Nem totális államot akarunk!

A magyar állam nem akkor lesz erős, ha a hatásköre lesz nagyobb, ha beleavatkozik a szellemi életnek olyan kérdéseibe is, amelyek a természetjog szerint más közületek, vagy a szabad ember lelkiismeretének birodalmába tartoznak.

Mi nem az állam feladatkörét akarjuk megnagyobbítani, hanem az erejét, mert az állammal szemben is áll az örök igazság: aki sokat markol, keveset fog.

A történelmi magyar alkotmány alapján állunk, azt fejleszteni, továbbépíteni akarjuk, de szellemétől eltérni, funkcióját megszüntetni nem akarjuk.

Álláspontunk az, hogy az önálló, független nemzet közösségi élete - a nemzeti keretektől független lelki (vallási) élettől eltekintve - két. egymástól lényegében eltérő síkon folyik le.

Az egyik életsík: a politikai élet. A nemzet politikai élete a rend fenntartásában, a nemzettagok közti viták igazságos eldöntésében, a nemzeti kultúra fejlesztésében és élésében, a határok megvédésében, a nemzetnek, mint külpolitikai egységnek más egységekkel szemben való képviseletében nyilvánul meg. Ez a nemzeti élet magasrendű szellemi funkció: a nemzetnek az igazságról, a rendről, a kultúráról, a hazaszeretetről, az önálló, független nemzeti életről kialakított eszményét akarja megvalósítani.

A másik életsík: a gazdasági élet. A nemzet nemcsak kulturális, nyelvi, történelmi, honvédelmi, külpolitikai egység, hanem gazdasági egység is. Mint gazdasági egység, a politikai nemzeti élettől lényegében eltérő életet él. Ez az életfunkció alacsonyabb rendű, mint a politikai élet: nem szellemi eszmények, hanem a létfenntartás szolgálatában áll, azokat az eszközöket teremti elő, amelyek birtokában az eszményekért küzdeni, politikai életet élni lehet.

A nemzeti élet két alakját egymástól élesen el kell választani, mert a szellemi életet nem lehet büntetlenül összekeverni az anyagi élettel. Az állami és gazdasági élet minden bajának egyik fő forrása: a politikai és a gazdasági, az eszményi, a szellemi és az eszközi, az anyagi élet különböző természetének fel nem ismerése.

Tételünknek megfelelőleg állítjuk azt, hogy minden független nemzetnek, tehát a magyar nemzetnek is egymástól élesen megkülönböztetendő két szuverenitása, legfőbb hatalmi jogköre van: politikai és gazdasági szuverenitása. 

A politikai szuverenitás a legteljesebb földi szellemi hatalom a politikai, tehát rendészeti, igazságszolgáltatási, kulturális, honvédelmi és külügyi élet terén.

A gazdasági szuverenitás a legteljesebb földi anyagi hatalom a gazdasági élet terén.

A politikai szuverenitásnak is, a gazdasági szuverenitásnak is a jogosult és az alárendeltek viszonyában, illetve más nemzetek irányában egyetlen korlátja van: a természetjog. A nemzet politikai és gazdasági téren mindent megtehet, csak azt nem szabad megtennie, ami az Isten által alkotott természeti törvényekbe, és így végeredménybe[n] az erkölcsi parancsokba ütközik.

Igen nagy tévedés a szuverenitást az állammal úgy összekapcsolni, hogy mindenféle szuverenitás az államot illeti meg.

Ne felejtsük el: az államot, mint önálló személyiséget, mint erkölcsi és jogi személyt a középkor nem ismerte, ellenben a legteljesebb földi hatalom, a szuverenitás fogalma egészen tisztán állott előtte.

Büszkék lehetünk rá, mi magyarok, hogy a magyar nemzet politikai, közjogi géniusza a szuverenitásnak már akkor tökéletes elméletét alkotta meg, amikor az állam fogalmát nem ismerte, amikor a művelt nyugat a nemzetnek, mint egységnek megszemélyesítéséig nem érkezett el.

Ez a tökéletes szuverenitás-tan: a Szent Korona szuverenitásának elmélete.

Állítjuk: ennél tökéletesebb szuverenitáselmélet azóta sem alakult ki, sőt ellenkezőleg: nálunk is, másutt is inkább hanyatlás, mint fejlődés állapítható meg a Szent Korona 15-16. századbéli szuverenitáselméletével szemben.

Nekünk nem kell külföldre mennünk mintáért, ha államreformot akarunk; nekünk a középkor Szent Korona-tanában olyan forrásunk van, amelyből ma is, mindig is meríthetünk; mi a Szent Korona-tan korszerű értelmezésével ma és mindig meg tudjuk oldani a mindenkori alkotmányreformok problémáját.

Most, amikor úgyszólván az egész világ ellen kell harcolnunk az örök magyar célért, a magyar függetlenségért, ne más nemzetek minden tiszteletet megérdemlő lelkiségéből, hanem az ezeréves magyar történelem ma is élő szelleméből merítsünk ihletet a feltétlenül szükséges nemzeti reformok megteremtésére.

A Szent Korona szuverenitástanának lényege az, hogy a magyar nemzet misztikus megtestesítője, megszemélyesítője a Szent Korona.

A Szent Korona minden jognak a forrása, a Szent Korona a szuverenitás birtokosa.

A nemzetnek azok a szervei vagy tagjai, amelyek, illetve akik a legfőbb hatalom, a szuverenitás gyakorlásában részt vesznek, a Szent Korona tagjai.

Ez az elmélet ebben az alakjában már teljesen kész volt a 15. században, törvényeink tesznek említést róla, és Werbőczy, minden idők legnagyobb magyar jogásza a Hármaskönyvben ezt az elméletet annyira összeforrottnak mondja a magyar nép történetével, hogy szerinte a magyarok már akkor ruházták át a törvényhozásnak, a birtokadományozásnak, az uralkodásnak, az országlásnak legfőbb hatalmát a Szent Koronára, amikor első Szent Királyunk a keresztény hitre térítette őket.

A szuverenitásnak ez az eredetien magyar felfogása őrizte meg nemzeti függetlenségünket azokban a viharokban, amelyek 1526 után szakadtak a magyar nemzetre. A Szent Korona szuverenitásának misztikuma akadályozta meg, hogy kifejlődjék nálunk is a patrimoniális rendi monarchia magjaiból a fejedelmi abszolutizmus éppen akkor, amikor a király és a nemzet sokszor szembekerültek egymással, és amikor a fejedelmi abszolutizmus függetlenségünk sírba szállását jelentette volna. A Szent Korona misztikuma nélkül a magyarság nem tudott volna ellenállni Bécs központosító törekvéseinek.

Ezért állítjuk, a történelmet hívjuk tanúnak arra: a magyar nemzet most sem mondhat le arról a misztikus erőről, amely a Szent Koronát az örök magyar cél legbiztosabb őrzőjévé avatja.

Werbőczy már érezte, hogy a Szent Korona szuverenitásának két különvált ága van: a politikai és gazdasági szuverenitás.

A magyar középkorban a gazdasági élet a föld körül forgott. Minden más gazdasági jelenség háttérbe szorult, jelentősége elenyésző volt. Ahányszor Werbőczy a Szent Korona jogairól beszél, ahányszor azt úgy írja körül, hogy lehetetlen fel nem ismernünk benne a szuverenitás fogalmát, a politikai szuverenitás körébe eső jogok mellett mindig említést tesz a Szent Korona birtokadományozási jogáról. Kiemeli azt, amikor általánosságban beszél (I. R. 1. cím 6. §-a), külön említi, amikor a törvényhozás, a bíráskodás, az uralkodás és a kormányzás jogát tulajdonítja a Szent Koronának (II. R. 3. cím); egy helyütt pedig (I. R. 10. cím) majdnem egész nyíltan kijelenti a magyar Szent Korona gazdasági szuverenitását, amikor azt mondja: „a bárók, a mágnások, az ország többi nemeseinek és birtokosainak összes fekvő jószágai és birtokjogai ... Magyarország Szent Koronájától függnek“.

A Szent Korona gazdasági szuverenitása a XIX. és a XX. században halványult csak el; elhalványította és majdnem egészen megszüntette a liberalizmusnak az a tanítása, hogy a nemzet gazdasági élete szabad egyének szabad versenyén épül fel, a közérdek az egyéni érdekek szabad összeméréséből alakul ki, az államnak a gazdasági életben nincs más kötelessége és joga, mint a rend fenntartása, a bűnösök megbüntetése, de arra nincs joga, hogy a gazdasági életbe beavatkozzék, azt irányítsa.

Mit jelent ez? A rendfenntartás, a bűnösök megbüntetése, a politikai szuverenitás körébe tartozik: ha az állam a gazdasági életben csak rendfenntartásra és a bűnösök megbüntetésére jogosult, ha nincs az egész gazdasági életre kiterjedő, irányításra, beavatkozásra is feljogosító legfőbb hatalom, akkor nincs a Szent Koronának gazdasági szuverenitása.

Nem állítjuk, hogy a gazdasági liberalizmusnak ismertetett tanítása egészen téves: egész tévedések nem tudnak ilyen sokáig élni.

Igaza van a gazdasági liberalizmusnak abban, hogy az államnak a gazdasági élet felett nincs gazdasági szuverenitása, de téved, amikor ebből azt következteti, hogy a gazdasági életben egyáltalán nincs főhatalom, hogy a gazdasági élet közületi irányítására, a gazdasági életbe való közületi beavatkozásra senkinek és semminek sincs joga.

Az igazság az, hogy a Szent Koronának nemcsak politikai, hanem gazdasági szuverenitása is van.

Amikor a gazdasági liberalizmus, mint szellemi hatalom megjelent Magyarországon, akkor már kész volt a nemzetnek, mint politikai egységnek a hatalmi szervezete, az erkölcsi és jogi személyiségnek elismert állam.

[A] Szent Korona a maga szuverenitását mindig tagjai által gyakorolta; másként nem is gyakorolhatja. A nemzet politikai hatalmi szervezetének, az államnak kiépülése után egész természetes volt, hogy a Szent Korona politikai szuverenitását a nemzet politikai hatalmi szervezete, az állam, mint a Szent Korona tagja gyakorolja.

A baj az volt, hogy akkor, amikor a liberalizmus, mint szellemi mozgalom betört hazánkba, a nemzetnek, mint gazdasági egységnek nem volt olyan hatalmi szervezete, amilyen hatalmi szervezete volt a politikai nemzetnek az államban.

Ez volt az oka annak, hogy amikor a gazdasági szuverenitással összefüggő kérdések szóba kerültek, azokat csak az állammal kapcsolatban tudták felvetni, csak az állammal kapcsolatban tudták megvitatni. A gazdasági élet akkor már olyan bonyolult, a nemzet politikai és gazdasági életének gyökeresen eltérő természete akkor már annyira nyilvánvaló volt, hogy igazán nem volt nehéz bizonyítani: az állam alkalmatlan arra, hogy a gazdasági életet irányítsa, hogy a gazdasági élet alakulásába beleavatkozzék, hogy a nemzet gazdasági élete felett szuverenitást gyakoroljon. Egész téves irányba tolódott át az egész kérdés: nem azt vizsgálták, van-e a Szent Koronának gazdasági szuverenitása, hanem azt, hogy alkalmas a nemzet politikai hatalmi szervezete, a politikai szuverenitás gyakorlására hivatott-e az állam a Szent Korona gazdasági szuverenitásának gyakorlására? A válasz természetesen csak az lehetett, és ma is csak az lehet: nem alkalmas.

De a kérdést helyesen nem ebben az alakban kell feltenni.

Nem az a kérdés: van-e az államnak szuverenitása a nemzet gazdasági élete felett; nem az a kérdés: alkalmas-e az állam a gazdasági szuverenitás gyakorlására, hanem az a kérdés: van-e gazdasági szuverenitása a nemzet misztikus testének, történelmi megszemélyesítőjének, a Szent Koronának?

Erre a kérdésre nem lehet más a válasz, mint az: van.

Ha pedig a Szent Koronát gazdasági szuverenitás is illeti, akkor annak felismeréséből, hogy az állam, a nemzet politikai hatalmi szervezete ennek a gazdasági szuverenitásnak gyakorlására nem alkalmas, nem az következik, hogy hát akkor tagadjuk le a Szent Korona gazdasági szuverenitását, vagy dobjuk sutba, mint használhatatlan alkotmánytörténeti emléket, hanem csak az az észszerű következtetés vonható le az említett felismerésből, hogy akkor teremtsük meg a Szent Korona gazdasági szuverenitása gyakorlására alkalmas szervezetet.

Ez a következtetés amennyire világos, annyira történelmileg is, gazdaságilag is igazolt.

Előbb ismerte fel a nemzet a Szent Korona politikai szuverenitását, és csak később teremtette meg az annak gyakorlására leginkább alkalmas hatalmi szervezetet: az államot. 

Amíg az állami szervezet a mai tiszta alakjában ki nem alakult, amíg a nemzet nem jutott el annak felismeréséig, hogy az állam élő organizmus, erkölcsi és jogi személyiség: addig a politikai szuverenitás gyakorlásában is zavarok mutatkoztak; nemcsak a királyok hatalmi túlkapásai voltak napirenden, de száz és száz kiskirály tört le magának egy részt a Szent Korona szuverenitásából, és gyakorolta azt a maga kénye-kedve szerint. A nemzet politikai életének rendje akkor teremtődött meg, amikor a nemzet felismerte az egységes elvi alapon felépülő politikai hatalmi szervezet, állam szükségességét, azt megteremtette, a Szent Korona misztikus testének élő tagjává, személyiséggé emelte.

Ma a nemzet gazdasági élete van a fejlődésnek ugyanazon a fokán, amelyen a politikai élet volt a politikai hatalmi szervezet, az állam születése előtt. Ma a gazdasági életben van ugyanolyan zűrzavar; a Szent Koronát megillető szuverenitás egy töredékét tartja csak kezében az erre még leginkább jogosult állam, a többi része vagy gazdasági kiskirályok kezében van, vagy senkinek a kezében sincs. De amint a politikai zűrzavar megteremtette azt a nemzeti közfelfogást, amelynek ereje létrehozta a nemzet politikai hatalmi szervezetét, az államot, épp úgy van most kialakulóban az a nemzeti közfelfogás, amely megteremti majd a Szent Korona gazdasági szuverenitásának gyakorlására jogosított és alkalmas szervezetet. Meg is teremtette volna már régen, ha tisztán állott volna előtte a Szent Korona kettős szuverenitásának igazsága, ha nem az állam számára követelte volna a neki nem járó gazdasági szuverenitást, és ha ezzel nem tette volna lehetővé a liberális felfogás híveinek a könnyű offenzívát és defenzívát: annak bizonyítását, hogy az államnak nincs gazdasági szuverenitása, mert nem alkalmas a gazdasági életben a legteljesebb földi hatalom gyakorlására.

A nemzet érzi a gazdasági szuverenitás gyakorlásának hiányát, követeli is annak gyakorlását, de a gyakorlás helytelen módját követi.

A Szent Korona gazdasági szuverenitását sohasem gyakorolhatja eredményesen a politikai élet irányítására született állam, erre csak a gazdasági szuverenitás gyakorlásának céljára megteremtendő gazdasági hatalmi szervezet jogosult és képes.

Amint a nemzet politikai hatalmi szervezete, az állam a politikai élet különleges természetének megfelelőleg a nemzet politikai erőinek összefogásából született meg, épp úgy a nemzet gazdasági hatalmi szervezete is a gazdasági élet különleges természetének megfelelőleg a nemzet gazdasági erőinek összefogásából épülhet csak fel.

Amint a nemzet politikai hatalmi szervezete, az állam a nemzet politikai életének megtestesülése, élő organizmus, erkölcsi és jogi személy, amelynek megfelelő szervezete is van, épp úgy a nemzet gazdasági hatalmi szervezete is a nemzet gazdasági életének megtestesülése, erkölcsi és jogi személy lesz, amely megfelelő hatalmi szervezettel rendelkezik.

Később fejtjük ki, hogy ez a hatalmi szervezet csak rendi alapon alakulhat ki. A gazdasági nemzet, mint egységes Egész, rendekből, mint részekből áll. A gazdasági rendek hierarchiájában a nemzet, mint gazdasági egység is rend, a legmagasabb, a legfőbb Rend. Ezért a nemzet gazdasági hatalmi szervezete, a nemzet gazdasági egységének megtestesülése, a Szent Korona gazdasági szuverenitásának gyakorlására megteremtendő erkölcsi és jogi személy a nemzetrend.

A nemzetrend az állam fiatalabb testvére, a nemzet közösségi életének másodszülött gyermeke.

A Szent Korona misztikus testének két tagja van: az állam és a nemzetrend. Az állam gyakorolja a Szent Korona politikai szuverenitását, a nemzetrend gyakorolja a Szent Korona gazdasági szuverenitását.

A Szent Koronának ez a két tagja nem egyenrangú, mert az örök magyar cél: a független Magyarország szempontjából nem egyenrangú a nemzet politikai és gazdasági élete sem. A nemzet politikai élete a nemzetnek a rendről, az igazságról, a kultúráról, a független, önálló nemzeti létről alkotott eszményeinek megvalósítását célozza, és ezért közvetlenül áll az örök magyar cél szolgálatában; a nemzet gazdasági élete közvetlenül csak a nemzet fizikai létét akarja biztosítani, és a fizikai lét biztosításán keresztül közvetve kapcsolódik bele az örök magyar cél szolgálatába. Nem is lehetséges [kétséges], hogy ha a nemzet politikai és gazdasági élete egymással szembe kerül: ebből az ellentétből a nemzet politikai érdekének, az örök magyar célnak kell győztesen kikerülnie. Ez a lehetőség egyáltalában nincs kizárva; alakulhat a nemzet gazdasági élete nemcsak a gazdasági szabadság rendszerében, de a nemzetrend irányítása alatt is úgy, hogy a gazdasági helyzet a nemzeti egyensúly felborulásával, forradalommal, a nemzeti kultúra összeomlásával, a katonai erő megbénításával, a határok védhetetlenné tételével, a külfölddel szemben függőségbe kerüléssel, röviden az örök magyar cél meghiúsulásával, a független nemzeti élet megszűnésével fenyeget.

Ha a gazdasági életben bekövetkezik ilyen helyzet, vagyis ha a gazdasági élet alakulása az örök magyar célt: a független nemzeti életet a legkisebb mértékben komolyan veszélyezteti, akkor az államnak joga van beavatkozni a gazdasági életbe, és mindent kezdeményezni vagy mindent megakadályozni, amit a független nemzeti életet fenyegető veszély elhárítása végett szükségesnek tart. Joga van erre nem a Szent Korona gazdasági szuverenitása alapján, hanem a Szent Korona politikai szuverenitása alapján; joga van azért, mert az állam a Szent Korona politikai szuverenitása alapján a természetjog, az erkölcs határain belül mindent megtehet, amivel az örök magyar célt: a független nemzeti életet előbbre viheti, vagy legalábbis a fenyegető veszedelmektől megmentheti.

Ennek felismerésén és elismerésén alapul az a tételünk, hogy a Szent Korona politikai szuverenitása magasabb rendű, mint a gazdasági szuverenitása; az állam a Szent Koronának nagyobb jogú tagja, mint a nemzetrend; az állam a Szent Korona szuverenitása jogán a nemzetrend élete felett főfelügyeleti jogot gyakorolhat, a gazdasági élet oldaláról fenyegető minden veszedelemmel szemben megvédeni jogosult és köteles, és ilyen veszély esetén jogosult és köteles a gazdasági életbe olyan mértékben, olyan módon beavatkozni, amilyen mértékben és módon a veszély elhárítása végett szükséges.

De ettől az örök magyar cél által meghatározott felsőbbrendűségtől eltekintve az állam és a nemzetrend egymástól független, egymás mellé rendelt életet él; egyik sem avatkozhatik bele a másik életébe, egyik sem vonhatja magához a másik hatalmi körét.

Az állam felügyeleti joga alapján ellenőrizheti a nemzetrend működését, de nem irányíthatja azt; rendkívüli veszély esetén beavatkozhatik a gazdasági élet alakulásába, de rendes körülmények közt erre nincs joga.

A politikai és gazdasági szuverenitásnak ez az éles elválasztása nagyobb jelentőségű, mint a törvényhozó, végrehajtó hatalom szétválasztása, mint a közigazgatás és az igazságszolgáltatás működésének elkülönülése, de egyben hasonlít hozzájuk: abban, hogy amint az említett államfunkciók szétválasztása után mindegyik funkció könnyebb és eredményesebb lett, épp úgy politikai és gazdasági élet, politikai és gazdasági szuverenitás, állam és nemzetrend elválasztása azt eredményezi, hogy az állam is, a nemzetrend is könnyebben, jobban funkcionál, a politikai élet is, a gazdasági élet is új fejlődésnek, virágzásnak indul.

A kifejtett okokból mi az államot nem úgy erősítjük meg, hogy hatalmát új életkörökre terjesszük ki, hanem úgy, hogy eddigi hatalmi körének többé-kevésbé megszállva tartott, de nem pacifikált részét: a gazdasági életet kivonjuk közvetlen hatalma alól, és csak főfelügyeleti jogot adunk neki felette.

Épp ezért reformunkat nem azzal kezdjük, hogy a parlamentarizmust felszámoljuk.

Mi a parlamentarizmust nem akarjuk megszüntetni; a népképviseleten alapuló országgyűlést továbbra is fenn akarjuk tartani, hatáskörét azonban a politikai életre korlátoznánk, és a gazdasági életet kivennénk hatásköre alól.

Aki ismeri a parlamentarizmus történetét, tudja azt, hogy születésekor senki sem gondolt arra: ez az intézmény valamikor a nemzet gazdasági életét is irányítani fogja. Ellenkezőleg: az volt a közvélemény, hogy erre nincs szükség; az államnak a gazdasági életben nincs más keresnivalója, mint a rend megvédése. A parlament alkotói sohasem szánták arra, hogy a nemzet gazdasági irányítója legyen. Épp ezért megalkotásánál nem is gondoltak arra, hogy a parlament felépítése olyan elvek szerint történjék, amelyek alkalmassá teszik arra, hogy ezt az irányítást vállalhassa. Márpedig tudott dolog, hogy nincs olyan emberi intézmény, amely tökéletesen meg tudna felelni annak a hivatásnak, amelynek betöltésére létesítették; de még kevésbé van olyan intézmény, amely tökéletesen meg tudjon oldani olyan problémákat, amelyek megoldására az intézmény megalkotásánál nem gondoltak, amelyek megoldására nem is akarták alkalmassá tenni, hanem kifejezetten belenyugodtak abba, hogy ezeknek a kérdéseknek megoldására pedig az új intézmény nem vállalkozhatik. Ennek ellenére, amikor kiderült, hogy a gazdasági élet nem tud magától tovább menni, amikor elkerülhetetlen volt bizonyos beavatkozás a gazdasági életbe, akkor jobb híján elővették a politikai parlamentet, és nem törődve hivatásával, múltjával, reá bízták a gazdasági élet irányítását, amelyre pedig mindenki alkalmatlannak tartotta. Természetes, hogy a politikai parlament nem tudott megbirkózni a gazdasági élet irányításának neki idegen feladatával: az lett volna a csoda, ha meg tudott volna birkózni. De kérdezzük: abból, hogy a legmodernebb mozdony sem tud sikeresen résztvenni a legenyhébb feltételű repülőversenyen, az következik-e, hogy most már a mozdonyt múzeumba kell tenni? Szerintünk nem ez következik ebből, hanem az, hogy a mozdonyt csak vasúton futtassuk, repülőversenyen pedig repülőgéppel vegyünk részt.

A politikai parlament nem a politikai kérdések megoldása miatt lett népszerűtlen; a történelem a tanú rá, hogy a politikai kérdéseket egyetlen más rendszer sem oldotta meg olyan jól, mint ez a rendszer.

A politikai parlament azért lett népszerűtlen, mert a gazdasági problémákat nem tudta megoldani. Elismerjük: nem tudta. De ebből csak az következik, hogy szabadítsuk meg a gazdasági problémák intézésétől, és semmi esetre sem következik az, hogy elvegyük tőle azt a hatáskört, amelyre született, amelyet nagyszerűen töltött be: a nemzet politikai életének irányítását.

Éppen ezért a helyes reform útja az, hogy a parlament maga mondjon le a gazdasági kérdések közvetlen intézésének jogáról.

Ha ez bekövetkezik: a politikai parlament egyszerre életképes lesz, levegőjét nem mérgezi meg továbbra is a gazdasági ellentétek füstje; azokat a képviselőket és azokat az állampolgárokat, akik a politikai kérdésekben: tehát a rendfenntartás, az igazságszolgáltatás, a nemzeti kultúra, a honvédelem és a külpolitika kérdéseiben egy véleményen vannak, akiket ebben a kérdésben az örök magyar cél irányít, akik a történelmi magyar, tehát keresztény világnézet alapján állanak, nem választják el egymástól, nem tagolják tíz-húsz pártra a politikai kérdésekkel semmi összefüggésben nem lévő gazdasági érdekellentétek. Ha visszanézünk a magyar parlament legutóbbi 15 esztendejére, nem a rend, az igazságszolgáltatás, a kultúra, a honvédelem és a külpolitika kérdései tették viharossá a politikai életet, nem ezek miatt a kérdések miatt került szembe magyar a magyarral; ezekben a kérdésekben nagyjában megvolt az egyetértés, és ha nem is volt egyetértés, a nézetek kicserélése nem vezetett harcra, pártvillongásra. Ha politikai kérdések miatt az egész nemzeten erőt vett az izgalom; ha a parlamentben politikai színezetűnek látszó kérdések miatt felborult a béke, annak oka csak a politikai és a gazdasági kérdések összekeveredése volt: az, hogy a politikai kérdések mikénti intézésétől, a választójogtól, a parlament összetételétől függött a gazdasági és szociális élet irányítása is.  

Ha a politikai élet megszabadul a gazdasági és szociális feszültségtől, semmi szükség sem lesz arra, hogy a politikai szabadságot korlátozzuk.

De mindezen túl: a politikai szabadság maradéktalan fenntartását, sőt fejlesztését követeli tőlünk az örök magyar cél: a független Magyarország.

Aki a nemzettől a politikai szabadságot el akarja rabolni, az vétkezik az örök magyar cél: a független Magyarország ellen.

Ha a nemzet lelkéből kiöljük a politikai szabadság értékének tudatát: ezzel elvágjuk az önálló, független nemzeti élet gyökerét, mert a független nemzeti élet gyökere az állampolgárok politikai szabadsága. Ha az állampolgárokat leszoktatjuk a politikai szabadságról, ha hosszabb időn át nem adunk rá módot, hogy a független nemzeti életben a saját akaratukkal részt vegyenek, akkor az állampolgárok elvesztik az érzéküket a nemzet szabadsága iránt is, akkor veszély esetén nem tudnak gyorsan éles különbséget találni abban, hogy a nemzetet egyetlen vagy néhány magyar kormányozza kénye-kedve szerint, vagy pedig idegen nemzet nyújtja ki utána a kezét. Nem azt mondjuk, hogy ebben nincs különbség; lehet, hogy nagy különbség is lenne, de a nemzet a veszély pillanatában nem tudja majd értékelni ezt a különbséget, mert a szabadság értékeléséről leszoktatták.

Erős államot. tehát erős parlamentet, kevesebb pártoskodást akarunk; de ennek útját nem a politikai szabadság elsikkasztásában, hanem abban keressük, hogy a pártoskodás okait szüntetjük meg, és akkor megszűnik magától, tilalom nélkül is a pártoskodás. Ha majd a gazdasági élet nem mérgezi továbbra is a politikai életet: csak két, legfeljebb három párt lesz a legnagyobb pártszabadság ellenére is, mert a politikai kérdésekben a nemzet túlnyomó része legfeljebb két vagy három felfogás körül csoportosul; olyan párt nem lesz, mert olyan pártnak a működését mi is megtiltanánk, amelyik az örök magyar cél: a független Magyarország gyilkosa akar lenni; azok a pártok pedig, akik tudatosan az örök magyar cél szolgálatában állanak, békés együttműködésben versenyeznek majd abban, melyikük tudja jobban és gyorsabban szolgálni azt.

De megszabadítanánk a kormányt és a közigazgatást is a gazdasági kérdések intézésétől; ennek következtében rengeteg energia szabadulna fel, a nemzet sorsdöntő kérdéseiben a látóhatár kitisztulna, a kormány és a hatóságok minden erejüket a tisztán látott és öntudatosan vallott magyar cél és az ahhoz vezető politikai célok érdekében fejthetnék ki.

Állítjuk, hogy ez az egyetlen eredményes módja az állam feltétlenül szükséges megerősítésének. 

Az az állam, amely nem lesz kénytelen a gazdasági és szociális élet apró-cseprő bajaival törődni, amelynek erejét nem emészti fel a gazdasági okokból táplálkozó pártoskodás, meg tudja teremteni azt a közigazgatási gépezetet, amely minden állami feladatot a lehető legjobban, és mégis villámgyorsan old meg.

Ez az erős állam a rendbontás előtt csap le a rend ellenségeire; az örök magyar célt veszélyeztető nemzetellenes forradalmi megmozdulásokat még a föld alatt sem tűri meg.

Ez az állam ráér megteremteni a szociális igazságosságon és a nemzeti szolidarizmus alapelvein felépülő új magyar magánjogot, és lesz ideje azt törvényekbe foglalni; a nemzeti érdekeknek, különösen pedig a mezőgazdasági rétegek érdekeinek megfelelőleg megreformálja a liberális szellemben készült kereskedelmi- és váltótörvényeket; új büntetőjogot teremt amely a nemzet közösségi érdekeit hatályosabban védi a mai büntetőjognál, emellett az új magyar nacionalizmus szelleme lengi át; a bírósági szervezet megfelelő reformjával még jobbá, gyorsabbá teszi az igazságszolgáltatást, mint amilyen, és egyúttal megvalósítja az olcsó igazságszolgáltatás követelményét.

Ez [az] erős állam hatalmas keresztény és nemzeti szellemű népkultúrát teremt, annak áldásaiban a nemzet minden rétegét részesíti; megvédi azt a nemzetellenes és keresztényellenes behatásoktól; megteremti a kulturális haladás előfeltételeit; a történelmi keresztény egyházakkal együttműködve megteremti és mindenkivel szemben megvédelmezi a felekezeti békét.

Az erős államnak erős hadserege lesz; ez a hadsereg a nemzet büszkesége, a legnépszerűbb intézmény, amelybe minden magyar örömmel lép be, és amelyet minden magyar szomorúan hagy ott. A hadsereget és a nemzetet egyaránt eltöltő új nacionalista szellem új virágzásnak indítja népünk katonai erényeit. Az erős állam meg tudja találni a hadsereg fejlesztésének anyagi eszközeit is, és a magyar hadsereg, a magyar rend és a magyar remények őrzője nagyobb lépésekkel tud haladni a fejlődésnek azon az útján, amelyen már ma is oly nagy eredményeket ért el.

Az erős hadsereggel rendelkező erős államnak nagyobb lesz a külpolitikai súlya; a kormány mögött külpolitikai kérdésekben még a mainál is egységesebb, mert pártoskodással szét nem szaggatott közvélemény áll, és így előbb érkezik el azoknak a kérdéseknek rendezési ideje, amelyekről mi nem akarunk beszélni, mert mindig gondolni akarunk rájuk, aki pedig sokat beszél róluk, az csak akkor és addig gondol rájuk, amikor és ameddig épp beszél róluk.

Az erős állam megvalósítja a korszerű adóreformot, a szociális igazságosságnak megfelelő közteherviselést; a nagy családokat igazságtalanul sújtó fogyasztási adók, különösen a liszt és a cukor-adó fokozatos megszüntetését; a megfelelő vagyoni helyzetben lévő agglegények, gyermektelen vagy egykés férjek külön adóval való megadóztatását a gyermekvédelem céljaira; az egy gyermekes szülők után maradt hagyatékok után az örökösödési illeték erős felemelését; a tűz- és jégkár, valamint az életbiztosítás fokozatos államosítását; a biztosítási összegek értékállandóságának állami garanciáját; a népbiztosítás kialakítását, ezzel az állam részére olyan jövedelmi forrás megteremtését, amely céljai megvalósítását elősegíti; az államgazdálkodásban a feltétlen takarékosságot.

Az erős állam hatályosan gyakorolja a gazdasági élet felett a főfelügyeleti jogát, mert szemmértékét nem rontja a mindennapi élet apró gazdasági ügyeivel való kényszerű bajlódás. Azért sem akarjuk, hogy az állam a vetőmagnemesítéssel, a krumpli irányárával és a kelmefestők munkabérviszonyával foglalkozzék, mert akkor elveszti azt az érzéket, amely szükséges a nemzet életét veszélyeztető gazdasági helyzet gyors felismeréséhez. Abban a magasban, ahova mi az államot a gazdasági élet fölé akarjuk helyezni, egész tisztán lehet majd látni, mikor érkezik el a gazdasági élet alakulása arra a pontra, ahonnan továbbmenni, vagy esetleg ahol tovább egy helyben maradni nemzeti életveszély. Ha az új rendben az állam ilyen veszélyt észrevesz, a gazdasági élet irányításában meg nem tört tekintéllyel, a pártoskodás által meg nem gyengített, az egész nemzet eleven nacionalizmusával felfokozott erővel tud azonnak beavatkozni, és tudja kezdeményezni azt, ami feltétlenül szükséges, vagy megakadályozni azt, ami egész biztosan veszedelmes.

Végeredményben csak egyik oldalról nézve akarunk kisebb hatalmat adni az államnak  a nemzet életének gazdasági irányítása körül: a mindennapi gazdasági élet oldaláról nézve látszik az állam hatalma gazdasági vonatkozásban kisebbnek. Ha ellenben a másik oldalt: a főfelügyeleti jogot is nézzük, akkor azt látjuk, hogy az örök magyar cél érdekében az állam a mi elgondolásunkban nagyobb hatalmat kap, mint amekkora hatalma eddig volt.

A főfelügyeleti jog gyakorlására akkor kerül sor, ha az örök magyar cél: a nemzet élete, a független Magyarország a gazdasági élet alakulása miatt veszélybe kerül. Amikor ilyen veszély felmerül, nincs idő a testületi tanácskozásra és határozásra; gyorsan kell határozni, gyorsan kell cselekedni. Ezért az állami főfelügyeleti jogot nem a politikai parlament, nem is a politikai kormány, hanem a politikai kormány feje, a mai miniszterelnök gyakorolja egyéni kezdeményezésre, egyéni politikai és büntetőjogi felelőssége alapján.

A politikai kormány feje, a mai miniszterelnök abban az esetben, ha megítélése szerint a nemzet gazdasági életének alakulása akár a nemzetrend eljárása, akár mulasztása következtében az örök magyar célt: a nemzeti életet, a független Magyarországot veszélyezteti, jogosult saját kezdeményezésére a gazdasági életbe tetszése szerint beavatkozni, a természetjog korlátai közt bármit elrendelni és bármit megakadályozni.

Intézkedését bejelenti a politikai és gazdasági törvényhozás szervének; felelősséggel csak a politikai parlamentnek tartozik. Intézkedése mindaddig hatályban marad, amíg a kérdést a gazdasági törvényhozás törvénnyel nem szabályozza.

De az állam főfelügyeleti joga a gazdasági törvényhozással, a nemzetrend törvényhozó szervével szemben is érvényesül. A nemzetrend törvényhozó szerve a később kifejtendők szerint a Gazdasági Rendek Háza lesz.

A Gazdasági Rendek Házát az államfő, a Kormányzó hívja össze; ülésszakait a Kormányzó rekesztheti be, a Házat a Kormányzó feloszlathatja. Ebben az esetben azonban három hónap múlva köteles újból összehívni. A gazdasági törvények csak a Kormányzó által történt kihirdetés után lépnek életbe; a Kormányzó a kihirdetést kétszer egymás után megtagadhatja. A gazdasági kormányzat szervének, az Országos Gazdasági Tanácsnak a Gazdasági Rendek Háza által megválasztott elnöke és alelnökei működésüket csak akkor kezdhetik meg, ha a választást a Kormányzó megerősítette.

A Kormányzónak mindezen eljárását, intézkedését a miniszterelnök jegyzi ellen, és azokért a miniszterelnök csak a politikai parlamentnek felelős. Az államnak tehát ezen a réven is megvan a módja arra, hogy az egyetemes nemzeti érdekeket az örök magyar cél szolgálatában a nemzetrenddel szemben is megvédelmezze.

Abban az új alkotmányban, amelyet mi helyesnek tartunk, a miniszterelnök jogköre lényegesen nagyobb lesz, mint amekkora ma.

A miniszterelnök nagyobb jogkörét méltósága új elnevezésével is kifejezésre akarjuk juttatni.

De ezért az új elnevezésért nem idegen országokba, hanem az Árpádok korába megyünk: azt akarjuk, hogy a miniszterelnök az ország nádora legyen.

*

EMSzO - KALOT Hivatásszervezet kiadása [EMSzO Központ. Bánsági (Prokker) Ádám Könyvnyomdája], Budapest, 1939, 17-30.

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.