A közigazgatás melléksínekre tévedt, túlzott figyelmet fordít a hivatali pénz- és ügykezelési szabályok, valamint más alakiságok kiszolgálására, és amíg ezekben elmerül, az élet sorsdöntő kérdéseit figyelmen kívül hagyja. A közigazgatás legalsó szerve nem érez elegendő felelősséget az élet követelményeivel szemben, hanem az azok sorából hozzájutott kívánságokat papírra veti és felfelé terjeszti. Az orvoslás tüneti kétségeit áthárították a közösségre, de az alapbaj kikeresésére, gyógyítására, vagy éppen megelőzésére sor nem került. A funkcionáriusok a hivatalnak, a rendeletek és az egyéb jogszabályok betűinek élnek, nem pedig ezekkel a hivatásnak, az életnek.

A megoldást keresők az előbb kifejtettekben jellemzett közigazgatás egyszerűsítése, módosítása által reméltek enyhülést, holott a felszabadulás csak úgy érhető el, ha megállítjuk a községházak felé egyre nagyobb mértékben vonuló népvándorlást, vagyis megszüntetjük azokat az okokat, amelyek miatt az egyén odakerül a közigazgatás munkaasztalára. Nem elegendő a közigazgatást egyszerűsíteni, reformálni, gyógyítani, az életbajok eredményes, mélyreható gyógyításában kell keresni a kivezető utat.

Elsősorban a községi jegyzőre vár a feladat, hogy felismerje az életben tapasztalható bajokat és azok szülő okát, a titkos rúgókat; ha a községi jegyző eredményesen tölti be ezt a hivatást, akkor a falutól távol élő szervek nem kényszerülnek a falusi élet bajaival központilag foglalkozni, és ennek érdekében egyre terjedelmesebb statisztikai anyagot gyűjteni akkor, amikor ezekből úgyis csak a tünetek láthatók, de a titkosságok nem.

Az ember a kultúrában való minden emelkedése mellett is alárendelt gyarló lény; az emberi lét csak része a felettünk ma is szüntelenül működő teremtő folyamatnak. Ha tehát a mi életünkben és még inkább annak igazgatásában hiba van, fennakadunk, akkor bizonyosan eltértünk a természetben megnyilvánuló törvényszerűségektől. A teremtés ma is folyik, a mi életünk csak része ennek a folyamatnak, amely nem más, mint szüntelen produktivitás, azaz munkaerők képződése és azeknek az erőknek termelő életműködése a kultúra lépcsőin való haladás útján biztosított állandó tökéletesedésben. A közigazgatásnak ezt a produktív folyamatot kell vezetnie; biztosítania kell faji életerőknek képződését és azok termelő életműködését akként, hogy lépést tarthassunk a művelt államokkal, mert az erősebb legyőzi a gyengét.

Az előbb kifejtettekre irányuló törekvések során ne felejtsük el azt, hogy az államrend csak alárendelt függvénye a teremtő rendnek és folyamatnak; nem elegendő tehát, ha a közigazgatás csak az államrend és a közszolgáltatások biztosításával foglalkozik, de nem vet kellően számot azzal a teremtő renddel, amelyen az állami élet felépül, és amelynek alapvető jelentőségű tényezője az önellátásképes és a kulturális fejlődéssel párhuzamosan egyre rugalmasabb ember.

Elismertük a szociális életigényeket, de nem szüntettük meg az emberanyagnak az önellátásképességét veszélyeztető testi-lelki, morális, szellemi csökkentséget. Megdöbbentően súlyos teher az, amit egy-egy önellátásképtelen a veszedelmesen terjedő egyke által egyre fogyó önellátásképesek rovására egész életén át egyrészt az ingyen okmánybeszerzés, gyógyszer, kórházi ápolás, az öregségi biztosítás, a szociális kölcsönök és segélyek igénybevétele által, másrészt pedig a csökkentértékűség folytán jelentkező kihágásai és súlyosabb természetű bűnözése megtorlásával járó munka és költségek útján okoz. Mindezeken felül a legsúlyosabban esnek latba a csökkent értékűeknek a termelésben elkövetett mulasztásai. Az ezek következtében mutatkozó költségeket és termeléskiesést az egyre fogyó számú önellátásképeseknek kell elviselniük, illetőleg pótolniuk, sőt az utóbb említetteknek kell viselni az önellátásképtelenekre eső közterhet is.

Gondolatmenetemben önellátásképesnek minősítem azt, aki a saját és legalább négy tagból álló családja életszükségletét önerőből előteremti, a közrendet megtartja, azt kihágásaival és másfajta bűnözéssel nem terheli és viseli a reá eső államterhet; szóval, aki a közösséget nem terheli, hanem, annak mindenkor hasznos tagja. A közigazgatás fő feladata a testi és lelki rugalmatlanság, valamint csökkentség megszüntetése, az életerők növelése. Közigazgatásunk felszabadítását a megelőzés, nem pedig az önellátásképtelen néprétegek életmulasztásaival és életkövetelményeivel való foglalkozás egyszerűsítése útján kell elérnünk.

János kereshetne annyit, mint szomszédja, István. De nem dolgozik, kevés keresetét is eldorbézolja, zabolátlankodik. Haszontalanságának még jutalma is van: kap ingyen kórházat, öregségi biztosítást, sőt szegénységi bizonyítványt, hogy István szomszédját beperelhesse, aki keményen dolgozik, lemond, hogy kis vagyont gyűjthessen és abból eltarthassa családját, de aki éppen a sok lemondással szerzett kis vagyona miatt nem kap öregségi biztosítást, sem ingyen kórházat, pedig adót is fizet, és fizeti a szomszéd János perköltségeit a megnyert per ellenére. Istvánnal soha nincs baj, de Jánost minden héten idézgetik a községházára. Teendő: megszüntetni János dologtalanságát, és önfegyelmezésre, valamint arra szorítani, hogy tartsa meg a rendet. Vagyis prevenció szükséges.

Közigazgatási reformot sürgetünk, új törvényt és rendeleteket várunk, holott nem ezek hozzák meg a felszabadulást, hanem az a cselekvés, amelynek során hivatástudat tölti el a lelkeket. Felelősséget kell éreznünk és viselnünk a községi élet mindennemű bajáért, meg kell szüntetnünk a lakosság testi és lelki csökkentségeit, növelnünk kell fizikai és erkölcsi, szellemi rugalmasságát, és a természet produktív élettörvénye szerint kell előre vinnünk a megakadt, vagy veszélyeztetett termelést. Nézzünk egy tanulságos példát! Az időjárás kedvez a peronoszpóra felléptének. Az iroda falai közé bezárkózott községi vezető nem érez felelősséget annak fellépte miatt, vagyis nem bízza meg a községi mezőrendőrt, vagy hegybírót, vagy a falunak bármely derék ifját, hogy több napon át hozzon be szőlőleveleket, és a veszély pillanatának ezen a réven megállapítása után intézkedjék, vagyis a produktivitás megszakítását megelőzze. Idejében való intézkedés útján el lehetne érni azt, hogy a község lakossága jókor permetezzen, sem előbb, sem utóbb, és így megmentse a község szőlőtermését, amely a lakosságnak fő bevételi forrása. Ezt a szolgálatot épp úgy el lehetne végeztetni a társadalmi erőkkel, mint például a tűzveszély kivédését, amikor is a megszervezett és a kötelességük teljesítésére szorított, a veszélyért felelősséget viselő társadalmi erők a közösség javára cselekednek. Helytelen, ha a kellő időben való prevenció helyett a községvezető csak azt a hivatást érzi, hogy amikor a peronoszpóra már megsemmisítette a község fő jövedelmét, felvegye az elemi kár adatait, kárjegyzéket készítsen, adótörléseket végezzen, megszervezze a szükségbe jutott lakosság ínségmunkáját, erről költségvetéseket és számadásokat készítsen, és azután a nem törölt adókat behajtsa. Ne beszéljünk arról a sok kihágásról, bűnözésről, betegségről, amelyek a preventív életigazgatási feladatok elmulasztása miatt esetleg éveken át előállanak. Csak egyetlen eset is a következményekből több időt vesz igénybe, mint az egész feladatkörre vonatkozó prevenció. És mi kárt jelent az elveszett termés?

Nem az az alapvető kérdés, hogy a kihágást ki torolja meg, centralizált, vagy decentralizált szerv; ezt a feladatot kihágást el nem követő ember teremtődésével, nevelődésével és önfegyelmező életigazgató módszer alkalmazásával kell megoldani, megelőzni.

Az emberi test összhangzatos szervezeti egység. A községet is ki kell építeni ilyen összhangzatos szervezeti egységgé; be kell vonni a községigazgatásba a társadalmi erőket, hogy mindenki a maga önellátása, terheinek apasztása és jövedelmének fokozása érdekében működjék közre az őt a közösségen át terhelő életkövetkezmények megelőzésében. Láttassuk meg, hogy minden életbaj épp oly veszedelem az egyesekre nézve, mint a tűzveszély, amely ellen, ha kell, egyesült erővel kell fellépni. Lépjen fel tehát mindenki az egyéb károk megelőzése ellen is egyetemes hatáskörű életszervben, hivatási tagozatok szerint. A földművessel meg kell láttatni a termelést veszélyeztető vagy csökkentő tényezőket, a testi-lelki, talaji, állati, gépi erők hibáit, a termelés egyéb hibáit - esetleg összegszerű szemléltetésben -, hogy azok kiküszöbölése által fokozza önellátását, boldogulását.

Közigazgatásunk eredményességének egyik akadálya éppen az, hogy nem használja fel a természet életigazgató erőit, amelyek éppen azért állanak fenn, hogy az emberiség ezekkel igazgassa, boldogítsa életét. Gondoljunk, csak a villamosenergiára! Mit ért ez az erő az emberiségre, amíg nem ismerték fel használhatóságát, s nem szerkesztettek kiváló gépet, és mily óriási veszteség érné az emberiséget, ha le kellene mondani a ma még gyermekcipőben járó használhatóságáról? Hát még milyen felbecsülhetetlen erőforrás lesz az, amikor felhasználhatósága majd kibontakozik az emberiség előtt! Ám a villamosenergia ma inkább technikai erőforrás. Az ember számára teremtett legnagyobb életigazgatási erő a szeretet. Sokszor hallottuk a szószékről hirdetni, hogy a szeretet minden, maga az Isten. Mily szörnyű kár, hogy az emberiség - az immáron két ezredéves hirdetés után - még ma sem érti a szeretetet csodálatosan boldogító erejének felhasználhatóságát. Krisztus megszületett, de tanítása a két ezredéves hirdetés ellenére csak szószéki eszmény maradt. Krisztus igazán akkor él közöttünk, ha a szeretet ott él közöttünk, a szeretetigazgatás bevezetése által. A szeretet azért adatott, hogy általa boldogabbá váljék az emberi lét, és éppen ezért hívjuk el a községigazgatásba a szeretet gyakorlását hirdető lelkipásztorokat; ne csak hirdessék, hanem mint a Teremtő Istennek szolgái hivatásuk szerint önfeláldozó szolgálattal gyakorlatilag is vezessék a szeretet működését, és segítsék elő minden embernek az isteni akarat szerinti életét, megszabadítani törekedve őket attól a testi-lelki csökkentségtől, amely az embert a bűn és a káros szenvedély útján tartja.

A községigazgató jegyző feladata, hogy a testi-lelki csökkentségeket az Úr szolgái segítségével egybegyűjtvén, kimutatásszerűen, áttekinthető formában munkaprogramként csoportosítsa. (Erről más alkalommal bővebben írok.)

Vajha a megújulás mai korszakában az emberiség a szenvedések súlya alatt végre felismerné a megváltás módját, a szeretetigazgatás felvételének szükségességét.

A szeretet után a másik életigazgató erő: az előrehaladás vágya. Nemcsak a növény, a fűszál küzd felfelé, hanem az emberben is benne él az erő, a vágy, a boldogulásért. Minden ember ott hordja tarsolyában a marsallbotot. Előbb az őrvezetői csillagért küzd, de azután küzd tovább, a további csillagért is, amíg el nem éri a hivatásának megfelelő legmagasabb fokot; küzd tehát a boldogulásért mindig, amíg él. Az álmok beteljesedéséért való vágy maga az élet.

Mindkét említett erőforrás hihetetlen energiát tartogat az emberiség számára. Bőségesen kamatoztathatjuk ezt, ha kiváltására és felhasználására megszerkesztjük az életmotort, vagyis megszervezzük az emberiség boldogulását, és egyúttal a később ismertetendő totális igazgatási szervezet tagjainak, a társadalom erőinek a szeretetigazgatás munkájában való részvételét.

El kell jutnunk oda, hogy nem a közigazgatás fut az ember után az adókért, a közszolgáltatások teljesítéséért és a rend megzavarása miatt, hanem az ember a közigazgatás után az adóknak soron kívüli szolgáltatásával, a közrend és a törvények fokozottabb megtartásával, nehogy ezek elmulasztása miatt kizáródjanak az új szeretetközösségből. Az életmotorral, az erők kiváltása mellett, csodás önfegyelmezésre bírhatjuk rá az embert, mint az új vasúti közlekedési rendben, ahol a sok sípolgatás elhagyásával mindenki siet a beszállással, nehogy lemaradjon a célja elérésétől, vagy mint Grönlandban, ahol nincs szükség börtönre, mert ott a bűnözőt kizárják az évente egyszer tartott királyi vendégségből, a felemelő szeretetközösségből. Ezt a lemaradást az ember épp úgy nem bírja ki, mint a gyermek, ha az anyai szív a szeretetétől csak egy órára is megfosztja gyermekét.

Az életmotorral a rend és a fegyelem magasabb vonalára emelkedhetünk, az állami szervek beavatkozó munkája nélkül.

Amikor a kínálkozó erőket itt bemutatom, és a közigazgatásnak a formák, a szabályok kiszolgálásáról szociális, azaz társadalmi életigazgatássá, illetőleg szeretetigazgatássá átépítését sürgetem, örömmel kell megállapítanom, hogy a papírosigazgatásnak szociális, illetőleg szeretetigazgatássá átépítése már megindult. A válságos idők megláttatják velünk azt, ami szükséges, és amit eddig nem ismertünk fel kellő mértékben: a termelés jelentőségét. Ez a folyamat és az azt szolgáló tevékenység az élet lényege; a többi - íme - mint mellőzhető, háttérbe szorul.

A hivatali formák és a jogszabályok szükségesek, mert kell rend, kell egyöntetűség, kell az áttekinthetőség, de ezek nem azért adattak, hogy ezeknek szolgáljon a közigazgatás. A szabálykiszolgálás szelleme korszerű bálványimádás; a teremtő folyamatot kell szolgálni, a produktivitást. Minden improduktivitás bűn a teremtő folyamat, az életigazgatás sikere ellen.

A jegyzők tábora közigazgatási reform után kiált, és nem látjuk közigazgatásunkban azt a nagy átalakulást és beépítést, amely lehetőséget ad arra, hogy a bürokratikus formák mellőzésével a közigazgatás hozzányúljon az élet sorsdöntő, nagy életkérdéseinek megoldásához, bajainak orvoslásához, megelőzéséhez, mindazoknak megszüntetéséhez, amellyekkel a közigazgatásnak ma annyi munkája van. Ez a beépítés belügyminiszterünk korszakos alkotása, a Nép- és Családvédelmi Alap életrehívása. Az 1940:XXIII. törvénycikk szerint az alap rendeltetése a „leginkább reászoruló néprétegek gazdasági, erkölcsi és szellemi színvonalának felemelése, a társadalmi kiegyenlítődés elősegítése, továbbá a népesség szaporodásának elősegítése“. Az Alap különös feladata a megélhetésükben veszélyeztetett, főként mezőgazdasággal foglalkozó családok boldogulásának előmozdítása termelési intézmények elősegítése útján, hogy az állam gazdaságpolitikai tevékenységének részesei lehessenek.

Mit akar a Nép- és Családvédelmi Alap? A hiányzó életigazgatást akarja, azt hogy önellátásképes államtagok szülessenek, nevelődjenek, hogy az állam gazdaságpolitikai tevékenységének részesei lehessenek.

A községi jegyzői kar tagjainak jelentékeny része a közelítő szociáligazgatásban, a szociális gondozásban csak újabb munkaterhet lát, holott éppen azért kell belekapcsolódnia a szociális igazgatásba, hogy szociális gondozottak helyett önellátásképes államtagokat neveljen a megelőzéssel, amelyet csak decentralizáltan, vagyis az események folyamatában sokszor percek alatt történő beavatkozással lehet eredményesen ellátni.

Ezt tudva rendelte el az Országos Szociális Felügyelőség a községi szociális bizottságok megszervezését. A szem tehát már ott van a községben, hogy a közigazgatást felszabadítsuk. A jegyzőkön függ, hogy ez a szem lásson is. Szükséges azután további szervként maga a társadalom is cselekvőként, végrehajtóként. Íme, a honvédelmi feladatok ellátására már igénybe vettük a társadalmi - a totális - erőket, éspedig a testi-lelki csökkentségben nem szenvedőket fegyveres szolgálatra, a kevésbé alkalmasakat, a kisebb csökkentségben szenvedőket kisegítő munkaszolgálatra. Most van folyamatban a női erők igénybevételének megszervezése. Hasonló módon kellene igénybe venni a társadalmi erőket a levente ifjúságtól, fel az aggokig, szóval a totális erőket a közigazgatásra hivatott jegyzői karnak, hiszen neki kell az életfolyamat sikerét biztosítani, és minden zavarát a belső ellenség ellen megvédeni.

A jegyző hivatott munkatársa nem az, aki ért ahhoz, hogyan kell a bevárt életkövetelményeket közigazgatási szakszerűséggel felfelé tolni, hanem méltó munkatársai a szociális bizottság tagjai, mint szellemi vezetők és a falu egész ereje. Az előbb említettek és a termelőtisztek feladata, hogy meglássák a falu népének életében bekövetkezhető testi-lelki csökkentségeket, azokat megelőzzék, és biztosítsák a termelés sikerét, megszüntessék a termelés megzavarását. Annál tökéletesebb irányadás, mint a természet élettörvénye, nincs az ember számára. Ne feledjük, nem mi igazgatjuk a földi létet, mi csak benne élünk a természet világában, helyesen, vagy esetleg veszedelmünkre helytelenül, produktíven, vagy improduktíven.

Vegye tehát a jegyzői kar igénybe, ha kell, önkéntes munkaszolgálattal a társadalmi erőket a megelőző életigazgatás ellátására, állítsa elébük munkaprogramként a testi és lelki morális és szellemi csökkentségeknek, valamint a termelés minden zavarának megelőzés útján megszüntetését, és vállvetett erővel küzdjön ez ellen.

Az eredményes életigazgatásnak alapfeltételei még a felettes részéről szükséges bizalom és az alantas részéről való felelősség. Felelősségérzés nélkül nincs eredményes hivatásbetöltés. A bizalom megszületik, ha az alantas felelősséget vállal a falu mindennemű bajának megelőzéséért. Nem kétlem, hogy a magyar jegyzői kar ezt a felelősséget vállalja a magyar életigazgatás, a magyar jövő érdekében. Ha nem vállalja, akkor nem is lehet eredményes életigazgatás, és tovább pusztítja a magyar életet az egyke, a beltenyésztés és a többi testi-lelki morális baj.

A magyar jövő a magyar életigazgatástól függ, az életigazgatás jövője pedig az ország jegyzői karának hivatásérzetétől és a magyar élet mindennemű bajának megelőzésére irányuló, felelősségteljes szolgálatától.

Ha a felelősségvállalást szilárdan elhatároztuk, és egyrészt benső átállással, a hivatás helyes értelmezésével, másrészt külsőleg, testületi megnyilatkozással átvittük az életbe; ha a felettes ebben az eszmekörben együttműködik az alárendeltekkel, és gyakorolja az irányítást, valamint szükség esetében a felelősségrevonást, akkor megtörtént a nagy csoda, áttértünk a papírosigazgatásról - a korszerű bálványimádásról - a teremtő élettörvénynek megfelelő életigazgatásra, a szeretetigazgatásra.Íígy valósulhat meg a közigazgatásnak régen keresett ún. „reformja“. A papírfaló bürokrata Góliát éhenhalt.

A lelki reform után jönni fog a társadalmi erőknek egyetemes hatáskörű életszervben kötelező és felelelősséggel járó munkaszolgálatra való megszervezése és az élet-motor felállítása is.

Ha a szeretetigazgatás szelleme a községi jegyzékben megszületik, ez lesz ennek az életigazgatás híján annyit szenvedett magyar nemzetnek, amely az istentagadás ellen most vívja az élethalál harcát, igazi karácsornyi ünnepe, évezredes szenvedéstől megváltott dicsőbb jövőnknek alapja.

*

In Magyar Közigazgatás, 60. évf., 48. szám (1942. december 27.), 3-

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.