Alfred Hitchcockot bemutatják

2013.02.16. 22:09

Talán nem véletlen, hogy a napjainkra Hollywoodban kontroll nélkül érvényesülő, brutális erőszakot, nívótlan love storykat és pornográf jeleneteket propagáló filmipar szárnyalását látva Sacha Gervasi gondolt egy "merészet" és nosztalgikus utazást tett az "aranykorba", azaz Alfred Hitchcockot, a rendezőt, a horrorfilmek, thrillerek és krimik koronázatlan királyát, illetve az e mögött rejlő magánembert próbálta meg - több-kevesebb sikerrel - bemutatni filmjében.

Persze ha a privát autonómia védelmi szférájának hatálya alá tartozó magánéleti kérdésekről van szó, nehéz hiteles portrét készíteni bármely híres emberről anélkül, hogy ne futnánk a "minden sikeres férfi mögött áll egy nő" sablonos kinyilatkoztatásába. Nem képez kivételt ez alól a Hitchcock című alkotás sem, amely a Psycho (1960) genezisén kívül a nagy rendező problémáktól sem mentes házaséletét is fel kívánta térképezni.

Anthony Hopkins szinte hiba nélkül alakítja a nagy rendezőt, akiről a nagyjából másfél órás alkotás abszolválását követően egy saját kvalitásaival tisztában levő, néhol cinikus, ugyanakkor többnyire humánus és feleségétől (Helen Mirren) nagy mértékben függő ember képe rajzolódik ki. Külön érdekes a Janet Leigh Psycho hősnőt alakító Scarlett Johansson fél mondatos megjegyzése, amellyel a két nagy rendezőt, Orson Wellest és Hitchcockot állítja a mérleg nyelvére. (Leigh két esztendővel a Psycho előtt Welles nagy ívű alkotásában, a Gonosz érintésében tűnt fel). Eszerint Welles egy rigorózus és kevésbé rugalmas rendező képét keltette a színésznőben, míg Hitchcock egy empatikus és együttműködésre inkább képes alkotóét. Külön piros pontot érdemel az eredeti Psychoban Norman Batest megformáló Anthony Perkins-alakítás, bár neki csak mellékvágány jut a filmben, a méltán híressé vált zuhanyzós jelenetben pedig inkább hasonlít a jelmeze egy iskolai farsangi bál-szintű Belphegor-paródiához, mint egy Oidipusz komplexusos pszichopata transzvesztita hajlamokat tükröző gúnyájához. (Hitchcock egy ponton át is veszi tőle a kést.)

Még egy érdekes momentum a filmből: ha hinni lehet a vászonra vitt történet realitásában, akkor megállapíthatjuk, hogy eleinte a McCarthy-éra nyomait őrző cenzorok és az amerikai középosztály kiterjedt morális attitűdjeit ápoló közvélemény rigorózus ellenállásába ütközött a Psycho "vakmerő" ötlete. Ez különösen a fentebb már említett, fékevesztett hollywoodi fércgyár mai amorális hozzállását szemlélve furcsa kontraszt, hiszen napjainkban már garantáltan csak azok a C-kategóriás filmek aratnak kasszasikert, amelyekben órákon át folyik a vér és legalább egy szexuális aktust ábrázolnak a maga naturális valóságában.

A történet természetesen happy enddel zárul és a nordikus típus reprezentánsait (Ingrid Berman, Grace Kelly, Janet Leigh, Kim Novak) megszállottan favorizáló rendező végül nyilvánosan mond köszönetet feleségének az érte és hírnevéért tett fáradozásaiért.

Értékelés: 10/7