A nagy népi csoportok sorában új népcsoport kap helyet, amelyet a jövő történelme „ural-altáji”-nak fog nevezni. És ebben a százmilliókat magában foglaló népcsoportban a Turán veszi át a vezetést. Egy évszázad sem kell már ahhoz, hogy Kőrösi Csoma Sándor álma valóra váljék. Az első lépés már megtörtént: a saadabadi paktum megteremtette az Irán és Turán történelmi összefogását. Utána jött a keletre való tolódásnak második lépése: a hármas paktum Németország, Olaszország és Japán között. Ezt követte évtizedünk legfontosabb baráti szerződése, a török-német megegyezés, amely a turánizmus jegyében jött létre. 

A szovjet elleni háborúban mint népeket lázító eszme lépett fel a turánizmus, a finn rádión keresztül. Azóta napról napra tágabb körökben ismerik el és ismerik fel ezt a geopolitikai kifejezést, amit még nem is olyan régen csak a „fantaszták” mertek nyilvánosan kiejteni. 

Hazánkban a turánizmus álomszerűen kísérte népünknek azt az óhaját, hogy egy bizonyos népi családba beleillessze magát. Éreztük évszázadok óta, hogy az európai népek között bizonyos mértékig egyedül állunk. Barátok nélkül, csak ideiglenes baráti szerződéseket kötünk, de lelkileg nem tartozunk egyik velünk szerződő országhoz sem. Szomszédjaink ellenséges propagandája állandóan emlegette ázsiai eredetünket, mint olyan tényezőt, amely őket megcsonkításunkra feljogosítja. Ez a propaganda is hozzájárult ahhoz, hogy faji öntudatunkat megerősítse, és mint a Duna-völgyi civilizáció hordozói, öntudatot keltesen bennünk. 

Turánizmusunk kezdetben csak visszavágyódás volt az őshazába. Ebből fejlődött ki mostani turánizmusunk, amelynek két válfaja van: tudományos és érzelmi turánizmus. Míg az érzelmi turánizmus az eredethez való visszatérést úgy képzeli el, hogy minden évben egy-egy fehér lovat áldoz fel Hadúrnak a Gellért-hegyen, vagy a Normafánál, addig tudományos téren a turánizmus nyelvészeti, régészeti és történelmi kutatásokat folytat.

A mai háborúval kialakult helyzetben sem az egyiknek, sem a másiknak nagy gyakorlati értéket nem tulajdoníthatunk. Az érzelmi turánizmus jó arra, hogy az egyesekben felébressze a turáni fajhoz való tartozás gondolatát, de nevetséges kilengései miatt nem képes arra, hogy népünk számára gyakorlati előnyöket biztosítson. Tudományos turánizmusunk viszont, politikai és gazdasági koncepciók hiányában, belefulladt az elméletbe. Régi köveket keresett ahelyett, hogy új kövekből új turánizmust épített volna fel. Nemzetközi turáni konferenciákat rendeztek, amelyeken csak a finnek, magyarok, észtek és némelykor a törökök vettek részt. Ezeken a konferenciákon nyelvészeti, történelmi és régészeti összehasonlítások megtételével kimerítették a turánizmus gondolatát, majd szertartásos ünnepségeken hangzatos szólamokkal juttatták kifejezésre a testvéri összefogást. 

Ez a testvéri összefogás azonban egyik fél részére sem jelentett gyakorlati értéket. Gazdasági életüket, kultúrájukat, célkitűzéseiket, és leginkább politikájukat, annyira nem befolyásolta ez a nagy rokoni érzés, hogy nagyon gyakran egymás ellen dolgoztak. Legjobb példa erre a Népszövetség kebelén belül lefolyt tárgyalások története, amely fájdalmas képet nyújt arról, hogy milyen nagy meg nem értést kellett a magyarságnak éppen fajrokonaitól elszenvednie. A Népszövetség kisebbségi bizottságának finn tagjai nemcsak, hogy nem álltak ki a magyar kisebbségek védelmére, hanem ahol csak tehették, elutasították a panaszokat. Ennél még fájdalmasabb ránk nézve Törökország szerepe a marseille-i pörben, ahol a turáni Törökország delegátusa sokkal magyarellenesebb beszédet mondott, mint a kérdésben közelről érdekelt szerb delegátus. Hasonlóan szomorúan látjuk azt is, hogy az észtek, amikor valami magyar vonatkozású tárgy fölött kellett dönteni, csaknem minden egyes esetben az ellenpártra szavaztak.

A tudományos turánizmusnak nagy hibája, hogy a turáni népek családjából kizárja azokat a népeket, amelyek - bár turáninak vallják magukat -, nem sorakoztatják fel a tudomány által megkövetelt bizonyítékoknak mindegyikét, turáni származásuk mellett. Egy nyelvészeti, vagy egy történelmi adatnak a hiánya elegendő ahhoz, hogy tudósaink kétsége vonják egyes népcsoportoknak turáni eredetét, akkor is, ha annak tradícióiban évszázadok óta elevenen él a turáni eredet tudata, és ha a népcsoport számbelileg és életerőben jelentős értéket képviselhetne a turáni népek közt. 

Milyen előny fakad például abból, hogy a bolgár népet nem ismerik el a turáni családhoz tartozónak? Ahelyett, hogy a jelenlegi Bulgária államalkotó népének turáni bolgár eredetét vennék irányadónak, s az elszlávosítást csak a nyelvre terjesztenék ki, káros vitákba bocsátkoznak a faji elszlávosítás megállapítására, és szándékosan arra törekszenek, hogy a bolgár népet a szlávok csoportjába sorozhassák.

Ha más népcsoportok is hasonló eljárásokkal zárnák ki kebelükből tagjaikat, akkor a románok és spanyolok nem lehetnének latinok, az angolszász világ fele kiselejteződésre kerülne, és a keleti germánságtól is megtagadhatnák a germán népcsoporthoz való tartozás jogát.

Tudományos turánizmusunk ahelyett, hogy a többi népcsoportok gyakorlati érzékét átvéve, ugyanolyan módszerekkel, nagyobbítani igyekeznék a népi család tagjainak számát, egy ferde beállítottságú kiválogató munkát végez, ami előbb-utóbb osa fog vezetni, hogy még a magyar-finn-észt-török népek turánizmusát is kétségbe fogják vonni.

Az érzelmi és a magyar-finn-észt-török népek tudományos turánizmusán kívül van egy harmadik turánizmus is: a gyakorlati turánizmus. Erről a közvélemény csak ritkán szerezhet tudomást, mert megnyilvánulásai a titkos politikai akciók síkjában mozognak. Mozgatóit az egyes nagyhatalmak diplomáciai és katonai irodáiban találhatjuk meg, ahol nagy horizontokban gondolkoznak és cselekszenek. A gyakorlati életnek ezt a turánizmusát eurázsiai turánizmusnak nevezik. Ennek a turánizmusnak a lényege abból áll, hogy gazdasági és politikai érdekek szerint alakítja a turánizmus fogalmát. 

A nagyhatalmak gyakorlati és a magyar-finn-észt-török népek tudományos turánizmusa között fennálló különbségre jellemző az az egymással ellentétben álló bánásmód, amelyben a két csoport a szovjet-oroszországi turáni fajú emigrációt az elmúlt húsz esztendőben részesítette. Köztudomású ugyanis, hogy a cári Oroszország összeomlása után a keleti turáni népek vezetői külföldre menekültek a vörös veszedelem elől. Természetes lett volna, hogy ezek a menekültek, fajrokonsági alapon, a magyar-finn-észt, vagy török testvéreknél találjanak új hazára, és ott letelepedési, esetleg munkaengedélyt kapjanak. Ezzel szemben az történt, hogy sem Magyarország, sem a többiek nem nyitották meg határaikat a keleti turáni emigráció előtt, mert annak értékét nem látták meg, és irredenta mozgalmaik felett fölényesen átsiklottak.

A nagyhatalmak viszont, egymás közt versengve hívták magukhoz ezt az emigrációt, amelynek életlehetőséget biztosítottak, és kulturális és irredenta mozgalmaikat erkölcsi és anyagi támogatásban részesítették. Így lettek Budapest, Tallinn, Helsinki és Ankara helyett Berlin, Róma, Tokió, London és Párizs a turáni törekvések központjai, és így alakult ki a mi tudományos turánizmusunk mellőzésével, az eurázsiai turánizmus.

Az eurázsiai turánizmusnak a meghatározására minden egyes nagyhatalom egyéni érdekeinek megfelelően más és más definíciót állított fel. Az eddig nyilvánosságra került definíciók közül a leghatározottabbat Japán adta, amikor a mandzsúriai orosz vasutak átvétele alkalmából, 1935-ben, Matsui tábornok, Jouraneff akkori tokiói szovjet nagykövet jelenlétében, egy japán-orosz összejövetelen a következő kijelentést tette:

„Az ázsiai kérdés megoldása fontos szükségletként lép fel. Ez a kérdés erős etnikai és történelmi alapokon nyugszik. Lényegét csak ezen két szempontnak előtérbe helyezésével lehet megismerni. Az etnográfiai adatok azt bizonyítják, hogy az Uráltól keletre fekvő hatalmas területeken különböző népek laknak, mint például a burjátok, mongolok, tunguszok, jakutok, stb. Ezek a népek rokonok egymással vérben, erkölcsben, színben. A japán nép is ehhez a fajhoz tartozik. Amikor az ázsiai kérdés megoldásához akarunk hozzáfogni, mindenekelőtt számításba kell vennünk ezeknek a népeknek faji közösségét, és azt, hogy élükön Japán áll, az új Ázsia megteremtésének missziójával. Ezek a népek sajátos kultúrával és ideológiával rendelkeznek: egy vérbelileg és kultúrájában idegen nép sohasem fogja kérdéseiket megoldani. Nem akarom itt felvetni a Szovjet-Oroszország európai részén lévő népek nemzetiségi kérdéseit, azonban jogunk van ezt a kérdést is úgy tekinteni, mint amely minket közelről érdekel. Hiszem, hogy a jelenleg idegen uralom alatt lévő ázsiai népek rövidesen át fogják érezni nemzeti értéküket; felébreszteni ezt a nemzeti öntudatot, ez a mi feladatunk, amit minden áron teljesíteni fogunk.”

Matsui miniszternek ezek a szavai rávilágítanak arra a politikára, amelynek sarkalatos tétele, hogy a turáni, illetve az ural-altáji népek sorsa felett Japánnak - mint az ebbe a csoportba tartozó egyetlen nagyhatalomnak - a hivatása őrködni. Ugyanakkor kitűnik ezekből a szavakból az is, hogy a japán politika elmélete szerint, Japán nem tartja magát a kínaiakkal azonos vérű népnek, hanem az ural-altáji népcsalád legfontosabb tagjaként akar szerepelni a népek sorában.

A Brit Birodalom a pán-turánizmust összekapcsolja az iszlám kérdésével, és a Naval Intelligence Division I. D. 1109. számú ismertetésében megállapítja, hogy a turánizmus Oroszország, a Brit Birodalom, Irán és Afganisztán ellen tör. Ennek következtében Anglia részére életfontossággal bír a pánturáni aspirációk által érintett földrajzi, történelmi, etnológiai, vallási és társadalmi tényezőknek figyelemmel való kísérése és megismerése. Érdekeinek megvédésére a Brit Birodalom egy ellen-turáni akciót kell, hogy szervezzen, amely más nagyhatalmak turáni akcióit hivatott semlegesíteni.

Olaszország a turánizmus fontosságát főként akkor ismerte fel, amikor 1937. július 8-án, a teheráni Saadabad palotában Afganisztán, Irak, Irán és Törökország között létrejött az úgynevezett „ázsiai paktum”. Ezzel a paktummal lezárult az a harc, amely emberemlékezet óta Turán és Irén között folyt, s amely állandó akadálya volt annak, hogy az iszlám egysége megvalósuljon. Törökország ebben a paktumban, mint a turáni egység előfutárja szerepelt; véglegesen elismeri Iránnak keleti határait, és szabad kezet kap a Kaszpi-tenger nyugati és északi oldalain élő turáni népek - tatárok, azerbajdzsánok [sic!], stb. - kérdéseinek rendezésére.

Az ázsiai, vagy saadabadi paktum ma még felmérhetetlen hatást gyakorolt a turáni népekre, főként a Kaukázusra. Az iszlám vallási jellege a Turán faji jellegével párosult, és ott, ahol a dervisek régen egymás ellen acsarkodtak, a paktum következtében a turáni vérrokonság megteremtette az egyetértést.

A kaukázusi föderáció megvalósítását célzó irredenta szervezetek vezetője, Haider Bammate mozgalmának hivatalos lapjában, a „Le Caucase” 1937 augusztusi számában a következőket állapította meg:  

„Múltak a századok: a föld külső képe is változásokon esett át; monarchiák születtek és tűntek el, csak Turán és Irán harca maradt meg, mint állandó jelenség. A saadabadi paktum és Japánnak megjelenése az ázsiai kontinensen új fejezeteket nyitott a történelemben, amely nyugatról kelet felé halad, a kimúlóban lévő kis Európa félszigetről az ázsiai kontinens óriási területeire. Akarattal, vagy akaratunk ellenére, mi, Kaukázus népei, Nyugat-Ázsiához tartozunk. Hozzá tartozunk, bármit is mondjanak a primitív nyugatiaskodás nevetséges epigonjai. Az a »Kelet«, amely hozzánk közeledik, már nem a sötétség Keletje, sem a megrögzött tradíciók területe, hanem egy új, ifjúsággal telt, éltető erőtől mozgatott Kelet.”

A kaukázusi török-tatár turáni népeknek váratlan politikai megnyilvánulására három nagyhatalom figyelt fel különös érdeklődéssel: Olaszország, Anglia és Franciaország. Meglepetéssel látták, hogy a turáni mozgalom előretörése délről, a Kaukázusból indult ki, nem pedig keletről, Turkesztánból, ahogyan várható lett volna. Olaszország féltette kaukázusi terveinek megvalósulását ettől az új mozgalomtól, s hogy az esetleges kellemetlen meglepetéseket kikerülje, fokozott erővel feküdt rá az olasz jellegű iszlám megerősítésére. Ugyanakkor egy erős örmény mozgalom lépett föl a titkos politikai akciók színpadjára, amely Kairóban, az angolok ellenőrzése alatt álló egyiptomi városban állította fel székhelyét. Ez az úgynevezett „Dachnaktsution” mozgalom a „Ramkavar” mozgalommal együtt a kurdoknak „Hoibun” szervezeténél keresett és talált emberanyagot arra, hogy a török-tatár törekvések kaukázusi akcióit felfedje, és a turánizmus terjesztését megakadályozza.

Párizs is magára vonta a figyelmet a georgiai mozgalom erőteljes tevékenysége révén. Egymás után láttak napvilágot a különböző georgiai folyóiratok, röplapok és felhívások, amelyek területi követelésekkel léptek fel Törökországgal szemben, és a török-ellenes iszlám világot hívták segítségül. Egy zűrzavaros papír-harc következett, amelybe beleszóltak a kalmukok, a drúzok, a tatárok, az azerbaidzsánok, a turkenisztániaiak, a jakutok, az észak-kaukázusiak, a Volga-menti törökök és mongolok, stb. 

Ebben az óriási intenzivitással [sic!] vívott propaganda-harcban a harcot vívó népek csak eszközök voltak a turánizmust támogató és az azzal szemben álló nagyhatalmak kezeiben. A nagy káoszból két csoportot lehetett kiemelni: a Bammate-féle és a „Promethe”-csoportot. Az első a turánizmus gondolatát terjesztette, a második ezzel szemben állt. A valóságban azonban nem ennek a két csoportnak a harca a fontos, hanem annak a meglátása, hogy melyik nagyhatalom milyen területen vethette meg lábát a turánizmus híveiből, vagy ellenségeiből kiszemelt titkos ügynökeinek seregével. 

A propaganda-harc elfajult. Mind a két oldalon fordultak elő esetek, hogy egyes ügynökök hirtelen eltűntek, és nem is kerültek soha elő. A harcba a turáni kérdésben nem érdekelt népek is beleavatkoztak, a turánizmus oldalára állván mindazok, akik a keleti status quo ellen foglaltak állást. Viszont azok, akiknek érdekük volt, hogy a status quo fennmaradjon, azoknál az európai hatalmaknál kerestek támogatást, amelyek az európai status quo fenntartásáért küzdöttek. Ezáltal a keleti status quo kérdése - a turánizmus kérdésén keresztül - függvénye lett az európai status quo kérdésének, annyira, hogy az európai területi revíziós mozgalom a keleti területi revízióért harcoló turáni mozgalmat támogatásába vette. A Magyar Revíziós Liga, mint az európai revíziós mozgalmaknak nyilvános szerve, felállította Genfben az „Ural-altáji Népek Ébredésére Alakult Ligát”, amelynek vezetésével akkori genfi titkárát bízta meg.

A területi revizionizmus mozgalmába bekapcsolt turánizmus a pániszlám és pánarab kérdéseken keresztül mediterrán kérdéssé lett, annyira, hogy már 1936-ban nem lehetett szétválasztani a Mediterrán-tenger-melléki kérdéseket a Fekete-tenger és a Kaszpi-tenger kérdésétől. A spanyol forradalomban részt vevő nemzetközi erők eléggé bizonyítják azt az összefüggést, amely a három tenger között fennáll. De még tovább menve, a keleti turánizmus kérdése Duna-völgyi kérdéssé is lett, mert a revizionizmus főként a Duna völgyét érintette, és 1936-ban már nyilvánvalóvá vált, hogy a status quo, vagy a revizionizmus kérdése nem partiális, hanem világ-kérdés. Ez annyit jelent, hogy az 1919-[19]20-ban létrejött status quo-t csak úgy lehet megőrizni, ha annak a világon lévő összes hívei összefognak, és szembeszállnak a revízióval. De ha a status quo-ban érdekelt felek közül a világnak bármelyik pontján csak egy is megdől, az egész status quo megbukott. És ez akkor következett be, amikor Japán megindította a kínai háborút, és kilépett a Népszövetségből. A status quo-ban érdekelt felek már nem siethettek Kína segítségére, mert a kínai háború megindításának percében megindult az európai revízió gyakorlatba való átvitele. A kérdés csak azon múlott, hogy Japán ki tudja-e húzni kínai háborúját mindaddig, amíg az európai status quo-ban érdekelt felek összeomlanak. És itt következett be a turánizmus nagy szerepe, mert Japán hosszú években kellett, hogy számítson, és számításait elősegítették a különböző turáni mozgalmak.

Amikor Hitler hatalomra jutott, a turáni mozgalom vezérei a keleti nem-turáni népek vezéreivel úgy személyi, mint politikai harcban állottak. Az előbbiekben már említettük, hogy ez a propaganda-harc egy általános káoszra vezetett. Ebben a káoszban a legnagyobb szerepet a törökök turáni aspirációi játszották, annál is inkább, mert Törökország független állam volt, és politikai magatartását ezeknek az aspirációknak a megvalósításától tette függővé. Ha viszont Törökország aspirációi bármilyen módon megvalósulnak, akkor a többi turáni népek előtt is lehetőség nyílik arra, hogy önállóságot szerezhessenek. A török aspirációk útjában azonban egyelőre csak a propaganda terén, a georgiai, az örmény és az iszlám kérdések állottak. Az iráni és iraki, valamint az arab kérdést a saadabadi paktum már megoldotta.

A német nemzetiszocializmusnak elismerten nagy eredménye az, hogy a török turáni aspirációkat a georgiai és örmény aspirációkkal összhangba tudta hozni. 1938-ban a török irányzatú Bammate-mozgalom megbontotta a „Dachnaktsution” örmény irredenta mozgalom sorait, és magához vonzotta a georgiai emigráció legfontosabb tagjait. Hogy milyen nagy fontossággal bír ez az összefogás, elég, ha jellemzésül azt hozzuk fel, hogy ez az esemény körülbelül olyan volt, mintha a tűz fogott volna össze a vízzel. 

A nem hivatalos szervezeteknek ilyen kibékítése után jöhetett csak a hivatalos politika kibékítése. Ehhez három év nehéz munkája és von Papen ügyessége kellett. A tényeket még a diplomáciai titoktartás fedi, de egymagában az, hogy a mai háború közepében Németország és Törökország közötti baráti szerződés jöhetett létre, világosan bizonyítja a turánizmus győzelmét. A turánizmus szempontjából teljesen mellékes, hogy mi lesz ennek a szerződésnek a sorsa; egyelőre felbecsülhetetlen eredménynek kell tekintenünk már azt is, hogy egy európai nagyhatalom terveinek keresztülvitelében számításba kellett, hogy vegye Törökország kis-ázsiai kulcspozícióját és politikai aspirációit.

A fentiekben áttekintést adtunk az európai turánizmus fontosabb jelenségeiről, amelyek azonban csak parányi részét alkotják annak a komplexumnak, amit ez a kérdés felölel. Az eurázsiai turánizmus fontosságának felismeréséhez rengeteg adatnak az ismerete szükséges. Elég, ha rámutatunk arra, hogy az eurázsiai turánizmusba bekapcsolódott népek 5 nagyobb csoporthoz tartoznak, amelyekhez körülbelül 100 alcsoport tartozik. Ezek a fő- és alcsoportok különböző ügynökökkel, lapokkal, folyóiratokkal, sajátos irodalommal, különböző vallási kérdésekkel, egymással ellentétes területi aspirációkkal, nehezen kikutatható nagyhatalmi befolyásokkal, stb. rendelkeznek, amelyeknek alapos áttanulmányozása szükséges ahhoz, hogy az eurázsiai turánizmus értékét felmérhessük.

Ami a turánizmus jövőjét illeti, még korai lenne konkrét jóslásokba bocsátkozni. Számításba kell azonban venni azt a tényt, hogy a szovjet-uralom kultúrpolitikája, az elmúlt húsz esztendő alatt kitermelte ezekben a népekben a nyelvi szeparatizmust. A faji ébredés fokáról még nem kaptunk kellő tájékoztatást, de azt pontosan tudjuk, hogy a turáni népeknek megvolt a lehetőségük arra, hogy nyelvüket ápolják, sajátos kultúrájukat kifejlesszék, és soraikból az önkormányzathoz szükséges tisztviselő-gárdát felneveljék. 

Kétségtelen, hogy a kommunista ideológiában való felnevelkedés hátráltatta a faji öntudat olyan mértékben való kialakulását, hogy az politikai szeparatizmushoz vezessen. De az is kétségtelen, hogy a kommunizmus bukásával megbukik az az egyetlen kapocs is, amely ezeket a népeket Moszkva körül összpontosította. Ezt az összpontosítást a kommunizmus bukása után semmiféle más rendszer nem fogja újból megvalósítani tudni. 

Logikailag tehát előre megállapíthatjuk, hogy az Oroszország területén élő turáni fajú népek a kommunizmus bukása után önálló történelmi szerepet fognak játszani, mégpedig egy olyan jelentőségű szerepet, amely az európai hatalmi erők viszonyaira is befolyással lesz.

*

In Gallus Sándor (szerk.): Új magyarság és az új Európa. Bartha Miklós Társaság, Budapest, 1942, 96-103.

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.