Tisztelt Teljes Ülés!

Évnyitó beszédemben egy ma igen aktuális témával foglalkozom, amelynek a magyar nemzeti állam és magyar jogszolgáltatás szempontjából való elemzése és a jogeszme elvi magaslatáról való megvilágítása – azt hiszem – az eszmék mai zűrzavarában indokolt és kívánatos.

Így választottam évnyitó beszédem tárgyául a Szent Istváni gondolat erkölcsi tartalmából annak egy hajtásaképpen a Magyar Szent Korona tanának méltatását.

Az utóbbi években alig emlegetnek hangosabban és gyakrabban ún. gondolatot, mint a Szent Istváni gondolatot. Ezt feszegetik jól felkészült jogászaink magvas tanulmányaikban, erről cikkezik a publicisztika sokszor bájos naivitással, ez hangzik a törvényhozók ajkáról, és ezt hirdeti bizony sokszor harsogó dinamikával a hordóról szónokló demagóg.

Én a Szent Korona tanában a Szent Istváni gondolatból átszármazott erkölcsi tartalmat, mint a magyar közjog fejlődésének alapját kutatom és méltatom.

Voltak történelmünk folyamán korszakok, amelyekben a magyar géniusznak ez a legértékesebb alkotása többé-kevésbé homályba mosódott. Tudjuk, hogy ezek egyben nemzetünk legnehezebb korszakai voltak. De tudjuk azt is, hogy a nemzet önmagát és minden megerősödését a Szent Istváni gondolatban és a Szent Koronának alkotmányrendszerré terebélyesedett tanában találta meg.

Ha ezt a tant az európai nemzetek alkotmányával összehasonlítjuk, benne egyéni sajátosságokat fedezünk fel. Ezekben a sajátosságokban tökéletes tudományos rendszert, tökéletes közjogi rendszert és mindezek mellett tisztult etikai felfogást találunk, amely utóbbi folytán alkotmányunk méltán nevezhető krisztusi tanokon épültnek, a keresztény erkölcs alkalmazott rendszerének.

Mellőzöm az összefüggő alkotmányjogi kérdéseknek jogbölcseleti hátterét, csak azt emelem ki, hogy a fejlett társadalmi közösségben – én most csak a fejlett közösségről, a nemzetté tömörült társadalmi szervezetről szólok –, az ilyen közösségben létrejött főhatalom a közösséget alkotók akaratának (önkéntes vagy kikényszerített) korlátozásából ered, és a főhatalom származtatási módja mindig az átruházás.

Az alkotmány tartalmát: a hatalomátruházás mértéke és feltételei, az alkotmány formáját pedig a hatalomátruházás mikéntje határozzák meg.

Az alkotmány kialakításán az emberiség nem együttesen, hanem kollektív egységenként külön-külön munkálkodik. Hogy az egész emberiség nem tömörül egyformán alakult szervezetekbe, az a dolog természetében rejlik. A kollektív életformák sajátos alakulatok; ugyanaz a tartalom más-más kifejezést keres. Megválasztásuk nem az értelem kizárólagos munkája, hanem sokkal inkább a tudatalatti érzelmi rétegből táplálkozik. Ennek a kollektív életformának – amely befelé a belső kormányzati rendszert, az alkotmányformát, kifelé az állam külső szemléleti képeként az államformát jelenti – megválasztása nagyon kényes feladat, keresésében a kollektív egység legfinomabb életfunkciói működnek közre. Nem kisebb kérdésről kell [a] megválasztásánál dönteni, mint arról, hogy keretében az egyén milyen fokban mond le önmagáról, milyen fokig csonkítja meg erkölcsi és fizikai lehetőségét azokért az előnyökért, amelyeknek mint tömeg-atom részese lesz. Ez a magyarázata annak – és ezt nekünk, magyar közjogászoknak éppen a közeljövőre jósolt alkotmánymódosításokra való tekintettel nem lehet eléggé hangsúlyoznunk –, hogy egy nemzet életigényeinek megfelelő államformát, még kevésbé alkotmányformát nem lehet doktriner alapon, mesterségesen alkotni, hanem az mindig történelmi fejlődés eredménye, amelyben egy nemzet államszervező és jogalkotó géniusza érvényesül. De alkotmányformát máról holnapra nemcsak alkotni, hanem ötletszerűen megváltoztatni sem lehet. Az mindig evolúciós eredmény. Élénk bizonyítéka ennek, hogy az erőszakos, a történelmi fejlődés eredményeivel számot nem vető reformok mindig magukban hordják megölő reakciójuk csíráit. Tulajdonképpen az alkotmányváltoztatásnál a beavatkozásnak az egészséges fejlődés akadályai elhárításán túl nem szabad terjednie, ezt azonban megtenni elsőrendű közérdekek parancsolják.

A hatalomátruházás vagy feltétlen, vagy feltételes. Feltételes olyan értelemben, hogy biztosítékok kikötése mellett történt. Az első esetben a kormányzottak kezében nem marad biztosíték, s a hatalom korlátlanná, abszolúttá fejlődik. Ahol azonban a hatalom keletkezésében is átruházás útján, a tömeg erkölcsi fejlettségéből folyó belátásból fakad, a hatalmat önkéntesen átruházók feltételeket, biztosítékokat kötnek ki, hogy a hatalom csak arra a célra legyen használható, amire azt az egyesek átruházták: a közösség egyetemes érdekeinek előmozdítására. Beleillik ebbe a szemléletbe, és igazolja ennek helyességét az a tény, hogy a történelem folyamán Európa országai közül mindazokban, ahol a hatalomátruházás biztosíték kikötése nélkül történt, a hatalom külső megjelenési formái könnyen omlottak össze, elfojtott erők az alkotmányt könnyen feszítették szét, míg ott, ahol a hatalomátruházás biztosíték mellett történt – és ezt nevezzük szorosabb értelemben alkotmányos állami szervezetnek –, az alkotmány a belső tartalomnak megfelelően formálódott, fejlődött, és mindig hű kifejezője volt a korszak erkölcsi értékének és színvonalának.

Nem szabad elfelejteni, hogy az alkotmánynak nincs több szerepe, mint, hogy a benne formát öltött közhatalom számára, erkölcsi céljának megvalósítása érdekében kifejezési és érvényesülési lehetőséget nyújtson, de magukat a benne rejlő erkölcsi erőket nem növelheti. Ezek növelésének egyetlen útja annak az erkölcsi fejlődésnek az elősegítése, amelynek a társadalomalkotó egyénekben kell végbemenniük. Ha a hatalom olyan alkotmányrendszeren keresztül érvényesül, amely egyfelől a biztosítékok túlsúlyánál fogva nem szűri azt túlságosan hígra, működésében nem erőtleníti el, de másfelől minden biztosíték megvan arra, hogy a hatalom felhasználása csak a közösség érdekében történhetik – akkor az az alkotmányrendszer tökéletes –, legalábbis a legjobban megközelíti a tökéletest.

A hatalomátruházás feltételein fordulnak meg tehát azok a mélyreható jogrendszer-béli különbségek, amelyeket az államba tömörült népegységek alkotmányai felmutatnak.

*

Ennek az elgondolásnak világánál térek rá a Szent Korona tanának elemzésére.

A Szent Korona a hatalom minden elemét magában foglaló eszmei egység. Foglalata minden közhatalomnak. Mint ahogy a természettudomány a fizikai világ minden megnyilvánulásában egy közös energiaforrást lát, ugyanúgy vezet bennünket vissza utunk a közhatalom eredetének kutatásában – bármilyen ágazatát és funkcióját szemléljük is annak – a Szent Koronához. A Szent Korona az egyént megillető politikai jogoknak és minden hatóságnak ugyanúgy forrása, mint magának a királyi hatalomnak. A Szent Korona tehát a hatalomátruházásnak mint [az] alkotmányrendszerünk alapját alkotó gondolatnak a beteljesülése.

A hatalom átruházói részéről kikötött biztosítékok a biztosítékrendszernek tökélyét mutatják. A biztosítékrendszer legszélesebb megalapozására mutat egymagában már az is, hogy mind az egyes[ek] politikai jogai, mind a hatóságok jogai, mind pedig a királyi hatalom is átruházottként jelentkeznek; hogy mind a nemzetnek, mind a királynak hatalmát, jogait és jogkörét az alkotmány, vagyis a nemzetet és királyt magában foglaló Szent Korona legfőbb akarata szabja meg; hogy a közhatalom legfontosabb funkciója, a törvényalkotás joga meg van osztva a nemzet és az uralkodó között, aminek folytán a törvény külsőleg is nem az uralkodó egyoldalú akarataként, hanem a Szent Korona egységes akarataként jelentkezik abban a legnagyobb tiszteletet parancsoló erkölcsi mezben, amelybe azt a királyt és a nemzet együttesen öltöztette. Hogy az alkotmánybiztosíték-rendszerünkből csak néhány fontosabbat említsünk meg, utalunk annak a tartalmi átalakulásnak az útjára, amelyen a koronázás az egyházi avatástól, a koronázási szertartástól a koronázás közjogi tartalmú aktusáig, vagy amelyen a korona a családi ékszertől, a diadémtól, avató erővel való felruházottságig, a „szentségig” eljutott. De gondoljunk ezen kívül a kikötött biztosítékok közül a királyi hitlevélre, vagy a miniszteri felelősségre és ellenjegyzésre, amelyek a királyra már ráruházott hatalomnak a gyakorlását is más alkotmányos szervek közreműködéséhez kötik. Nem látjuk-e mindezekben a biztosítékok valóságos rendszerét? De igen. Kétségbevonhatatlanul! 

Amikor a Szent Korona tanát a hatalomátruházás legfejlettebb elméleteként, és ezen túlmenőleg olyan páratlanul álló közjogi rendszerként állítom a tisztelt Teljes Ülés elé, amelyhez hasonlót egy nemzet géniusza sem teremtett: joggal állíthatom, hogy a Szent Korona tanának a hatalom átruházásához fűződő biztosítékok szempontjából való fokozatos, logikus, a magyar gondolkodásra és jogi érzékre valló kialakulása dolgában az akkori magyar nép társadalom-erkölcsi fejlettsége és értéke az Európában vele együtt élt népeké felett állt!

A Szent Korona tana. mint tudományos rendszer is egyedülálló és abszolút érték, mert a Szent Koronát az állami főhatalom teljességének tekintve, a jognak legegységesebb és legátfogóbb tudományos szemléletét, fejlesztésének pedig eszményi alapját nyújtja. Olyan alapot találtunk a Szent Korona tanában – ha jelentőségében ehhez nem is mérhető –, mint amelyet a vallásbölcseleti rendszerekben az egy Istennek, mint a világ teremtőjének a megtalálása jelentett; olyan alapot, mint amelyet a kereszténységben minden erkölcsi jónak egy végső forrásból, a legjobb erkölcsi jóból való levezetése jelent; olyan alapot, mint amelyet a fizikai világ tudományos magyarázatára az energiaelméletben a természettudomány talált. Olyan alapot, amely, hogy a nagy Kant szavait erre alkalmazzam, minden lehető közjogi tudománynak alapjául szolgálhatna.

De különös érték a Szent Korona tana, mint jogrendszer is, éspedig azért, mert benne a magyar közjogi felfogás eljutott ahhoz a felismeréshez, amelyben az államot alkotó, szervezett kollektív egység, mint egységes akarati és cselekvési képességgel bíró közület jelenik meg. Ez a felismerés az államot jogalanyisággal és ennélfogva jogképességgel bíró személynek tekintette, amely szemlélet – amint egy kiváló közjogászunk mondja – „annak felismerését jelenti, hogy az állam jogilag semmi egyéb, mint (a fejedelmet is magában foglaló) nemzet személyesítése, vagyis jogalannyá emelése, és hogy az állam személyisége egyszerűen: az állami közületnek, a nemzet nagy társadalmi realitásának jogi nyelven való kifejezése”.

Igen, nagy nemzeti kincsünk a Szent Korona tana ma is. Önálló, sajátos rendszer ez. A magyar nép géniusza teremtette meg, önmagából termelte ki. Úgy született, mint a nagy, egyetemes értékű nemzeti eposzok, mint az Íliász és az Odüsszeia, vagy mint a finnek Kalevalája. Évszázadok nemzedékei lelkük legnemesebb értékeit lehelték beléje. Ebben is, mint a nagy nemzeti eposzokban, örök értékek vannak; olyanok, amelyek, mint fentebb mondottam, minden lehető közjogi tudománynak mintául szolgálhatnak. Nagy nemzeti eposzunk helyett nemzetünk jogi eposza. Az előbb hivatkozott jogtudósunkkal mondom: „Ma sem tehetünk jobbat, mint hogy kiegészítjük és tovább fejlesztjük a benne rejlő társadalomtani és közjogi eszméket”. Értékét mi sem mutatja jobban, mint hogy hosszú évszázadokon keresztül szolgált a magyar nemzet életformájául. Ezt a feladatát nagy nemzeti haszonnal töltötte be. A Szent Korona tana megmentette hazánkat mind a hűbériség depressziójától, mind a szélsőséges rendi dualizmustól és az államot felszívó uralkodói abszolutizmustól. Szépen írja Ferdinandy Gejza a Szent Korona című tanulmányában: 

„Vajon mi lett volna a magyar királyságból, ha a mohácsi vész előtt ki nem fejlődik a Szent Korona tana, s a koronázás intézménye nem tartja fenn legalább külsőségekben a magyar nemzeti jellemet, a dicső múltat a trónon és a szebb jövő reményét a honfi kebelekben; ha a világ szeme előtt legalább trónváltozás idején nem domborodik ki a magyar király szuverén különállása a római császárral, az osztrák uralkodóval, majd az ausztriai császárral szemben? Beolvadt volna a császári méltóságba, s csupán külső díszül szolgáló címmé süllyedt volna, mint a cseh királyság. Vajon mi lett volna a magyar állam egységéből, ha a rendi korszakban a különböző rendek rendi külön érdekeik szerint csoportosulva, az országgyűlés[b]en szemük elől tévesztik az egyetemes érdeket, s nem érzi mindegyik főpap, mágnás és nemes, katolikus és protestáns egyaránt, hogy minden joguk, szabadságuk és vagyoni jólétük forrása egy és ugyanaz a Szent Korona? Az országgyűlés a rendi és felekezeti viszonyok tanyájává süllyedt volna, mely képtelen minden komoly törvényhozói munkára. Mi lett volna a nemzeti egységből, ha az autonómiájukra féltékeny, s azt öregbíteni törekvő vármegyék nincsenek áthatva attól a gondolattól, hogy egy és ugyanannak a Szent Koronának részei? Az ország annyi köztársaságra bomlott volna, ahány megye és azok egymással folytonos viszályban emésztették volna erejüket.

De mivel minden terület, amelyen a magyar nemesség volt a birtokos elem, a Szent Koronára tekintett, ennél fogva a legnagyobb területi szakadozottság, a legmesszebb menő partikularizmus és a legélesebb felekezeti ellentétek idején is fennmaradt politikai ideálként a Szent Korona egysége és területi teljessége, s ezzel fennmaradt a rendi korszakban is az állam egységének idővel elérhető reménysége. Ha ez nem lett volna meg, Erdély sem egyesülhetett volna sokszázados különválás után Magyarországgal”, s én hozzátehetem: a Felvidék, a Ruténföld, a keleti és az erdélyi részek sem egyesülhettek volna újra az anyaországgal.

„A Szent Korona fogalma tehát az állami egységnek is, a magyar állam függetlenségének is nevezetes tényezője.” 

*

A Szent Korona tanában azok mellett az abszolút tudományos értékek mellett, és azok mellett a gyakorlati előnyök és hasznok mellett, amelyekre az elmondottakban rámutatni szerencsém volt, meglátjuk még e tannak azt a további értékes tulajdonságát is, amely rugékonyságéban [sic!] rejlik, ti., hogy a Szent Korona „nemzet”-fogalma eredeti tartalmától: a nemességtől miként tágult az állampolgárságig, hogy foglalt magába nemre, fajra, vallásra való tekintet nélkül e hazában mindenkit, s egyben értékeljük azt az egyensúlyozó erőt is, amely tartalmának aránytalan megnövekedése ellenére sem engedte e tant megbillenteni. Bizony, a nemzet a Szent Korona tanában olyan biztonságosan konstruált, határtalan befogadó képességű hajót épített magának, amelyre a világ tengereinek legféktelenebb háborgásában is önmagába vetett hittel és nyugodt lelkiismerettel bízhatja mai és jövendő sorsát. A hajó konstrukciójának megbízhatóságát leírtam. Fűtőerejét a nemzet vitalitásában, élelemkészletét apáink szent hagyományában találjuk meg rajta, irányát pedig az igazság pólusai által delejezett iránytűjéről az egyetemes erkölcsbe vetett szilárd hittel mindig biztosan olvashatjuk le.

Jó tudnunk ezt különösen ma, az idők méhében érő alkotmányreformok előestéjén, a világégés éjszakáján, s a kis nemzetek függetlenségét elnyeléssel fenyegető étvágyak gerjedése idején.

*

A Szent Korona tanával kapcsolatosan külön kell szólnom még az alkotmánybiztosítékok legmodernebbikéről: a közigazgatási (közjogi) bíráskodásról. Szervesen illeszkedik a hatalomátruházás biztosítékainak rendszerébe az újabb jogfejlődésnek ez a vívmánya is. Merem mondani, hogy a közigazgatási bíráskodás: szerves továbbépítése a Szent Korona-tan biztosíték-rendszerének. Beleesik a biztosíték-rendszer történelmi fejlődésének vonalába. A legtisztultabb alkotmányos felfogás kikristályosodását jelenti az, hogy az állami főhatalom olyan, tőle független, önálló hatalmat termelt ki magából, amelyre saját kormányzati tényeinek jogi elbírálását bízza.

Legyen szabad ezzel kapcsolatban egy felette érdekes és tanulságos összefüggésre rámutatnom. Minél nagyobb részét kezeli a központi kormányhatóság az állami hatalomnak, annál nagyobb részben engedi át, saját jól felfogott érdekében is, ténykedéseinek elbírálását a közjogi bíráskodásnak. Érdekes ez az összefüggés azért, mert a hatalom bennrejlő természetéből éppen az ellenkező következtetést kellene levonni; tanulságos pedig azért, mert íme a közhatalom egészséges gyarapodása és fejlődése párhuzamosan halad a biztosítottság szükségességével. A modern társadalmi, főleg gazdasági fejlődés az államra ruházott hatalom terjedelmének növekedését szinte megkívánja, ami gyakorlatilag a végrehajtó hatalom kiterjesztésében és erősbítésében nyilvánul. Ebből tehát a közhatalommal szembeni biztosítottság növekvő szükségességére kell okszerű következtetést vonnunk, s így nem lehet kétséges, hogy alkotmányos államokban a közigazgatási bíráskodás a közhatalom fejlődésével párhuzamosan mind nagyobb és nagyobb jogterületekhez jut. A közigazgatási bíráskodás térhódítását tehát nálunk nem nehéz megjósolni. Mert – s ezt nem lehet eléggé hangoztatni – a közigazgatási bíráskodás több, mint egyszerű igazságszolgáltatás, mert egyben alkotmánybiztosítéki funkció is.

*

Ha Bíróságunk utolsó évtizedének  életét számokban akarom bemutatni, elsősorban azt kell kiemelnem, hogy Bíróságunk ebben az évtizedben érte el ügyhátralékának csúcspontját, mégpedig az 1936. év végével, amikor ügyhátralékunk 43.197 darab volt. A számokkal ábrázolt képnek ez a legsötétebb tónusú részlete. Bíróságunkat az évtized első évétől fokozatosan növekvő ügyhátralék már-már elmerüléssel fenyegette. A 43.197 ügydarab elintézése az utolsó 10 év elintézési átlagával számítva, Bíróságunk 15 hónapi és 18 napi teljes munkájának lekötését, és így azt jelentette, hogy a Bírósághoz beérkező panaszok elintézési ideje átlagosan 15 hónap és 18 nap volt. Ezzel szemben a számkép 4 év múltán az idei év zártával a legderűsebb, mert az 1936. évi ügyhátralék-maximum fokozatosan 21.909 darabra csökkent. Ez a csökkenés az 1936. évi ügyhátralék-maximumhoz viszonyítva 49,29, kereken 50%. Ennek megfelelően az 1940. év végi 21.909 darab ügyhátralék azt jelenti, hogy a beérkező panaszok elintézési ideje átlagosan 15 hónapról kerek számban 8 hóra zsugorodott.

Elértük ezt az eredményt annak dacára, hogy az 1940. évet még az előző évből maradt választási petíciók közül 16, és ezeken kívül 5 kifogás letárgyalása is terhelte.

Hálás köszönetet mondok mind a m. kir. kormánynak, amely Bíróságunk nehéz helyzetének megértését a bírói létszámszaporítás engedélyezésével dokumentálta, mind pedig Nektek és a kiváló tanácsjegyzői karnak, akik munkátok mennyiségi fokozásával tettétek lehetővé ennek az eredménynek elérését.

Az elmúlt év munkájából kiemelendőnek tartom az ügyintézés gyorsaságának bizonyítékaként, hogy a múlt év júniusától beérkezett 8.796 darab választói névjegyzék elleni, illetőleg a 4800/1939. M.E. számú rendelet 6. §-ának (6) bekezdése alapján beadott (választói tanúsítvány) panasz a Bíróság közbeeső nyári szünete ellenére, a határidő eltelte után beérkezettek kivételével, november végére nemcsak le volt tárgyalva, hanem határozataink december első hetében a törvényhatóságok kezében is voltak. 

Meleg köszönetemet nemcsak bírótársaimhoz, hanem a hivatása teljes átérzésével dolgozó kitűnő tanácsjegyzői karhoz is adresszálom. Teszem ezt abban a reményben, hogy Bíróságunk kurrens ügyintézése a következő évben már teljesen be fog következni.

*

Tisztelt Kartársaim! Kedves Barátaim!

Ezek után Hozzátok még külön is van néhány szavam.

Tudom, hogy mindnyájan át vagytok hatva hivatásotok szeretetétől. Tudom, hogy mindnyájan érzitek munkátokban az igazságszolgáltatáson kívül annak a további elemnek a jelenlétét is, amely alkotmánybiztosítéki funkciót nyilvánít meg. Éppen ezért munkátokról lelkiismereteteknek nemcsak az igazság istennője előtt, hanem a magyarok Istene előtt is számot kell adnotok. Végezzétek munkátokat továbbra is úgy, hogy abban az alkotmányt, jogot és erkölcsöt szerető minden jó magyarnak gyönyörűsége teljék.

Öregbítsétek tudásotokkal és lelkes munkával azt a tekintélyt és megbecsülést, amelyet a a Közigazgatási Bíróság a nemzet előtt máris elért. Mert intézményünk életet és etikai tartalmat csak a Ti munkátokon át nyer. Öntsétek ebbe az intézménybe értékeitek legjavát, hogy munkátok egy nemzet megnyugvását szolgálhassa.

Ezzel kívánok mindnyájatoknak boldog új esztendőt!

*

In Magyar Közigazgatás, 59. évf., 3. szám (1941. január 19.), 1–4.

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.