Azok a tömegek, amelyek érdekeit a kötött gazdasági rendszer védtelenül hagyta, akiknek alkotó tehetségét elfojtotta, munkaképességét parlagon hevertette, sivár sorsukért az állam gazdasági törvényeit, rendeleteit, intézkedéseit okolták, természetes tehát, hogy a jobb, a szebb jövő útját abban látták: az állam ne törődjék a gazdasági élet alakulásával, engedje azt át a gazdasági erők szabad versenyének, elégedjék meg a rendőr és az éjjeliőr szerepével. A gazdasági liberalizmus néven ismert rendszernek ez a röviden érintett programja nem egy-két tudós, vagy politikus mesterséges találmánya, hanem természetes következménye volt a kötött gazdálkodás csődjének, az elfojtott erők felszínre törekvésének. A laisser faire gondolatvilága már Smith Ádám előtt betört Európa szellemi világába, a gazdasági liberalizmus szálláscsinálói a francia fiziokraták voltak, akiknek vezére, Quesnay már évekkel Smith Ádám klasszikus művének megjelenése előtt nem győzte az államférfiak lelkére kötni: ne gouvernez pas trop, ne kormányozzátok agyon a világot...

A történetíró a korunkról írandó fejtegetéseit azért kezdi majd a 18. század második felének történetével, mert előtte világos lesz az, amit mi még nem láthatunk egész tisztán: hogy ti. most folytatódik és közeledik befejezéshez a 18. században megindult történelmi folyamat, az állam és a gazdasági élet szétválása, a gazdasági élet felszabadulása az állam közvetlen irányítása alól. Elismerem, hogy ezt a megállapítást nagyon nehéz ma elfogadni, hiszen a tapasztalat épp az ellenkezőjét látszik bizonyítani, azt, hogy az állam mindig jobban és jobban beleavatkozik a gazdasági életbe, az egykori rendőr és éjjeliőr gazda, bankigazgató, gyáros, sőt egyebek közt pap is akar lenni. De ha a történések mélyére tekintünk, rá kell jönnünk arra, hogy az állam újbóli bevonulása a gazdasági életbe átmeneti állapot, szükségmegoldás, útkeresés, cél előtti tévelygés a történelem sivatagjában.

Amikor az állam lemondott a gazdasági élet közvetlen irányításáról, ezt kétségtelenül azért tette, mert a nemzetek meggyőződtek arról, hogy az állam nem alkalmas a gazdasági élet irányítására. Ez a meggyőződés nemcsak azon a tapasztalati igazságon alapul, hogy az állam a maga bürokratikus gépezetével nem tud a gazdasági élet állandó változásaihoz hozzásimulni, előbb-utóbb megmerevíti a gazdasági életet. Mélyebb gyökerei vannak ennek a meggyőződésnek: a nemzet politikai és gazdasági életének lényegében eltérő természete. A nemzet politikai élete a nemzet szellemi eszményeinek minél tökéletesebb megvalósítására irányuló állandó törekvés; ezek a szellemi eszmények: a nemzeti függetlenség, nemzeti kultúra, jogrend, igazság. Tagadhatatlan, hogy ezeknek az eszményeknek megvalósításához testi cselekmények, anyagi eszközök is szükségesek, de a politikai élet a célja, tehát a lényege szerint mégis szellemi élet. Ezzel szemben a nemzet gazdasági életének célja anyagi javaknak és anyagi természetű szolgáltatásoknak előállítása. Igaz, hogy ezeknek az anyagi javaknak és szolgáltatásoknak előállításához igen sok szellemi munkára is szükség van, mégis kétségtelen, hogy a nemzet gazdasági élete a közvetlen célja szerint, tehát lényegében anyagi élet. A szellemnek és az anyagnak örök ellentéte az oka annak, hogy a nemzet politikai és gazdasági élete minden összefüggése, a cél és az eszköz viszonyában állása ellenére káros következmények nélkül össze nem keveredhetik. Az állam a nemzet politikai, tehát szellemi életének irányítására hivatott hatalmi szervezet; ha a nemzet politikai életének irányítására hivatott szervezet közvetlenül beleártja magát a gazdasági élet alakulásába, ennek szükségképp káros következményei lesznek. Ezek a káros következmények jelentkeznek a politikai életben is: a gazdasági érdekellentétek szembeállítják egymással azokat a politikai erőket, amelyeknek a közös politikai eszmények szolgálatában egymás mellett lenne a helye, és egymás mellé állítanak ellentétes politikai világnézetű erőket. A nemzeti és keresztény érzelmű munkásságnak a nemzeti és keresztény érzelmű polgárság mellett van a természetes helye a politikai életben; nem a politikai kérdések, hanem a gazdasági érdekellentétek kergették őket politikai kérdésekben is külön útra. Az eredmény nem lehet más, mint megmérgezett politikai élet, az államhatalom gyengülése, politikai céloknak a gazdasági érdekek alá rendelése. Gondoljunk csak arra, hogy a magyar politikai élet az elmúlt húsz esztendő alatt mennyire másként alakult volna, ha a parlament csak külpolitikával, a honvédelem, a nemzeti kultúra, a belső rend és az igazságszolgáltatás kérdéseivel foglalkozott volna; mennyivel tisztább lett volna a politikai élet levegője, mennyivel egységesebb lett volna a politikai nemzet, mennyivel erősebb lett volna az állam, és épp ezért mennyivel többet érhettünk volna el külpolitikai, katonai, kulturális, rendészeti és igazságszolgáltatási vonatkozásokban. De szükségképp jelentkeznek a szellemi és anyagi élet összevegyülésének káros hatásai a gazdasági életben is; már az is baj, hogy az irányítást a már említett okokból meggyengült államhatalom akarja kézbe venni, de a bajok igazi forrása az, hogy az állam idegenül érzi magát a gazdasági életben, a helyzete hasonlít a tandíjkezelésre kényszerített tudós professzor vagy a szénavásárlással megbízott lángeszű hadvezér helyzetéhez.

Az állam akkor, amikor a gazdasági liberalizmus eszméinek hatása alatt elvileg lemondott a gazdasági élet közvetlen irányításának jogáról, olyan jogról mondott le, amely a dolgok természete szerint nem őt illette. De az elvből következetes gyakorlat soha és sehol sem lett: kiderült, hogy a gazdasági élet irányítás nélkül mégsem tud boldogulni, ezért többé-kevésbé minden állam beleavatkozott a gazdasági élet alakulásába. A világháború előtt azonban ezek a beavatkozások csak kivétel jellegűek voltak, az emberiség nem akart tudomást venni róluk, inkább behunyta a szemét, mert meg akart maradni abban az illúziójában, hogy az állam nem avatkozik bele a gazdasági életbe, azt az eszes emberek józan önzése, a szabadverseny irányítja.

Ez a fikció a világháború után bekövetkezett gazdasági földrengésben csődöt mondott, az emberiség kénytelen volt kinyitni az eddig behunyt szemét, nem tagadhatta le tovább saját maga előtt, hogy a szabadverseny képtelen a gazdasági élet irányítására. Ekkor kezdett ismét rendszeresebb, egyre gyakoribb, egyre szélesebb körre terjedő lenni az állam beavatkozása a gazdasági élet irányításába. Ez a beavatkozás azonban nem abból az őszinte meggyőződésből fakadt, hogy az állam képes a gazdasági élet irányítására, hanem abból a felismerésből, hogy a gazdasági élet közületi irányításra szorul, és abból a kényszerhelyzetből, hogy az emberiség a gazdasági élet irányítására alkalmas más közületet, mint az állam, nem ismer.

Pedig van olyan közület, amely az államnál alkalmasabb, sőt egyedül alkalmas, mert természete szerint hivatott a gazdasági élet irányítására. A nemzet nemcsak külpolitikai, katonai, kulturális, rendészeti és igazságszolgáltatási egység, tehát nemcsak politikai közösség, hanem természetes gazdasági egység, természetes gazdasági közösség is. Azt ma már nem kell bizonyítani, hogy a nemzet gazdasági közösség is; mindenki érzi a saját sorsán, hogy a gazdasági élete, a jövedelme, a kiadása, az életszínvonala mennyire függ a nemzet gazdasági sorsának alakulásától. Azt is tudjuk, hogy a tömegek a maguk gazdasági viselkedésükkel, munkájukkal, takarékosságukkal, fogyasztásukkal mennyire befolyásolják a nemzet gazdasági sorsát. Ennek a természetes gazdasági közösségnek megvan a maga külön célja: a nemzet fennmaradásához szükséges anyagi javak és szolgáltatások előállítása. Minthogy a közösségeket céljuk szerint különböztetjük meg egymástól, a nemzetnek mint gazdasági közösségnek pedig egészen más a célja, mint a politikai nemzetnek: nyilvánvaló, hogy itt a nemzettől mint politikai közösségtől különálló, más közösséggel állunk szemben. Ennek a közösségnek vannak tagjai, olyan tagjai is, akik a nemzet politikai életében nem vehetnek részt; a tagokban él a gazdasági sorsközösség tudata, tehát megvan a közösségképződéshez szükséges közösségi tudat is. Ahhoz, hogy ez a természetes gazdasági közösség kiteljesedjék és átvehesse a nemzet életében az őt megillető szerepet, csak az szükséges, hogy a politikai nemzet, az állam ismerje el önkormányzati jogát, az új közösség kapja meg a szükséges hatalmi szervezetet, emelkedjék erkölcsi, jogi személlyé, és önálló elnevezésben is különüljön el más közösségektől.

Az önkormányzati, önrendelkezési jog (autonómia) minden sajátos célú közösséget megilleti, megilleti tehát a nemzetet mint gazdasági közösséget is. Ez nem lehet kétséges az előtt, aki például elismeri egy község vagy egy részvénytársaság, szövetkezet autonómiáját. A nemzetnek mint gazdasági közösségnek joga van ebben a minőségében önmagának a sorsát, vagyis a gazdasági életet irányítani; ennek az önkormányzati jognak csak két természetes korlátja van: a nemzetnek mint politikai közösségnek magasabb rendű érdekeit szolgálni köteles, azokat meg nem sértheti, és nem sértheti meg tagjainak természetes jogait sem. Arról, hogy ezeket a korlátokat tiszteletben tartsa, az állam a főfelügyeleti joga gyakorlása közben gondoskodhatik. De amennyire igazolt a nemzetnek mint gazdasági közösségnek önrendelkezési joga elvi szempontból, épp annyira helyes az gyakorlati szempontból is, ha lehetséges a gazdasági életnek a nemzet mint gazdasági közösség, mint a tagok feletti társadalmi organizmus útján való kormányzása, irányítása, akkor a gazdasági élet feltétlenül szükséges közületi irányítása nem kívülről, a gazdasági élettől idegen, állami beavatkozás által, hanem belülről, a nemzet egységbe font gazdasági ereje által történik, és ezért ez az irányítás nem bürokratikus, nem merev, hanem szakszerű, a gazdasági élet természetéhez igazodó.

Ha a nemzetnek mint gazdasági közösségnek joga van önmagát, tehát a gazdasági életet kormányozni, irányítani, akkor joga van a szükséges eszközökre, tehát a megfelelő hatalmi szervezetre is. Joga van tehát törvényhozó szervre, igazgatási, irányító szervre és végrehajtó szervekre is. Ezeknek a szerveknek a felépítésénél a közösség természetes felépítéséből kell kiindulnunk. A nemzetnek mint gazdasági közösségnek természetes részei: a hivatásrendek, az azonos foglalkozást űzők, az azonos hivatást betöltők természetes egységei. A gazdasági törvényhozás tehát az egyes hivatásrendek, foglalkozási ágak kiküldötteiből alakult Gazdasági Rendek Háza hatáskörébe kerül, a gazdasági törvények végrehajtásának, általában a gazdasági önkormányzatnak végrehajtó szervei az egyes foglalkozási ágak, hivatásrendek közjogi jellegű szaktestületei (kamarái), a gazdasági önkormányzat élén pedig a Gazdasági Rendek Háza által megválasztott Országos Gazdasági Tanács áll; ez utóbbi veszi át a mostani gazdasági minisztériumok hatáskörének túlnyomó részét.

Az államnak, a nemzet politikai hatalmi szervezetének önálló léte, erkölcsi, jogi személyisége, cselekvőképessége, tehát önálló akaratelhatározásra és annak végrehajtására való képessége ma már általánosan elismert. Modern politikai élet el sem képzelhető az állam jogi személyiségének, cselekvőképességének, jogképességének elismerése nélkül, pedig nem is olyan régen: a középkorban az államnak mint organizmusnak, mint jogi személynek fogalma ismeretlen volt. A nemzet gazdasági közössége ma a fejlődésnek körülbelül azon a fokán áll, amelyen a nemzet politikai közössége az állam jogi személyiségének elismerése előtt állott; a fejlődésben a következő lépés csak a nemzet gazdasági közösségének mint organizmusnak, mint jogképes és cselekvőképes jogi személynek elismerése lehet.

Abból, hogy a nemzet gazdasági hatalmi szervezete rendi alapon épül fel, önként adódik ennek a hatalmi szervezetnek és egyúttal magának a nemzeti gazdasági közösségnek az elnevezése is; ez az elnevezés: a nemzetrend. Természetes, hogy a név közömbös; lehet más is. A nemzetrend elnevezést a szervezési elven kívül az a megfontolás is ajánlja, hogy a világgazdaságban minden nemzet egy bizonyos gazdasági hivatást tölt be, természetesen hivatás egység, tehát épp úgy külön rend, mint a nemzet kebelén belül az egy hivatást betöltők természetes egységei is rendek.

A nemzetrend a kifejtettek szerint a nemzet közösségi életének másodszülött gyermeke, az állam kisebbik testvére. Szerepe a gazdasági életben nagyjában ugyanaz lesz, mint az államnak a politikai életben: gyakorolja a nemzet gazdasági főhatalmát, ehhez képest az említett korlátokon belül mindent szabályozhat, amit szabályozandónak tart: termelést, jövedelemeloszlást, áralakulást, fogyasztást. Ez persze csak lehetőség, nem kötelesség. A nemzetrend ezzel a lehetőséggel csak annyiban él, amennyiben szüksége lesz rá. A gazdasági törvényhozást és a törvények végrehajtását nem bürokraták, hanem a gazdasági életben közvetlenül részt vevő, benne élő gazdák, iparosok, gyárosok, munkások, kereskedők, mérnökök stb. irányítják, ezek pedig csak akkor nyúlnak a szabályozás, az irányítás fegyveréhez, ha az elkerülhetetlenül szükséges. A szabályozás eszköze sem lesz mindig törvény és rendelet, hanem inkább az egyes rendek szaktestületei közt szabad tárgyalás útján létrejövő kollektív szerződés.

Ezekből is nyilvánvaló, hogy a gazdasági szabadság csak átalakul, nem szűnik meg. A gazdasági szabadság, mint a gazdasági élet szabályozó elve, a múlté, de utána nem jöhet az, ami előtte volt, nem támadhat fel, amit megölt, utána csak új, csak fejlődés, csak több, csak jobb jöhet. A gazdasági szabadság még nem futotta be a pályáját, még nem teljesedett ki, még fejlődésképes. Testvére, a politikai szabadság a fejlődésnek magasabb fokára jutott már el; erre a fejlődésfokra el kell jutnia elmúlása előtt a gazdasági szabadságnak is. A politikai szabadság is volt valamikor egy ember: erős kezű vagy zsarnok király korlátlan hatalma, volt oligarchák: Csák Máték, Kőszegi Henrikek, Aba Amadék szabadsága, és utána volt az una eademque nobilitasnak, az egységes, majd kettészakadt nemesi rendnek, végeredményben a nemzet elenyésző részének privilégiuma. Azok, akik egy adott időszakban a politikai szabadság haszonélvezői voltak, féltékenyen őrizték azt, és ha a kívülállók osztozkodni akartak rajta, nem a privilégiumaik, hanem a szabadság védelmére kötöttek kardot. Ebben volt is valamicske igazság: minél szélesebb lett a politikai jogosultak köre, annál soványabb lett az egyéni politikai szabadság tartalma, de azért a politikai szabadság nem szűnt meg, csak átalakult, fejlődött. Nem szűnt meg akkor sem, amikor a nemesség hosszas szabadságvédelem után megosztozott rajta a polgársággal, amikor a nemesi rendi állam után kialakult az alkotmányos állam. A nemesi szabadság átalakult nemzeti szabadsággá, amely minden állampolgárt egyformán megilletett; egyenlő feltételek mellett vehetett részt mindenki a nemzet politikai akaratának kialakításában, a törvények korlátai közt szabad politikai tevékenységet fejthetett ki, és egyenlő esélyekkel osztozhatott a nemzet politikai életének eredményében, a nemzeti függetlenség, a nemzeti kultúra, a jogrend, az igazság áldásaiban. A gazdasági szabadság is volt egy ember: erős kezű vagy zsarnok király, kapzsi hűbérurak vagy tőkeoligarchák hatalma, és a kapitalizmus fejlettebb szakaiban is lényegében a gazdasági nemesek, a gazdagon születettek, a lángeszűek, a nagyon okosak, a rendkívül ügyesek, a nagyon erősek és nem utolsó sorban a nagyon lelkiismeretlenek, az erkölcsi gátlás nélküliek privilégiuma. A tömegek az egyéni gazdasági szabadságnak nem tudják hasznát venni, abból kirekesztetteknek érzik magukat, és azért harcolnak, hogy a gazdasági nemesek osszák meg velük a tényleg hasznosítható gazdasági szabadságot. A gazdasági nemesek épp úgy védik a maguk gazdasági szabadságát, mint ahogy a politikai nemesek védték, és épp úgy nem tudják megvédeni, mint ahogy azok sem tudták. Ahogy a nemesi politikai privilégium nemzeti politikai szabadsággá fejlődött, a gazdasági nemesek gazdasági szabadsága is nemzeti gazdasági szabadsággá alakul át. A gazdasági szabadságnak ebben a fejlődöttebb rendjében a nemzet gazdasági élete teljesen szabad lesz, mert az állam közvetlenül nem avatkozik bele az alakulásába; a nemzettagok is szabadok lesznek, mert részt vehetnek a nemzetrend és a rendi testületek akaratának kialakításában, az egész gazdasági életet csak önmaga, a nemzetrend korlátozza szabadságában, az egyéneket pedig csak a nemzetrendnek közreműködésükkel létrejött akarata. De szabadok lesznek azért is, mert teljesen egyenlő gazdasági lehetőségekkel vesznek részt a létért folyó küzdelemben. Az egyéni gazdasági szabadság így a nemzeti gazdasági szabadságba felszívódik, a nemzetrenden keresztül, a nemzetrendben érvényesül, épp úgy, mint ahogy a nemzeti politikai szabadság is az államon keresztül, az államban valósul meg.

Mindehhez persze az szükséges, hogy a nemzetek felfedezzék a nemzetrendet, elismerjék az autonómiáját, a megfelelő szervezettel lássák el, jogi személlyé emeljék. Egyelőre az a helyzet, hogy a nemzetrend, a nemzet közösségi életének másodszülött gyermeke nem rendelkezik a megfelelő akaratelhatározási és végrehajtó szervekkel, nem ismerik el az autonómiáját, nem tekintik személynek. A cselekvőképtelen nemzetrend dolgát helyette bátyja, az állam igyekszik jól-rosszul ellátni, ezt azonban már nem a maga jogán teszi, hanem mint a cselekvőképtelen öccsének, a nemzetrendnek törvényes gyámja. Lehet, hogy a jövedelmező gyámságok példájára ennek a gyámságnak is kitolódik a határideje, lehet, hogy az állam a nemzetrend kiskorúságát még egyszer-kétszer meghosszabbíttatja, de a vége mégiscsak az lesz, hogy a gyermek megnő, megszerzi az önálló cselekvési képesség összes feltételeit, nagykorúságát a történelem árvaszéke, az élet előtt bebizonyítja, a gyámság alól felszabadul, és az államtól átveszi az őt megillető hatáskört. A fejlődés kétségtelen jelei minden országban felfedezhetők; nálunk is egymás után alakulnak meg a nemzetrend természetes cselekvő szervei, a különböző hivatásrendek kamarái, az ipari, a kereskedelmi, a mezőgazdasági, az ügyvédi, orvosi, újságírói, színművészeti, orvosi, mérnöki kamara. De a legnagyobb a fejlődés ezen a téren azokban az országokban, amelyekben az államgyám a legöntudatosabban gyakorolja a nemzetrend jogait a maga nevében: Olaszországban és Németországban. Ezekben az országokban teljesen kiépítik a hivatásrendi szervezetet, sőt Olaszországban rendi alapon nyugvó gazdasági parlament is alakul. Minél erősebb lesz ez a rendi szervezet, annál hamarabb küzdi ki cselekvőképességének elismerését, annál előbb szabadul meg a gyámság alól, és veszi át ügyeinek intézését. Ha ez bekövetkezik, akkor világos lesz mindnyájunk előtt az, amit tanulmányunk bevezető részében hangoztattunk: nem a 17. századba megyünk vissza, hanem a 21. század felé indulunk; most kezdődik a beteljesedése annak, ami a 18. század második felében elindult: a nemzet politikai és gazdasági életének szétválása, a gazdasági élet felszabadulása az állam közvetlen irányítása alól.

*

In Magyar Kultúra, 26. évf., 7. szám (1939), 207-210.

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.