Bruno a tett színhelyére utazik, hogy a "corpus delictit", Guy öngyújtóját a vidámparkban ledobva hozza menthetetlen helyzetbe riválisát. Hamarosan Guy és a nyomában toporgó rendőrség is megérkezik - de vajon kiderül-e az igazság?

Értékelés: 10/9