Stanley Kubrick 1928-ban született egy orvos fiaként Bronxban. Pályája elején fotós volt, innen is eredeztethető rendkívül érzékeny, finom, szinte már állóképszerű kamerahasználata. Ugyan jegyezhető számú filmmel szolgál biográfiája, de ő maga ezeket szégyellve az 1956-os „The Killing” címűt jelölte meg filmes karrierje első pontjaként. Ezt követte az általam is már említhetőnek tartott „Paths of Glory”, ami meglepő rövidsége (alig több egy óránál) ellenére remekül keretbe foglal egy egyszerű történelmi szituációt, ami viszont felvetett kérdéseivel az egész történelmi korszak felé szól. Kubrick akarata ellenére is megmaradt a történelmi filmeknél, és beugrott befejezni Anthony Mann félbehagyott „Spartacusát”, amivel igazi kasszasikert aratott Kurk Douglas nem kicsi karizmájának is köszönhetően.

A kereskedelmi sikernek köszönhetően esélye nyílt saját témáival foglalkozni és megfilmesítette Nabokov regényét, a Lolitát. Ez volt számára az igazi áttörés, melyet követően új hollywoodi nagysághoz méltóan egyre nagyobb kihagyásokkal, de egyre magasabb színvonalon alkotott mozgóképes remekműveket. Minden stílust képes volt magáévá tenni. Csak időrendi sorrendben hadd éljek egy-két példával! Politikai komédia mély belső üzenettel a hidegháborús paranoiáról (Dr. Strangelove or How I Learned to Stop Worrying and Love The Bomb, 1964). Korszakalkotó, víziójában hitelesnek tűnő, az emberiséget alapvetően meghatározó kérdéssel örökérvényűen nyomot hagyó sci-fi (Space Odyssey, 2001). Gyomorforgató, felbujtó, de igaznak ható utópikus társadalomkritika (Clockwork Orange, 1970).  Az életműben nem mély nyomot hagyó, de filmként mindenképp esztétikus történelmi dráma (Barry Lyndon, 1973). Az eredeti művet teljesen új megközelítésbe helyező, zseniális alakításokkal operáló és mindmáig vérfagyasztó könyvadaptáció (The Shining, 1980). Kíméletlen, nyers, ambivalens, illetve paradox elemeket figurákat felvonultató háborús dráma (Full Metal Jacket, 1987). Az emberi kapcsolatokat, férfi és nő szexuális mélységeit és magasságait boncolgató thriller (Eyes Wide Shut, 1999). Legutolsó filmje elkészítése után röviden eltávozott a mester is az élők sorából, így nem tudhatjuk meg mit alkotott volna még hátralévő idejében korunk e zsenije. És hogy miért nem tartozik a közkedvelt, igen tehetséges szerzői filmesek közé ez a kíméletlen filmművész? A válasszal visszakanyarodok a bevezetésemhez.

A részvét, amiről az elején szóltam teljes mértékben hiányzik a mesternél. Ha egy író képességeit azon mérnénk, hogyan tudja leírni az olyan alapvető emberi érzelmeket mint a halál és a szerelem, akkor Stanley Kubrick gyaníthatóan megbukna a vizsgán. A szánalom a mozinak eme kozmoszában fel sem bukkan, inkább állít mint közvetít. Az anyahajóról leszakadó, s a végtelen űrben eltűnő űrhajóskabin iránt éppoly kevéssé támad fel bennünk az együttérzés, mint az iránt az amerikai katona iránt, aki miután megsebesítette őt egy észak-vietnami orvlövész, védtelenül fekszik a harctéren és elvérzik. Itt az erőszakért sosem jár bocsánat, Kubrick konstatálja az erőszakot, s elemzi annak okait, leírja világunkat, ahogy ő látja.

Filmjeinek emberképe szétválaszthatatlanul egybefonódik azzal a kegyetlenséggel, amelyre az emberek képesek. Nála a halál több mint egy kikerülhetetlen következmény. Egy tudós dolgozik az emberiség felnyitott szívén. Különlegességre való törekvésében az emberi érzelmek abszolút végleges aspektusait írta le, mindenfajta karakter iránti részvét nélkül (személy szerint nekem így is átjön az üzenet). Ugyan a karakterek hajtják a cselekményt előre itt is, de semmiképp sem olyan emberek akikkel azonosulni tudunk és amikor megnézünk egy ilyen filmet, akkor valami fura érzésünk támad. Jó ez a film, zseniális, de valamiért mégis érdekes, nem kellemetlen de érdekes. Az üzenet empátiamentes közvetítése az amit érzünk, és ez volt a rendező célja filmjeinek többségében. Erre remek és abszolút példa a „2001: Űrodüsszeia”. A két és fél órás filmben a redukció csúcspontra jut: minimális dialógusok, a film végére már szinte el is felejtett színészek, az absztrakt képek, melyek minden konvenciót megtagadnak még mindig jelen vannak, sok évvel a bemutatás után. Nem olyan kultuszt teremtve mint George Lucas kasszasikere, de mégis napjainkig ezt tartják minden idők legjobb sci-fi-jének. Mindezek mellett Kubrick perfekcionista volt. Tökélyre vitte (szerény véleményem szerint) a szerzői film jelentését. Forgatókönyv, kamera, vágás, zene, casting, image, minden területet uralt. A mai világban szinte elképzelhetetlen, hogy valaki ilyet alkosson egyedül (még az igen igyekvő és korzseninek tartott Nolan is kiváló szakembereket alkalmaz, hogy vízióit megvalósítsák).

Számomra ebben áll Kubrick nagysága és rendezői zsenialitása, nem említve a nekem abszolút szimpatikus állító magatartását filmjeiben. Zseni volt, nem mondhatok mást. Értékeljem? Számomra 9/10-es, de csak azért, mert nem tudta megcsinálni élete filmjét Napóleonról. Kicsit terjedelmesebben értékeljem? Éleseszű elemzések, hideg álmok, esztelen szatírák- Stanley Kubrick filmjei mérföldköveket jelentenek a filmművészetben.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés

Oldal tetejére