Cégér





 
Tudástár

 
Citátor

Kattints a képre!

 
Látható kéz

Kattints a képre!

 
Plakátok

Kattints a képre!

 
Az igazi tisztviselő

 
Ajánló

Kattints a képre!

 
Külkalandozó







 
Update
Update : Moór Gyula könyvismertetése Vojtech Tuka jogfilozófiai művéről (1942)

Moór Gyula könyvismertetése Vojtech Tuka jogfilozófiai művéről (1942)

  2022.08.25. 08:31

Tuka, Dr. Vojtech, Professor der Rechte an der Universität Pressburg: Die Rechtssysteme. Grundriss einer Rechtsphilosophie. Mit einem Geleitwort von Dr. C. A. Emge, Professor der Rechtsphilosophie an der Universität Berlin, Vizepräsident der Akademie für Deutsches Recht. - Beiheft 37 zum Archiv für Rechts- und Sozialphilosophie. Slowakische Rechtsphilosophie I. Berlin-Wien, 1941. Albert Limbach Verlag. XV, 273 oldal.


1. E címmel érdekes mű látott 1941-ben napvilágot: Tuka, Szlovákia jelenlegi miniszterelnöke, jelentette meg ezen a címen nyolc és félévi raboskodása alatt folytatott tudományos kutató munkájának és elmélkedésének eredményeit, amelyeket még a fegyházi cella magányában írásba foglalt. Az előszóban megállapítja ugyan, hogy művét még nem tartja teljesen elkészültnek és befejezettnek, de mégis közreadja, mert nem tudja, hogy lesz-e még valaha módja arra, hogy tudományos kutatásait folytathassa.

A legmelegebb érdeklődéssel ezt az új jogbölcseleti művet bizonyára az a magyar tudományos világ fogadja, amelyben Tuka már egy emberöltővel ezelőtt ragyogó nevet szerzett magának „A szabadság” című hatalmas állambölcseleti munkájával. Ez a munka a magyar politikai irodalom egyik legjelesebb alkotása. Páratlan lelkiismeretességgel óriási filozófiai és államtudományi irodalmat dolgoz fel, s arra építi fel a saját felfogását. Az egyéni és a közszabadság problémáján keresztül tulajdonképpen az egész államéletet vizsgálat alá veszi, s vizsgálódásait a keresztény felfogás és a humanitás gondolata vezérli. „A szabadság - szerinte - maga a jó valósulása, a valóra vált moralitás” (i. m. 99. l.). E felfogáshoz híven az államélet jelenségeit is az emberiség legmagasabb eszményeinek szemszögéből nézi. Az örök értékek felé forduló gondolkodására, a humanitás nagy eszméjébe és az emberiség haladásába vetett hitére nézve jellemző az a felfogása, amely szerint „csak az erős népeknek van létjogosultságuk, csak ilyenek kebelében alakulhat ki az az erőplus[z], amely alkotni, az emberséget fejleszteni képes. A gyenge népek élete haszontalan, a humanizmus szempontjából felesleges, mert minden erejük kimerül a kezdetleges szükségletek kielégítésében, külső veszedelmek és saját, az összességhez viszonyítva túlságosan erős, elemeik elleni védekezésben.” (I. m. 153. 1.)

Ha e mellé a szép ifjúkori mű mellé állítva vizsgáljuk Tuka új munkáját, akkor mindenekelőtt az tűnik fel, hogy ebben az öregkori jogfilozófiai műben szinte semmit sem találunk a szabadságról írt „politikai tanulmány” idealista lángolásából. Mint az Ember Tragédiája utolsó jelenetének Ádámja, úgy látszik, Tuka is kiábrándult a politikai ideálokból, de talán a filozófiából is. Mert bár új művében is az emberiség sorsáról van szó, ez a mű mégis túlnyomó részben leíró jellegű. Azt vizsgálja, hogy milyen főbb társadalomtípusokban, milyen tipikus jogintézmények keretei között éli le az emberiség a maga világtörténeti életét. Az előszóban szerző maga is megemlíti, hogy művét talán inkább lehetne „jogszociológiának”, mint „jogfilozófiának” nevezni. Úgy véli azonban, hogy a tőle képviselt szociológia nem szakadt ki még teljesen a filozófia kebeléből. Ezzel szemben mégis azt kell mondanom, hogy ha a Mindenség egészének egységes világképbe foglalását s egységes világnézet kialakítását tekintjük a filozófia feladatának, akkor Tuka új jogfilozófiájában igen kevés filozófiát találunk. Ha a jogfilozófia feladatát abban látjuk, hogy a jogot beillessze a filozófiai világkép egészébe, világfelfogásunk egységébe, hogy felderítse a kapcsolatokat a jogélet realitása és a tapasztalati valóság világa, a jogban rejlő gondolatok és értékek és az értékek szellemi világa között, akkor azt a tudományos művet, amely az etnográfia és a történelem tényeit, a jogélet jelenségeit különböző típusok keretébe csoportosítja, aligha nevezhetjük jogfilozófiának. Ezért Tukának a jogrendszerekről írt munkáját is szabatosan jogszociológiai és általános jogtani műként kell megjelölnünk, ami természetesen még semmit sem von le tudományos értékéből.

2. Az új mű zömét, terjedelmének közel a felét, a bevezetés-szerű rövid első rész után következő második rész (31-155. l.) teszi ki, amely jellemző módon az egész könyv címeként is szereplő „Die Rechtssysteme" címet viseli. Ebben a részben szerzőnk hat jogrendszer-típus keretébe igyekszik csoportosítani a történetileg adott terjedelmes joganyagot. Tulajdonképpen az emberi együttélés különböző formáit, a főbb társadalomtípusokat keresi, mert hiszen a társas lét különböző formái szerint alakulnak a jogintézmények is. Munkájának ez a része határozottan szociológiai jellegű.

A főbb társadalom-típusok megrajzolásánál, nézetem szerint, két utat követhetünk. Az egyik az, hogy a történeti példák összegyűjtésével s hasonlóságuk és különbségük szerinti csoportosításukkal próbáljuk a társadalom-típusok sorát megállapítani. A másik pedig az, hogy a társadalom mivoltának elemzéséből, alkotóelemeinek számbavételéből indulunk ki, s azután az egyes alkotó elemek váltakozó túlsúlya szerint, állapítunk meg különböző típusokat, s beszélünk például olyan társadalmakról, amelyek a külső természet befolyása alatt, vagy olyanokról, amelyek tagjaiknak testi-lelki tulajdonságai szerint, vagy végül olyanokról, amelyek az embereket mozgató gondolatok, eszmék különbözősége szerint alakítják ki az illető típust sajátosan jellemző életformát. Minthogy a természeti adottságok korlátozó hatásának ellenére is a leghatalmasabb társadalomalkotó tényező a gondolat, nyilvánvaló, hogy a társadalmi típusalkotásnak ez az utóbbi útja alapjában véve a különböző társadalmi ideálok, a helyes társadalmi cselekvésről alkotott különböző felfogások, vagyis végső sorban a különböző etikai felfogások szerinti csoportosításhoz vezet.

Tuka ezeknek az utaknak egyikét sem követi, hanem egyszerűen kijelenti, hogy „az emberi együttélés vizsgálatára különösen alkalmasaz ismereti kategóriáknak az a táblája, amelyet a quis, quid, ubi, quibus auxiliis, cur, quomodo, quando jól ismert, régi hexameter tartalmaz” (i. m. 31. l.), s azután ennek a hexameternek az ingatag talajára építi fel társadalmi tipológiáját. Szerinte az idézett hexameterben kifejezett vonatkozások szemszögéből nézve minden társadalom (quid) hat „dimenziót” mutat, s aszerint, hogy melyik dimenzió jut benne túlsúlyra, hat különböző társadalom-típusról beszélhetünk: (1) minden társadalom emberekből áll (quis); ha ezen van a hangsúly és az emberi testet tekintik a legfőbb értéknek, előáll a karnin-típus; (2) minden társadalom a maga életéhez anyagi dolgokat használ fel (quibus auxiliis); ha e dolgok birtokán van a hangsúly, a domin-típus áll előttünk; (3) minden társadalom a jólét állapotára törekszik (cur); ha a jólétre való törekvés fokozottan uralkodik benne és mindent áruként értékel, mercin-típusúvá válik; 4. minden társadalom feladatainak célszerű módon való megoldására törekszik (quomodo); ha a technikai szakképzettség, a lex artis kerül ennek folytán benne előtérbe, akkor artin-típust mutat; (5) minden társadalmi élet időbeli összefüggés (quando); ha a nagy idők mozgalmai uralkodnak benne, tumultin-típusú; végül (6) minden társadalmi élet térben folyik le (ubi); ha a helyhezkötöttség és a szomszédság viszonyain van a hangsúly, előáll a vicin-típus. Az ekként levezetett hat társadalomtípus részletes és beható ismertetése után megállapítja szerzőnk, hogy az emberi társadalmak élete tulajdonképpen ezeknek a típusoknak folytonos váltakozásában áll, s hogy sokszor ugyanabban a társadalomban különböző típusokhoz tartozó intézmények élnek egymás mellett, minthogy az uralomra jutott típus intézményei mellett a letűnt típusokéi is részben továbbélnek, s a még csak kibontakozásban levő eljövendő típus egyes intézményei is már jelentkeznek. A társadalmi intézmények és különösen a jogintézmények kellő megértésének szempontjából igen fontos tehát tudni azt, hogy a kérdéses intézmény melyik társadalom-típushoz tartozik.

Az előbbiekben ismertetett típustan legnagyobb hibája, s egyben Tuka könyvének legkiáltóbb fogyatékossága a hat társadalom-típus levezetésének mesterkélt és sokban önkényes voltában rejlik. Iskolás hexaméterre nem lehet társadalombölcseletet felépíteni. De még ha helyesen fejezné is ki a szóban forgó hexaméter az összes filozófiai vonatkozásokat és ismereti kategóriákat, ami legalábbis kérdéses, akkor is kétségtelen, hogy a különböző társadalomtípusok és az ismereti kategóriák között szorosabb kapcsolat nincsen. Tuka maga is egészen erőltetett módon hozza ezt a kapcsolatot köztük létre. Abból, hogy minden társadalmi élet időben folyik le, egyáltalában semmi sem következik a nagy idők mozgalmas társadalmi életformájára vonatkozólag. A miért? kérdéséből (cur), abból, hogy a társadalmi együttélésnek célja van, nem következik, hogy ez a cél a minél nagyobb jólét, és hogy a jólét szemszögéből minden emberi érték áruként tűnik fel. És így tovább. Hogy Tuka társadalmi tipológiája, hibás kiindulópontja ellenére is, sok érdekes és értékes eredményre jut a különböző társadalmak felvázolásánál, az jórészt annak tulajdonítható, hogy a karnin társadalomtípust a vérségi szervezettel, a domin-típust a feudális rendszerrel, a mercin-típust pedig a kapitalizmussal azonosítja, s ezeknek a társadalmi életformáknak találó rajzát adja anélkül, hogy a feudális rendben az eszköz (quibus auxiliis), a kapitalista rendben pedig a cél (cur) szerepét érezhetően hangsúlyozná. Hogy a karnin, domin, mercin új elnevezések mögött valójában a régi vérségi, feudális és kapitalista szokásos elnevezéssel jelölt valóságok rejlenek, az kitűnik abból a megjegyzéséből is, hogy „a domin-típust az európai és amerikai államok többségében a XIX. század folyamán kezdte felváltani a mercin-típus” (i. m. 152. l.). A vicin-típusnál a görög polisz, az artin-típusnál valamiféle hivatásrendiség, a tumultin-típusnál végül az egyén vagy a tömeg diktatúrája lebeg szerzőnk szeme előtt. Hogy ezekben az igen különböző társas létformákban ismereti kategóriák különbözősége nyilvánulna meg, azt azonban aligha hihetjük el. Az elmondottakból kitűnik végül az is, hogy az ismereti kategóriák szempontja csak látszólag vezeti szerzőnket akkor, amidőn társadalomtípusait megrajzolja; a valódi vezérlő szempont, a csoportosítás igazi „princípium divisionis”-a, homályban marad; különben is nehéz volna e teljesen heterogén szempontú csoportosítás számára egységes vezérlő gondolatot találni.

Tuka művének előszavában azt mondja, hogy amit nyújt, az tulajdonképpen csupán egy új módszer: nem új dolgokat akar felfedezni, hanem csupán a régen ismerteket akarja új módon összefoglalni, új áttekintésben adni. Ha ezen az új módszeren a feldolgozott nagy történeti anyagnak a tőle felvázolt hat társadalomtípus hálójával való megragadását érti, akkor a művében megnyilvánuló tudós felkészültség és magas szellemi színvonal teljes elismerése mellett sem lehet, szerény nézetem szerint, ezt az új módszert a magunkévá tenni.

3. A munka imént ismertetett általános szociológiai jellegű második részénél sokkal jogászibb természetű a reá következő harmadik és negyedik rész, amely két utóbbi résznek egymástól való szétválasztása, nézetem szerint, nem megokolt. Mert hiszen a „Das Rechtsleben” című harmadik rész (156-208. l.) alapjában véve a jog keletkezésének (20., 21. §§), valamint a jogkövetésként (17. §) és jogérvényesítésként (18. §) jelentkező jogalkalmazásnak, végül a jogsértésnek (19. §) problémáival foglalkozik, a „Der Kleinkrieg um das Recht” című negyedik rész (209-249. l.) pedig ugyancsak a jogérvényesülésnek  - különösen a pernek, interpretációnak, szabadjogi felfogásnak - kérdését teszi vizsgálat tárgyává.

Feltűnő ennél az együvé tartozó két résznél, hogy alig van bennük szó a különböző társadalomtípusokról és az ezeknek megfelelő jogrendszer-típusokról. Úgy látszik, mintha szerzőnk itt a jogrendszer-típusok változatosságával szemben a jog életének állandó jellegű folyamatait vizsgálná: a jogkeletkezést, a jogalkalmazást és a jogsértést, amely folyamatok egyaránt jelentkeznek minden típus életében. Minthogy az egyes típusokhoz tartozást a jog különös tartalma határozza meg, úgy látszik tehát, mintha itt a jog változó tartalmától teljesen elvonatkoztatva, csupán a jog általános jellegű életfázisairól volna szó, amelyeknek keretében azután a különböző típusok tartalmi gazdagsága kibontakozhatik. Az ilyen vizsgálat a formális jellegű jogszociológia körébe tartoznék. Ezzel szemben azonban azt látjuk, hogy szerzőnk éppen ezekben a részekben sokkal bővebben foglalkozik a jog tartalmának, vagyis egyes jogintézményeknek vázlatos ismertetésével, mint a jogkeletkezés, jogalkalmazás és jogsértés folyamatának a jogtartalomtól eltekintő bemutatásával, úgy ahogy azt mondhatjuk, hogy művének ezekben a részeiben valóságos kis magánjogi (17. §), közjogi (18., 20. §§), büntetőjogi (19. §) és perjogi (22. §) enciklopédiát találunk, e jogágak főbb jogintézményeire, de sokszor olyan apró részletekre is kiterjedő tárgyalással, mint például a „fizetési meghagyás” és a „büntetőparancs” (211. l.). Bár szerzőnk ezeket a jogintézményeket jórészt akként tárgyalja, mintha a jogélet állandó alkotó elemei volnának, mégis kétségtelen, hogy a változó jogtartalomhoz tartoznak. Ha tehát a társadalmi és jogi változások valóban a Tukától felvázolt társadalom-típusok keretében folynak le, akkor megokolt lett volna ezeket a változó jogintézményeket szorosabb kapcsolatba hozni a társadalom-típusokkal, mint amilyenbe szerzőnk elvétve hozza őket. Munkájának most szóban forgó harmadik és negyedik részéről egyébként elmondhatjuk - éppen azért, mert igen nagymértékben foglalkoznak a magánjog, közjog, büntetőjog és perjog körébe tartozó, általános elterjedtségnek örvendő, de azért mégis változó jogintézményekkel -, hogy túlnyomórészben: általános jogtani jellegűek.

4. Tuka művének befejező - és még az első, bevezető résznél is rövidebb - ötödik része a ,„Die zwischenrechtliche Ordnung” címet viseli (250-273. l.). Tartalma szerint is a „Die Rechtsordnung” című első résszel (1-30. l.) van összefüggésben. Az első résznek a társadalom, a jog és az állam alapfogalmairól távirat-stílusban tájékoztató megjegyzései ugyanis megállapították azt, hogy jog és állam tulajdonképpen ugyanazt a dolgot jelentik, különböző szempontokból tekintve; létrejöttük is uno ictu történik (27. l). Nyilvánvaló, hogy e felfogás alapján az ún. nemzetközi jog jogi jellegét tagadásba kell vennünk. Mert hiszen az állam felett, jog és állam azonossága esetén, nem képzelhető el jog; olyan világállam pedig, amely a nemzetközi joggal esnék össze, nincsen; de ha volna is, nem szolgálhatna a nemzetközi jog alapjául, minthogy e világállam a korábbi önálló államokat, mint önállótlan tartományokat, magába foglalná, s így a nemzetközi jog a világállam belső közjogává válna. Tuka művének utolsó része valóban a nemzetközi jog problémájával foglalkozik. s igyekszik ezt a jog és állam azonosságát valló felfogásával összhangban megoldani. Következetes ehhez a felfogáshoz annyiban, hogy a mai ún. nemzetközi jogot túlnyomórészt valóban nem jognak, hanem a társadalmi konvencióhoz hasonló jellegű szabályozásnak tekinti (253-255. l.). Nem következetes az említett felfogáshoz azonban annyiban, hogy igen szűk keretben és a nemzetközi jog szokásos értelmétől egészen eltérő értelemben mégis elismer nemzetközi jogot is, mondván: „Amennyiben valamely állam más államokat a maga akaratának, a maga szuverenitásának, a maga felsőbbségi hatalmának alávet, amennyiben ebben az állam feletti államban az alávetett államokkal szembeni vonatkozásokban a saját rendjét érvényesíti, annyiban lehet itt jogról, mégpedig nemzetközi jogról beszélni” (256. l.). Nem következetes ez a nézet azért, mert hiszen az adott esetben az uralkodó és az alávetett részállamokból egy magasabb állami közület alakul, amelynek belső jogát nem lehet nemzetközi jognak tekinteni.

Tukának a jog és állam azonosságát valló felfogása egyébként egy további nehézségre is vezet. Bevezető fejtegetéseiben ugyanis az államnak három típusát: mechanoid, bioid és psychoid kialakulási formáit (Gestaltungsformen, Ausformungen) különbözteti meg (19-22. l.). Az, hogy itt gondosan kerüli a „típus” elnevezést és „kialakulási formákról” beszél, semmit sem jelent, mert hiszen nyilvánvalóan államtípusokról van szó. Ha azonban jog és állam azonos, akkor önként felvetődik az a kérdés, hogy milyen viszonyban van egymással a három államtípus, amelyek a gép, az élet és a lélek analógiáján épülnek fel, és a hat jogrendszer-típus, amelyek az ismereti kategóriákat tartalmazó hexameterből adódnak? Szerzőnk ezt a kérdést nem veti fel, s művében nem is találunk rá feleletet.

Egyáltalában kár, hogy szerzőnk a társadalom, a jog és az állam alapvető fogalmait, amelyeket művének bevezető részében egész röviden vázol, részletesebben nem fejtette ki. A jogfilozófiát éppen ezek az alapfogalmak érdeklik elsősorban, s ezért egy jogfilozófiaként jelentkező tudományos művel szemben komoly kifogásként hozható fel, hogy ezeket az alapfogalmakat nem tisztázta behatóbban.

Tuka a rend (Ordnung, 1. §), a szabály (Regel, Norm, 4. §), társadalmi fegyelem (Disziplin, 5.§) fogalmaiból indul ki, anélkül, hogy azt a finom árnyalati eltérést, amellyel ezeket, a fogalmakat használja, pontosan megállapítaná; de azt sem mondja meg, hogy ontológiai vagy deontológiai, ténylegességet vagy kellőséget jelentő, értelemben használja-e őket (12. l.), bár inkább az ontológiai értelem felé hajlik (például 198. l.: „Die Disziplin der Gesellschaft ist der Inbegriff bestimmter regelmässig und massenhaft vorgenommener Handlungen” [A társadalom fegyelme bizonyos rendszeresen és tömegesen végrehajtott cselekedetek megtestesítője.]). Megállapítja, hogy az ember mindig s minden cselekvésével valamely „rendnek” engedelmeskedik; mikor a rendet megsérti, talán öntudatlanul is, egy másik rendet követ. E felfogás mellett az egyéniség szerepe elenyészik. Az újítók, kezdeményezők tevékenységét pedig egyébként sem lehet úgy magyarázni, hogy ők egy „jövőbeli” rendnek engedelmeskednek csupán (8. l.), sem pedig a gonosztevők szerepét akként, hogy ők egy „elnyomott” társadalmi rend engedelmes követői (221. l.).

Stammlerra emlékeztető felfogással Tuka azt vallja, hogy az embereket közös szabályok követése egyesíti „csoportokká” (12. l.) , nagyobb számú csoportot pedig közös szokás, konvenció, életmód stb. alakjában jelentkező sajátos „fegyelem” egyesít „társadalommá” (13. l.). Ha valamely társadalom egy másik társadalmat a maga uralma alá hajt, előáll az „állam”, amelyben az uralkodó társadalom a maga „fegyelmét” az alávetettre rákényszeríti, s ekként „joggá” teszi. E felfogás helyességéhez szó fér. Aligha fogadható el az a tétel, hogy: „Egy társadalom kebelén belül nem alakulhat ki uralom (Vorherrschaft), s így állam sem” (19. l.). Mindazonáltal ez a felfogás módot nyújt a társadalmi konvenciónak - Tuka szóhasználata szerint: a társadalmi „fegyelemnek” - és a jognak az elhatárolására. E szerint a jog az uralomra jutott, kényszerrel is érvényesített társadalmi szokás (konvenció): „A társadalmi konvenciónak (fegyelemnek) átmeneti funkciója az, hogy jogként szerepel” (25. l.). „A jogalkotó nem semmisít meg egy jogszabályt sem, hanem pusztán és kizárólag társadalmi szereplésre szorítja le azokat, amelyeket eltörölt. Hasonlóképen nem is »alkothat« jogszabályokat, mert hiszen a társadalmi konvencióban (»fegyelemben«) már készen találja őket.” (197. l.)

Sokkal kevésbé határozottan tűnik ki Tuka könyvéből a jog és az erkölcs viszonyáról vallott felfogása. Szinte úgy látszik, mintha az erkölcs nem is szerepelne azon a képen, amelyet a társadalomról, a jogról és az államról rajzol. Legalább is nem a szokásos néven (Moral, Sittlichkeit, Ethik), hanem a „Sitte” néven szerepel, amely pedig a rendes szóhasználat szerint a társadalmi szokás (konvenció) megjelölésére szolgál. Ez a rendestől eltérő szóhasználat nem véletlen, mert valóban, Tuka szerint, a társadalmi erkölcs (gesellschaftliche Sitte) nem egyéb, mint rég letűnt idők társadalmi szokásainak (társadalmi „fegyelmének”) maradványa (15. l.). Nem tudom megérteni, hogy ez a felfogás hogyan fér össze szerzőnknek ugyanazon az oldalon kifejtett azzal a másik felfogásával, hogy a társadalmi erkölcs (Sitte): a nagylelkűség, hűség, lojalitás, jóakarat, nemeslelkűség, humanitás és becsületesség formájában jelentkezik. Ezek az erények tehát csupán egy letűnt kor maradványai volnának? Igaz, hogy Tuka a társadalmi erkölcsön kívül szól még a vallásos erkölcsről (religiöse Sitte) is. Azonban ezt is, mint társadalmi konvenciót, mégpedig mint egy ideális társadalom „fegyelmét” fogja fel. Megjegyzi még, hogy a vallásos erkölcsnek metafizikai alapja van, és hogy a társadalmi élet valóságában még kevesebb a hatóereje („fajsúlya”), mint a társadalmi erkölcsé (17. l.). Hogy a szabadságról, mint a „valóra vált moralitásról” írt ifjúkori munka szerzője enynyire rezignált álláspontra jutott az erkölcs társadalmi szerepét illetően, mutatja, hogy mennyire elfordult a filozófiától, s hogy érdeklődése az ideák fényes világából mennyire a tények szürke, de fogható világába tört magának utat.

5. Az elmondottakban Tuka új művének csupán szerkezetét és vezérlő gondolatait tettem vizsgálat tárgyává. Nem térhettem ki a részletekre. Meg kell mondanom, hogy ekként talán nem adtam egészen találó képet a munka értékéről. Mert hiszen - megítélésem szerint - a mű legnagyobb értéke éppen számtalan részletkérdésnek fínommívű kidolgozásában, meglepő összefüggéseknek éles meglátásában, számos találó megjegyzésnek művészi, sokszor aforizma-szerű megfogalmazásában, egyszóval a szerkezet és a vezérlő gondolatok kereteinek a kitöltésében rejlik. Ezeknek a kereteknek az ismertetésénél nem hallgattattam el a kritika szavát, részben már csak azért sem, mert úgy vélem, hogy Tuka tudós egyéniségéhez, ahhoz a lelkülethez, amellyel művének címlapján is egyszerűen csak mint „a pozsonyi egyetem jogtanárát” mutatja be magát, jobban illik a kritika hideg szele, mint a hízelgő dicséret émelyítő lehelete.

*

[1] A szabadság. Politikai tanulmány. Írta Tuka Béla jogakadémiai tanár. Grill K., Budapest, 1910. 528 oldal.

*

In Athenaeum. Új folyam, 28. kötet, 2. szám (1942), 211-218.

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
 
Még nincs hozzászólás.
 
Hozott Isten!

 
Zöldfelület

Kattints a képre!

 
Filmismertetők

Kattints a plakátra!

 
Fordítva

Kattints a képre!

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Whistler kutyája

 
Biztonságos böngészés

 
Népszerűsítő csíkok

 
Népszámláló
Indulás: 2011-12-24
 
Nemzetközi helyzet
free counters