Márki McFly

2013.08.19. 21:48

Egy esztendővel azt megelőzően, hogy H. G. Wells megjelentette az időutazásról írott regényét (Az időgép, 1909), Herczeg Ferenc már maga mögött tudhatta az idősíkok között a technika révén biztosított barangolásról szóló elbeszélését (1894), amelyet aztán színpadi változat (1908), majd filmes adaptáció (1942) követett. A honi emlékezet szerint ez az első magyar science fiction debütálását jelentette, s bár Fritz Lang műfajteremtő alkotásával nem vehette fel a versenyt, de a Zemeckis-féle Vissza a jövőbe trilógia jóval szofisztikáltabb cselekménysort diktáló előzményfilmjeként mindenképpen elkönyvelhető.

Ami igaz, az igaz: Herczeg Ferenc barokkos vonalvezetése a filmes változatban is tetten érhető -nem véletlen, hogy a dagályos történeteket kreáló író éppen Szekfű Gyula által neobarokknak titulált Horthy-rendszerben válhatott ünnepelt írófejedelemmé, formálisan "maga mögé utasítva" ezzel olyan kiválóságokat, mint Márai Sándor, József Attila vagy a fél Nyugat-nemzedék.

Hamza Dezső Ákos filmje ennek ellenére is igazi delikátesz, amiben persze nem kevés szerepe van az ünnepelt díva, Karády Katalin alakításának is. A korabeli kritikusok patetikus hangvételű jegyzetekben áradoztak arról, hogy Hamza milyen sikeresen is szintetizálta a tudományos-fantasztikus vonatkozásokat a szerelmi motívummal és a magyar virtus hű krónikásként történő bemutatásával.

A történet férfi főhőse, Tibor Ákos gróf (Szilassy László) persze nem kimondottan Marty McFly archetípusa: sokkal inkább az úri szalonok és estélyek kedvelt szereplője, a gyengébbik nem vágyainak titokzatos tárgya, nem mellesleg pedig világi életet élő és nem csekély adósságot felhalmozó nemes (néhány évtizeddel korábban talán a hétszilvafás jelzőt is a titulusok sorában tudhatta volna). S mivel Petőfi magyar nemesekről írott sorai (nem írnak s nem olvasnak) ekkorra már elillantak a nagy magyar éterben, így a gróf örömmel konstatálta, hogy az újságok apróhirdetés rovatában már derék magyar menyecskéket is hirdettek. Bál-konform huszár uniformisban nyomban szolgálatra is jelentkezett a hirdetés feladójánál, bizonyos Szergiusz professzornál (Baló Elemér) - aki egyébként már sokkal inkább kompatibilis lehetne a Vissza a jövőbe trilógia Dokijának karakterével. A professzor azonban sokkal szívesebben értekezik legújabb találmányáról, az időgépről, amelynek segítségével távoli korok világába repülhet. A kissé spicces Tibor némi unszolást követően vállalkozik a kalandra - a teraszról fel is száll a Szíriuszra keresztelt masina.

Így keveredik hősünk a felvilágosult abszolutizmus hajnalának atmoszférájába: Mária Terézia uralkodásának nyolcadik esztendejébe (1748), ahol a vitam et sanguinem emléke még élénken él az istenadta nép emlékezetében és ahol Kaunitz kancellár előkelő helyen szerepel az udvar által szervezett fogadások meghívottainak lajstromában. (Kaunitz volt az, aki meglehetősen profán álláspontot képviselt a Habsburg-magyar viszály rendezésében, amikor is kifejtette, hogy a rebellióra hajlamos magyar vért hithű Habsburg-katolikus vérrel kell megszelídíttetni.) Tibor érkezése persze nem várt fejleményeket produkál - ha nem is bomlik meg a tér-idő kontinuum, a majtényi síknál elásott kuruc-labanc torzsalkodások "tetemét" sikerrel hantolja ki és még arra is akad ideje, hogy ebben a késő barokk dagály uralta környezetben magába bolondítsa a talján gyökerekkel rendelkező énekesnőt, Rosinát (Karády Katalin). Az időutazók végül visszatérnek az 1942-es valóságba, hogy egy szentimentális elemekben bővelkedő happy enddel érkezhessünk el a "vége" főcímhez.

A magyar-német ellentétet markánsan hangsúlyozó filmet a hazai cenzúra érintetlenül hagyta, viszont a Harmadik Birodalom nyomására elérték, hogy a Szíriusz ne kaphassa meg a Velencei Filmfesztivál nagydíját - ezzel pedig azt is, hogy az első magyar sci-fi film elsikkadjon a filmtörténetben... A németellenességet az alábbiakban kommentálta a rendező: "én magam valóban annak szántam, de senki más nem vette észre addig, csak a németek. Így a díj ugrott."

Értékelés: 10/6