Oda került: de nem volt halott! Alélt volt! Sok sebtől vérzett. Ez volt a világháborúnak s az annak folytatásaként jelentkezett forradalomnak és ellenforradalomnak (az utóbbiakra vonatkozó elméletemet a „Kínai békákról“ szóló parabolámban már elmondottam) - a legszánalmasabb rokkantja.

Mi sem akadt hamarabb az „Új Konjunktúra“ alapszabály nélküli lovagrendjében - mint egy sereg hősködő prozelita, ki sietett kimondani a verdiktet, nem a maga nevében, hanem egy „Új korszellem“ nevében:

„A polgári gondolat kivénhedett; alkalmatlan már egy új békekorszak (?) munkáját a természetes evolúció útjaira visszaterelni, s azon végigvezetni!“

Vannak korok, amelyek könnyebben hoznak ítéletet, mint varrnak helyre egy leszakadt gombot. Ilyen kor volt ez is.

Igaz, hogy erre az ítéletre a polgárság is sok okot adott.

A háború utáni idők sok kézzelfogható eredménye közt - (mert voltak ezeknek az időknek egyelőre rejtve maradt, s így kézzel nem fogható következményei is) -, szóval a kézzelfogható eredmények közt a legszembeötlőbb volt a középosztály anyagi és erkölcsi leromlása.

Az én elméletem szerint a gazdasági jólét a becsületnek is egyik talapzata. Valamikor, mikor még sokat gondolkodtam és keveset írtam a nyilvánosság számára - mert én is voltam valaha szép kormányok kocsisa (a Tiszáé és Bethlené) -, a gondolataimat füzetekbe jegyeztem fel. Ebből az időből való ez az aforizmám: „Ha Európa első 12 gentlemanjét valami Robinson-féle szigetre tennék ki, hol puszta testükön kívül egyéb nem volna, hamarosan az összes emberi gyarlóságok és bűnök fertőjébe esnének“).

Ennek az aforizmumnak egy részlete realizálódott a háború utáni Európában a középosztály elhanyatlásában.

Gazdasági alapjait szétlőtte a világháború újrafelépítéséhez, ha meg is lett volna a belső ereje - ennek útját állták a békeszerződések vasszabályai. De ami a legsúlyosabb volt, itt volt a polgárság nagy belső lelki válsága, önmaga vetette el magától a múltat, amelyhez semmi köze se volt - és azok hagyományait, amelyeket nagy részben maga nemzett!

A középosztály saját hibái súlya alatt roppant össze. Vele romlásnak indult a polgári gondolat is, mert hiszen a középosztály zömét ekkor már a polgárság alkotta.

Ha egy ház bedől, vele dőlnek a közfalak is. Sőt, megrendül a fundamentuma. (Mikor Párizsban laktam, minden nap végigmentem a Boulevard des Italiensen. Az egyik bérpalota egy napról a másikra - eltűnt, összedőlt. Régi helyét csak romhalmaz mutatta. Azt beszélték, hogy fundamentumát a patkányok rágták szét. Akik lakták, nem is sejtették, mi megy végbe évtizedek óta a pincékben!)

Sokszor eszembe jut ez, ha gondolkodom azon, hogy a polgári társadalomban mi ment végbe az utolsó emberöltő alatt.

II.

Ezzel az összeomlással járt a társadalmi egyensúly felborulása. Megszűnt az, amit a társadalmi gazdaságtan klasszikus nagy mesterei „társadalmi kapillaritásnak“ neveztek. Nevezték „fel- és lemenő osztálymozgalomnak“ is. Lényege az volt, hogy a társadalom egészséges organizmusában az értékes elemek felfelé törekszenek, az elhasznált egyedek alászállnak: vagy ott maradnak, vagy regenerálódva újból felemelkednek. Minden egészséges életkeringés alaptörvénye ez. Ahol ez nincs így - ott jelentkezik a hűdés. Ezen a Marx-féle elméletek mit sem változtatnak, például: osztályharcról - hiszen ahol osztályharc van, ott kellene lenni osztálybékének is -, vagy például osztályforradalomról - (hiszen minden forradalom csak átmenet lehet az evolúcióra, amely az ember természetes fejlődésének természetes alakja). Tüzet, vihart az ember is átvészelhet, de a tűz csak a szalamander életeleme, a vihar az albatroszé! A rombolás a démonoké, de semmi esetre sem az Isten képére teremtett emberé! Az osztálynélküli társadalom olyanféle, mint a gerincetört ember: cirkuszi produkcióra alkalmas, de egészséges nemzedékek nemzésére nem kívánatos.

De nemcsak a marxista világnézet vonalán fenyegette megsemmisítő veszedelem a polgári gondolatot. Egy másik, ezzel merőben ellentétes vonalon a mai füleknek zengzetesebb melódiákban új jelszavakat hordoznak az új szelek. Nevezik népi gondolatnak. Igazi lényegével senki sincs egészen tisztában; valami olyasfélét gondolnak, akik propagálják, hogy az etikai nemzetet lefokozzák etnográfiai népcsoportokká; a megszervezett államerőt széjjelbontják, hogy helyébe a tömegerők központilag könnyebben irányítható játékát helyezzék; a társadalmat először atomizálják, azután visszanyúlva az ősforráshoz - a paraszthoz -, annak felszínéről némi friss szint újramerítve, népies irányban újra átfestik a maguk politikai, közeli céljaik szolgálatára, vagy „kamuflírozására“.

A legyengült polgárság nagy tömegei hagyták el a régi zászlót, hogy az új népi politika hívogató kapuja előtt tolongjanak, holott ez a gondolat is a polgári eszme túlélő maradványainak ellensúlyozására vezettetett le a mai kor divatos doktrínáiból, amelyekkel épp oly kevéssé vannak tisztában azok, akik prozelitáivá szegődtek, mint azok, akik annak hivatott prófétáiként léptek fel.

A polgárság soraiban szecesszió támadt, s ezzel is siettette romlását.

III.

A mai kor Pánjai kétféle sípon fütyülnek egyszerre.

A régi elhasznált hangszerelés sokat vesztett már melódiájából. Pán visszataszító szörnyeteg volt, sípja csak a távolból szólhatott megejtően. De az új hangszerelésben az új népies gondolatot fütyülő politikusok és közírók mint mindmegannyi csalogány csattogják felénk és a polgárság felé bülbül dallamaikat. Ez - megvallom - több aggodalmat okoz nekem - a polgárság sorsát illetőleg.

(Sokat gondolkodtam azon, mit is akarnak ezzel kifejezni. Ennek a nagy „népieskedésnek“ mi az igazi lényege? Egyszer mikor Miskolcon járt nálam Teleki Pál, azt mondotta, hogy ellenvetéseire Trianonban azt felelték: „Csináljanak egy parasztállamot, és akkor a saját zsírjukba fulladnak!“ Ez volna hát a lényeg? Alig hiszem, Magyarországon mindenki tisztában van azzal, hogy a magyar államiság lényege a kvalitás volt, és nem a kvantitás.)

Akik ma a népi politika dallamát fütyülik, azok közt nem egy olyan politikai barátom van, akivel együtt indultam, és sokáig egy úton haladtam. Ezeknek azt a régi magyar mondást idézhetném:

„Az ember a sötétben ha fél, akkor kezd el fütyülni!“

IV.

De idézhetnék egy másik mondást is. Ez sem az enyém. Ez Huxleyé. Csak az alkalmazása az enyém.

Huxley írja valahol, hogy egy dúsgazdag amerikánus megtekintett valahol Angliában egy ősi kastélyt, melyet angol szokás szerint smaragdgyűrűvel vett körül a hagyományos „lawn“. Ez a csodálatos angol fűremek megfogta a szívét. Hivatta a főkertészt, s csekk-könyvét lobogtatva kérdezte: „Mennyibe kerül egy ilyen „lawn“ létesítése, mert ő a pénzt nem sajnálja, s otthon ilyen pázsitot akar a háza körül“. „Semmi sem egyszerűbb, felelte a kertész, jó fűmagot kell vetni, a földet lehengerelni, és azután évente kétszer-háromszor a füvet megnyitni vagy négyszáz esztendeig - és akkor olyan „lawn“-t kap, mint ez itt.“

Ez egyben Európa létjogosultságát is jelenti, melyet amerikánusok szívesen vonnak kétségbe.

V.

Az anyagi fundamentum megrepedezése, s a régi nemes hagyományok felborítása okozta a középosztály válságát, s benne a polgári gondolat elhanyatlását.

A polgárság földcsuszamlásba került. Igyekezett vagy az egyik partra vagy a másikra menekülni, s közben megtagadta önmagát, s maga égette fel a padlókat, melyek a szakadékokon átvezethették volna.

A középosztály válsága volt egy nagy részében okozója azoknak a forradalmi és ellenforradalmi színezetű összeomlásnak, amelyek az első világháború után Európa egyetlen államát sem kímélték meg. Még azokat sem, ahol a politikai és állami rend külső váza - látszatra - érintetlen maradt, s a maga régi vágányain siklott tova - szemmel láthatólag.

A harmincas években nyakunkba szakadt válság négy forrásra vezethető vissza: (1) az első világháború mérhetetlen pusztításaira; (2) a békekötések elképzelhetetlen baklövéseire; (3) a régi társadalmi és gazdasági rend említett összeomlására; (4) a XIX. század kultúráját és politikáját erős vállain hordozói polgári rendszer gerincének megroppanására.

Mindez a múlt háborúval függött össze. Ezért állítottam fel tételemet: „A világgazdasági válság a világháború társadalomgazdasági likvidálása volt“.

De ez a gazdasági válság további pusztításokat hozott a társadalomgazdaságra, s ennek keretén belül valamennyi osztályra.

Ez a pusztulás nem állt meg a közgazdasági síkon. Átcsapott a lelki életre is. Az a rombolás, amit itt véghez vitt, sokkalta katasztrofálisabb volt még, mint a gazdasági leromlás.

Az anyagi gyökereitől elvágott, hagyományaitól elszakadt, erényeiben megcsúfolt középosztályunk (s vele polgárságunk) - végképp elesett.  Vele esett el a polgári eszmény is.

A XIX. század a történelmi osztály üresen maradt bölcsőjébe a polgári gondolatot fektette, hogy a történelmi osztály helyébe az állam-, a társadalom-, a gazdaság gerincét hordozandó megnőjön és megizmosodjék.

Most pedig ez is elesett.

A kérdés fel volt adva számára: Felemelkedhetik, ha elesettségében meg tudja találni régi erényeit, hagyományait, s bennük az újjászületés belső erkölcsi erőforrásait; vagy megadhatja magát balsorsának, s mint Danae kitárja keblét az egyre erősbödő párturalom „aranyesője“ felé. Szégyenteljes - de az utóbbi történt meg.

VI.

A kivétel csak szórványos volt.

Akárcsak a waterlooi csata után itt-ott állt még a régi zászló körül egy-egy megtépázott harci négyszög, utolsó maradványaként a „Nagy Gárdának“ - elszántan, halálra készen, érezve, hogy felettük a Reakció bontogatja szárnyait. De amíg ezek a négyszögek álltak - az egész gárdát képviselték.

De ezek a négyszögek is egyre fogytak. Egy részüket szétlőtték, más részük kapitulált.

A polgárság két malomkő között felőrlődött. Az általa teremtett „Régi világ“ merülni kezdett a gazdasági válság hínárjában.

Elmerült. Helyét még csak örvény sem jelezte, mint a megtorpedózott hajóét. Mert a polgárság felett nem a szabad tenger, hanem a láp vált úrrá.

A polgárság sorsa az „Új világban“ megpecsételtnek látszott.

De csak látszott!

Egyedei elmerültek, de öröksége, a polgári gondolat megmaradt, s magában hordozza az újjáéledés csíráját.

Legközelebb erről akarok írni.

*

In Ujság [Újság], 19. évf., 178. szám (1943. augusztus 8.), 1. 

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.