Amíg a létra felső és alsó fokait megszálló nagytőke és proletariátus egy félszázadon keresztül vívta a maga nagy harcát, a közbülső helyet elfoglaló középosztály sokáig némán nézte ezt a küzdelmet, nem ébredt gazdasági és egyéb társadalmi érdekeinek tudatára, a szervezett osztályharcban nem volt megszervezve, s nem is érezte elég tudatos szolidaritással a maga külön jelentőségét. Csak két évtizeddel ezelőtt indul meg a modern középosztálymozgalom a középosztály érdekeinek védelmére, és csakhamar ez is, bár egyelőre félénken, többé-kevésbé nemzetközi jelleget ölt. Már a békében megalakul a középosztály viszonyainak tanulmányozására egy nemzetközi szövetség. 1905-ben Liégeben először ül össze a nemzetközi középosztály-kongresszus, a világháború után pedig, mely éppen a középosztályt sújtotta a legnagyobb mértékben, létrejön a „Nemzetközi Középosztályunió” (Internationale Mittelstandsunion) 1923 őszén Bernben. Ennek egyik hajtása a „Magyar Középosztály Országos Egyesülése”, mely céljául a magyar kis-, közép- és kézműiparos, kereskedő, őstermelő és szellemi foglalkozást űző középosztály tömörítését, anyagi és szellemi érdekeinek előmozdítását, illetőleg megóvását tűzi ki. A középosztály gazdaságpolitikai és társadalmi reformtörekvéseinek külön nemzetközi folyóirata is jelenik meg Bernben: a „Mittelstand”.

Amikor azonban a középosztály, mely a szélső társadalmi rétegek, a nagyon gazdagok és a nagyon szegények között mindig a jámbor ütközőszerepét játszotta, most komolyan világszerte amazok példájára szervezkedni akar: mindjárt az organizálás küszöbén egy alapvető probléma kérdőjele kígyózik eléje: kikből is áll a középosztály? Vajon olyan egységes társadalmi réteg-e ez is, mint amilyen a mindig szolidáris nagytőke, vagy az ipari munkásosztály? Vajon a középosztály nincs-e olyan különnemű, érdekeiben széthúzó tényezőkből összetéve, melyek egyesítése eleve sikertelennek látszik? Ha ezt a társadalmi réteget szervezni akarjuk, mindenekelőtt tudnunk kell, vajon mi a középosztályhoz való tartozóság ismertetőjele? Kiket tekinthetünk a középosztály tagjainak?

A kérdés súlyos voltára utal már az a történeti tény, hogy a középosztály csak az utóbbi években kezd közös érdekeinek tudatára ébredni, és némileg szervezkedni. Ennek oka mindenesetre e réteg belső egységének hiánya; ha természete szerint olyan egységes és egynemű lett volna, minta plutokrácia vagy az ipari szervezett munkásosztály, bizonyára már régen megtalálta volna a maga hasonló, egységes szervezésformáját.

Amikor a társadalmat „osztályokra” bontjuk, eleve tisztában kell lennünk azzal, hogy itt az „osztály” fogalmát nem szabad szigorú logikai értelemben vennünk. Az osztály fogalmát szabatosan csak ott alkalmazhatjuk, ahol a tárgyak valamely csoportjában bizonyos tulajdonság vagy megvan, vagy nincs meg; például ez a gáz vagy hidrogén vagy nem, aszerint, vajon megvan-e benne a hidrogén jellemző sajátsága, vagy nincs. Ellenben ott, ahol arról van szó, vajon bizonyos tulajdonság jobban vagy kevésbé van-e meg valamely tárgyban, a típusnak sokkal rugalmasabb fogalmát alkalmazzuk.

A társadalomnak rétegekre való bontásánál is ily értelemben igazában nem társadalmi osztályokról, hanem csak társadalmi típusokról kellene szólnunk. Hisz a folyton mozgó-hullámzó társadalmi rétegek nincsenek egymástól merev demarkacionális vonalakkal elválasztva, hanem egymásba folynak, az alsóbb néprétegek tagjai fölemelkednek a felsőbb rétegekbe, miközben a tiszta típushoz képest, átmeneti formákat alkotnak. De még a típus ilyen rugalmasabb értelme is viszonylag a legnehezebben alkalmazható a középső társadalmi rétegre, az úgynevezett középosztályra nézve. A plutokratának vagy a munkásosztálynak szembeszökőbb tipikus tulajdonsága, biztosabb kritériuma van, mely benne többé-kevésbé megvalósul, mint a középosztályú embernek (a „középosztály” szót használjuk továbbra is, de az imént megszólított értelemben). Ha az utóbbi tipikus tulajdonságát, ismertetőjegyét keressük, ez bizony mindig ki akar siklani logikai hálónk nagyraszabott, az élet ezerféle gazdag változatához simulni nemtudó szemein. Milyen legyen ez az ismertetőjel? A legtöbben kizárólag gazdasági jellegűnek fogják fel: a középosztály kritériuma a közepes nagyságú jövedelem. Mások a szellemi műveltségnek, értelmiségnek bizonyos mértékét minősítik a középosztály tipikus tulajdonságának. Szerintünk a két kritérium egyesítése szükséges. A gazdasági mérték csak a kiindulópont, azonban a közepes vagyon, illetve jövedelem birtokával együtt jár rendszerint olyan hagyományszerű szellemi-erkölcsi habitus, amely sem a nagyon gazdagoknál, sem a nagyon szegényeknél nem található.

Az anyagi és szellemi ismertetőjegyet klasszikusan alkalmazta a középosztály jellemzésére több, mint kétezerkétszáz évvel ezelőtt Arisztotelész Politika című munkájában (IV. könyv, 11. fejezet. Fordította: Szabó Miklós, 1923.. Minden művelt társadalom fejlődése ugyanis a történelem bármely korszakában lényegében hasonló társadalmi szerkezetet alakít ki; az emberek élete, s ezzel a társadalom rétegeződése is velejében ugyanaz. „Minden államban - mondja Arisztotelész - három osztálya van a lakosságnak: a nagyon gazdagok, a nagyon szegények s harmadsorban a középosztály. (...) A vagyoni állapotban is valamennyi közt legtöbbet ér a közepes. Az ilyen ember hallgat legkönnyebben a józan észre.” Ellenben az előkelő származású, nagy vagyonú emberek, másrészt a koldusszegények nehezen hajlanak a jó szóra. „Amazok inkább féktelen erőszakra és nagy gazságokra vetemednek, emezek pedig gonosztevőknek és kis gazembereknek csapnak föl.” Az előkelők és nagyon gazdagok el vannak kényeztetve, s már az iskolában sem szoknak az engedelmességhez; a szükséget szenvedők pedig nagyon is földhöz ragadtakká, szolgai természetűekké válnak. „Emezek a vezetéshez nem értenek, csak szolgai engedelmességhez, amazok pedig meghajolni nem tudnak semmiféle vezetés előtt, csak úri parancsolásra áhítoznak. Így fejlődik aztán ki egy állam, mely szolgákból és urakból, de nem szabad polgárokból áll. (...) Pedig az államnak mégiscsak lehetőleg egyenlő jogú és egymáshoz hasonló polgárokból kell állania, ez pedig elsősorban a középosztályú emberek közt lehetséges. (...) S rendesen ezek az elemek a legmaradandóbbak az államban, mert sem ők nem áhítoznak a máséra, mint a szegények, sem az övékére mások, mint ahogy a gazdagokéra a szegények szemet vetnek. (...) Világos tehát, hogy az állami közösség is akkor a legjobb, ha a középosztályra támaszkodik, s azok az államok rendezkednek be jól, amelyekben nagy számban van a középosztály. (...) A legnagyobb szerencse tehát, ha az állampolgároknak közepes, de mégis elégséges vagyonuk van, mert ahol az egyik résznek igen sokja van, a másiknak semmije, ott vagy túlzó demokrácia, vagy egyoldalú oligarchia, vagy tyrannis fejlődik ki - az egyik vagy másik véglet folytán. (...) A demokratikus formák azért maradandóbbak és szívósabbak az oligarchikusoknál, mert középosztály van bennük; ahol azonban ezen osztály hiányában a vagyontalanok kerekednek fölül tömegükkel, ott züllés és csakhamar megsemmisülés következik be.” Már arra is utalt Arisztotelész, hogy a szellemi élet a társadalmi haladás legfőbb tényezői, például „a legkiválóbb törvényhozók, a polgárság középosztályából kerülnek ki; közülök való volt Szolón, Lükurgosz, Kharóndasz, és úgyszólván a többiek is túlnyomó részben.” Tehát már Arisztotelész a középosztályt nem pusztán a gazdasági kategória szögéből nézi, hanem egyszersmind a lelki diszpozíciók, a műveltség, a társadalmi haladás szempontjából is, mely a középosztályt erkölcsi és politikai téren a legfontosabb állam fenntartó tényezővé avatja.

Ha a középosztály újabb, sokszor bagoly-komoly tudós meghatározásait tüzetesen szemügyre vesszük, azt látjuk, hogy a középosztály fogalmát egészen egyoldalúan csakis gazdasági tulajdonságokban merítik ki. Kétségkívül a gazdasági állapot egyik alapvető szempont, de egymagában alkalmazva erőszakos általánosításra vezet. Egyesek a jövedelem közepes, számszerűen is kifejezett nagysága alapján számítják az egyéneket a középosztályhoz. Például Schmoller szerint az a középosztály tagja, akinek 2700-8000 márka évi jövedelme van, illetőleg 100.000 márkát érő vagyona; egy másik nemzetgazdász a minimumot 900, a maximumot 9500 márka évi jövedelemben állapította meg (természetesen még a békében). Az óvatosabbak negatív, de eléggé határozatlan meghatározáshoz folyamodnak: a középosztály azokból a legkülönbözőbb hivatású egyéncsoportokból áll, akik sem a nagytőkésekhez, sem a bérmunkásokhoz nem számíthatók, tehát a kisebb-nagyobb jövedelmű és műveltségű polgárság tölti ki a középosztály kereteit. Az 1924-i berni középosztály-kongresszuson Tschumi elnöki megnyitójában középosztályon azokat a néprétegeket érti, „amelyek sem a kapitalista felsőréteghez, sem a proletár alsóréteghez nem tartoznak, tehát a társadalomnak azokat a munkásméheit, amelyek önálló tevékenységgel és mások segítsége nélkül akarják biztosítani életfenntartásukat; tehát a középosztály a munkás és értelmiségi réteg sajátos magvát (den eigentlichen Kern der werkrätigen und intellektuellen Bevölkerung) zárja magába. Mi épp úgy fordulunk a plutokrácia ellen, melynek némely országban nagyobb, másokban kisebb vagy semmi jelentősége sincs, mint amily élesen küzdünk a szocialista-kommunista-anarchista körök rombolása ellen.”

A középosztály meghatározási kísérleteinek seregszemléje közben elénk bukkan az a felfogás is, mely szerint a középosztály két nagy csoportra tömörül: az önálló és a nem önálló egzisztenciákra. Az előbbiek az iparosok, kis- és középkereskedők és a kis- és középbirtokosok; ez a „régi” középosztály. Az utóbbiak a magán- és közalkalmazottak, azaz a magán-, községi és állami hivatalnokok; ez az „új” középosztály, mely főképp szellemi munkát végez. A kettő érdekei sok tekintetben egymástól elütök, sőt egyenest egymással ellentétben állanak. Ezért nincs a középosztálynak és újabb mozgalmának belső egysége, mélyebb gazdasági szolidaritása. Ha mégis ez a régi és új középosztály összefog, ennek alapja nem annyira a gazdasági törekvések közössége, hanem a társadalmi értékelés, a konzervatívabb világnézet egyneműsége.

Ezekből a meghatározási kísérletekből szembeszökő, hogy pusztán a gazdasági kategória, bármennyit agyaskodunk is vele, nem elég a középosztály némileg is kielégítő elhatárolására. Az évi jövedelem számszerű korlát[jának] felállítása már a békében is alig volt igazolható, mert számos szervezett bérmunkás évi jövedelme is a korlátok közé esett. A világháború meg egészen eltolta a fizikai [é]s a szellemi munkás jövedelmének határait; a középrangú hivatalnok fizetése azonos lett a munkásember bérével, másrészt számos középosztálybeli, szellemi pályán lévő egyén kénytelen lett utóbb fizikai munkát vállalni. Viszont az a fizikai munkás, aki szakszervezeti titkárrá, tehát hivatalnokká, vagy húsz-harmincmillió korona havi jövedelmű szociáldemokrata pártvezérré emelkedik, bizonyára nem tartozik még a középosztály lelki egységébe, ha külső életstandardja felülmúlja is a középosztályhoz tartozókét. Ellenben a nyomorgó, szellemi munkát végző magántisztviselő, akinek osztályöntudata eredetileg a középosztályra vonatkozott, a nagytőke kizsákmányoló nyomása alatt könnyen elproletarizálódik, s magát a szervezett munkássághoz tartozónak érzi.

Ami pedig a „régi” és „új” középosztály előbb jellemzett különbségét illeti, az önállóság szempontja sem biztos felosztási alap. Mert az iparos és a kereskedő is bizonyos értelemben függő helyzetben van, ha mástól nem, a nagykereskedőtől, a hitelezőtől [é]s a vásárló közönségtől. Viszont a hivatalnokok egy része bizonyos fokú függetlenséget is élvez, nem említve az értelmiségi szabadpályákat (orvos, ügyvéd, mérnök, író, művész, stb.).Továbbá: a „régi“ és az „új“ középosztály a jelzett értelemben azért sem állítható szembe, mert ellenkezik a begyökerezett, szóhasználattal, mely „régi” értelemben középosztályon elsősorban nem a kispolgárságot (iparosokat, kiskereskedőket) érti, hanem a birtokos köznemességet és a vagyonos, művelt, városi polgárságot, melyek együttesen töltötték be a közhivatalok túlnyomó részét is. A „régi” középosztály például nálunk magyaroknál éppen ez a nyilvános életet irányító nemesi és városi intelligencia volt. Nálunk az ún. történeti középosztály a par excellence középosztály. S ha ma itt körünkben középosztálymozgalomról van szó, ezt éppen a tisztviselői elemből álló történeti középosztály szervezi, azonban magához vonja azokat a társadalmi elemeket is (kis- és középiparosokat és kereskedőket), melyek lényegében ugyanazon konzervatív, a történeti és nemzeti értékeket megbecsülő világnézeten vannak, s amelyek gazdasági érdekeit a nagytőke és a szervezett proletariátus épp úgy elnyelni készül, mint az övét. A német és a francia középosztálymozgalom ezzel szemben a fordított utat járta. A képműiparosság indította meg, hogy az önálló kisiparosokat szervezze a kapitalizmus beolvasztó törekvése és a szervezett munkásság erőszakával szemben. A mozgalomhoz csatlakoztak a kereskedők, később a szellemi pályák képviselői is. A mozgalom célja és eszköze először tisztán gazdasági: önsegély, szövetkezet, hitelszervezés, a kisemberek gazdasági ellenállóképességének fokozása. A középosztálynak ún. értelmiségi rétege nagyobb lendülettel csak az utóbbi években kapcsolódott bele e mozgalom gazdaság- és társadalompolitikai programjába.

Az eddigiekből nyilvánvaló, hogy határozott pozitív gazdasági kategóriába a középosztály fogalma maradék nélkül be nem szorítható. Kénytelenek vagyunk a már említett negatív elhatároláshoz folyamodni, mely csak arra utal, hogy lefelé is, fölfelé is a jövedelem szempontjából milyen réteg nemtartozik általában a középosztályhoz. A negatív határok is persze folyton hullámzanak.

A gazdasági szempont mellett a középosztály meghatározására alkalmasnak tűnik fel a műveltség bizonyos mértéke is. Ennek alsó fokát négyközépiskolai (gimnáziumi, reáliskolai) vagy négy középfokú iskola (polgári iskolai, ipari szakiskolai) osztálya elvégzése adná meg, felső fokát pedig az egyetemi vagy egyéb főiskolai végzettség. A statisztikai terminológia e két határ közé eső réteget értelmiségnek szokta nevezni.

Ez a műveltségi kritérium is túl merev, és csak nagyjában érvényes a középosztályra. Általában fedi az imént jellemzett gazdasági alapon való elhatárolást, mert a fizikai munkásság túlnyomó része csak elemi népiskolai [é]s tanonciskolai műveltséggel bír. Ámde a kisiparosok, kiskereskedők és kisbirtokosok jelentékeny részének sincsen négyosztályos középfokú iskolázottsága. Eszerint ez az ismertetőjegy sem tekinthető biztos tipikus vonásnak. Másrészt, ha a középosztály szellemi pályán mozgó tagjaira gondolunk, akkor éppen a középosztály e rétege képviseli a társadalom szellemi arisztokráciáját (nookráciáját), s így ebből a szempontból a középosztály voltaképp a felső osztály. A legnagyobb zsenik a tudomány, művészet, politikai élet terén éppen a középosztály talajából virágoztak ki; a nagy feltalálók és felfedezők, az emberi kultúra igazi hatalmas rétegforgatói éppen a középosztály sarjadékai.

A Földön nem az északi sark eszkimója, sem a tropikus tájak szerecsenje építette föl az emberiség mai kultúrájának hatalmas dómját; épp úgy a társadalmi rétegek közül is sem az egészen nincsetlenek hideg és sivár milieu-je, nem a nagyon gazdagok elpuhító bősége teremti meg a kultúrát, hanem a kettő közé eső középrend műveltségi zónája, melyben a szellemi értékek kultusza hagyományszerű, s folyton tovább ösztönző indítékul szolgál. Minden virágzó, egészséges társadalomban a vezérosztály a középső réteg. Belőle indul ki a termelés mind anyagi, mind szellemi téren, mert hisz az anyagot is a szellem mozgatja: mens agitat moem. Iniciatíva, felfedezés, feltalálás, a munka szervezése és irányítása, az ehhez szükséges elhatározóképesség és személyi felelősség elsősorban a középosztályban található. Akár az iparost, kereskedőt, gazdát, akár a szorosabb értelemben vett szellemi pályákon működőket nézzük, a középosztály szellemi tevékenysége a vezérlő és irányító tényező abban a munkában, melyet aztán a fizikai munkásság nagyrészt csak mechanikusan végrehajt. Ebből a szempontból, úgy látszik, a szellem, a műveltség bizonyos foka az, ami meghatározza, vajon kik tartoznak a középosztályba? Innen érthető, hogy a társadalmi rétegek közül elsősorban a középosztály az, mely a haladást nemcsak egyedül az anyagi jólét fokozásában látja, mint akár a szervezett munkásság történelmi materializmusának marxi dogmatikája, akár a nagytőke midászi életbölcsessége, hanem a szellemi-erkölcsi önértékek lehető megvalósításában.

A középosztálynak ez az általában magasabb szellemi műveltsége vezet át bennünket a harmadik szempontnak, a világnézetnek körébe, melyből az egyes társadalmi rétegek lelki szerkezete jellemzően vizsgálható. Aránylag a proletariátusnak világnézete a legegyneműbb már műveltségének differenciálatlansága miatt is. Ez a világnézet, amennyiben tudatos, a marxi ideológia pillérein nyugszik: a metafizikában materializmus, az etikában csak egy értéket, a gazdasági értéket ismerő szélső utilitarizmus.Társadalmi értékfelfogása minden téren radikális: a társadalom történeti alapjait gyökerestől föl kell forgatni, s a hagyományos nemzeti korlátokat ledönteni. Ami viszont a középosztály világnézetét és társadalompolitikai felfogást illeti, bár van polgári radikalizmus is, a középosztály tipikus vonása lényegében a mérsékelt haladás, mely kiegyenlíteni iparkodik mindenütt az arisztokráciának merev konzervatizmusát és a proletariátusnak mindent felforgatni törekvő nihilizmusát. A középosztály a történet tanúsága szerint átlag a folytonosságban ható történeti erők irányában halad. Ezért a nemzeti gondolatnak és érzésnek is mindenütt és mindenkor a középosztály a leghűbb megőrzője és fejlesztője. A proletariátus és a plutokrácia nemzetköziségre és világpolgárságra hajlik, velük szemben a középosztály ragaszkodik leghívebben a nemzeti közösség hagyományához és történeti aspirációihoz. A középosztály a nemzeti szervezetnek világszerte a legszívósabb eleme. Sem a munkás-internacionálé, sem a nagytőkés arany-internacionálé nem akar ismerni nemzeti ideált. Ennek egy támasza van: a középosztály, a tudatos nemzeti élet alanya és mozgatója. A parasztság laza társadalmi szerkezetű, történelmi műveltség híján. Csökkent nemzeti öntudatú, egyelőre inkább a nemzeti élet energiarezervoárja, tartalék-ősereje, semmint tudatos hatóereje. A nemzet a magatörténeti életét valójában a középosztályban éli, benne feszül és lükteti gazi szellemi és erkölcsi ereje és feltörő aspirációja.

A hagyományszerű nemzeti gondolat és érzés történeti kohéziója egyik tipikus vonása a középosztálynak. Kétségkívül a több-kevesebb gazdasági érdekközösség is alapvető jegye a középosztálynak: az iparcsak akkor virágozhatik, ha a gazda nyersanyagot termel, s a kereskedőaz iparcikket el tudja helyezni; a gazda csak akkor tud vásárolni és befektetni, ha termékeit kellő áron értékesítheti. És a tudós, művész, köz- és magántisztviselő is csak akkor kaphatja meg szellemi munkájának anyagi ellenértékét, ha a gazdasági élet organizmusának körforgalma egészségesen megy végbe. A középosztály valamennyi rétege gazdaságilag kölcsönösen egymásra szorul, magasabb szempontból mégiscsak egyetlen érdekközösségbe tartozik, melynek ha egyik tagja beteg, ezt a betegséget csakhamar a többi tag is megérzi.

De a gazdasági érdek kisebb-nagyobb közössége mellett az, ami a középosztályt egy viszonylag egynemű egységbe fűzi, az erkölcsi-szellemi közösség, a nemzet történeti öntudata, s az ebből fakadó társadalom- és világfelfogás. Ha a középosztály ismertetőjegyét keressük, ne vesszünk bele egyoldalúan a gazdasági élet sokrétű hálójába. Az nem véletlen, hogy a középosztály Európa-szerte most, a nagy világrengés után, kezd tudatosan szervezkedni. Ennek nemcsak az az oka, hogy a nagy vulkán lávája elsősorban a középosztály gazdasági pozícióit öntötte el legjobban, hanem az is, hogy ez a világrengés mindenütt szabadjára eresztette azokat a centrifugális erőket, melyek a nemzetek államfenntartó energiáit kimeríteni, a nemzeti társadalom erkölcsi-történeti szerkezetét szétfeszíteni iparkodnak. Ennek a szerkezetnek gerendázata pedig éppen a középosztály.A középosztály erkölcsi szubsztanciájában, szellemi érdekközösségében, történeti, nemzeti világfelfogásában, egész létalapjában van fenyegetve. Innen van most éles reakciója, komoly szervezkedési törekvése. De ez oldja meg azt a problémánkat is: mi kovácsolja össze viszonylag egyneművé a középosztályt, mi elsősorban a sajátos kritériuma?

Ez a kritérium a történeti hivatásérzés, a nemzeti missziótudat, mely csak több nemzedék közös munkája alapján, mint erkölcsi, szellemi hagyománytőke sűrűsödik össze. Nem tartozik a magyar középosztályba, aki nem érez együtt ösztönösen is, meg tudatosan is a történeti Magyarország életakarásával, erkölcsi és politikai hagyományaival. Lehet közepes jövedelme, lehet közepes vagy akármekkora műveltsége, nem él a magyar középosztály lelki közösségében. Ingyen se gondoljuk, hogy a nemzet történeti hivatásérzése megvagyonosodott jöttmentek máról holnapra szerzett lelki tulajdona lehet.

Hogy a középosztály sajátos ismertetőjegyét és a nemzet életébenvaló szerepét jó helyen keressük, azt olyan társadalom kórképe igazolja legjobban, ahol a középosztályú értelmiséget kipusztítják. A középosztály fogalmát ilyen negatív reliefben szemlélteti a mai bolsevista Oroszország, vagy a tőlünk elszakított területek állapota, melyeket elsősorban magyar értelmiségtől, középosztályától, vezérlő rétegétől iparkodnak a bitorló hatalmak megfosztani, mert ebben él a leghatékonyabban a történeti Magyarország tudata és akarata.

Minthogy a középosztály fogalma ennyire szorosan egybeforr egy-egy ország nemzeti életével, a középosztály-mozgalom sohasem lehet olyan értelemben nemzetközi, mint a munkásságnak vagy a nagytőkének szervezete. A külföldi középosztály-mozgalom, mint láttuk, mindenütt ma is túlnyomóan gazdasági jellegű, mint ilyen, gazdasági mozgalom, a munkásság és nagytőke nemzetközi szervezeti sikereinek szuggesztiója alatt, szintén a nemzetközi organizáltságtól vár a középosztály számára hatékonyabb eredményeket. Az 1923-i berni kongresszus emellett már hangoztattaa világnézeti [é]s társadalompolitikai szempontot is: a középosztálynak az egész világon össze kell fognia a kommunizmus-anarchizmus, másrészt a szélső kapitalizmus társadalmi érvényesülése és erkölcse ellen; a mai társadalmi veszettség ellen nemzetközileg kell keresni a hatékony erkölcsi szérumot. A középosztály-mozgalomnak ez az elvi küzdelme joggal és a siker reményével lehet nemzetközi jellegű. Mihelyt azonban ezen az elvi magaslaton túlmegyünk, s az egyes nemzetek középosztályának belső konkrét problémáiról van szó, a további érdekközösségnek már útjában áll a sajátos nemzeti értékfelfogás: itt már például a magyar középosztálynak nem lehet az az érdeke, ami a csehé, oláhé vagy szerbé. E ponton már vége a nemzetköziségnek: itt a nacionalizmus érzelme diktálja a verbum regens-t. Márpedig éppen ez a nacionalizmus a középosztály lelke, fogalmának legfőbb alkotójegye és lényege.

*

In Napkelet, 4. évf. 4. szám (1926), 336-342.

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.