Az Egyház sokszor az emberek szolga-urait, avagy úri-szolgáit, máskor saját fegyverhordozóit, vetélytársait, vagy hűbéreseit látta bennetek. Az én szememben azonban csak szerencsétlen emberek vagytok, akik szánalmat érdemelnek, és akiket vissza kell támogatni tévelygésükből a helyes útra.

Nincs szükségem a fegyvereitekre, mert az Istenen kívül senkitől sem félek. Nem keresem szövetségteket, hisz az majdnem mindig káros volt az Egyházra. Az Egyház ereje mindig az egyszerűek, a szegények fölkarolásában rejlett, és sohasem abban, hogy az állam kiszolgálójává, „instrumentum regni”-vé alacsonyodott. Ez egyébként is a vallás megcsúfolása lenne. Ha az Egyházat az Isten akarta és alapította, akkor semmiféle üldözés nem tudja elvágni életgyökerét, semmiféle emberi hatalom nem tudja megsemmisíteni életét. És ha az Isten megengedi és kívánja, hogy véremet ontsam, ez csak azt jelenti, hogy az én szegény, értéktelen véremnek nagy, megváltó értéket ad.

De ellenségeimnek sem tartalak benneteket. Ha gyűlöltök is, ha harcoltok is ellenem, bennem él a kötelességtudat és az ösztön, hogy szeresselek benneteket.

Azt sem követelem, hogy a nemzetek fejedelmei és vezetői alattvalóim, hűbéreseim legyenek. Mivel az egész föld az Isten birtoka, szükséges és igazságos dolog lenne, hogy az egészet Krisztus helytartója kormányozza. De ezt a kormányzást a lelkek gyökeres megváltozásának és megtérésének kellene megelőznie, ami viszont csak a népek akaratából és közös elhatározásából születhetnék meg. Kormányzói hatalmam nem állhatna tisztán elméleti kijelentésekből, még kevésbé az uralkodók érdekhajhászó és képmutató hódolatából. Szeretnék minden szív fölött uralkodni, de nem úgy, hogy megbízhatatlan jobbágyok fellegekben trónoló hűbérura legyek.

Krisztus helytartója vagyok, és az a kötelességem, hogy az evangélium szellemében gondolkodjam. Krisztus elutasította azt az ajánlatot, amellyel a sátán lépett elébe, hogy legyen a föld minden országának a királya, és később, amikor tényleg királlyá akarták tenni, nem fogadta el a királyságot. Inkább a töviskorona kellett neki, amit semmiféle forradalom nem vesz le az ember fejéről, sőt mentül erősebb a vihar, annál erősebben áll a fején, mert annál mélyebbre szúródnak tövisei az ember halántékába.

Krisztus megparancsolta, hogy adjuk meg a császárnak, ami a császáré. De mi volt az, amit a császárnak adatott? Egy kis fémkorong, amelyre egy embernek az arcélét vésték rá: alig több a semminél. Istennek ezzel szemben oda kell adnunk egész lelkünket. A lelkünket, aminek egészen más a verete, hisz a Teremtő saját képére alkotott bennünket. Így lelkünk az Istenember vonásait viseli magán, és minden pénzeteknél mérhetetlenül többet ér.

Amikor a sátán fölajánlotta Jézusnak a föld országait, nem volt egészen szélhámos, hisz igaz, amit Szent Pál mond, hogy a föld „e világ fejedelmének” tulajdona. Ti tehát ezek szerint bizonyos fokig a sátán helytartói vagytok. De ha ettől a félelmes gazdától származik is a hivatalotok, egészen más gazdának kell majd róla számot adnotok. Az embereknek mindaddig engedelmeskedniük kell nektek, amíg tökéletes mértékben szót nem fogadnak Krisztusnak. A ti uralmatok az engedetlenség büntetése, a tagadás szülötte. Uralmatokat a bűn tette szükségessé. Legmélyebb alapjai sokak gonoszságában rejlenek, és mindenki félelmén keresztül valósulnak meg. Ha az emberek az Atya törvényei szerint élnének, és a Fiú szeretetével szeretnék egymást, akkor nem lenne többé szükség bírákra, hadseregekre, államfőkre. Az emberi nem fölmondana mindnyájatoknak, azoknak is, akik bíborba és hermelinbe öltöznek, meg azoknak is, akik fecskefarkú frakkban, vagy katonai egyenruhában szeretnek páváskodni.

Szent Ágoston lángelméje kimutatta, hogy az Isten azért engedte meg a királyok uralmát, hogy ennek segítségével fékezze az ember alantas ösztöneit. Ez más szóval annyit jelent, hogy eredetét nézve az evilági hatalom nem más, mint az eredeti bűnnek egyik legmegalázóbb következménye. Bukása után az ember tolvajjá és gyilkossá, Káin utánzójává és követőjévé lett. Ezért hatalmas embereket kellett a népek fölé emelni, és nekik még azt is meg kellett engedni, hogy vagyonfosztáshoz és emberöléshez folyamodjanak, hogy ezzel megakadályozhassák, vagy legalább megbüntethessék alattvalóik kirablását és megölését. Tehát szükség van rátok, de sok alattvalótok szemében csak olyan értelemben, ahogyan a vadállatoknak is szükségük van az idomítóra, a raboknak is szükségük van a fogházőrre, a foglyoknak is szükségük van az őrszemre, őrülteknek is szükségük van a kényszerzubbonyra. Ha az emberek letennének arról, hogy vadállatok legyenek, és keresztényekké, azaz szabad emberekké lennének Krisztusban, ti abban a pillanatban feleslegesek, nemkívánatos elemek, szabadságolható alkalmazottak lennétek. Amikor majd mindenki az Isten fiainak szabadságát élvezi, a ti uralmatoknak abban a pillanatban vége szakad. Akkor a népeknek csak egy vezetőjük lesz: az, akit Krisztus saját helytartójaként hagyott itt a földön. És akkor majd a pápák - akiket akkor már nem homályosít el a ti árnyékotok, amit egyébként most is csak hatalmatok lenyugvófélben lévő napja növel meg olyan óriásira - végre-valahára nyugodtan kormányozhatják a megígért istenországát itt a földön.

Még messze van tőlünk ez a nap, és amíg el nem érkezik, addig nektek léteznetek, kormányoznotok, parancsolnotok és uralkodnotok kell. De ne essetek emiatt kevélységbe. Ne gondoljátok, hogy ti többek vagytok a többi embernél, mert képmásotokat a pénztárosok ujjhegyei koptatják, és mert képeteket a postások kenőcsös pecsétjükkel paskolják. Nem ti vagytok - ahogy talán képzelitek, és ahogy álszenteskedve el akarják veletek hitetni hízelgőitek - a föld igazi urai. Valójában nem vagytok egyebek, mint változékony törvényeknek ideiglenes, bizonytalan felügyelői, veszélyben forgó határoknak és ingatag népeknek őrei. Amíg éltek, a népeteknek kell számot adnotok, halálotok után meg az Istennek. Ha jók vagytok, rövidesen alattvalóitok szolgái és áldozatai lesztek. Ha gonoszak vagytok, örök rettegésben fogtok élni, és gyalázatban végzitek majd életeteket. Legtöbbször nem vagytok mások, mint feldíszített divatbábok azoknak a klikkeknek a kezében, amelyek úgy tartanak uralmon benneteket, ahogyan a kötél tartja a fölakasztott embert.

Annak ellenére, hogy hatalmatok igen bizonytalan, a felelősségetek nagy. Nem hallgatjátok meg eléggé népeitek parancsoló szavát, nem gondoltok eleget a szegény, fáradt pórnép sok nyomorúságára, nélkülözésére, szenvedésére és gondjára, amely nép pedig városaitok legnagyobb részét megtölti. Nem halljátok meg az éjszaka csendjében azt a sok sóhajt és átkot, ami alattvalóitok szívéből felétek száll. Hisz még a koldusokat is zsaroljátok, a türelmeseket is fölingerlitek, a magányt kedvelőket is kalitkába zárjátok, az ártatlanokat is vágóhídra külditek. Vannak, akik kívánságotokra futószalagon gyártják a napiparancsokat, a népámító meséket és jelszavakat, a szép, színes elméleteket és lobogókat, hogy azokkal csitítsátok a kizsarolt népet. De nem mindenki elégszik meg a hangos csinnadrattával, és a nagyhangú frázisok nem mindig pótolják a kenyeret és a békét. Azzal az ürüggyel, hogy a polgárok életét biztosítjátok, olyan szörnyű terheket raktok rájuk, hogy végül magát az életet is büntetésnek érzik, amit már megvédeni sem érdemes.

Sokszor igen jó színészek és szemfényvesztők vagytok. Véres kezeteket bíborotok alá, karmaitokat finom bársony kesztyűitekbe, lólábatokat elegáns csizmáitokba, rókaszőrzeteteket egyenruhátokba tudjátok nagyszerűen rejteni. Ennek ellenére hiányzik belőletek az embernek egyik legnagyobb képessége, a képzelőerő: nincs fantáziátok. Amikor megtűrnek benneteket, azt hiszitek, hogy szeretnek, amikor gyűlölnek benneteket, azt hiszitek, hogy félnek tőletek, amikor hízelegnek, azt hiszitek, hogy magasztalnak benneteket. És főleg nem tudjátok elképzelni, mivé fejlődhetnétek országaitok, ha ti ahelyett, hogy a sátán helytartói vagytok - akik legfeljebb értelmetlenül emlegetik néha az Isten nevét  -, időnként eszetekbe idéznétek, hogy keresztények vagytok, és nemcsak szónoki fogásként emlegetnétek azt. Láthatjátok, milyen szörnyű helyzetbe sodortátok az egész világot okos tanácsadóitok, bölcs államvezetésetek, nagy gazdagságotok, gőgötök és hadseregeitek ellenére. Vannak, akik azt állítják, hogy a sok rom és nyomorúság miatt csak néhány embert terhel a felelősség, mégpedig pontosan titeket, és csak titeket. Ez nem igaz, de félelmetesen igaz, hogy ti még inkább felelősek vagytok mindenért, mint a papok.

Az Isten eltűri és megengedi hatalmatokat, mint a félvad emberek tökéletlenségének tökéletlen gyógyszerét, de nem fogja nektek megbocsátani azt a sok sírást, vért, gyűlöletet, nélkülözést és bánatot, amiktől valósággal csepegnek évkönyveitek lapjai. Meg fogtok fizetni mindenért, és már most kezditek a törlesztést. Bűnösök vagytok, de szerencsétlenek is. Mindennek ellenére a szánalom az a legerősebb érzés, amit bennem keltetek. Drága ruháitok alatt ott látom szánalmas nyomorúságtokat. A hatalom morzsáiért szekérszámra szállítjátok a magatok rabszolgaságának hűbéradóját. Az uralkodás cifra rongyait az örökös félelem és gyanakvás fullánkjának elviselésével fizetitek meg. Alattvalóitok inkább azért vesznek körül benneteket, hogy zsarolhassanak, semmint, hogy nektek szolgáljanak. Ezek szolgalelkűsége táplálja bennetek a hatalom illúzióját és a gőgöt. A gőg jobban megrészegít, mint a legerősebb bor. A részegség pedig vagy butává, vagy dühössé, de mindenhogyan esztelenné tesz. Ez pedig bukás és halál.

Mert ilyenek az életkörülményeitek, és mert nehéz benneteket felelősségre vonni, a gőg, a szeszély és a basáskodás bűnei nálatok aránylag menthetőbbek, mint másoknál. Másrészt meg majdnem mindig megbűnhödtök értük azzal, hogy képtelenek vagytok kielégíteni népeiteket, amelyeknek születési hibája, hogy engedetlenek, makrancosak és veszekedők. Büntet benneteket az a sok irigység, gúny és néma gyűlölet is, amely alattvalóitok felől árad felétek, akik igen sokszor lettek már hóhéraitokká. Végül elég büntetés számotokra a sok kényszeredett szereplés, valamint az, hogy nem ismeritek mások igazi érzelmeit és, hogy sokszor azok árulnak el benneteket, akikkel jól tettetek.

Bizony mondom nektek, mérhetetlen szomorúságra hangoltok. És mivel ellenségeim vagytok, szeretlek benneteket, ha nem is tudjátok mindig. És mivel szeretlek benneteket, szeretnék enyhíteni sorsotokon. Megtanítlak benneteket arra, amit mindenki tud, de amiről mindenki meg is feledkezik, arra tudniillik, hogy nem lehetünk másként boldogok, csak úgy, ha másokat boldoggá teszünk. Hogyan is szerethetnétek benneteket népeitek, ha hatalmatok a tények világánál szinte kivétel nélkül mindig csak úgy jelenik meg előttünk, mint rendre utasítás, fenyegetés és büntetés? Sokan nem is ismerik másként kormányaitokat, mint csendőrök, fegyházőrök, hóhérok, sorozó és vezénylő tisztek, végrehajtók, nyomozók és rekvirálók formájában. Így aztán az állam a legtöbb ember szemében olyan Leviatán, akinek egyetlen szerve mérhetetlen hasa, olyan Polifemosz, aki teljes valójában csak egy hatalmas száj, olyan Briareusz, aki csak arra használja karjait, hogy raboljon és magától eltaszítson, olyan lesben álló emberevő ördög, aki minden polgártól, a legártatlanabbtól is bármely pillanatban elrabolhatja annak pénzét, szabadságát és életét.

Kevesebbet kellene államaitok földrajzi és politikai nagyságára és egy kissé, sőt sokkal többet azoknak boldogságára gondolnotok, akik ez államokban laknak. Területeitek megkétszerezése nem egyszer annyit jelent csupán, hogy megkétszerezitek azok számát, akik átkoznak benneteket. Láthattátok ezekben az években, milyen katasztrófákhoz vezet a féktelen föld- és hataloméhség. Ne szomorítsátok, ne zaklassátok annyit, és ne nyomjátok el annyira alattvalóitokat, és már ezzel is mérhetetlenül kisebb lesz a szegénységük, mert nincsen gazdagság, mely annyit érne, mint a lélek derűs öröme.

És ha már a természetetek és a méltóságotok mindenáron háborúba akar hajszolni benneteket, Isten neki, üzenjetek hadat a szegénységnek, a tudatlanságnak, a kegyetlenségnek, a tanultak butaságának és a műveltek barbárságának.

Ne csak arra legyen gondotok, hogy jól nevelt polgárokat, bátor katonákat és mindenbe beletörődő szolgákat gyűjtsetek magatok köré. Együtt kellene működnötök Krisztus Egyházával a nagy „Metanoia”, a nagy megértés megvalósításán. Ma már ez az egyetlen remény, amiben még bízhatnak az emberek, hogy ki tudja őket vezetni a tűznek és vérnek ebből a poklából. Uralkodástok egyik legfőbb céljául kellene magatok elé tűznötök az emberek kivetkőztetését állati és barbár jellegükből, a lelkeknek alapos mélyszántását és talajjavítását, egyszóval egy egészen új embertípusnak a felnevelését. Higgyétek el, ez előbbre való minden politikánál, minden bölcsességnél, minden reformnál, minden rendszernél és minden kormányformánál, mert csak a szívek gyökeres megváltozásával lehet remélni a népek és az egyesek sorsának jobbra fordulását. Csak az evangélium tényleges és teljes valóra váltásával szüntethetik meg az emberek a jelen nyomorúságait, kezdhetnek tűrhetőbb életet, amely nemesebbnek és emberibbnek ígérkezik, mert hősibb és istenibb lesz. Ne csak vámhivatalnokok, hóhérok, mumusok és bálványok képében mutassátok magatok a népeknek, hanem bizonyítsátok be, hogy ti mindenekelőtt a lelkek nevelői, megjavítói és új életre keltői akartok lenni. Hatalmas eszközök állnak rendelkezéstekre, és óriási eredményeket érhettek el azok között, akik a nagyokról szoktak példát venni. Legyetek lelki alkimisták, műveljétek a léleknemesítés fehér mágiáját. Legyetek a népek pásztorai, de ne azért, hogy farkasokká vadítsátok a bárányokat és tigrisekké a juhokat, hanem inkább, hogy a farkasokat és a tigriseket is szelídebb életmódra szoktassátok. Vessétek latba minden erőtöket, igyekezzetek megelőzni az apokaliptikus időket, változtassátok meg a lelkeket, töltsetek el örömmel minden szívet, egyengessétek Krisztus győzelmének az útját. Ennek az óriási vállalkozásnak a végén majd félretesznek ugyan benneteket, mint feleslegessé vált csőszöket; de mondjátok, nem vagytok-e ti így is boldogtalanok, és nem vagytok-e ti is rabok? Nem tudjátok-e, hogy a fegyőrök épp úgy be vannak zárva, mint a fegyencek?

Nem kívánom tehát tőletek, hogy az Egyház hűbéresei legyetek, de szeretném, ha Krisztus helytartójának a munkatársai lennétek, hogy Krisztus titeket is megszabadítson a hatalom jármától és a sok lelkiismeretfurdalástól. Ne mondjátok, hogy álmokat, hiú ábrándokat kergetek, és félrebeszélek. Nemde ti is álmodozók vagytok, hiszen arról álmodtok, hogy uralkodtok? Nem egy álom ragadta-e Bucefalus szőke lovagját egész India vizeiig? Nem álom, jóllehet megvalósulásra méltó álom volt-e Augustus és Nagy Károly birodalma? Nem mint álmok hajnalhasadáskor, foszlottak-e köddé Dzsingisz kánnak és Akbarnak birodalmai? Nem tudjátok, hogy jobb szenvedni és meghalni egy álomért, mint élni és elhízni középszerű, lapos élvezetek között?

De Krisztus nem álom. Ma kezünkben van már a bizonyíték, hogy a magára maradt emberi bölcsesség minden őrültségek poklába vezeti a népeket. Az evangélium őrültsége azonban megszabadít, azaz boldoggá tesz bennünket. A világ egy század múlva vagy keresztény lesz, vagy elpusztul addigra. Titeket is hívlak, ti uralkodóknak öltözött rabszolgák, hogy vállaljatok részt az üdvösség munkájában, az egyetemes Metanoiában, a nagy megtérésben.

Nem kérek tőletek sem védnöki szolgálatokat, sem jobbágyi hódolatot. Vétkesek vagytok, és én kész vagyok megbocsátani nektek. Szerencsétlenek vagytok, és én szánlak benneteket. Ellenségeim vagytok, és éppen ezért szeretlek benneteket.

Csak azt kérem tőletek, hogy paszománydíszes, cifra rongyaitok alatt keressétek meg szegény, elfelejtett, megmérgezett emberi szíveteket. Gondoljatok félelmetes dicsőségetekre, elvesztett boldogságotokra, gondoljatok azokra a tömegekre, amelyeket Lucifer bízott rátok, és amelyeket Istennek kell majd visszaadnotok. Ne restelljetek néha vezekelni, mint a szentek szoktak; ne szégyelljétek néha költők módjára álmodni; ne átalljatok sírni velem, Krisztus utolsó helytarójával együtt ezeken a szerencsétlen tömegeken, amelyek mindenek ellenére még mindig bíznak bennünk.

VI. CELESZTIN pápa

Isten szolgáinak a szolgája.

*

In Papini, Giovanni: VI. Celesztin pápa levelei az emberekhez. Ford.: Rosta Ferenc. Egyházmegyei Könyvnyomda, Veszprém, 1948, 72-79.

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.