Az államformák elfajulása

Az természetes, hogy minden államrendszernek lehet elfajulása; már maga az emberi tökéletlenség természetszerűen vonja ezt maga után. A vezetők visszaélhetnek hatalmukkal, s akkor az alkotmányos uralomból bármely államforma mellett zsarnokság fejlődhetik; a monarchiából despotizmus, az arisztokráciából oligarchia és a demokráciából - mondjuk - áldemokrácia, amely eredetében ugyán népuralmi formákat mutat, lényegileg azonban szintén zsarnokság, amelyet a társadalom egy csoportja vagy egyes néptribunok gyakorolnak a társadalom többi része felett. Ilyenkor azonban a demokrácia megszűnik már igazi népuralom lenni, mert épp a legjellegzetesebb vonásait vetkőzi le. Az egyes államformák torz alakjai már nem is írhatók az illető államforma rovására, mert hisz annak nem természetes nyilvánulási módjai, hanem kilengései.

A demokráciának ezt az általunk áldemokráciának nevezett torzulatát szokás újabban tömeguralomnak nevezni és szembeállítani az igazi, helyes demokráciával, amely viszont népuralomnak nevezhető.

Mi a nép és mi a tömeg?

Ha már most az igazi és áldemokráciát úgy határoljuk el, hogy míg az egyikben a hatalom forrása és hordozója a nép, addig a másikban a tömeg, magától adódik annak a szüksége, hogy e két kifejezésnek szabatos és egymástól eltérő tartalmat tudjunk adni, és ezáltal az esetleg adódó félreértési lehetőségeket megelőzni és kizárni. Tehát mi a nép és mi a tömeg?

Nép alatt a mi szempontunkból természetesen nem a köznépet, tehát a társadalom alsóbb osztályait kell érteni; nem is a faji és anyanyelvi, tehát nemzetiségi alapon összetartozó ún. népiséget; végre nem a nemzettel szembeállítva az önálló nemzeti létre nem jutott embercsoportokat. Nép alatt - de hangsúlyozom: kizárólag a mi szempontunkból - az állam összes polgárait, tehát azt kell érteni, amit a politikai irodalom általában rendszerint nemzetnek nevezett, amelyhez tehát fajra, nemzetiségre és vallásra tekintet nélkül a nemzet minden tagja hozzátartozik.

Tömeg alatt ezzel szemben bármely embercsoport érthető; egyetlen feltétel, hogy elég népes legyen ahhoz, hogy tömegnek nevezhessük. Hogy van-e a tömeg tagjai között valamely összetartó kapocs vagy nincs, az mellékes; kell azonban, hogy ennek a nagyobb számú embercsoportnak tagjai valamily közelségbe jussanak egymással, mert a tömegminőséget épp a csoportosulás, az együtt vagy egymás mellett lét adja meg.

A nép és a tömeg között tehát közös vonás az, hogy mindegyik nagyobb számú embercsoport. Egyébként azonban eltérnek. A nép fogalmához nevezetesen nem szükséges feltétlenül a hozzátartozók helyi közelsége; a nép élhet nagy területen szétszórva, sőt a néphez hozzátartozhatnak az állam határain kívül vagy más világrészben élők vagy tartózkodók is. A népnek kialakító tényezője ugyanis nem a helyi közelség, hanem az a testi és telki kapocs, amely az embereket népekké csoportosította.

Ezzel az alapvetéssel a nép és tömeg különbözősége adva van. A nép egység, amelyet a közös lelkiség fog egybe; a tömeg sokaság, külön atomok csoportja.

A nép szerves kapcsolat, a tömeg szervezetlen. A nép a természet rendjén alakult ki, a tömeg alkalmi csoport. A nép fejlődés, a tömeg összeverődés eredménye. A népnek múltja, közös hagyományai, azonfelül közös tervei és célkitűzései vannak; a tömegnek nincs se múltja, se jövője. A nép élete elvileg örök, a tömeg ismét szétesik, megszűnik. A nép tehát állandó kapcsolat, a tömeg átmeneti, tiszavirág-életű. Hozzátehetjük, hogy a nép maga is személyiséggé lesz, önálló életre kel, a tömeg személytelen.

A különbségek a nép és a tömeg között

Ezekből a különbözőségekből azután folynak azok az eltérések, amelyek a nép és tömeg célkitűzéseiben, érvényesülésében, működésében, vezetésében jelentkeznek.

A népet közös lelkiség tartja össze, egyrészt a közös ősök és a hagyományok tisztelete, másrészt a hivatástudat, azaz a népre váró tartós feladatok átérzése és végrehajtása. A tömegben nincs kegyelet a múlt és elképzelés a jövő tekintetében; a tömeget egyedül a pillanatnyi érdek, ami összehozza és átmenetileg együttartja. A nép gondolatvilágában az érdek másodrendű szerepet játszik; senki sem azért érzi magát egy néphez tartozónak, mert ebből neki előnye van, sőt ellenkezőleg: ezért a kapocsért hajlandó nagy áldozatokat is hozni. A tömeg ezzel szemben nyersen tör igazi vagy vélt érdekeinek kielégítésére, s áldozatokra nem hajlandó. Athén népe napidíj (obulus) után kiáltott, Rómáé ellenszolgáltatás nélkül kenyeret és cirkuszi játékot akart. A nép tehát a jövőnek dolgozik, a tömeg a mának és legfeljebb a közvetlen holnapnak él; a nép ezért inkább alkotni akar, a tömeg csak rombolni tud.

Az elmondottakkal összefügg, hogy a népnek vannak elvei: a századokon keresztül kialakult szokások és a saját maga által felállított erkölcsi szabályok szabnak törvényt magatartásának; a tömeget csak a haszosság szempontja irányítja.

A nép kötelességeinek is tudatában van, a tömeget csak a jogok érdeklik. A nép határozottan szellemi beállítású, a tömeg az érdekek rabja. A nép felelősséget érez saját magával és az új nemzedékkel szemben, a tömeg teljesen felelőtlen. A teljes fejelőtlenség a tömeget merészségre csábítja; érzi, hogy hatalma a fizikai erőben van, s azért nem is a meggyőzés eszközével igyekszik hatni, hanem megfélemlítéssel és erőszakkal. A nép tekintélytisztelő, a tömeg előtt nincs tekintély.

Népvezetők és tömegvezetők

De talán a legjellemzőbb különbség a nép és a tömeg között a vezetők kiválasztása és szerepe tekintetében van. A nép a fejlődés rendjén maga termeli ki a saját vezetőit; a természetes rétegeződés során kiválik egy szellemi és erkölcsi vezető réteg, amely a népből fejlődött, a nép gondolatvilágát, erkölcsi felfogását képviseli. A tömegnek nem lehet ilyen természetes vezető rétege; a tömeg a maga vezetőit rendszerint „kapja”; olyan személyeket, akik nyelvén jól tudnak beszélni, akik a közérdek mértékét túlszárnyaló ígéreteket is bőven ontják. Amíg a nép átmenetileg meglehet vezetők nélkül is, a tömeg tagjait tulajdonképp az kovácsolja össze tömeggé, hogy „akadnak” szószólói, ügyvédje, akik felébresztik bennük bizonyos célok megvalósítására a törekvést, és hangot adnak a bennük gyakran csak lappangó vágyaknak.

A nép vezetői a nép bizalmából jutnak szerephez. és ezt a bizalmat meg akarják tartani, ezért felelősséget éreznek megbízóikkal szemben. A tömeg vezetőit csak az érvényesülés vágya hevíti, felelősséget nem éreznek, és vezető szerepüket a nép bizalmától függetleníteni igyekeznek.

Nagyon fontos az egyesnek a néphez és a tömeghez való viszonya. Az egyes a népnek nemcsak része, de alkotó és építő eleme, és így a nép is az egyéni érvényesülésnek lehetőséget és hátvédet ad, a személyiséget elismeri és kifejleszti; a megértő nép nélkül az egyes különleges értékeit nem is tudná érvényesíteni. A tömeg viszont nem állhat önálló egyéniségekből, a tömegben az egyes porszemmé válik; a tömeg önállótlanná tesz, uniformizál és elnyom.

A tömeg sokkal kevésbé tud alakulni az egyéni munkát végző, nagyobb távolságokban lakó, a természet törvényeinek uralmát érző, egy helyen meggyökeresedett és inkább erkölcsi elvek által irányított rétegeknél, így például a földművelő osztálynál, a kézműiparosoknál, az értelmiségi osztálynál; a tömeg keletkezésének ellenben melegágyai a városok nagy gyáraikkal és bérkaszárnyáikkal, összeverődött és folyton hullámzó embercsoportjaikkal, népszerű és lélektelen munkájukkal és az ezzel kapcsolatos munkanélküliséggel.

Igazi népuralom és igazi szabadság

A valódi népuralom feltételezi, hogy az államhatalom az egész nép kezében van, tehát annak a népnek kezében, amely szerves egység, külön lelkiséget hordozó személyiség, amelynek megvannak a maga hagyományai, erkölcsi elvei, hivatástudata és természetes vezetőrétege; annak a népnek kezében, amely érvényesülni engedi minden értékes tagjának a közjóra irányuló törekvéseit - amely a szabadság jelszavát nemcsak hangoztatja, de megvalósítja és meg is védi -, amely elismeri a kisebbségek jogait is, amely védi a nemzet birtokállományát, de nem törekszik hódításra.

Előfordulhat azonban, hogy az államhatalmat nem az egész nép, tehát a nemzet gyakorolja, hanem a polgároknak csak csoportja, egy osztály vagy társadalmi réteg ragadja magához, és ebben az esetben csakhamar kiütköznek a tömeguralom visszásságai. A demokráciának az a fő értéke és ereje, hogy hatalmának alapja az egész nép, tehát az a természetes egység, amelyen belül minden résznek megvan a maga fontos hivatása; csak egy rész hiánya is már megzavarja az egészséges életműködést, csonkává teszi az állam életét, és meghamisítja a demokráciát, amelyet a maga tiszta formájában csak a polgárok egyetemének közreműködése tarthat fenn. Ha a demokrácia már terrorra vagy fizikai erőre szorul, ha a szabadságokat felfüggeszteni kénytelen, hogy fennmaradhasson, akkor már nincs is demokrácia, legfeljebb tömeguralom a maga mérsékeltebb és szélsőségesebb alakjában. És ezekről az áldemokráciákról írták a sokszor megdöbbentő bírálatokat Platóntól kezdve a politikai írók, feltárva az általuk demokráciának tartott állapotnak minden gyarlóságát.

XII. Pius pápa a kétféle uralomról

A népuralmat és a tömeguralmat jellemzően állítja szembe XII. Pius pápa a demokráciáról 1944 karácsonyán tartott rádióbeszédében.

„Az állam nem adott területen gépiesen egybeverődött személyek alaktalan gyüledéke, hanem mind elvileg, mind gyakorlatban az igazi értelemben vett nép szerves és szervezőképes egysége. Nép és alaktalan gyüledék, vagy amint mondják: tömeg - két különböző fogalom. A nép a maga életforrásaiból merít, s belőle él. A tömeg lényege pedig a tehetetlenség, s csak kívülről irányítható. A nép a népet alkotó emberek életének teljességét éli, mindegyike - a maga helyén és módján - felelőssége és meggyőződése tudatában élő személy. A tömeg viszont külső indításokra vár, könnyen válik szenvedélyeket és hangulatokat kiaknázó emberek játékszerévé, fordulatról fordulatra kész ma ezt, holnap azt a zászlót követni. Az igazi értelemben vett nép életgazdagságából bőven áramlik az élet az államba és az összes államszervekbe, s szüntelenül meg-megújuló erővel önti beléjük az egyéni felelősségtudatot, s a közjó iránt való komoly érzéket. A tömeg ügyesen kezelt és felhasznált elemi erejéből is hasznot húzhat az állam. Azonban egy vagy több önző és álnok szándékkal szövetkezett becsvágyó ember kezében a tömegre támaszkodó állam alig lesz egyéb egyszerű gépezetnél, amely a maga akaratát az igazi nép jobb részére erőszakolja, hosszú időre súlyosan szenved tőle a közérdek, s azt a sebet igen gyakran nehezen tudjuk gyógyítani.”

Majd így folytatja a pápa: „Mindezekből világosan folyik egy másik következmény: az igazi demokráciának és a demokratikus eszményeknek, a szabadságnak és egyenlőségnek legnagyobb ellensége az imént meghatározott tömeg. A mi meghatározásunkhoz méltó népben az állampolgár komoly tudatában van a maga személyiségének, kötelességeinek, jogainak, s a mások szabadságát és méltóságát is tiszteletben tartó szabadságának.” „[...] mennyire más látványt nyújt a tömegfelfogásnak kiszolgáltatott állam! A szabadság, a személyiségnek ez az erkölcsi velejárója, zsarnoki hajlammá változik, s az emberi ösztönök és vágyak másokra káros rombolásának ad helyet. Az egyenlőség gépies színvonalra, szakasztott egyformaságba süllyed: az igazi becsületesség, a személyes tevékenység, a hagyománytisztelet, a méltóság, egyszóval mindaz, ami az életben érték, egyre züllik és pusztul.”

A tömeguralom elleni harc eszközei

Ha az elmondottak igazolni látszanak a nép és tömeg nagy színvonalkülönbséget, befejezésül természetesen felmerül a kérdés, [hogy] miképpen kerülhetjük el a népnek tömeggé való lezüllését, illetőleg hogyan biztosíthatjuk a tömegnek néppé (nemzetté) való erősödését?

A tömegeket nevelni kell a népi öntudatra, a népet pedig megtartani azokban az értékes tulajdonságokban, amelyek a tömegtől megkülönböztetik.

Fontos elsősorban a nép hagyományainak ápolása és a nemzeti történelemnek népszerűsítése; a közös múlt mindennél erősebb szállal fűz össze nemzedékeket és osztályokat, a múlt tisztelete emel fel a napi problémák nyomasztó terhe alól, az ad erőt a kitartásra a nehéz időkben, az ad emelkedett szempontokat és felelősségtudatot a jövővel szemben.

Másodsorban fontos a népiségben rejlő különleges tulajdonságok, erények és hibák, nyelv és művészetek, szokások és külsőségek tudományos feltárása és méltatása; ezzel önismeretre és öntudatra lehet nevelni a népet, és megakadályozni eltömegesedését.

Harmadsorban rá kell mutatnunk az erkölcsi elvek általánossá válásának rendkívüli értékére; a valláserkölcsi alapon álló ember nem fog meginogni a jelszavak kápráztató áradatában, és soha nem lesz tömegszenvedélyek rabjává, ezért az igazi demokrácia érdeke az egyházak működésének támogatása. Végre hivatástudatot kell ébreszteni a népben: hivatástudatot, amely elismeri minden nép jogos igényeit, de a saját nép boldogulását az egyetemes emberi szempontjából is nélkülözhetetlennek mutatja. Ez a hivatástudat a távolabbi és örök nemzeti célokat világítja meg és teszi az egyesben olyan élménnyé, amely megragadja, és nem engedi atomizálódni.

A demokráciával együtt járó népies politikának a népet kell minden elgondolás és tudomány középpontjába és végcéljává tenni, a demokráciának a nép igazi lelki világába kell eresztenie gyökereit.

Nem szavak és szólamok, de munka vár reánk. és ha ezt a munkát becsülettel elvégezzük, nem kell félnünk, hogy a nép a tömeg hibáiba esik, és a népi demokráciából nyers tömeguralom lesz.

*

In Új Ember, 2. évf., 30. szám (1946. július 28.), 3-4., 31. szám (1946. augusztus 4.), 3.

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.