János és Pál apostolok leírták az antikrisztus személyét és az ő romboló szerepét is. János apostol az antikrisztust borzalmas fenevadként képzelte el, mely 7 fejű és 10 szarvú, szarvain koronák, párduc testű, medve lábú és sárkányszerű. (Jelenések 13. rész.) Pál apostol szerint az antikrisztus az a bűnös ember lesz, aki keresztülviszi a hittől való elszakadást. (Thessalon. II. 2. rész, 3. vers.) Az antikrisztus először teljes istentelenséget alakít ki, azután önmagát isteníti. A törvények megvetését álltalánossá teszi az emberek között, ezzel anarchiát létesít, s a vallástalanság mellett elterjeszti a gyűlöletet a vallás ellen. Hamis csodákat is művel, de Krisztus második eljövetele előtt megsemmisíti őt.

A zsidók is hisznek az antikrisztus fellépésében, sőt annak neve is ismeretes előttük, Armilus Eremolaosnak, néprontónak nevezik, aki azért jön el, hogy az első Messiást, József fiát, Jézust és művét legyőzze. De viszont Eremolaost egy második Messiás, Dávid Fia fogja legyőzni, akit mint igazi megváltót vár a zsidóság, s akinek győzelme után be fog következni a keresztények és hitetlenek hatalmának bukása és a zsidó Messiás birodalmának megalakítása.

A mohamedánok is ismernek antikrisztust. Hitük szerint ezt az antikrisztust egy Mohogi nevű imám Krisztus segítségével le fogja győzni, és erre a kereszténység az iszlámmal egy vallássá fog egyesülni.

Az egyháztörténelemben antikrisztusnak nevezik Nérót, s antikrisztusnak mondotta III. Ince pápa Mohamedet magát. Az újkorban antikrisztusnak tulajdonítja az egyháztörténelem azokat a katasztrófákat, melyek, mint I. Napóleon fellépése, a világháború, a bolsevizmus, ismét és ismét mélyre sújtják az emberiséget. A meginduló reformáció Wicliff, a husziták, a reformátorok egy része az anyaszentegyház elleni gyűlöletükben a pápában magában látták az antikrisztust. Ez az állítás belekerült a lutheránus alaptanokba, a híres schmalkaldeni artikulus révén.

Az antikrisztus megszemélyesítésén kívül a Szentírás Krisztus minden ellenségére használja az antikrisztus jelzőt. Ha ezt az utóbbi magyarázatot vesszük figyelembe, akkor sok antikrisztussal kell számolnunk, és ha bármily különösen hangzik is, a valláslélektani kutatások legújabb eredményei szerint a kultúra alacsonyabb fokán jobban él a tiszta egyistenhit, aki hatalmas, jóságos, támogató és igazságos Isten, aki az embertől becsületet, felebaráti szeretet, tisztaságot követel, mint a fejlettebb kultúrfokokon. Lang szerint a vallásfejlődés viszszafejlődés, degeneráció. A kulturális haladás nem látszik kedvezni a lélek vallásos irányban való formálódásának. Mai kultúrszínvonalunkon pontosan megkülönböztethető négy embertípus: a csak dolgozó, a csak gondolkodó, a csak élvező ember és mindezeket imádkozással végző ember. A csak dolgozó ember, ha nem kapja meg vegetatív életéhez a szükségeseket, máris elhajlik Krisztustól. A csak gondolkodó ember, mindent jobban akar tudni, és nem hisz Krisztusnak sem. Az élet sem élvezet. Aki csak ezt keresi benne, az az antikrisztusnak a szolgája. Ez a nem imádkozó kategória alkalmas arra, hogy belőlük toborzódjék az antikrisztus követőinek serege. Csak az imádkozó emberek azok, akik megértik, hogy a végső megnyugvást nyújtó istenség vonzása alól szabadulni a legnagyobb boldogtalanság.

Az imádkozó ember Krisztus-követő. Szeretet hatja át lelkét, hogy kiemelkedjék a földi falakból, elhagyjon minden testi korlátot, és lelke mélyén kipattanjon az Istennek való szolgálat áramlata. A Krisztus-követő láthatalan dolgokat lát, bensője a béke harmóniája, élete a halhatatlanságban való végződésének tudatával, teljes. Az imádkozó ember lelke elfordul a bűntől, mert erre őt Isten kegyelme segíti, melyet maga küzdött ki magának. A Krisztus-követő imádkozó ember helyesen fogja fel az egyensúlyt a véges és végtelen között, mert az ő földi boldogulásának akaratát imájával bele tudja kapcsolni a végtelen akarásába.

Az imádkozni nem akaró, de gondolkodó emberek között támadtak Jézus létezésének a tagadói. Ezek két csoportba tartoznak. A történelmi materializmus hívei és a szociáldemokraták szerint a kereszténység eredetileg társadalmi reformmozgalom volt, és csak később költődött hozzá egy eszményi vallásalapító, egy jelkép, Jézus, akit istenítettek. A másik csoport, bizonyos vallástörténészek csoportja, akik szerint Jézus egy ősi istenség, vagy ősi mitológiai alakok jellemvonásaiból kialakított személy, akiben csak egy mitikus istenség van emberiesítve és történetivé téve. Ezek közé a teoretikusok közé sorozhatók már azok a gnosztikusok, akik a kereszténység első-második századában állították, hogy Jézus éter-szerű lény volt, vagy legalábbis éter-szerű természetet is, tehát kettős természetet öltött magára. A ma gondolkodói között sajnos az arianusoknak, athanaziánusoknak, a monofizitáknak és difizitáknak, a monotheletáknak és dithelétáknak még mindig akadnak követői. Pedig ma az egész katolikus világ és a protestáns ortodoxia is megegyeznek abban, amit a niceai (325) és a konstantinápolyi (381) zsinatok megállapítottak, hogy Jézus ember és isten. Az evangéliumok pontosan jellemzik a názáreti Jézus emberfölötti emberségét. (Lukács 24. rész, 39.) Jellemzik Őt, mint jó állampolgárt, mint az igazság mesterét, mint prófétát, mint Istennek Fiát (Máté XVI., 16.) Minden evangéliumban világos a megváltó emberi természetének fogalmazása.

Isten Fiának emberré válása, bizonyíték arra, hogy miként fog a csakis földi antikrisztus isteni erőbe ütközni, ha maguk a bűnös emberek nem tudnák őt leküzdeni. A harc állandó az antikrisztussal, aki az emberek gonoszságából él, és mint gonosz ember szédíti a tömegeket.

Ma az antikrisztusnak nagy birodalma van. Lenint ma, mint Messiást tisztelik Oroszországban. És a ma antikrisztusának országából ezer és ezer szálon át szivárog a még Krisztus hite mellett kitartó nemzetek fiainak agyába az embertelenség mérge, az istentelenség megvesztegető megkedveltetésével.

Ne higgyük azonban azt, hogy a bolsevizmus egészen vallástalan. Lenin tanácsára megalakították az élő egyházat, melyet a szovjetek anyagi támogatásban részesítenek, tehát fizetett pópáik vannak, akik a Szentírás ama tételei alapján, hogy a gazdagok a pokolban égnek, míg a szegény Lázár a mennybe jut, és hogy a túlvilágon az elsőkből lesznek az utolsók és az utolsókból az elsők, a kommunizmust az isteni kinyilatkoztatás beteljesedésének mondják.

Beraud „Mit láttam Moszkvában?“ című, magyarra is lefordított könyvében azt írja, hogy „kétségtelen, hogy a bolsevizmusban hitről is van szó. Az egész mozgalomnak vallási jellege van. Legalábbis annyiban, hogy az egész Ortodox Oroszországnak az a véleménye, hogy a szovjetek és a népbiztosok az antikrisztus nevében uralkodnak.“

A bolsevizmus a leggonoszabb emberi gyűlölködés hitvallása. Erkölcs, szelídség, felebarát szeretet, igazság, egyenlőség, szabadság, megvetett fogalmak a szovjet előtt, mert azok mind csak visszatartják az embert attól, hogy visszarabolja azt, amit tőle elraboltak. Gyilkolás és gyújtogatás, csalás és hamisítás, minden embertelenség meg van engedve a proletári diktatúra érdekében. A kommunizmus elvi hirdetői a vallásról már előbb kimondották, hogy az csak a népbutítás eszköze és puszta ceremónia. Herzen, a filozófus kommunista 1850-ben formulázta azt a tételt, hogy „Mit használ a forradalom, ha a tekintély és a vallás meg nem semmisül?“

Az antikrisztus ma Oroszországban tobzódva üli diadalát. Nagy ügyességgel szervezkedik, sőt méregezni képes más államok tömegei között is. Kétségtelenül megállapítható, hogy fennmaradása és istentelen eszméinek terjesztése körül nagy szerepe van a zsidóságnak. A zsidóságnak a kereszténység részéről sok üldöztetésben és szenvedésben volt része, ezért ellenszenves előttük Jézus Krisztusnak emberfeletti lénye.

Nem szabad azonban elfelednünk, hogy azok a Krisztus-követők, akik gyakorlatilag élik az ő igéit, azok mindenkor szeretettel fordulnak a zsidók felé is. Csakis azok a zsidók, akik nem bíznak a Krisztus-követők szelídségében, azok várnak még egy új megváltást, és nem fogadják el, hogy Jézus Krisztus a Messiás, és nem hiszik, hogy a várva várt, már régen eljött. Márpedig, akit a zsidóság vár, az nem lehet más, csak az antikrisztus. A szovjet zsidó hívei hisznek is abban, hogy a szovjet birodalom megalakulásában az ő országuk eljövetele válik valóra. Meg kell azonban állapítsuk azt is, hogy a zsidóság nagy része megtartotta Oroszországban továbbra is régi hitelveit , és ezek a zsidók ellenségei maradnak a szovjetnek. Ezeket a hithű zsidókat sem tűri a szovjet. János apostol kétfejű, tíz szarvú, párduc testű, medve lábú sárkányának dühe kellett ahhoz, ami a szerencsétlen orosz néppel történt.

Az orosz ellenforradalom egyik vezére, Denikin által kiküldött vizsgálóbizottság szerint 1918 és 1919-ben 1.766.118 kivégzettet tudtak név szerint nyilvántartani, mint az antikrisztus áldozatait. A londoni Times-ben 1922-ben részletesebb statisztika jelent meg a mészárlásról. Eszerint a kommunisták megöltek Oroszországban 1921 végéig 28 püspököt, 1219 papot, 6.000 tanítót, 9.000 orvost, 54.000 katonatisztet, 290.000 közkatonát, 70.000 rendőrt, 13.000 , földbirtokost, 355.000 értelmiséghez tartozó középosztálybelit, 193.000 munkást, 815.000 parasztot. A kiirtottak közül ennyit tartottak nyilván 1921 végéig. És mennyi vér folyt azóta? Az antikrisztus vérben fürdik.

Csak áruld el tovább is, ember, Uradat Istenedet, és kapsz majd az antikrisztustól mérgesgázokat, lángszóró fegyvereket, légi bombákat, kilőhető bacilus-tenyészeteket! De vajon előbbre fogsz-e jutni? Pusztulást, kínt és nyomort mutat, ember, az antikrisztusnak való szolgálatod!

Ahol ismernek Istent és követik Krisztust, ott az Ő jósága hatja át az embereket. Ott új élet fakad, ott van fejlődés. De ahol Krisztust nem követik, ahol az Ő jósága hiányzik, ott a pusztulás a kín és meghasonulás rémei tombolnak. Ott az antikrisztus uralkodik.

Az az ember, aki gondolkodó fővel megtalálja a véges lét és az örökkévalóság partjai között, Krisztust követően, a helyes irányt, az olyan lelki egyensúlyra tesz szert, hogy a legsúlyosabb életküzdelmek és megpróbáltatások között is fölemelt fővel áll meg, mert őt eltöltik Pál apostol igéi: „Nekem életem a Krisztus és meghalnom nyereség.“ (Filip. I. 21.)

A Megváltó megbocsátó is. Nincsen olyan nagy bűn, mellyel szemben véges emberi voltunkra való tekintettel ne volna megértő. Az ő szelídsége, az ő emberszeretete az főként, mellyel nem bír az antikrisztus, és amellyel győzelme biztos felette.

Nemsokára felhangzik templomainkban mindenki számára Krisztus követőknek és nem követőknek egyaránt a szent ígéret: „Nolite timere, ego sum.“ — „Ne féljetek, én vagyok“. Ó, mennyi biztatás van e szent ígéretben, dallamának akkordos emelkedésében. Hiszen abban, hogy nem félünk, már benne van a diadal az antikrisztus felett.

*

In Dunántúl, 23. évf., 86. szám (1933. április 16.), 18-19.

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.