Az egyén és a köz tehát az emberiség életének két leghatalmasabb tényezője, melyek által Isten - miként ezt már Szent Ágoston meglátta - a bűn és erény grandiózus küzdelmét: a történelem folyamát végtelen bölcs belátása szerint irányítja. Az egyén és a köz egymással való kapcsolata azonban nem egy merev szükségképiség, nem egy szorosan meghatározott, változatlan viszony, hanem egy olyan törvényszerűség, melynek keretei a kölcsönös hatás szempontjából is a legnagyobb változatosságot, a legszélsőségesebb lehetőségeket biztosítják, s így nagymértékben emelik annak a képnek nagyszerűségét, melyet a világtörténelem Alkotójának nyújt.

Az egyén és a köz kölcsönhatása épp olyan törvényszerűség, mint aminő törvényszerűség az, hogy az ember társas lény. E törvényszerűség azonban - épp a már említett keretszerűségnél fogva - alkalmat nyújt annak a kérdésnek vizsgálatára, hogy vajon a köz egy bizonyos berendezettség mellett minő hatással van az egyénre, továbbá hogy az egyén, meghatározott körülmények között, minő hatással lehet a közre, és végül, hogy az egyénnek és a köznek ebben a viszonyában és kölcsönhatásában miként valósul meg mindkettőnek célja, valamint az Alkotó szándéka. Vizsgálhatjuk, és a kölcsönhatás törvényeinek egyidejű tanulmányozása mellett megállapíthatjuk a közösség, annak egyes fajai és az egyén kölcsönhatásának az egyén és a köz rendeltetése szempontjából való előnyeit és hátrányait; e vizsgálat során megállapíthatjuk azokat a viszonylatokat és körülményeket is, melyek fennforgása vagy hiánya esetén, a célvalósítás munkájában a köz vagy az egyén lesz az előtérben, a köz az egyénnek, vagy az egyén a köznek lesz indokoltan vagy indokolatlanul alárendelve, illetve amelyek mellett a célok szolgálatában harmonikus együttműködés áll be az embervilág e két tényezője között. Tanulmányunkban ezt a célt tűztük ki magunknak, de nem a köz egészére, hanem annak minden idők szerinti legnélkülözhetetlenebb, legszervezettebb, és épp ezért legmeghatározóbb nyilvánulására, az államra nézve. 

Hogy problémánkat ily módon korlátozzuk, ennek oka részben a probléma egyszerűsítésében, de főleg abban a körülményben keresendő, hogy az állam a közösségnek legönállóbb, legszervezettebb és legkarakterisztikusabb nyilvánulása, mely a maga önállóságában gyakran kerül szembe az egyénnek nagyon is szűk látókörben meghatározott érdekeivel. Az állam a maga sajátos, kényszeralkalmazást előíró előíró normáival [1] a rendet, [2] vagy mint Concha mondja: az általános jót, az egyetemes emberit és az egyén javát hivatott szolgálni, míg ezzel szemben a közösség más nyilvánulásai - eltekintve a vallási közösségtől - szűkebb körben egyoldalúan, de épp ezért szembeötlőbben, az egyén által közvetlenül is érzékeltetően szolgálják az egyén érdekeit. Az állam egyetemes törekvései, s az egyén közvetlen, de korlátozott látókörben kitűzött céljai eredményezik viszont azt, hogy az állam és az egyén célvalósító törekvéseik közben egymással gyakorta ütköznek, de eredményezik azt is, hogy az állam gyakran kerül érdekellentétbe nemcsak az egyénnel, hanem magával a társadalommal is, mint azt Stein Lőrinc 1855-ben megjelent Der Begriff der Gesellschaft című, s a forradalmaknak, különösen a nagy francia forradalomnak alapjait kereső, valóban mélyenszántó tanulmányában kifejtette. [3] Az állam tehát a közösségnek az a formája, mely hatékonnyá vált alapnormákon - alkotmányon [4] - nyugvó normarendszerével a rendet kényszerítve is megvalósítani képes, bár e rendnek a kényszer nem lényege, nem megteremtője. [5] Az állam az imént említett jellegzetességénél, a normákat kísérő kényszernél fogva a közületek között eminens jelentőségű, úgyannyira, hogy az állam szerepének vizsgálata az egyén és a köz viszonyának tanulmányozásánál e probléma szempontjából ha nem is kimerítő, de mindenesetre meghatározó fontosságú. Ezért, s mert hatalmánál fogva épp az állam gyakorolhat leginkább külső befolyást - fizikai kényszert - az egyénre, és segítheti vagy akadályozhatja azt célja valósításában, ezért korlátozzuk tanulmányunkat az állam és egyén viszonyának tanulmányozására. [6]

A mondottakból következőleg problémánk tanulmányozása során az állam lényegét kitevő főhatalmat vesszük alapul, mégpedig kiindulva abból, hogy az államhatalom már létezett, s valakinek - egyesnek, több egyénnek, vagy a népösszességnek - birtokában volt, és legfőbb akaratként megnyilvánult már akkor, amidőn az államhatalom nyilvánulásának módja, az államszervek és azok funkciói (alkotmány) megállapítást még nem nyertek: problémánkat elsősorban az államforma alapulvétele mellett tesszük vizsgálat tárgyává. 

Ezt követőleg azonban a tanulmányozás további alapja az alkotmány és a kormányzat. Vizsgálatunk menete abban áll, hogy az általános államtannak az államhatalomra vonatkozó e fogalmait a konkrét államélet jelenségeire bontva kapcsolatba hozzuk az egyénnel, állandóan figyelemmel kísérjük e jelenségeknek az egyénre és az egyénnek amazokra való kölcsönös hatását, és a hatásoknak a célvalósulás, az általános emberi rendeltetés szempontjából való értékét és jelentőségét. - Ezt megelőzőleg azonban vizsgálat tárgyává tesszük az egyén és a köz, de legkivált [sic!] az állam lelkiségét és főleg célját, hogy az összehasonlításra és értékelésre megfelelő alapot találjunk. Természetesen tanulmányunkban, sajátos szempontunkat véve alapul, nem fogjuk figyelmen kívül hagyni egyes, e szempontból jelentős állambölcselők tanításait sem.

Problémánk felállításával kapcsolatban szükségesnek tartjuk hangsúlyozni azt is - bár ez önként értendő -, hogy objektív semlegességre törekedve egyénileg nem állunk sem a merő individualizmus, sem az univerzalizmus álláspontján, azaz nem állítjuk azt, hogy a közösség csak az egyén alárendeltje, de nem valljuk az univerzalizmus álláspontját sem, amely szerint „das Primäre, die ursprüngliche Tatsache, von der sich alles ableitet, nicht der Einzelne ist, sondern die Ganzheit, die Gesellschaft”. [Az elsődleges, az eredeti tény, amelyből minden származik, nem az egyén, hanem a teljesség, a társadalom.] [7] Szerintünk úgy az egyén, mint a közösség: a család, az állam, a társadalom - adottságok, amelyek ha nem is egymástól teljesen függetlenül, de egymástól többé-kevésbé mégis különállóan élnek, és amelyek épp ezért mint a szellemvilágnak is különálló tényezői tanulmányozhatók.

Tanulmányunk - az eddig mondottakból megállapíthatólag - tisztán az elmélet síkján fog mozogni, azaz abban nem a történelem folyamán tényleg[esen] létezett, vagy jelenleg létező konkrét államokat fogjuk a felvett szempont alapján vizsgálat alá venni, hanem abban az államok életnyilvánulásai alapján elvileg megkonstruált politikai kategóriákkal és fogalmakkal fogunk dolgozni. Tanulmányunk - az elmondottak szerint - elsősorban a „Sollen” jegyében készül, s teleologikus, valamin axiologikus jellegű, mert a végcél, éspedig egy sokak által elfogadott, de mások által mégis hipotetikusnak tartott végcél - a boldogság - szempontjából vizsgálja, mérlegeli és értékeli az államélet és az egyéni lét kapcsolatát, de természetesen ugyanekkor megállapítható lesz a tanulmány során e kapcsolat külső képe, jellege és a végcélhoz való viszonya is; ebből a szempontból tehát dolgozatunk a „Sein” nézőközege alá esik, és fenomenologikus és aetiologikus [etiologikus] jellegű is.

*

[1] Hans Kelsen: Az államelmélet alapvonalai. Fordította: Moór Gyula. Szeged, 1927. 8., 11., 13., 20., 66., stb.

[2] Kelsen: i .m., 8. Van természeti rend, mely okozati - tehát szükségképi - összefüggéseken, s normatív rend, mely lelki - tehát akaratlagos, azaz nem szükségképi - kapcsolatokon nyugszik. Amannak verbum regens-e [vezérigéje] Kant terminológiájában a „Sein”, emezé a „Sollen”.

[3] Lorenz Stein: Der Begriff der Gesellschaft. Leipzig: Wigand, 1855. XIII-CXX.

[4] Kelsen: i. m., 30., 66.

[5] Kelsen: i. m., 14., 19., 20., 27.

[6] Az állammal nem azonos közösségeknek tanulmányunk során leendő teljes mellőzése azonban nem lehetséges. Említett megállapításunk tehát csupán azt jelenti, hogy a közösség egyéb nyilvánulásai (család, vallás) tanulmányunk során nem lesznek önálló nézőpontok, hanem inkább vizsgálati tárgyak, hogy tehát azokat csak annyiban fogjuk az egyén és az állam szempontjából tanulmányozás tárgyává tenni, amennyiben arra kitűzött célunk elérése szempontjából szükség van.

[7] Dr. Othmar Spann: Der wahre Staat. Jena: Fischer, 1931, 23. E ragyogó előadóművészettel megírt munka meggyőző érveléssel igyekszik kimutatni az univerzalisztikus álláspont helyességét. Ismételten állítja, hogy „das geistige im Menschen ist nur in Gemeinschaft, niemals in sich allein begründet. - Immer nur in Gegenseitigkeit mit einem anderen Geist ist Geist, niemals in reinem Fürsichsein”.  [Az ember szellemi mivolta csak a közösségben gyökerezik, sohasem önmagában. - A szellem mindig csak más szellemekkel való kölcsönhatásban létezik, sohasem a kizárólagos magáértlét formájában.] (26) Ennek igazolása céljából hivatkozik az anya és gyermeke, a tanító és a tanítvány viszonyára, és idézi Goethét:

„Was wär ich ohne dich, Freund Publikum?
All’ mein Gedanke Selbstgespräch,
All' mein Empfinden stumm.“

[Mi lenne velem nélkületek, baráti közönség? / Minden gondolatom monológ/ Minden érzésem néma volna.]

[...]

Negyedik rész

BEFEJEZÉS

Végkövetkeztetés

Tanulmányunk tárgyát annak vizsgálata alkotta, hogy miként valósul meg az egyén célja: a boldogság, valamint az állam célja: az egyéni boldogságot megvalósulásra segítő egyetemes jó, mindkettő által pedig a közös cél, a kultúra az egyén és az állam viszonyában. Tanulmányunk során e kérdésekre iparkodtunk a megfelelő választ megadni, vagy legalábbis reámutatni azokra a körülményekre, melyeknek ismerete a felvetett kérdések helyes eldöntésénél nélkülözhetetlen.

Láttuk azonban, hogy a felvetett alapkérdések eldöntése sohasem történt azzal a határozottsággal, mely a felismert igazságnak, a megállapított erkölcsi, társadalmi törvényeknek, vagy konstatált törvényszerűségeknek jellemzője, hanem megállapításaink mindig bizonyos keretek között mozogtak, bizonyos feltételek mellett érvényesültek úgy, hogy azok abszolút értékeknek legfeljebb e viszonyítottságukban tekinthetők. Az államformák vizsgálatánál arra az eredményre jutottunk, hogy az emberileg elérhető boldogság, az egyetemes jó, és ezzel a kultúra megvalósítására egyetlen államforma sem mondható teljesen alkalmatlannak, noha az abszolút monarchia a többi államformával szemben arra a legalkalmasabbnak látszik. Az alkotmány vizsgálatánál viszont utaltunk ennek az államformával való szoros kapcsolatára, és arra, hogy az alkotmánynak a boldogságvalósulás szempontjából önálló jelentősége és szerepe csak annyiban van, amennyiben az az államélet ideálját nyújtja, és annak eszményében megadja azt a vezető gondolatot, mely valóra válásában a boldogság lehetőségét jelenti. Megállapítottuk azonban problémánk szempontjából a kormányzatnak az államformával való összefüggését, valamint azt, hogy a boldogságvalósulás nem függ egyedül a kormányzattól sem.

Tárgyalásaink során tehát megállapítottuk, hogy egyetlen egy államformára, alkotmányra vagy kormányzati rendszerre sem mondható az, hogy az az állam és az egyén viszonyában a boldogság és egyetemes jó, a kultúra megteremtésére kizárólag alkalmas, mert logikailag semmiféle akadálya annak, hogy mindezek az emberi lét szempontjából legnagyobb jelentőségű értékek a királyság, a köztársaság, az abszolút uralom, az arisztokrácia vagy demokrácia mellett, az alkotmány és kormányzat bárminő fajtájának jelenléte esetén is ne valósuljanak. 

De viszont [sic!] ily körülmények között eldöntetlenül marad a kérdés, hogy mitől függ a boldogság valósulása az egyénnek a közzel való kapcsolatában, melyik államforma, melyik alkotmány és kormányzat minősíthető a legjobbnak e kérdés kedvező eldönthetése [sic!] szempontjából, és határozatlanságunkban utalhatunk a Pope-féle általánosan ismert, de valójában semmitmondó állításra: „Hadd vitatkozzanak a bolondok az államformákról, amelyiket legjobban kormányozzák, az a legjobb.” [1] - A választ tehát meg kell adnunk, és ez a tanulmányunk alapján csak az lehet, hogy végeredményben minden államforma, alkotmány és kormányzat alkalmas a boldogság valósítására akkor, ha az intenzív összeköttetésben áll az örök és alapjában változhatatlan erkölcsi renddel, és viszont alkalmatlan akkor, ha azzal szemben autonóm. Ennek az intenzív összeköttetésnek a fennállása pedig az egyénektől, tehát az állampolgároktól, az állam szerveit alkotó egyesektől függ, akikben ha él az erkölcs, különösen a keresztény erkölcs, melynek az erkölcsi rendszerek közt egyedülálló szelleme - Janet szerint - abban áll, hogy „megkívánja az embertől mindazt, amit tőle meg lehet kívánni, az önmegtagadásnak, önfeledésnek képzelhető legnagyobb fokát, melyre az emberi lélek, ha nem is tettben, de gondolatban fölemelkedhetik”: [2] ismétlem, ha az államot alkotó egyesekben él ez az erkölcs, úgy nemcsak az egyén életében, de a család, a társadalom, a közszervek és az állam életében is az az emberileg elérhető boldogság fog valósulni, mely Isten szerint való, és ismét a földre varázsolhatja az elveszett édent. Machiavelli egy helyen [3] azt az igazságot bizonyítja, hogy „ha azt akarjuk, hogy valamely felekezet, vagy köztársaság sokáig éljen, azt gyakrabban vissza kell vezetni az ő eredetéhez”: ez az eredet viszont az erkölcs, amely ha állandóan hat és érvényesül, e visszatérést szinte feleslegessé teszi, mert az ősi tervtől, az ember és a köz örök hivatásán való állandó munkálkodástól eltérést nem enged.

A felvetett és kétségtelenül a politika körébe tartozó kérdésekre ez tanulmányunknak végleges, bár nem a politika körébe tartozó konklúziója.

*

[1] Concha Győző: Politika. I. kötet. Alkotmánytan. Budapest: Grill, 1907, 403.

[2] Janet Pál [Paul Janet]: A politikai tudomány története az erkölcstanhoz való viszonyában. Fordította Lőrincz Béla. I. kötet. Budapest: Magyar Tudományos Akadémia, 1891, 368.

[3] Machiavelli Miklós [Niccolò Machiavelli]: Értekezések Titus Livius római történeteinek X. első könyve felett. Fordította: Pados János. Pest: Lauffer & Stolp, 1862,  391.

*

A szerző kiadása. Don Bosco-nyomda, Sarkadi J. Alajos, Budapest, Rákospalota, 1939, 3-6., 142-143.

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.