A kontinens felbomlóban van, és egységét a színes fajok hódító megérkezte előtt is már önként feladja. Mikor a gazdasági és politikai fejlődés kontinensekben kezd gondolkozni, Európa hirtelen vakondtúrás-kultuszt kezd űzni. Az egységes kultúra arca kezd sápadni, és annyi új hullafolt üt ki rajta, ahány nemzet akar elszakadni a közös szellemi talajtól. A kontinentális gondolkozás morális tartalma kiapad, az eszmék ma már nemcsak az egekig, de még a felhőkig sem érnek. Korlátoltság, önzés, szellemi és erkölcsi alsóbbrendűség jellemzi a büszke XX. század minden nagyobb társadalmi, szellemi vagy politikai mozgalmát és vállalkozását.

Az emberi ideál eme fokozatos primitívvé válását híven tükrözi vissza az európai jogfejlődés menete is. Hiszen a jog a szellemi és erkölcsi, de ezeken keresztül a társadalmi és politikai fejlődésnek is legérzékenyebb „barométere”, mert a fejlődés egy-egy időszakának megfelelően mindig más és más gondolatot vagy megvalósítandó és megóvandó célt állít rendszerének középpontjába. S ha a mai ember úgy érzékét, mint érdeklődését el is vesztette a jognak mind alaki, mind anyagi tartalma és megnyilvánulásaival szemben, a jogtudomány az érdeklődéshiányra nem felel hasonló passzivitással, hanem állandóan változik, és rendszerét minden nagyobb változás célkitűzéseinek megfelelően átépíti. A jog ugyanis elválaszthatatlanul hozzátapad a mindenkor fennálló társadalmi és politikai rendhez, mert időtől és helytől függetlenül mindig kettős funkciót végez: erkölcsit, mert állásfoglalásával és szankcióival értékelést juttat kifejezésre; és gazdaságit, mert bizonyos irányú tevékenységi kört biztosít a társadalom tagjainak, vagyis a termelés eszmei részévé és feltételévé válik. Ez az oka viszont annak is, hogy eszmei és morális célkitűzéseiben eléggé ingatag, és sohasem árul el olyan állandóságot ezek tekintetében, mint például valamely tételes vallás. A történelem változásaihoz, valamint a társadalom jelentkező új igényeihez képest hol az egyik, hol a másik szempontját hangsúlyozza erőteljesebben, vagy egyenesen újat állít fel, s ugyanezen szempontok miatt rendszereinek jelentőségét is koronként felcseréli. A magánjog, közjog, közigazgatási és büntetőjog, de legújabban már a nemzetközi jog történetéből is minden más segédforrás kikapcsolásával egy félig-meddig művelt olvasó is ki tudja olvasni az európai szellem-, társadalom- és politikai történet minden nevezetesebb mozzanatát és eseményét.

A francia forradalom az emberi szabadság és egyenjogúság proklamálásával az egész kontinens érdeklődését a közjog felé terelte. A múlt század első fele ennek a kultuszában telt el. Törvényhozási úton, a társadalmi válaszfalak lebontásával és megsemmisítésével minden bajt megoldhatónak és megszüntethetőnek tartott e század, s vakon hitt a liberális gazdaságpolitika célravezető voltában. Minden szellemi és gazdasági, valamint politikai megmozdulás középpontjában az egyén állott, s az egyéni jogok minél szélesebb körű biztosítása lett minden törvényhozás legfőbb feladata. Fiatal alkotmányok és alkotmánytervezetek készültek Európa-szerte, a szabadság gondolatába vetett vak hit minden más szempontot háttérbe szorított. A polgári osztály gazdasági megerősödésének és a nyugat-európai nagyipar kialakulásának kellett bekövetkezni ahhoz, hogy a közjog szempontjai elhalványodjanak, és a magánjog foglalja el eddigi irányító szerepét. Marx Károly „tulajdonelmélete”, s az ezzel kapcsolatos szocializálási teória serkentette fokozott munkára a magántulajdon, illetve a magánjog híveit és ellenfeleit. A jogtörténet nagy szorgalommal kezdte tanulmányozni a tulajdon kialakulásának menetét és társadalmi funkcióját. Az elméleti és gyakorlati jogászok harca mögött azonban tulajdonképpen két politikai szemlélet vívta heves küzdelmét. Elméletileg ez a vita elhúzódhatott volna évtizedekig anélkül, hogy akár az egyik, akár a másik fél javára eldöntötte volna a vitát, ha a háború gyakorlati célokat szolgáló kényszerintézkedéseivel illuzóriussá nem teszi a magántulajdon sérthetetlenségének dogmáját. A közérdeknek állami elve azonban győzött, és a „hadviselés érdekében” foganatosított intézkedések diadalmaskodtak a békében is. A háború után keletkezett vagy felszabadított államok alkotmányai már majdnem kivétel nélkül elvetik a tulajdon sérthetetlenségének elvét, és annak „szociális funkcióképességét” teszik meg a védelem alapjává. Mikor az ortodox magánjog megszűnt létezni,tulajdonképpen tehát akkor élte elméleti virágkorát, mert a tézisek és antitézisek küzdelmében belefutott a társadalom érdeklődésének középpontjába. Azonban ez a divat is csak pünkösdi királyságnak bizonyult. A rapszodikussá vált politikai és gazdasági fejlődés, a pillanatról pillanatra változó közérdek lassan terhesnek kezdte érezni a legtöbb európai országban még magánjogi téren is a törvényhozási jogalkotást, és előtérbe lépett a rendeleti kormányzás és jogszabályalkotás rendszere, a helyi körülményekhez és viszonyokhoz képest tágabb vagy szűkebb formában. A magánjog egyre nagyobb és nagyobb területekről szorult háttérbe a közigazgatási jog javára. Az állami centralizáció rendszeréből kiépülő etatista irányzat csak még jobban siettette ezt a fejlődést. A parancsuralmi rendszerre tért államokban ez a változás máról holnapra és forradalmi úton következett be, azonban a parlamentáris rendszerhez ragaszkodó államok sem térhettek ki teljes mértékben e kényszer elől, és vagy a „kivételes hatalom” igénybevételével, vagy pedig törvényhozási felhatalmazás alapján segítették át magukat a jelentkező nehézségeken.

A közjog, magánjog és közigazgatási jog divatja és válsága úgy zajlott le, hogy világnézeti szempontokat jóformán sehol sem súrolt. Az állam- vagy kormányzati forma milyensége végeredményben egyetlen hitvallásban sincs előírva, és a magántulajdon hívei vagy ellenségei eme álláspontjuknál fogva szintén nem voltak kényszerítve arra, hogy szembeforduljanak az Egyházzal, sőt mindkét tábor - egyoldalú magyarázattal - éppen a kereszténység tulajdonelméletéből vezette le vagy támogatta álláspontját. A jog és vallás, vagy helyesebben a jog és a keresztény etika összetűzése ott kezdődött, mikor a politikai mozgalmak kezdtek világnézeti mozgalmakká is válni, és jogot formáltak arra, hogy az állampolgárok világnézeti magatartását is meghatározzák. A múlt század racionalista szellemi talajból kinőtt laikus állama még megelégedett azzal, hogy a vallást magánügynek tekintse, és attól az állami támogatást megvonja, azonban dogmatikáját érintetlenül hagyta. A tűz és a víz ebben az időben még szabadon szétválhatott, és minden ember szabadon követhette agya vagy szíve sugallatát. A vallás magánügy volt, amiből különösebb előny vagy hátrány nem származhatott senkire, és egyetlen felekezetet sem kényszerített az államhatalom arra, hogy dogmatikáját vagy hittételeit az uralkodó rendszer érdekében átalakítsa vagy „átjavítsa”. Az orosz kommunizmus, de különösen a német nemzetiszocializmus fellépése óta azonban a helyzet gyökeresen megváltozott. Az állam vagy kimondott ellensége a vallásnak - mint a szovjet - azért, hogy egy új racionalista, de még inkább materialista tudományos hitet teremtsen; vagy pedig nem nézi sem közönyösen, sem ellenségesen a hitéletet, sőt azt „közügynek” tekinti, mint a nemzetiszocialista német birodalom, de annak tartalmát saját politikai céljainak előmozdítása és megvalósítása érdekében kötelezően előírja.

A jog és etika, illetve a jog és vallás legtöbb érintkezési pontot a büntetőjogban mutat, természetes tehát, hogy mindazokban az államokban, ahol a politikai változások egyúttal világnézeti mozgalmakat is kiváltottak, a büntetőjog esett át a legforradalmibb átalakuláson. A háború előtti európai büntetőjog, mely furcsa keveréke és lecsapódása volt a keresztény és humanista etikának, legfőbb hivatását a prevencióban, vagyis a megelőzésben látta. A tulajdon, élet és testi épség elleni cselekményeket súlyosan büntette, a vallással kapcsolatban csupán azok szabad gyakorlatának biztosítását védte, a politikai bűncselekményekkel kapcsolatos büntetéseknél pedig a megszégyenítő jelleget mellőzte, hogy ezáltal is dokumentálja a gondolatszabadság nagy elvét. Nem így azonban a kommunizmus és nemzetiszocializmus! A szovjet büntetőjog szellemi és lelkiismereti szabadságot éppen úgy nem ismer, mint a nemzetiszocialista, és éles különbséget tesz az egyes bűncselekmények között aszerint, hogy azok elkövetése visszavezethető-e a tettes szociális és környezetviszonyaira? Az élet és testi épség elleni bűncselekményeket szigorúan bünteti, a tulajdon ellenieknél azonban disztingvál aszerint, hogy az magán-, vagy köztulajdonban lévő tárgyak ellen követtetett-e el? A politikai bűncselekményeket közönséges deliktumként kezeli, azonban azokra a legszigorúbb büntetési tételeket alkalmazza.

A nemzetiszocialista büntetőjog némiképpen más alapelvekből indul ki, azonban gyakorlati hatásaiban és megnyilvánulásaiban sok esetben elég nagy hasonlatosságot árul el ehhez a rendszerhez. Hiszen a régi büntetőjog legfőbb hivatásának a megelőzést és a büntetés-kiszabás alkalmazásánál pedig az egyéniesítést, individualizálást tartotta, tehát értékítélete végeredményben egocentrikus szellemi talajból sarjadt. A nemzetiszocialista büntetőjog szociocentrikus, mert fő törekvése nem az, hogy az egyessel, vagyis a tettessel szemben emberileg igazságosan járjon el, hanem az, hogy a bűncselekményt akként büntesse, hogy abból a közre, de még inkább a fennálló rendszerre haszon háramoljék. „A bűnösségi értékítélettől való tartózkodás - írja e rendszer egyik ismertetője - azon a címen, hogy a vádlottól az adott körülmények között nem lehetett volna a jogsérelemtől való tartózkodást elvárni, az egyéni érdeknek a közérdek fölé való helyezését egész határozottsággal elárulja.” Mi tehát az új büntetőjogi program? „Liberalizmus, illetve liberálszocializmus helyett autoritarizmus, racionalizmus helyett visszatérés az etika alapjára, naturalizmus helyett a természeti törvények mindenre kiterjedésébe vetett hit helytelenségének felismerése, individualizmus helyett szuperindividualizmus (univerzalizmus), célbüntetés helyett megtorlási büntetés, a speciális prevenció kizárólagossága helyett a generális prevenciót is szem előtt tartó büntetések, végül az enyhe büntető ítélkezés helyett a büntetéskiszabás szigorítása.”

Első pillanatra e program majdnem rokonszenvesnek látszik. Ha azonban vizsgálat tárgyává tesszük, hogy a nemzetiszocialista etika, de még inkább misztika a valóságban mit jelent, úgy csakhamar rájövünk arra, hogy a büntetőjoggal kapcsolatban napjainkban csak változásról, nem pedig fejlődésről beszélhetünk. A megölt, vagy ami ezzel egyet jelent: a tömegben feloldott egyén és egyéni lelkiismeret nem pótolható sohasem a „kollektív tudattal”, vagy „kollektív lelkiséggel”; az igazi ember és emberi érték ott kezdődik, mikor a gondolkozó és mérlegelő „én” a földön túl tekint, és halhatatlan, határok vagy pártkeretek közé nem szorítható legjobb és legemberibb énjét kiemeli a földi küzdelmek és érdekek útvesztőiből. Kollektív etikáról csak azok beszélhetnek, akik végeredményben nem látják tisztán az etika fogalmát és hivatását, és a naturalista világnézetet is csak azoknak van jogában támadni, akik a misztikumot a lélek, nem pedig a vér rejtett erejében keresik. A nemzetiszocialista büntetőjog jobb ügyhöz méltó energiával tehát talmi értékeket oltalmaz, és végeredményben erkölcsi tekintetben homokvárat épít akkor, mikor a lelkiismeret titkos és semmi mással nem pótolható inspirációit politikai pártparancsokkal próbálja pótolni. Hivatását valóban betölteni képes büntetőjog csak állandó és szigorúan körvonalazott dogmatikus hit- és erkölcsrendszeren építhető fel, éspedig olyanon, mely soha és semilyen helyzetben sem hagy kétséget parancsai állandósága és milyensége tekintetében, mely irányít, elrettent, és lelkiismereti úton büntet akkor is, mikor a törvény elfelejt intézkedni és gyakorlati úton eliminálni képes a jogszabályok ferde, vagy az általános emberi, illetőleg keresztény erkölcstannal össze nem férő intézkedéseit.

A modern büntetőjog-tudomány valódi problémájának felismerésétől távol állnak tehát azok, akik a megtorlásos büntetés többé-kevésbé elavult rendszerének feltámasztásától, sőt - különösen az állam- és társadalmi rend ellen irányuló bűncselekményeknél - szigorításától várják a bűncselekmények és bűnözők számának apadását. A politikai szellemmel átitatott jog tág teret nyújt a lelkiismereti szabadosság kifejlődésére, s a lelkiismeret eltompulására. A büntetőjog legnagyobb és legcélravezetőbb reformja az lehet, ha átitatjuk azt az evangélium szellemével, és azokat a jelenleg tátongó réseket is eltüntetjük belőle, melyeket a keresztény erkölcstannal szemben már a „világi és polgári” fejlődés csempészett rendszerébe. Amint a konvertita Franz Werfel szellemesen mondja: Nem az a baj, hogy a modern demokratikus államokban eltörölték a halálbüntetést, hanem az, hogy az emberek szívéből kiölték a pokolbüntetésbe vetett hitet. Hiszen a jog az élet fordulataihoz teljes mértékben sohasem képes simulni, a legzseniálisabban megszerkesztett kódex is durván szövött hálónak bizonyul, amelyen keresztül talán éppen a legnagyobb bűnösöknek sikerül elmenekülni. A keresztény lelkiismeret azonban még szakaszok hiányában sem ad felmentést, ha a cselekmény bármily kis mértékben is sérti a krisztusi emberszeretet törvényét, a lelkiismeret visszatart és elrettent a bűntől, és büntet bíró nélkül is, mert legszigorúbb és legkérlelhetetlenebb bíráját ez esetben mindenki önmagában hordja.

A modern jogfejlődés helytelen útra kanyarodott tehát akkor, mikor további „laicizálását” programjául tűzte ahelyett, hogy rendszerét közelebb vitte volna „az örök élet forrásaihoz”. A modern törvényhozások egyre inkább beletörődnek abba a tudatba, hogy a bíróságok csupán csak jogot, nem pedig igazságot szolgáltatnak, és nem veszik észre, hogy ebben a kompromisszumban előbb-utóbb elpusztul a tömegek igazságba vetett hite, s ezzel minden nagyobb emberi közület erkölcsi létalapja. A hiány azonban újabb hiánnyal nem szüntethető meg, a betegség csak még jobban elhatalmasodik, ha a jog és igazság között támadt szakadékot még jobban kimélyítjük. Az egyetlen gyógyszer e két fogalom szintézisbe olvasztása, ami természetesen nem érhető el más úton, mint a jognak és keresztény etikának szoros fúziójában. Ha ez bekövetkezik, a törvényhozások nagyobb ítélkezési szabadságot adhatnak a bírónak, mert ez paragrafusok hiányában is tud majd támpontot találni ítéletének indokolására; ez esetben a közerkölcsiség megjavításával számítani lehet a bűncselekmények csökkenésére, és arra is, hogy a vizsgálóbírók mai nehéz munkáját sok esetben fölöslegessé fogja tenni, vagy legalábbis jelentős mérvben meg fogja könnyíteni az önmagát vádoló keresztény lelkiismeret. A keresztény etika szellemétől áthatott közvélemény hallgatólagosan is majd keményebben tud egyes bűncselekményeket büntetni, míg a jelenlegi rend, mikor „jogilag” megbélyegzett emberek a tág és eltompult lelkiismeretű társadalomban újra polgárjogot nyernek, sőt sok esetben éppen eme tulajdonságuknál fogva nyernek irányító szerepet.

A kódex és evangélium eme kapcsolatának jelentőségére sajnos, sem a hazai, sem a külföldi jogászok nem hívták fel kellő időben a társadalom figyelmét. Magánjogi téren a tulajdon szociális funkcióját hangsúlyozó pápai bullák és körlevelek hatása alatt ma már kezd ugyan egy kimondottan keresztény világi jogrendszer körvonala kialakulni, azonban büntetőjogi téren ennek mind a mai napig nyomát sem találjuk. Ez pedig annál sajnálatosabb, mert mint írtuk, éppen az újabb etatista államirányok termeltek ki olyan irányú új büntetőjogi elméleteket, melyek céljuknak tekintik a keresztény erkölcstan teljes megsemmisítését, vagy ami még talán ennél is rosszabb, primitív meghamisítását. És ha már a jog és igazság fogalmának szétválása is ilyen erkölcsi káoszba taszította a társadalmat, mint amilyenben jelenleg él kontinensünk, mi lesz akkor, ha a jognak is hadat üzenünk, és ezentúl még elvileg is csupán az erőszakot ismerjük el egyetlen társadalomalakító és szabályozó elvnek? Ez a veszély a modern diktatúrákban nemzetközi jogi téren sajnos, máris bekövetkezett, de államjogi téren sem várathat sokáig magára, ha a darwini létharcot jogalapnak elismerő hitleri államszemlélet egyszer teljes mértékben diadalra jut. Prohászka még büszkén hirdethette: a méltányosság emberi találmány, mert a természetben csak véres küzdelmet találunk. Azóta az emberiség elvesztette a méltányosság iránti érzékét, és ma arra büszke, hogy nem tud, de nem is akar különb lenni az állatnál. Az elmúlt századok még azért alkottak jogszabályokat, hogy megóvják és megoltalmazzák azokat, akik szellemben és szándékban emberek akartak maradni, az új törvényhozások pedig elmorzsolni igyekeznek mindenkit, akik létezésük és erkölcsük alapját a földi harcok felett álló régiókban keresik. Az etatista büntetőjogászok túlzott és merev elméleteikkel kezdenek felsorakozni azoknak a csapatához, akik akár tudatosan, akár tudatlanul annak a keresztény civilizációnak a megbuktatására és megsemmisítésére törekednek, amelynek középpontjában a keresztény etika szabályai által korlátozott szuverén egyén állott.

A közjog és magánjog múlt századi divatja után ma a büntetőjogra került a sor. A közjogi küzdelmekben társadalmi osztályok, a magánjogiakban gazdasági elméletek, a büntetőjogiban pedig már egyenesen világnézeti szempontok vívják csatájukat. A keresztény társadalomnak, de különösen a keresztény jogászoknak kötelessége, hogy az esetleg fenyegető veszélyre kellő időben felhívják az illetékesek figyelmét. Az ellenség sok kerülő úton közelítheti meg a várat, a kódex is lehet trójai faló, ha az evangélium bástyaőrei nem nyitják ki a szemüket!

*

In Magyar Kultúra, 23. évf., 7. szám (1936), 207-209.

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
HTML szerkesztő Editor toolbarsStílusStílusFormátumFormátumBetűtípusBetűtípusMéretMéret Betűszín  Háttérszín  Félkövér Dőlt Aláhúzott Áthúzott Alsó index Felső index Balra Középre Jobbra Sorkizárt Számozás Felsorolás Hivatkozás beillesztése/módosítása Hivatkozás törlése Horgony beillesztése/szerkesztése Kép Elválasztóvonal beillesztése Hangulatjelek Speciális karakter beillesztése Behúzás csökkentése Behúzás növelése Idézet blokk DIV tároló létrehozása Kivágás Másolás Beillesztés Beillesztés formázatlan szövegként Beillesztés Word-ből Visszavonás Ismétlés Keresés Csere Mindent kijelöl Formázás eltávolítása Előnézet ▲ Elem utak
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.