Határ a csillagos ég

2013.03.31. 10:13

A Hold első megfigyelőjét Galileo Galileinek hívták, de a Holdra történő utazás gondolata is régebb óta mozgatta meg az emberiség fantáziáját, mint azt elsőre gondolhatnánk. A XVII. században például John Wilkins, a Royal Society tudósa kívánt expedíciót tenni a Föld kísérőjének feltérképezésére. Madách Imre 1861-re már befejezte Az ember tragédiáját, amelynek XIII. színe az űrben játszódik. Később Jules Verne, aki számtalan szempontból számított úttörőnek és orákulumnak, könyvet jelentetett meg Utazás a Holdba (Le Voyage dans la Lune, 1865) címmel, ezzel a literatúra területén is meghonosította a holdutazást. Őt követte H. G. Wells (a Földről a Holdra című regénnyel), a filmvásznon pedig 1902-ben, a mozi hajnalán debütált ezen téma Georges Méliès jóvoltából. A korszakos jelentőségű rendező, a német Fritz Lang pedig 1929-ben álmodta vászonra planétánk állandó kísérőjének űrutazók általi "invázióját".

Lang már a Metropolis befejező kockáiban is szívesen repítette volna el Fredert és Mariát a gigantikus városból, ám végül az elgondolást nem sikerült realizálni. Az Asszony a Holdon (Frau im Mond) című alkotásban azonban már központi motívum Wolf Helius (Willy Fritsch) és Friede Velten (Gerda Maurus) űrbéli expedíciója. A fim egy rodoszi háromszög emocionális csatározásait dolgozza fel szokatlan közegben, összekapcsolván a szerelmi szálat az űrutazás és egy nemzetközi üzleti klikk zsaroló tevékenységének tematikájával.

A történet első figurájaként feltűnő Manfeldt professzor (Claus Pohl) a Holdon található aranykészlet hipotézisének kidolgozója, akit elmélete miatt a tudományos élet kirekesztett és mániákus álmodozóként könyvelt el. Emiatt mellőzött és puritán körülmények között élő remetévé vált. A Holdra történő utazás gondolata azonban az ifjú feltalálót, Heliust is inspirálja, aki a H32-es automata űrhajó tervezőjeként boldogtalanul tengeti életét a Földön, mert a szerelme, Friede nem őt, hanem riválisát, Windeggert (Gustav von Wangenheim) választotta.

Egy nemzetközi tőkéscsoport azonban elrabolja az űrutazás dokumentációját és arra kényszerítik Heliust, hogy a pénzügyi tömörülés szervezésében utazzon a Holdra. Helius nem szívesen asszisztálna a bűnöző kolóniák Holdon történő meghonosításához és az aranykészlet rekvirálásához, ám a pénz-és nagytőke képviselői az űrhajó felrobbantásával fenyegetnek, így kénytelen engedni a gengszterek zsarolásának.

A film első fele a modern, tágas, elegáns, ugyanakkor rideg atmoszférát árasztó polgári lakásokban játszódik, ezzel demonstrálva a modern létforma ürességét és az atomizálódást. Ezen képekkel áll szemben a futurisztikus komponensek második részben fellelhető túlsúlya; az űrutazás tárgyi-technikai feltételeinek ábrázolása szerencsés módon szorítja háttérbe a szerelmi melodráma egyébként lassú és vontatott cselekménysorát. Lang ekként a Metropolisban ábrázolt grandiózus és monumentális képi világ renoválására tesz kísérletet, ám a mesterművéhez képest kevesebb sikerrel - geometrikus ábrázolásmód ide vagy oda. A bolygók valóságos konglomerátumként jelennek meg a miniatűr szereplőkhöz képest, ami a térábrázolás megfelelő módja az űrben.

Helius romantikus elvágyódása a földi létformától azonban nem kívánt mellékhatásokkal jár: a földi civilizáció párjaként a Hold felszíne is sivár és kietlen, a professzor és a nagytőkés maffia megbízottja pedig csak a mammont hajhásszák, amikor a kirobbantják a Holdon az "aranylázat". Helius és a bűnöző összecsapása végül még egy nem kívánatos következménnyel is jár: a sötét oldal képviselője elbukik ugyan, de a becsapódó lövedékek következtében az oxigénpalack is megsérül, így a Holdon kell maradnia az egyik utasnak. A Nick Carter in der Luft képregényeken szocializálódó és a szkafanderben elbújva a fedélzetre jutott kisfiú értelemszerűen nem lehet a "kiválasztott", így Helius és Windegger vetélkedésére redukálódik a történet. A sorshúzásban végül Windegger marad alul, ám Helius feláldozza magát és Friede iránt érzett szerelmét, hogy a jegyespár visszatérhessen a Földre. Mielőtt azonban Az ifjú Werther szenvedései kozmoszba helyezett tragédiája leperegne a szemeink előtt, "nem várt" fordulat következik be: az űrhajó távozása után Helius boldogan konstatálja, hogy Friede is a Holdon maradt vele. Ádám és Éva románca egy földön kívüli "Paradicsomban" mehet teljesedésbe, ítéletet szolgáltatván a profithajhász, egoista érdekek uralta földi társadalom felett. Az altruista toposz ezzel győzedelmeskedett elidegenedett világunk felett.

Feltétlenül ki kell emelni Lang virtuozitását azon aspektusból, hogy milyen precízen és realisztikusan ábrázolta (1929-ben!) a rakéta kilövését, meghonosítva az indulás előtti visszaszámlálás effektusát. A forgatókönyv elkészítésénél neves rakétaspecialisták véleményét is kikérték, ezzel is fokozva a tudomány valósága és a képi látvány közti korrelációt. A kópiák nyújtotta képi manifesztáció olyannyira valóságosra sikeredett, hogy 1933-ban, amikor útjukra indultak a németországi rakéta-kísérletek, ki is vonták a forgalomból a filmet. Talán belemagyarázás, talán nem, de a nemzetközi pénzügyi körök zsaroló tevékenységét modern világunkra adaptálva is időtálló és aktuális mondanivalóval rendelkezik a film...

A csillagok megettünk elmaradnak,
S nem látok czélt, nem érzek akadályt.
Szerelem és küzdés nélkül mit ér
A Lét? Hideg borzongat, Lucifer!

(Madách Imre: Az ember tragédiája. Franklin Társulat, Budapest, 1904, 162. p.)

Értékelés: 10/7