Nosferatu esete Tóth Marival

2012.10.28. 14:17

Dr. Jonathan Harker, a Drakula című Bram Stoker alkotás (1897) fiatal ügyvédbojtárja erdélyi utazását követően vélelmezhetően egy platformra helyezkedhetett Petőfi Sándor Kárpátokkal szemben táplált negatív benyomásaival ("mit nekem te zordon Kárpátoknak fenyvesekkel vadregényes tája"), midőn a várkastély fura ura láttán zsigeri iszonyat és rettegés fogta el. A Vlad Tepes havasalföldi fejedelemről mintázott vérszívó ugyanis egy laza mozdulattal mászott ki a kastély ablakán és araszolt le annak falán "a félelmetes szakadék felé. Szétterült köpönyege mintha hatalmas szárny lett volna." [V. ö. Bram Stoker: Drakula, idézi: Csaba Emese (Szerk.): A múlt nagy rejtélyei. Reader's Digest Kiadó Kft., Budapest, 1994, 281. p.] Ezzel a momentummal startolt az artériák iránt fanatikusan vonzódó gróf világhódító expedíciója, melynek egyik legjelentősebb állomása kétségtelenül a Friedrich Wilhelm Murnau általi feldolgozás, a Nosferatu (1922).

A Nosferatu, eine Symphonie des Grauens, azaz a Nosferatu, avagy a borzalom szimfóniája az expresszionista alkotások sorába illeszkedik, alapmotívuma -lévén, hogy a Weimari Köztársaság stabilizációs időszakának még masszívan a kezdetén járunk - a lélek szembekerülése a káosz, illetve zsarnokság elkerülhetetlennek tűnő alternatívájával. Éppen abban az évben debütált a filmvásznon, amikor Oswald Spengler befejezte monumentális alkotását, a Nyugat alkonyát, illetve a poroszországi szocializmust preferáló munkáját. Ezek a könyvek igazi bestsellernek bizonyultak, ami megint csak remek illusztrációja a német lélek anomáliáinak.

A film rendezője, Murnau 1921-ben talált rá Bram Stoker fentebb említett, formailag levelek sorából álló híres rémtörténetére, ami éppen e formátumnak köszönhetően kompatibilisnek bizonyult a korszakban domináns némafilmek "architektúrájával". A kulisszatitkok közé tartozik, hogy a kor megoldásaival ellentétben Murnau és operatőre, Fritz Arno Wagner döntően nem stúdióban, hanem eredeti helyszíneken, tehát a "Kárpátok bércein" forgatták a jeleneteket. Nemhiába, hiszen Balázs Béla a Nosferatut szemlélve azt állapította meg, hogy "a végítélet jeges lehelete" hatotta át a Nosferatu filmkockáit. A Kárpátok erdei például a fekete égbolt felé törő fehér fák kaotikus labirintusaként tárulnak elénk, a tengeren tovasikló kísértethajó pedig hatásos zenei aláfestéssel demonstrálja az Orlok grófjának titulált "Drakula" (Max Schreck) sátáni hajlamait. A Stoker-regény szereplőinek átkeresztelése ellenére a botrány nem maradt el: az író özvegye beperelte a stúdiót és bírósági tárgyaláson próbálta meg elérni, hogy az összes létező kópiát semmisítsék meg - kitűnő példája annak, hogy a kapzsiság és a szellemi tulajdon javainak öncélú kisajátítása miként próbál gátat szabni az emberiség közös kulturális örökségéhez való jog érvényesülésével szemben. Nagy szerencse, hogy a parányi filmszínházak padlásainak köszönhetően 90 esztendővel a forgatás után is élvezhetjük e valóban briliáns alkotást.

A történet szerint egy brémai ingatlanügynök az erdélyi illetőségű, a fényesebb napszakokban szarkofágjában tengődő Orlok grófhoz küldi agilis könyvelőjét annak érdekében, hogy ingatlan-adásvételi szerződést kössenek vele. A könyvelő a gróf erődítményéhez közeledve egyre inkább megbizonyosodik róla, hogy a számtalan szebbnél szebb gondolat, amely az utazás hallatán még trenírozta őt, ködfátyolként foszlik szerte: a helyi lakosság óva inti őt attól, hogy betegye a lábát a kísérteties építménybe. A profit iránti olthatatlan szeretet azonban felülkerekedik a baljós árnyakon, így Hutter végül a fantomok és a gonosz birodalmának territóriumában köt ki, ahol a gróf már vacsorávalvárja és Hutter vérző ujjának látványára alig leplezett transzba is esik, ráadásul a könyvelő feleségéről készült fotóskópia hatására a nyaki ütőerek iránti vehemens rajongását is nyíltan deklarálja.

Ez az utolsó (vér)csepp a pohárban, így aztán az akut lidércnyomások folytán Hutter akként dönt, hogy visszautazik Brémába. Orlok azonban egy flotta rakodóterét kihasználva a nyomába szegül és a hajó legénysége testközelből kénytelen megtapasztalni, hogy mire is gondolhatott József Attila, midőn azt vetette papírra, hogy ős patkány terjeszt kórt. A kapitány nem restelli azt hinni, hogy a pusztító pestisjárvány ütötte fel a fejét, a valóságban persze a gátlástalan gróf az apokalipszis valóságos lovagjaként likvidálta tenmaga a hajó egész legénységét.

Megérkezvén úticéljához, Nosferatu első útja természetesen nem a brémai muzsikosok emlékművéhez, hanem Ninához (Greta Schroeder), Hutter "érzéki nyakú" feleségéhez vezet, ahol igazán banális végkifejlet kerekedik ki: a lány ahelyett, hogy pallos alatt érezvén fejét bősz futásba kezdene, tárt karokkal próbálja érzékeltetni egy északnémet város lakójának toleranciával vegyes vendégszeretét. Ez a nem kívánt reakció végül a szörny nemes egyszerűséggel léggé foszlott.

Kracauer szerint Nosferatu nem más, mint "Isten ostora", egy vérre szomjas zsarnok emblematikus figurája; a lány azonban belső indíttatásból szegül vele szembe, ami azt az üzenetet hordozhatta, hogy a német polgárságnak gyökeresen át kell alakítania mentalitását, ha el akarja kerülni a Führerprinzip uralta állami erőtér diadalát. Murnau már 11 esztendővel a nemzetiszocialista hatalomátvétel előt látta a Hitlerék által megjeleníteni kívánt hatalom karakterisztikumának sötét tónusait - és nem rajta múlott, hogy az NSDAP fékevesztett gépezete végül valóságos úthengerként hatolt át minden demokratikus indíttatású vészkiáltáson. Nosferatu így már békésen telepedhetett meg bársonyszékében, hogy aztán koporsójával a hóna alatt masírozzon végig Európán ...

Értékelés: 10/9

A film hátteréről szóló tudósításhoz segítségünkre volt: Kracauer, Siegfried: Caligaritól Hitlerig. A német film pszcihológiai története. Magyar Filmtintézet, Budapest, 1993, illetve a grj.hu kommentárja.