Nem áll módunkban a táltosi nyilatkozat hitelességét és valóságát ellenőrizni, azonban aligha tévedünk, ha azt túl optimisztikusnak ítéljük. A magyar nép - éppen népi rétegeiben - sokkal józanabb és kiegyensúlyozottabb, semhogy máról holnapra születő divatos áramlatoknak odaadná magát, vagy engedné széles tömegeit évezredes életformáiban és tradícióiban megzavartatni. Amilyen hiba lenne tehát, ha ennek a naiv és felelőtlen nyilatkozatnak különös jelentőséget tulajdonítanánk, éppen oly hiba lenne az is, ha szó és észrevétel nélkül napirendre térnénk felette. A németországi események intő például szolgálhatnak e tekintetben! A világnézeti válságon átment polgárosztály legyengült és meghamisított keresztény szellemével nem bizonyult elég erősnek arra, hogy szembeszálljon a modern kor primitív áramlataival, s meggondolás nélkül dobta magát mindig áldozatul a divatos és közéleti téren legtöbb hasznot ígérő mozgalmaknak. A racionalista, majd materialista szellem éppen úgy meghódította és lerontotta ez osztály értékállományát, mint jelenleg a faji mitológiák jegyében újjáéledő pogány szemlélet. S ha Németországban, ahol hozzánk viszonyítva egy sokkal régibb, öntudatosabb és kulturáltabb polgárosztály volt már hoszú évszázadok óta letéteményese a haladásnak, rövid két év leforgása alatt ily változást tudott elérni ez a XX. század emberéhez mindenképpen méltatlan és primitív mozgalom - jó lesz nekünk is résen állni és éberen ügyelni arra, hogy a külföldi minták utánzására annyira hajlamos és szellemileg önállótlan magyar polgári réteg valahogy hasonló útra ne tévedjen.

Hogy ez a veszély Magyarországon is megvan és fenyeget, azt nem csupán ez a rövid napihírbe sűrített kis eset bizonyítja. A Turáni Egyistenhívők mozgalmát hatósági beavatkozással könnyen el lehet tüntetni, hiszen a magyar társadalom az „állami felfogást” mindig - sőt néha mértéken túl is - méltányolja, s a ius resistendit nemcsak fegyveres, de szellemi alapon is már régen elhagyta. Ez az engedelmesség rejti azonban magában a legnagyobb veszélyt. Ma még az államhatalom megértő a keresztény egyházak igényeivel és célkitűzéseivel szemben, s azért az elpogányosodás veszélye nem fenyegeti társadalmunkat. De mi történik akkor, ha a Keleten és Nyugaton - Orosz- és Németországban - győzelemre jutott totalitárius államszemlélet nálunk is érvényesülni akar, és egyszer állami támogatást kap? Mi történik akkor, ha e mozgalom nálunk is célul tűzi ki a vallás nemzetivé tételét, és erőltetni fogja a pogány magyar mitológia feltámasztását? Vajon társadalmunk elég erős és önálló lesz-e arra, hogy ennek a kísértésnek ellentálljon?

Akik ismerik a magyar, vagy még helyesebben: középosztályunk pszichéjét és bántóan hajlítható és befolyásolható felfogását, azok joggal félnek e veszélytől. A magyar szellem különben is hajlamos arra, hogy az absztrakciókban különcködést lásson, s egész társadalmi, politikai és gazdasági életünk magán viseli ennek az elvont eszméktől való idegenkedésnek szomorú nyomát. Az elvek a szükségesnél kevesebb szerepet játszanak közéletünkben, s nálunk megkomolyodásnak legtöbben azt nevezik, mikor valaki meggyőződését és lelkét már hajlandó reális hasznokért, vagy közéleti előnyökért áruba bocsátani. Ez a lapos, bátortalan és fantáziátlan haszonelvűség megmérgezi egész közéletünket, s egyházi téren is érezteti káros hatását. Sokkal több az egyházias, mint a vallásos ember nálunk, s az eszmék iránti közömbösség társadalmi szabály lett, ami alapfeltétele annak, hogy valaki a „jó társaságban”, közéletben vagy politikában szerepet vigyen.

„Ez az irány - írja találóan a Válasz című folyóirat első számának vezércikke - óvta meg a magyar szellemet a vállalkozástól, mely nélkül a szellem nem eszmélhet magára. (...) Köztudattá tette, hogy a filozófia meddő fogalom, (...) s minden filozófia koronája, a bölcsességek bölcsessége a magyar «józan ész», különösen a paraszt józan okossága. Legfőképp óvta pedig a magyar jellegtől idegen, s rá nézve vészes, «homályos, ködös» metafizikától. A maga fantáziátlanságát, problémátlanságát, szűk látókörét azonosítva a magyar jelleggel, amennyire ellenezte a végső kérdések «haszontalan firtatását», oly lelkesen javallta és hozta be a rontó Nyugatról a földhöz ragadt, olcsó pozitivizmust, mert ez «megfelel» a józan magyarnak. (...) A vallásos szellemet hasonló recepttel őrizte meg a «túlzásoktól». A magyar eszerint józan és «bigottságra» hajlamtalan lévén, olyan kereszténységet, olyan evangéliumot kell neki adni, amelyről gondosan lenyírták az e világba nem való, megvalósíthatatlan, az életben használhatatlan «szélsőséget» és vallási «rajongást». A metafizikát az okkultizmussal, a misztikát a misztifikációval, a hitet a hiszékenységgel egynek vevő, s e fogalmakat gondtalanul egymás helyett használó irány felállította a «józan vallás» ideálját, mint az egészséges magyar ész és kedély számára legmegfelelőbbet és kitenyésztette (...) azt a típust, mely a vallástalan vallás magaslatáról legmagyarabb magyarsága büszke tudatával nézi le a «vakbuzgóságot és kegyeskedést». (...) Eszerint nem az evangélium a mértéke a magyar szellemiségnek és ítéltetik meg azzal, milyen mértékben képes az evangéliumot hordozni, magáévá tenni, a maga szellemi sajátosságát benne megformálni és hozzánőni, hanem ellenkezőleg a józan ész, a «magyar ész» mértéke az evangélium e helyen való érvényességének. (...) A magyar jelleget idegen mételytől gondosan óvó «nemzeti» irány sikeresen védte meg magát a magyar bölcsesség-ideál felállításával: «nemzeti» alapon felmentette magát az evangélium és kereszt alól, kitűnő alibit talált a maga igazolására. Az alibi logikája találékony és következetes. S az is logikus, hogy mikor felkelt a józan észnek megfelelő pogányság csillaga, örömmel üdvözölte, noha nem Keleten, hanem Nyugaton kelt föl, s Wotanról jutott eszébe a fehér ló vérét áhító külön magyar isten".

Ez a kis jellemzés, melynél kevés találóbbat írtak a magyar társadalom nemzeti és vallási mozgalmainak sajnálatos eltévelyedéseiről, cseppet sem túlzás vagy pesszimisztikus beállítás. A magyar közélet, magyar politika, magyar társadalom igazi veszélye és rákfenéje sokkal inkább ez a morális és szellemi közöny, nembánomság és érzéketlenség, mint annak az egy-két fantasztának a mozgalma, akik a fehér lovakat ki akarják vonni a húsárusi forgalomból. Különcök minden nemzetben élnek, s az ellenük való védekezés sokkal inkább a pszichiátria, mint a politika vagy egyház feladata. A veszély inkább abban rejlik, hogy a magyar társadalom tájékozatlanságában és szellemi lustaságában nem tudja lemérni és megkülönböztetni a fantázia, hit vagy tudomány határát, hogy fehér lóáldozatok nélkül, sőt keresztény külsőségek mellett is lelkében, szellemében és hajlamaiban közel áll a kereszténység elvi és morális célkitűzéseit negligáló mozgalmakhoz, hogy utópiákat kergető politikai, kulturális, sőt újabban - mint látjuk - hitbéli mozgalmaiban is könnyen sodródik a felelőtlenség és nevetségesség határához. és kellően megalapozott, mély és szilárd meggyőződés hiányában minden gátlás nélkül adja magát oda olyan mozgalmaknak, melyek eredeti lényegének és helyzetének teljesen dilettáns félre- és meg nem értéséből származnak. A német erőt és csiszolatlanságot különös előszeretettel és hajlammal csodáló, külföldiek közül leginkább a német kultúrát elsajátított középosztályunkkal szemben tehát fokozottan kötelességünkké vált, hogy vallási és nemzeti tradícióinknak védelmére akcióba lépjünk, hogy társadalmunk lelkét, szellemét és meggyőződését akként alakítsuk át, hogy az minden modern kiforratlan pogány mozgalomnak ellentállni tudjon, hogy ötletet, alkalmat vagy lehetőséget semminemű kormánynak, pártnak vagy mozgalomnak ne nyújtson arra, hogy ezeknek a múltunkhoz méltatlan kísérleteknek itt érvényt akarjanak szerezni.

A Turáni Egyistenhívők és a közönyösek, egy istent sem hívők mozgalmával szemben tehát a Katolikus Akciónak fokozott munkával és kibővített programmal kell fellépnie. Az eddig hallgatólagosan, de immár nyíltan is kívánt „nemzeti magyar istent és nemzeti magyar vallást” követelők szektáját mielőbb ki kell irtani, és a közéletben lehetetlenné tenni. Az európai civilizáció és humanizmus alapját képező nemzetek, népek, fajok és világok felett álló egyetemes és tisztult isten-fogalmat nem lehet a faji vetélkedések prédájául dobni, s Európát egy új barbár korszakba visszavezetni. Ha ez a felfogás és mozgalom máshol már terjed is, mi még formailag jelenleg mentesek vagyunk tőle. Egyháznak, államnak, társadalomnak még idejében össze kell tehát fogni, hogy ez a kellemetlen epidémia megszűnjön, és tovább ne terjedhessen.

Ennek a mozgalomnak van azonban egy speciális - minket, katolikusokat vádoló - megnyilvánulása is, ami mellett ugyancsak nem mehetünk el szótlanul. Ez az új mozgalom is a legmelegebb fogadtatást azon az Alföldön találta, ahol a múltban is legjobb talaja volt a szélső radikális és szektárius mozgalmaknak. Ez a vidék, mely jelentős katolikus tömegeket is egyesít magában, a katolikus Egyháznak elég mostoha gyermeke, s a „tiszántúli katolicizmus” nincs olyan mértékig manapság sem kiépítve, amilyet pedig exponált helyzeténél fogva feltétlenül megérdemelne.

*

In Magyar Kultura [Kultúra], 22. évf., (?) szám (1935), 46-47.

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.