Az apa még ifjúkorában, pesti jurátuskodásának esztendei alatt gyakran látta öreges sétái közben Jókai Mórt és Gyulai Pált, a magyar irodalomkritika nagymesterét, a magyar klasszikusok harcias oltárépítőjét. Lángja annak a csodálatos korszaknak, amelyben a nagy magyar zsenik oly sokasága itt, e mozdulatlan glóbuszon Szent István óta talán az első igazi szellemi forradalmat csinálta meg, már csak hidegen fénylett a kispolgári Pest házai fölött, de nem perzselt többé. Ez a hideg fény azonban egész nemzedékeknek való kalóriát adott még táplálására a magyar fölényérzés öntudatának, amely a szellem elsőségére esküdött joggal. Nemes és elringatóan elégült volt ez az önérzet: aranykori betegség, de egyúttal naiv is, amelyet nem csípett meg még a századvég szkepticizmusa. Egyenletesen napfényes és probléma nélküli volt ez a szellemi táj. Iskolás rendbe szedett kiválóságok bálványai szegélyezték útjait és díszítették oázisait, aki erre a földre vetődött, egyszerre marasztaló áramkörébe került egy kultúrának, amelynek részesévé válni díszt jelentett, az emberség és a szellemi méltóság magasabb fokozatát. Ennek a „klasszikus nemzeti” magyar kultúrának évtizedekre kiható vonzóereje volt, amely a maga benső magasabbrendűségével ellenállhatatlanul olvasztotta be az idegeneknek mind nagyobb tömegeit, s a tegnap még szlovák, német ifjakat a magyar kultúra fanatikus élharcosaivá gyúrta át. Kétségtelen, hogy ebben a korszakban, még inkább az élő klasszikusok korában a középosztályhoz, a szellemi és a közéleti vezető réteghez való tartozás egyet jelentett a magyarsághoz való közeledés vagy a magyarságba való feltétlen beolvadás tényével.

A fiú is elmondotta, hogy ennek a nagy magyar gravitációnak sodrába került bele, és német nevén kívül semmi sem emlékeztette őseire, sőt annál gyökeresebben és spontánabb módon volt magyar, aki érzésben és gondolkodásban túlszárnyalta a született magyarokat. Elmondotta még, hogy a háborút megelőző években egy távoli nemzetiségi vidékre nevezték ki hivatalnoknak, majd amikor a háború végén hazatért a frontról, családjával együtt az idegen megszállás elől a csonka országba menekült, itt ismét elhelyezkedett, s nemsokára élénken részt vett a közéleti mozgalmakban, mint az egyik legnagyobb országos párt vidéki szervezetének irányítója.

Néhány évvel ezelőtt különös változáson esett át - mondta, s bevezetett dolgozószobájába, odavitt egy kép elé, amelynek keretét a német birodalom színei ékesítették, középen tenyérnyi széles horogkeresztes jelvénnyel. Az üveg alatt rohamszíjas, SA egyenruhába öltözött fiatalember képe volt látható, szőke, borotvált, szelíd nézésű arc, amelynek vonásai első pillanatra hasonlóságot tükröztek házigazdám arcvonásaival. Megállt a kép előtt, arcán az izgalomnak alig fékezhető kiáradásával, amely azután megtorpant, és hideg, hűvös nézéssé fagyott a szemében.

- Rokonunk - mondotta, amint rámutatott a képre, s magyarázóan tette hozzá -, nemrégen fedeztük fel a rokonságot. Kurtnak hívják, és a pártnak valami főfunkcionáriusa a brandenburgi kerületben. Arcképét az egyik német lapban láttam meg, gondoltuk, hogy nevének azonos hangzása alapján rokonunk lehet. Levelet írtunk neki érdekes kuriózumból, s a végén kiderült, csakugyan rokonok vagyunk. Ekkor küldte el a fényképet, s a jelvényeket.

Gondolkodva körüljárta a szobát, s aztán hirtelen megállt előttem, s becsületesen a szemembe mondta: - Elvégre mi is németek vagyunk! Gyermekeim német nevelésére több gondot fordítok, hátha szükségük lesz erre a tudásra...

*

Az ország romlásának okait vizsgáló Pázmány Péter, a jezsuita, akkoron fejére olvasta Magyari prédikátor uramnak, s az új hitet vallóknak, hogy Magyarország a lelkek belső meghasonlása következtében veszítette el erejét, s az ellenállás öntudatát igen hosszú időre.

Napjainkban már világosan áll előttünk a kérdés, és rá tagadólag válaszolhatunk, nyert-e a magyarság, létének jövendőbeli biztosítása szempontjából az új hit átvételével annyit, mint amennyit veszített azzal, hogy az oszmán megrohanás éppen e belső meghasonlás miatt a lehető leggyengébb állapotában találta a magyarságot. Bizonyos azonban, hogy az új Credo csak a módszer, s nem a nemzetpolitikai végcélok meglátása és követése tekintetében okozott nemzedékekre kiható zavart. A vitatkozó felek egyike sem vonta kétségbe a másik magyarságát, s ha e tekintetben gyanú merült fel, ezt, miként Pázmány Péter is, a legkeményebb szavakkal verte vissza. Az új konfesszió tehát bármennyire is mélyreható változásokat okozott, a nemzeti lélek belső integritását nem érintette, sőt amint erről számos egykorú példa szól, katolikus és protestáns közös életfeladatának tekintette a török erő végleges megtörését és kiűzését. Az eltérés csak e feladat megoldása után bekövetkező új országrendezés kérdésében mutatkozott meg abban, hogy az új magyar principátus római legyen-e, avagy lutheri, de mindenekfölött keresztény és magyar, már amennyire ezt a programot a török szultán s a német császár aspirációi között kiteljesíteni lehetett. Bocskai táborba száll, és pillanatnyilag jól megértett reálpolitikai szükségből vagy érdekből közös akcióra indul a törökkel, de nem bízik szövetségesének egyenességében. Pázmány becsületes híve a császárnak, mert benne a nyugati hit védelmezőjét látja, de kimondja, hogy a magyarnak addig van becsülete Bécsben, míg magyar fejedelem „floreál” Erdélyben, s ha ez nem maradhatna fenn, tudja jól, s erre figyelmezteti magyarjait is: „gallérunk alá pökik a német”.

Ez a mély magyarság-öntudat nem egyszer nyilatkozik meg történelmünkben. Hordozója nemcsak a nemesség, hanem a vérében naponként megfogyatkozó föld népe is, a jobbágyi sorsra tanított parasztság. A magyar koronához hű a városok német polgársága is, s a horvátság, amely vérének legjavát adja a magyarság erősítésére, A magyar társadalom akkori középosztálya, a nemesség, jelenti mégis az asszimiláció, s a magyarosodás legerősebb tényezőjét, A nemességhez való tartozás bizonyos érdemektől függött, s ha az idegen vérű e szolgálatokra való hivatkozással bebocsátást kért a nemesség rendjébe, nemcsak a rend, hanem a magyarság is befogadta őt, „atyafiának” tekintette, vértestvérként bánt vele. Ezenkívül a magyar nemességhez való tartozás társadalmi és kulturális díszt jelentett, az emelkedés egyetlen lehetőségét, életcélt a derekabb törekvők számára.

Ne feledjük, hogy egyedül a magyarság az, amely a pusztulásnak ebben a közép-európai poklában meg tudja védeni és őrizni a maga arisztokratikus rendjét, s annak képviselőjét, a nemességet, mint amely adott viszonyok között a kultúra, s a magasabb rendű élet egyetlen igényese. [A] Balkán arisztokráciáját kiirtja a török, maradványa magyarrá lesz, a cseh nemesség és arisztokrácia a fehérhegyi csatában semmisül meg - ezzel szemben a magyar nemesség szívós életerőről tesz tanúságot, s miközben kétfelé harcol, olyan szervezetet kovácsol össze, amely hosszú ideig refúgiuma a magyar önállóságnak, a magyar élet belső autonómiájának.

A múlt század negyvenes éveiben különös fordulat következik be. Nem arról van szó ezúttal, hogy az előjogát féltő birtokos nemesség a „koreszmék” nyomása alatt feladni kénytelen addigi zárt életformáját; arról sem, hogy önként-e vagy kényszerből lemond előjogairól. Szellemi síkon mozogva, a fordulat jelentősége az, hogy a magyar nemesi rend mellett ekkorra már kifejlődik egy magas művelődési szinten mozgó, alkotmányon kívüli réteg, amely a maga összetevőit az előbb még német polgárságból, nemzetiségi egyedekből, a birtoktalan nemességből, s a parasztságból toborozza össze, s mintegy új rend vagy réteg jelentkezik immár a régi nemesség mellett. Ez az új réteg nem „burgeois”: gazdasági értelemben fontossága nincs, de annál jelentékenyebb szellemi és kulturális szempontból. Vezető képviselői nem polgári iparosok, kereskedők, mint Nyugaton, hanem kizárólag a szellem emberei: írók, költők, tudósok. Az új réteg nem gazdasági versenytárs, hanem egy, a nemességen kívül álló szellemi elit, egy, a szellem jegyében öntudatossá lett réteg, amely éppen ezen a jogon követel bebocsátást, a magával hozott tömeg számára bebocsátást az alkotmány sáncaiba, a nyilvános magyar életbe, a magyar fórumra, ahol ez a nem nemesi vagy csak félnemesi elit a maga szellemi tevékenysége számára működési lehetőséget keres.

A kor legnevesebb szellemi emberei kisnemesi származásúak (Vörösmarty), nemzetiségiek (Petőfi), vagy paraszti származásúak (Arany), németek (Toldy Ferenc), de a magyar nyelv és kultúra ápolásának rendjében egyek a magyarságban. A társadalmi szintézis eszköze tehát a magyar kultúra, s ez utóbbi egy új elit, egy új nemesség összefogója, amely egyesül a vele szellemben és kultúrában legközelebb álló régi nemességgel, s a kettő együtt megalkotja a magyar középosztályt úgy, ahogy ez még ma is fennáll.

Ennek az új osztálynak megteremtésében tehát szellemi erők játszottak vezető szerepet, az asszimiláció, s a hasonulás előmozdítói is ennélfogva szellemi tényezők voltak. Következésképpen elsősorban szellemi és kulturális erők, s nem gazdaságiak határozták meg ennek az osztálynak egész létét, ezeknek az erőknek szellemi, s nem gazdasági potenciálfoka biztosította ennek az osztálynak vezető szerepét és cselekvő képességét egy számbelileg is erősebb magyarság megteremtésében.

Számos jelenség utal arra, hogy ennek az osztálynak összetartó gerendái nem gazdasági, nem materiális érdekközösségben gyökereznek. A magyar középosztály gazdasági megalapozottsága úgyszólván a semmivel egyenlő: ezért kényszerül e rend az állami szolgálatban vagy egyéb közületek szolgálatában keresni anyagi létének feltételeit, miközben a gazdasági lehetőségek kihasználását a zsidóságnak engedi át. Megállapíthatjuk tehát, hogy a magyar „középosztály” szellemi és kulturális képződmény, s e tekintetben, sőt éppen ez ok miatt nem hasonlítható nyugati testvér képleteihez. Ebből a megállapításból következik, hogy a magyar kultúra hatóerejének fenntartásától függ ez osztály számára a lét vagy nemlét kérdése, továbbá az is, hogy miután éppen ez az osztály birtoklója a „magyarság” fogalmát magas szellemi fokon képviselő nem materiális javaknak, vajon fennmaradhat-e a nemzet, vagy pedig a hanyatlás útjára lépett?

Az a kép, amelyet soraink kezdetén körvonalaztunk, a magyar „középosztály”, s az általa hordozott magyarság legbelsőbb válságára mutat rá. Ez a kép amellett bizonyít, hogy a magyar szellem és kultúra potenciálfoka lesüllyedt, gravitációs és asszimilációs ereje megtört, s úgy tetszik, mintha a megszerzett állományt egy idegen szellemiség vonzása kezdené bomlasztani. Ez az osztály kezdi bensőleg feladni magát, külső kényszer nélkül, önmaga kezd lemondani magyarságáról. A magyar kultúrélet egész területén pangás, visszaesés tapasztalható. Nagy magyar szellemek vonzó jelenléte, példája, teremtő fanatizmusa e nemzedék számára nem adatott meg ajándékul. Bővében vagyunk középszerű tehetségeknek, de fascináló egyéniségek az utolsó húsz évben nem termettek, s így alig van valaki, aki a magyar kultúra hanyatló színvonalát erős lendülettel felemelné, aki visszaadná olvasztó és egybetartó igézetét, akinek új mondanivalójában, új világmagyarázatában önmagára találna az idegen, vagy csak a külszínben felolvadt, s aki tovább vinné egy győzelmes szellemi elit élén az ezeréves magyar küldetés gondolatát, azt, hogy a mi hivatásunk a Duna völgyében megnyitni minden feltörekvő réteg számára a tágabb világot, a magasabb rendű élet igényét: Európát, s ebben a magasabb rendű magyarságot. Eleink minden vívódása, dús és bölcs fölénye, mindig emelkedett életszemlélete, becsületes humanizmusa, sohasem kótyagos lendülete, a múltban mélyen gyö-erező kultúraszeretete, nemzetépítő és birodalmat alkotó sokoldalúsága, tettereje ez utolsó pillanatokban sürget méltó utódokat, akiknek hivatásuk lenne, hogy kivegyék a magyar kultúra hordozásának terhét azoknak kezéből, kik gyönge tehetetlenségükben arra készülnek éppen, hogy meghasonlottságuk nagy lelki zavarában a sárba ejtsék vagy egy idegen szellem előtt letegyék azt

In Magyar Kultura [Kultúra], 26. évf., 2. szám (1939), 40-42.

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.