| Update : Csellengők a globális arénában |
Csellengők a globális arénában
2013.06.16. 17:21

A globalizált kapitalizmus és a fogyasztói társadalom visszásságainak a gazdasági alrendszerben tapasztalható problémáiról már számtalan szerző fejtette ki pro vagy contra álláspontját, de a kulturális alrendszerben elburjánzó sekélyes és sivár szellemi Szahara állapota csak keveseket buzdított tollfogásra. Mi most erre teszünk kísérletet egy merőben szubjektív álláspontról és a NyálByeAlex "jelenség" kapcsán igyekszünk eleget tenni a horatiusi felhívásnak, miszerint "merj gondolkodni".
Azzal ti. már ország-világ tisztában van, hogy az inkriminált, igencsak szentimentális attitűddel megáldott személy kedvese egy olyan lány, akit hét kontinens ölel át. Magyarán: a kaméliás hölgyek sorát gyarapító, meglehetősen nimfomán személyiség, aki minden kontinens férfi populációjával intim interakcióba keveredett már, de ez hősünket egyáltalán nem zavarja, sőt. Az ifjú Werther igazán büszke a sokakban tomboló kozmopolita hormonokra, mert bár gyakran kényszerül a "magam vagyok, nagyon" szlogen jegyében tengetni szükségleteinek kielégítését, egy évben egyszer hazatér a tékozló kedves, így juttatván a Mount Everest magaslataiba a hippi felvonulások stiláris jegyeivel rendkívül konform "szerelmét". Semmi gond ezzel, Matolcsy György is megmondta, hogy a "népek hazája, nagyvilágot" bebarangoló csellengők egyszer majd csak hazatérnek s hoznak magukkal tőkét, tudástőkét, lányokat, esetleg fiúkat... Ha mégsem így történne, akkor sincs gond, legfeljebb az agyelszívást propagálók tapsvihara közepette hull sírjába a tudását saját hazájukban kamatoztatni kívánó fiatalokról vallott gondolat...
József Attila történetesen még nemzeti tragédiaként tételezte azt, hogy kivándorolt Amerikába másfél millió emberünk, Márai Sándor pedig halotti beszédben ecsetelte, hogy az amerikanizálódás égisze alatt terjesztett kulturális nihilizmus térnyerése mennyire nem "trendi". De lássuk be, változnak az idők s vele változunk mi is. A világ csendőrének szerepében tetszelgő szuperhatalmat és az általa birtokolt csúcshegemónia tényezőit kritizálni ma főbenjáró bűnnek számít. Egy új McCarthy-éra van talán kibontakozóban, amely újra listázni kívánja az "amerikai álmot" szertefoszlatni igyekvő gondolkodókat? Ne feledjük, Orson Welles már 1941-ben (!) felhívta a figyelmet a rózsaszín ködként és szirénhangként érvényesülő "american dream" illuzórikus mivoltára, aminek következtében - bármennyire is látott át az "ideák világába" - osztályrésze a kiközösítés, az indexre helyezés és a bűnvádi eljárás kilátásba helyezésével való fenyegetés lett.
Azóta több mint hét évtized telt el, de a mentalitás mit sem változott. A fogyasztói társadalom rabláncára mindenkit igyekeznek felfűzni és ez a kulturális értékrombolásban maximálisan tetten érhető. Egy egész generációt sikerült megfertőzni a gyökértelen, tradicionális értékek iránt érzéketlen, személyiség-és közösségromboló mentalitás csúcsra járatásával. "A valóságban a felforgatás győzelméhez asszisztálunk" - panaszkodott Az epsomi ember című filmben Jean Gabin (már 1962-ben!) Ez így van, mert a fogyasztói diktatúra "bűvköréből" senki sem tudja kivonni magát, ráadásul a szabadság korlátozása sokkal drasztikusabb és alantasabb eszközökkel zajlik, mint bármikor korábban.

A totalitárius rezsimek legalább tiszta lapokkal játszottak, mert nagyjából mindenki sejthette, hogy ahol zsarnokság van, ott mindenki szem a láncban, bármikor egyet jelenthet sorsa az internálással, padlássöpréssel, vagy akár a likvidálással. Modern fogyasztói diktatúránk azonban cizelláltabb csomagolásban adja el nekünk mephistói portrékáját: minden csatornán keresztül csak azt harsogja, hogy az általa diktált értékrend, divat és életmód követése jelenti egyedül a szabadságot, mindenki csak akkor veszítheti el láncait, ha profitot termel a legnagyobb transznacionális vállalatoknak, a hazai felsőoktatási intézményekben megszerzett tudását külföldön (lehetőleg persze az Amerikai Egyesült Államokban) kamatoztatja, vegetatív ösztönlényként tengeti mindennapjait és nulla kritikai érzékkel rendelkezik. A "szép új világ" kiépítéséhez persze szükség volt az angolszász pénzügyi körök financiális mentőövéhez, valamint a nemzetállamok lebontását előirányzó tanokat felkaroló állami asszisztenciához is. Stratégiai ágazatokat sikerült magánkézbe juttatni, az egészségügy mellett a második legrelevánsabbat: az oktatást is. (Hogy is mondta Reményik? Csak a templomot és az iskolát ne hagyjuk...)
Egy nemzet ereje ugyanis köztudottan a kiművelt emberfők sokaságában rejlik. Ha azonban lezüllesztjük az oktatás nívóját, felesleges tananyagokkal és a fogyasztói társadalom építőköveit favorizáló matériumokkal tömjük tele a nebulók fejét, akkor előbb-utóbb kísérleti alanyaink akként fognak viselkedni, ahogyan azt a globális laboratórium fenntartói elvárják. Biznisszé válik az egész világ, s forgalomképes áruvá degradálódik benne minden férfi s nő. A nők levetkőzik évszázadokon keresztül kiérlelt eleganciájukat; minden, korábban értéknek tekintett női ideált és igyekeznek "celebként", anorexiás konzumidiótákat majmoló, női karakterüket teljesen feladó "lokállányokká" vedleni. Persze a férfiak frontján sem jobb a helyzet, hiszen a valamikori gentleman eszményt és lovagi ideált először az izomagyú kidobóemberek, majd a picsogó, fültágítót viselő "bantunégerek" ideálja váltotta fel. Minél feminimebb vonásokkal rendelkezik ma egy férfi és minél maszkulinabb magatartást tanúsít egy hölgy, annál "menőbb", címlap-konformabb és populárisabb.
Milliók csatangolnak ma a globálissá tett országutakon: céltalanul lézengenek, lófrálnak, barangolnak. Közben pedig szertenéznek ugyan, de nem lelik honjukat a hazában. Rendjén van ez így?! Nagyon nem...
|