Nem csodálkoznám, ha ez után a kijelentés után azt a szemrehányást kapnám, hogy előadásom címe paradoxon. Ha ugyanis a pozitív jognak léttani eleme az, hogy él, akkor nem lehet beszélni olyan pozitív jogról, amely az élettől elhajlott. A pozitív jog az életben van, és benne is az élet van. Valóban megérdemelném a szemrehányást - ha előadásomnak címe azt jelentené, hogy a jognak az élettől elszakadását valami állandó vagy legalábbis olyan állapotnak tartanám, amely állandóságra igényt tarthat. Ellenkezően! Az ilyen szakadást rendellenes, beteges állapotnak tartom, és [igénytelen fejtegetéseim éppen abban fognak kicsúcsosodni, hogy mind a jogalkotásnak, mind a jogszabályalkalmazásnak, mind a jogtudománynak állandóan őrködnie kell azon, hogy a jog és az élet között szakadás ne keletkezzék, s ha mégis a szakadás beállott, azt mielőbb megszüntesse.

Miképpen állhat elő szakadás az élet és a jog között? Ez a folyamat mind mennyiség, mind minőség szerint különböző lehet. Mennyiség szerint különböző lehet a szakadás ahhoz képest, hogy a jog egész területére, vagy csak egyes területeire, vagy egyes jogintézményekre, vagy a jogintézmények körén belül is csak egyes részekre terjed ki. Minőség szerint pedig különböző lehet a szakadás ahhoz képest, hogy a jog tartalma tekintetében vagy pedig a jognak külső megnyilvánulása, rendszere vagy formája tekintetében mutatkozik.

Példákkal kísérlem meg a szakadás különböző eseteinek megvilágítását.

II. A római jog a római élet joga volt. A római élet a római jog keretei között folyt, viszont a római jog derekas része volt a római kultúrának. A népvándorlás vihara elsöpörte a római életet. A római élet romjain felépült új világ, a keresztény-barbár világ életviszonyainak a római jog többé nem felelt meg; meg kellett szűnnie, és valóban meg is szűnt, csupán azon a vékony fonálon tengette életét, amelyet a római jog tanításával az egyház iskoláiban szőttek tovább, és azon a vékony fonálon, amelyet az egyház belső életére vonatkoztatva azzal a középkori paroemiával fejeztek ki, hogy „ecclesia vivit lege Romana". A XII. században, a tudományos gondolkodás újraébredésének korában Irnerius a bolognai egyetemen elkezdte a római jog tanítását, s a római jog tanítása még ebben az évszázadban az összes egyetemeken általánossá lett. A német császárok szívesen látták és támogatták ezt a folyamatot, mert a római jog kedvezett a császári mindenhatóság gondolatának, és a római jog újjáéledésétől a római-német császárság eszméjének megerősödését is várták. Hosszú évszázadokon át azonban a római jog nem lépett ki a tudományos és az iskolai művelés kereteiből. A ratio scripta (raison écrite) volt az élőjoggal a lex Barbarorum-mal, a lex sine ratione-vel, a megvetett, kigúnyolt asinium-mal szemben. Lassanként azonban mégis, mesterkélt úton a fejedelmi udvarokból rátelepedett az életre. Ennek a folyamatnak a legfőbb magyarázata a középkori partikularizmusban volt. A sok, száz meg száz fejedelmi udvarban ugyanis szívesen alkalmaztak a római jogon kiművelt jogtudósokat. Ezek felülről mind a kormányzatban, mind az igazságszolgáltatásban ráerőszakolták az életre a római jogot. A XVI. században már befejezettnek lehet tekinteni a római jog recepcióját Európának összes latin államában és Németországban is. Valami csodálatos és szinte érthetetlen jelenség, hogy pusztán a tudomány és pusztán a fejedelmi udvarok útján rá tudták kényszeríteni az ezer éve megszűnt római élet jogát arra a késői keresztény középkorra, amely merőben más volt, mint az ezer év előtt megszűnt római élet. Nem kell bővebben fejtegetnem, hogy e között és a valóságos élet között óriási szakadék tátongott. A római jognak egyik legkitűnőbb művelője és rajongója, Savigny Frigyes Károly a római jog középkori történetéről írott művében szemléltetően tárja elénk ennek a szakadéknak a mélységét. [1] Az élénk fejlődésnek indult szokásjog és jogtudomány igyekezett ugyan a szakadékot áthidalni, de megszüntetni nem tudta. Megkezdődött az évszázados harc a romanisták és a germanisták között. A harc a romanisták teljes győzelmével végződött; a XVIII. század végén megalkotott porosz Landrecht, a XIX. század elején megalkotott osztrák polgári törvénykönyv és a XIX. század végén hatályba léptetett német polgári törvénykönyv egyaránt a római jog eszmevilágából épült fel. Csak legújabban, az úgynevezett harmadik birodalomban jutott győzelemre a germanista álláspont, most azonban a minden szélsőséget jellemző egyoldalúsággal. A túlzás abban a téves feltevésben van, hogy korunk bonyolult életviszonyainak jogi szabályozásában mellőzni lehetne a római jog kiművelt rendszerét. Schlegelberger Ferenc birodalmi államtitkárnak, a német kodifikáció vezetőjének a múlt év elején Heidelbergben tartott, nagy feltűnést keltő értekezése [2] nem győzött meg arról, hogy a német jog rendszerét a római jogrendszernek elvetésével ki tudnák építeni. Helyesen állapította meg Grosschmid Béni, hogy „miként a görögöt az emberben rejlő művészeti érzék, azonképpen szemelte ki a rómait a gondviselés a jogeszme nagy mesterévé" [3] Mindez természetesen nem jelenti azt, hogy a római jog rendszerét ne lehetne és nem kellene nemzeti tartalommal megtölteni.

Kissé hosszasabban időztem a római jog recepciójának folyamatával, de a legjellemzőbb példának tartom annak megvilágítására, hogy miképen támadhat szakadék egy nemzet élete és egész jogrendszere között.

Hasonló nagy szakadék keletkezése mutatkozik korunkban is Törökországban. Érthetetlen jelenség, hogy Törökországnak éppen a háború utáni nagy nemzeti újjáéledésével egyidejűen szüntették meg a török nemzeti jogot, és léptettek életbe nyakra-főre mindenféle külföldi törvénykönyveket: Nem ismerem közelebbről a török életviszonyokat, de elképzelhetetlennek tartom példának okáért azt, hogy a zürichi, a genfi és általában a magas műveltségi színvonalon álló svájci életre szabott kötelmi jog megfelelhetne a kis-ázsiai kurdok életviszonyainak. Rettenetes szakadéknak kell ott lennie a jog és az élet között. Bár sok bajt okoztak nekünk - az én családomnak is éppen tíz tagját vágták le Mohácsnak mezején -, mégis őszintén sajnálom szegény törököket, valahányszor azt olvasom, hogy kormányzatuk le-letépi egy-egy nemzeti bélyegüket, hogy átültesse hozzájuk minden átmenet nélkül a nyugat-európai civilizációt, és ezzel együtt a nemzetközi műveltség sokmindenféle szemetjét. De nézzünk szét a magunk portáján!

Az 1848-as törvényalkotás megszüntette a királyi adományrendszert, az úrbériséget és az ősiségét. Amint az Országbírói Értekezleten Tóth Lőrinc kifejtette, [4] az ősiség megszüntetésével, mely nemcsak öröklési jogunknak a legderekasabb része volt, de át- meg átszőtte a magyar jog egész területét, megszűnt a magyar jognak legalább fele. Az úrbériség és a királyi adomány-rendszer eltörlésével a régi magyar jognak szintén hatalmas területei váltak fehér lapokká. Ez még nem lett volna baj. Az ürességet, a fehér lapokat az élet, a bírói gyakorlat lassan betöltötte volna; a reánk szakadt alkotmányellenes uralom azonban az 1852. évi novemberi ősiségi nyíltparanccsal az 1853. évi május hó 1. napjával hatályon kívül helyezte a magyar magánjognak még megmaradt részeit is, és hatályba léptette az osztrák polgári törvénykönyvet minden tartozékaival együtt. Ennél vakmerőbbet szinte elképzelni sem lehet! Egy tollvonással szinte egyik napról a másikra kidobni a nemzetnek kilenc évszázad alatt kialakult történelmi fejleményű jogát, és helyébe ültetni egy attól merőben idegen jogrendszert, valóban minden képzeletet meghaladó vakmerőség volt! Még nyolc évvel utóbb is, az Országbírói Értekezletnek engesztelékenyebb hangulatában is elkeseredett kifakadások hangzottak el a bécsi kormánynak emiatt az erőszakos ténye miatt. Még az egyébként túlzottan óvatos, s a kelleténél megfontoltabb Deák Ferenc is úgy nyilatkozott, hogy az oktrojírozott német jog gyűlöletessé lőn még azokban a részeiben is, amelyeket talán magunk is vállaltunk volna, gyűlöletessé lőn a hatalománál fogva, amely azt ránk erőszakolta, és a módjánál fogva, ahogyan azt tette. [5] A szakadékot, amely a magyar élet és a német jog között megvolt, nem is sikerült áthidalnia az osztrák kormányzatnak, noha bőségesen hozott át osztrák és cseh kertészeket, hogy az új palántát ápolják, és legfőbb gondozását is a királyi Kúria megszüntetésével a bécsi Oberster Gerichtshof-ra bízta. Széher Mihály ügyvéd, aki megalkuvást nem ismerő izzó hazafiságával az Országbírói Értekezletnek egyik kimagasló tagja volt, élénken tárta fel azt a tengernyi nehézséget, amely miatt a német jog a magyar talajban nem gyökeresedhetett meg. Annyit azonban ő is megengedett, hogy a nyolc év végén az októberi diploma a német jogot már valamiféle kerékvágásban találta. [6] Szerény megítélésem szerint végzetes hiba volt, hogy az Országbírói Értekezlet nem foglalt el radikálisabb álláspontot a reánk erőszakolt idegen joggal szemben, mert túlzott megfontoltságával és türelmével nyitva hagyta a kapukat annak a befolyásnak, amely a következő évtizedekben annyira kiforgatta a még megmaradt magyar jogot is sarkaiból, és amely a múlt század végén megalkotott magyar polgári törvénykönyv tervezetében tetőpontjára jutott.

[...] IV. Mit értek a jog külső megnyilvánulási formáin? Négy körbe foglalhatnám ezeket a jelenségeket. Az első körbe soroznám az egyes embernek azokat az akaratnyilvánításait, amelyeknek jogi vonatkozásai vannak. Mert hiszen az egyes ember akkor, amikor jogi vonatkozású akaratát nyilvánítja, különösen jogügyletekben, akár tudatosan, akár a nélkül, hogy tudná, alkalmazkodik a joghoz, ténykedéseiben a jog nyilvánul meg. [7] Az egyszerűbb nép körében a jognak ez a megnyilvánulása a jogi szertartásokban, a jelképekben, szólásmódokban, jogi közmondásokban jelentkezik - a műveltebb osztályok körében pedig a jogügyleti formákban, a szerződésformákban, az úgynevezett jogi formulárékban. A második körbe venném a szorosabb értelemben vett jogalkalmazást, a bíráskodást és a közigazgatást. A harmadik körbe tartoznék a jogszabályalkotás, és végül a negyedik körbe a jogtudomány. Végig megyek mind a négy körön.

1. Az egyszerű nép jogi vonatkozású cselekvéseiben, a jogi szertartásokban, a jelképes cselekedetekben, a jogi szólásmódokban, a jogi közmondásokban a jog az élettel a legteljesebb összeforrtságban jelentkezik. A kettő között elhajlásról vagy szakadásról nem lehet szó. A foglalóadással, a kézadással, az áldomással a szerződést megkötöttnek tekintik; az aratórész tulajdonát az aratók a cégérnek a kepébe, jelesül a kepe legfelső kévéjébe, az úgynevezett „papba" beszúrásával szerzik meg; a „szólításra" nemjelentkezéssel a mezőgazdasági cselédszerződést egy évre meghosszabbítottnak tekintik; azzal, hogy az építtető férj a ház oromfalára féldombormű alakjában illesztett koszorúba belevéseti felesége nevét, a telekkönyvi bejegyzésnél szilárdabban ismeri el feleségének közszerzeményi jogát. Ezekben és a falusi életnek számtalan más szokásaiban a jog az élettel teljes összeforrtságban jelentkezik.

Nem mulaszthatom el, hogy ezzel kapcsolatban fel ne hívjam társaságunk figyelmét arra a nagyjelentőségű kezdeményezésre, amely kitűnő történelemtudósunknak, Tagányi Károlynak nevéhez fűződik. A Néprajzi Könyvtár 1919-ben kezdődött új folyamának első számaként jelent meg Tagányi Károlynak egy nagyértékű tanulmánya a népi szokások gyűjtéséről. [8] Ebben a tanulmányában Tagányi Károly meggyőzően fejti ki, hogy a jogi vonatkozású népi szokások összegyűjtésének nemcsak, néprajzi, történelemtudományi, de jogtudományi szempontból is nagy jelentősége van. Hozzátehetem, hogy nagy jelentősége volna ennek a munkának jogszabályalkotás, a jog továbbfejlesztése szempontjából is. Elképesztő, hogy a múlt század végén megalkották a Magyar Polgári Törvénykönyv tervezetét idegen jogrendszerre felépített elméleti alapokon anélkül, hogy a magyar jog életével, különösen a népnek a jogéletével a legkevesebbet is törődtek volna. Az 1928. évi tervezet már igyekezett ezt a mulasztást kipótolni: ez a tervezet már jórészt a bírói gyakorlatra épült fel. Szerény véleményem szerint azonban még ez sem elegendő, mert az a bírói gyakorlat, amelyet a döntvénytárakból inkább csak a kir. Kúria ítélkezésén keresztül lehet megismerni, nem teljes tükre a magyar jogéletnek. A falusi nép jogviszonyai túlnyomórészben a járásbíróságok és a törvényszékek ítélkezésének körében maradnak. Különösen az újabb jogorvoslati rendszerünkben [9] ezek az ügyek a kir. Kúria ítélkezése alá csak kivételesen kerülhetnek, a kir. Kúria gyakorlata tehát a falusi nép jogviszonyai tekintetében nem teljes, nem hű tükre a nép jogi felfogásának. A magam tapasztalatából tudom, hogy a népi szokásjog ismeretének hiánya milyen súlyos hátrányokkal jár. A legutóbbi években is két nagyjelentőségű törvény, jelesül a hitbizományi törvény és a telepítési törvény megalkotása során nagyon éreztük annak a hiányát, hogy a falusi élet jogi meggyőződését csak személyes, és ennélfogva nem az egész ország területére kiterjedő tapasztalatokból ismertük. és ilyen szűkebb körre szorított ismeretek alapján voltunk kénytelenek védekezni a falusi nép lelkétől idegen öröklési jog és házassági vagyonjog megalkotása ellen. Mennyivel alaposabb és erőteljesebb lehetett volna védekezésünk, hogyha kezünkben lett volna az egész ország népi szokásjogát felölelő gyűjtemény.

A magasabb társadalmi osztályok közreműködésével kialakult jogi formulárékban, jogügyleti szövegekben a jognak az élettel összeforrtsága nem jelentkezik olyan mértékben, mint a falusi nép jogi tartalmú szokásaiban. Sőt ellenkezően; merem állítani, hogy ezek a formulárék az élettől elszakadtak. Egy-két évvel ezelőtt, a zöldhitel kérdéseinek szabályozása során átvizsgáltuk egyik gabonabevásárló központunknak szerződési formuláit; nem egy olyan rendelkezésre bukkantunk bennük, amelyeknek értelmét magának a részvénytársaságnak a kiváló jogászai sem tudták megmagyarázni. A kölcsönkötelezvényeknek, az adósságleveleknek szövegét a bankjogászoknak sikerült úgy kiterjeszteni és úgy összezavarni, hogy ezeknek megértése - hogy Werbőczy szavaival éljek - supra hominis captum facultatemque videtur existere. A biztosítási kötvények pedig, ezek az apró hetükkel nyomtatott füzetek szinte összefoglalásai az egész biztosítási jognak.

Igaz, hogy ebben nem állunk egyedül. Azok, akik ennek a rendszernek hívei, igen jó társaságra hivatkozhatnak, mert hiszen az angol jogéletben is ugyanez a helyzet. Megengedem, - de ott sincsenek túlságosan elragadtatva ettől a rendszertől. Hiszen ismeretes, hogy Dickens micsoda maró gúnnyal ír a mindent összekeverő, összezavaró jogászokról. De nemcsak a regényíró, hanem a kiváló jogtudós és bölcselő: Jeremy Bentham [10] ugyancsak szemére veti a jogászoknak, hogy irracionálissá teszik a jogot, hogy orránál fogva vezethessék és nyírhassák a népet. Wingfield-Stratford pedig az angol kultúra fejlődéséről írott művében [11] kimutatja, hogy egy európai nemzet sincs annyira a jogászság papucsa alatt, mint az angol (the most lawyerridden nation in Europe). Az efféle eltévelyedések éket vernek a jog és az élet közé. A jogot és egyszersmind a joggal foglalkozókat, is, elsősorban az ügyvédeket meggyűlöltetik a néppel. Valóban meg kellene szívlelnünk a Biblia tanítását, hogy: „A te beszéded legyen úgy, úgy, nem, nem, mert ami azonfelül vagyon, a gonosztól vagyon."

2. Csak egészen röviden érintem a jog elhajlását az élettől a bíráskodás és a közigazgatás körében. Nem azért foglalkozom ezzel a tárggyal csak futólagosan, mert nem tulajdonítok neki nagy jelentőséget, hanem azért, mert az élet és az igazságszolgáltatás, úgyszintén a közigazgatás közötti szakadékot egyetlen szóval ki tudom fejezni, amely ennek a jelenségnek egészét megmagyarázza, és egyúttal ennek a jelenségnek minden súlyos következményét is feltárja. Ez az egyetlen szó a bürokrácia. Az életet szolgáló bíráskodás és közigazgatás az, amit kívánunk, ami nélkül társadalmi, állami rendet elképzelni nem tudunk: az élettől magát függetlenítő, külön életet élő, öncélú, az élet fölé kerekedni akaró, az életet bilincsekbe kötni igyekvő bíráskodás és közigazgatás az, amit gyűlölünk! A biráskodás és közigazgatás, ha eltávozik az élettől, és léleknélküli üres bürokráciává válik, létezésének jogosultságát szünteti meg.

3. A jogszabályalkotás két irányban térhet el az élettől: mennyiségileg és minőségileg.

A római jognak az a tétele, hogy juris ignorantia cuique nocet, bizonyára azon a feltevésen alapszik, hogy a jogot mindenki megismerheti, ennél fogva mindenkitől elvárhatjuk, hogy a jogot ismerje. Ez a feltevés helyes lehetett addig, amíg a jogszabályok tömege valóban áttekinthető és megtanulható volt. A. jogélet kezdetén nem is lehetett másképpen, hogy a jogot mindenki ismerje, mert hiszen a kezdetleges jog szokásjog volt, a szokásjog léttani eleme, hogy azzal élnek, tehát ismerik is. Arisztotelész említi, hogy az erdőntúli nép az agathyrsoi versekbe foglalja jogát, és énekben, szájról-szájra, nemzedékről-nemzedékre szállítja át. [12] Hajnik Imre egyetemes európai jogtörténelmében olvassuk, [13], hogy a germán törzsek vándorlásaik idejében, amikor a jogról feljegyzéseket még nem készítettek, úgy biztosították a jog ismeretét, hogy népgyűléseikben a jogtudó öregek a versekbe foglalt jogszabályokat elszavalták. Valami ilyenféle példaadás lebeghetett a derék Szentpáli Nagy Ferenc előtt is, amikor a Hármaskönyv jogszabályait közönséges magyar versekbe foglalva kiadta. [14] Ebből a példaadásból reményt meríthetünk még arra is, hogy a pénzügyminisztérium valamelyik költői hajlamú fogalmazója ékes disztichonokba fogja foglalni a gazdaadóssági rendeleteket, [15] vagy pedig a Nemzeti Bank valamelyik lírikusa petrarcai szonettekbe fogja átültetni a devizagazdálkodás jogszabályait. Sajnos az efféle lírai hangulatok már régen megszűntek. Már Cicero [16] panaszkodik, hogy amíg régebben a tizenkét táblás törvényeket a gyermekek az iskolában tanulták, addig az ő korában még a jogászok sem ismerik kellően a jogot.

Nem kell bővebben fejtegetnem, hogy a jog ismerete és ezzel egyúttal az élettel összforrtsága fordított arányban áll a jogszabályok tömegével. A jogszabályok tömegének állandó és mértéktelen szaporodása valóban rettenetes csapás. Mind hangosabban, mind gyakrabban hallik a vészkiáltás: obruimur legibus! Sokan - nem alaptalanul - az állami és a társadalmi rend csődjét látják benne. Csak a legnagyobb önmérsékléssel tudunk ennek a rettenetes csapásnak valamiképen gátat vetni. Én magam, szerény munkakörömben, legfőbb hivatásomnak tartom a jogszabály-nemalkotást.

Minőség szempontjából a jogszabályalkotás két végletbe eséssel távolodhatik el az élettől. Az egyik véglet a rendszertelenség, a másik véglet a túlzott rendszerezés.

A rendszer alkati eleme a jognak. Rendszer nélkül a jogszabályok nagy birodalma olyan, mint egy óriási zsibvásár, amelyben az ország összes mezőgazdasági, ipari, művészi, tudományos termelvényei tővel-heggyel, hegyén-hátán, össze-vissza hevernek. Ki tudna kiigazodni ilyen vásárban! Hogyan tudná megtalálni a vevő az árut, az áru a vevőjét, ha csak nem véletlenségből.

Addig, amíg a jogszabályok száma kevés, a rendszernek nincs nagy jelentősége. A kevés számú és különben is a szokásjogban gyökerező jogszabályokat úgy, mint egy hetivásárt könnyű áttekinteni, abban az eligazodás még nem nehéz. Mihelyt azonban a jogszabályok területe megnövekedik, a rendszerezés jelentősége is emelkedik. A zsidó jog, a talmudi jog a részleteket összefogó elveknek, a jog továbbfejlesztését irányító magasabb szempontoknak, az újat a régiből kifejtő történelmi érzéknek hiányában az írástudók üres, lélektelen betűtudományává lett, és szétesett. A római jog a kellő időben belevitt rendszerezés és rendszeres továbbfejlesztés következtében az egész, művelt világnak már több, mint kétezred éve mintajoga.

A másik véglet a túlzott rendszerezés. Ez a hiba vitte a német jogot a XVIII. és a XIX. században a Begriffsjurisprudenz hínárjába. A túlzott rendszerezésből, az absztrakciók világából kiemelkedés a mai német jogászságnak a legfőbb törekvése. „Eines der Hauptziele der Rechtsreform, lässt sich in einein Wort aussprechen: es gilt, die Volksverbundenheit der Rechtsordnung wiederherzustellen." [17]

A magyar jog, mint történelmi fejlemény, szerencsésen elkerülte mind a két végletet. Nem hullott széjjel rendszernélküli esetjoggá, de nem vált a priori felállított elméleti tételekből levezetett puszta logikai rendszervilággá sem. Két olyan mozzanat volt a magyar jog fejlődésében, amely az említett két végletet érintette. Az egyik mozzanat a Hármaskönyvet megelőző idők zűrzavaros állapota volt, amelyről a Hármaskönyv approbatio-jában azt olvassuk, hogy: Cum enim jura ipsa, nulla scripturae firmitate fulcirentur, [...] omnes judicandi rationes turpissime confundebantur, és amelyről maga Werbőczy is a prológusában azt írja, hogy: leges, ac hujus regni sanctiones densissimis tenebris, et caligine obrutae sunt". Nem kell teljesen szószerint vennünk ezeket a kijelentéseket, mert bizonyára túlzás van abban, hogy ugyanaz a jogrendszer, amely alig 24 évvel előbb, Mátyás király idejében még megfelelő volt az ország rendjének fenntartására, ugyanaz a jogrendszer Werbőczy idejében erre már teljesen alkalmatlanná vált; inkább megfelel a valóságnak az, hogy nem annyira a jogrendszerben volt a hiba, hanem az erős királyi hatalom hiányzott, amely a jognak és főképpen a bírói ítéleteknek érvényt tudott volna szerezni. Valószínűnek látszik az is, hogy a Hármaskönyvből idézett megállapításokban valami személyes törekvés is van abból, hogy a jogalkotó művének szükségességét indokolja. A másik véglettel a múlt század végén érintkeztünk, amikor a Magyar Polgári Törvénykönyv első tervezetét megalkottuk, amely azzal a veszéllyel fenyegetett, hogy a magyar élő jog helyébe egy attól idegen logikai rendszervilág lép. A XVI. század elején jogunknak szétesésétől megóvott Werbőczy Hármaskönyve, amely a magyar jogot évszázadokra megbonthatatlan szilárd egységbe foglalta, a XIX. század végén pedig az ellenkező véglettől, jelesül a magyar gondolatvilágnak idegen törvénykönyvbe sűrűsödéstől megóvott a nemzeti érzésnek a háború utáni erős fellendülése, amely a Polgári Törvénykönyv első tervezetét a magyar életnek inkább megfelelő 1928. évi tervezetbe vezette át.

A jog külső megjelenési formájában legszembetűnőbb a szöveg, a stílus. A szövegezés hibái rendkívüli mértékben elősegíthetik a jog eltávolodását az élettől. Vannak, akik azt hiszik, hogy a jogszabály annál jogásziasabb, annál tökéletesebb, mennél inkább eltávolodik a közönséges élet nyelvétől. Helytelen felfogás! Nem lehet ugyan kétségbe vonni azt, hogy a jogszabály-alkotásban nem nélkülözhetjük a jogi műnyelvet. A szabatosságra, a rövidségre, a tipikus esetet szem előtt tartó elvontságra, a jogrendszer egészének összhangjára irányuló törekvés, a félelem, hogy a jogszabályértelmezésnek évezredes elveivel a jogszabályalkotó gondolatának meg nem felelő következtetésekre ne jussanak, szükségképpen hozza magával a nyelvnek bizonyos mesterkéltségét. A meghatározott tartalmat felölelő fogalmak kifejezésére szolgáló jogi műszavakat nem nélkülözhetjük, nem mellőzhetjük azt sem, hogy a kifejezéseket, a fordulatokat mindig ugyanabban az értelemben használjuk, ezzel a nyelv élénksége kell, hogy veszítsen; nem mellőzhetjük teljesen a szabatosság szempontjából az utalásokat sem, amik a jogszabály szövegének megértését nehezítik meg. A magasra szárnyaló gondolat magával ragadja a lomha ólmot, ez meg sokezernyi apró fekete bilincseivel a rongypapírhoz láncolja a végtelen gondolatot, hogy amint Verulami Bacon írja: jurisconsulti tamquam e vinculis articulorum sermocinantur. [18]

Sokszor kell megküzdenünk a közönséges beszéd magyartalanságával, pongyola megszokottságaival, a kereskedelmi, ipari és banknyelv germanizmusaival és újabban mindinkább szaporodó anglicizmusaival, a tudákoskodó, komolykodó bürokratikus nyelvvel, és nem egyszer magával a Magyar Tudományos Akadémiával is. [19]

Úgy hiszem, [a] leghelyesebb, ha a középúton járunk. A jogszabályszövegezésnek legfőbb elvéül kell szem előtt tartani azt, hogy mennél kevésbé távolodjunk el a mindennapi élet nyelvétől, pongyolaságba azonban ne essünk. A magyar jogi nyelv aránylag rövid útra tekinthet vissza, hiszen a törvényeket csak az 1832. évtől kezdve szerkesztik magyar nyelven. A magyar jogi nyelv kialakulása ez alatt az aránylag rövid idő alatt nagy haladást tett. Némi visszaesés ugyancsak a már sokszor emlegetett múlt század végi Polgári Törvénykönyv tervezetével kapcsolatosan mutatkozik, mert ezzel kapcsolatosan mintha jogszabályaink nyelve általában nehézkesebbé, mesterkéltebbé lett volna. A legújabb évtizedeken ismét mutatkozik javulás, főképpen Töry Gusztáv, Ladik Gusztáv, Térfy Gyula és Szászy Béla törvényszerkesztési működése folytán. Ha legújabban ismét merülnek fel panaszok a jogszabályalkotás nyelve miatt, ezeket nem kis mértékben annak a nehézségnek a számlájára kell írni, amelyek a szabályozandó anyag összekuszáltságában, nehézségében rejlik. Mert hiszen ki vonná kétségbe, hogy p. o. a társadalombiztosítási jog, a gazdaadóssági jog, a devizagazdálkodási jog vagy a jelzálogjog bonyolult helyzeteit ugyanazzal a könnyen érthető és mégis szabatos nyelvvel lehessen megszövegezni, mint amelyen az utcán, vagy társaságban beszélünk, vagy amelyen novellát írunk.

4. A jogtudomány feladata a pozitív jog körében a jogszabályok összeszedése, ismertetése, tartalmuk kifejtése, a jogszabályoknak egyes jogintézmények köré tömörítése, az egyes jogintézmények összehasonlítása, az egyes jogintézmények közös szabályainak megállapítása, a jogintézményeket átfogó elvek kikutatása, az egész jogrendszerben érvényesülő átfogó gondolatok kiválasztása és a jogrendszernek ezeken az alapgondolatokon való továbbépítése. A jogtudomány ezt az imént vázolt feladatát akkor látja el kellően, ha állandó érintkezésben marad az élettel. A jogtudomány főképpen négy hiba folytán térhet el az élettől

a) Azzal, ha jogszabályoknak lélek nélküli puszta recitátora. Arra az úgynevezett tudományra, amelyet a lélek nélküli, unalmas tankönyvek, az üres parafrázisokban kimerülő kommentárok, vagy akár egyetemi katedráról elhangzó ilyen előadások nyújtanak, az életnek nincs szüksége. Az efféle írásművek pusztán üzleti célt szolgálnak, a katedrán pedig azzá válnak, amivé a hivatalokban a bürokrácia, vagyis az előadási félórának lélek nélküli üres kitöltésévé. b) Eltávolodhatik a jogtudomány az élettől azzal, ha a már előbb említett Begriffsjurisprudenz hínárjába süllyed. c) Eltávolodhatik azzal, ha a tételes jogot átvezeti élet nélküli észjogi vagy természetjogi tételekbe. d) Ha az esetjog, a kazuisztika bozótjába keveredik. Nem időzöm hosszasabban ennél a tárgynál, a jogi oktatás reformja tárgyában tartott értekezletek során alkalmam volt kifejteni, [20] hogy az igazságszolgáltatás szempontjából milyennek képzelem el és milyennek kívánom a jognak nemcsak az egyetemi tanítását, de a tudományos művelését is.

V. Végigmentem példákkal mindazokon az esettípusokon, amelyekben a jog az élettől elszakad. Azt hiszem, hogy már csupán az eseteknek puszta megvilágításával legalább is érintettem azokat a veszélyeket, amelyek a jognak az élettől elhajlásában vagy elszakadásában jelentkeznek. A jog a szabályozandó eseteket az életből meríti. Természetes, hogy az életből merített viszonyokat - amint mondani szoktuk, az életviszonyokat - az élet követelményeinek megfelelően kell rendezni. A jog nem állhat útjában az életnek, nem fordíthatja meg az életet, legfeljebb medret építhet neki. A mérnök szabályozhatta a Tiszát azzal, hogy medret épített neki, de azt nem tehette meg, hogy a Tisza Titeltől Kőrösmező felé folyjék. A jog sem fordíthatja meg az élet útját, csupán medret szabhat neki, és a mederben tarthatja. A népnek éreznie kell, hogy a jog megfelel az ő életének, éreznie kell, hogy a jog az ő mindennapi életének támasza, védője, ennélfogva ragaszkodnia kell ahhoz, szeretnie kell azt úgy, amint a vallását, az anyanyelvét, a kultúráját. Mihelyt a jog elhajlik, elszakad az élettől, közöny, nevetség, sőt gyűlölet tárgya lesz. Az ilyen jog vagy lassan, közönyösség folytán hervad el (desuetudo), vagy ha a mögötte álló hatalom mégis érvényre kívánja juttatni, forradalomra vezet. Mind a kettő: akár a jognak a lassú ellanyhulása, akár a forradalom, a jogeszme sérelme.

A magyar jog, mint történelmi fejlemény, az élet szükségleteiből fakadt, a gyakorlatban, az élet kövein csiszolódott, az élet joga, s legalábbis fő vonásaiban, a magyar élet joga volt. Csodálatos, de igaz, hogy ez az idegen nemzetek közé ékelt kis nemzet, legalábbis 1848-ig, tehát csaknem kilenc évszázadon keresztül meg tudta őrizni jogát mind a germán joggal, mind a római joggal, mind a kánonjoggal szemben. Ha ennek a rendkívüli jelenségnek az okát kutatjuk, a legfőbb okát - azt hiszem - abban találjuk meg, hogy minden szálában a magyar élethez volt kötve. Amíg a magyar életet ennek az országnak a területéről kiirtani nem tudták, természetes, hogy a vele összeforrott jogot sem tudták állandóan vagy hosszú időre kiszorítani. Ez az összeforrtsága az élettel biztosítja a magyar jog fennmaradását mindaddig, amíg ebben az országban magyar élet van, de egyúttal a jognak az élettel való ez az összeforrtsága támogatja, erősíti a magyar életet, és biztosítja annak a fennmaradását is. Mindnyájunknak tehát, akik a jogot akár a jogszabályalkotás, akár a jogalkalmazás, akár a jogtudomány terén műveljük, őseinktől örökölt szent kötelességünk, hogy jogunkat az élettel, mégpedig a magyar élettel való összeforrtságában megtartsuk, és az élet, mégpedig a magyar élet erősítésére fejlesszük tovább.

*

[1] Geschichte des römischen Rechtes im Mittelalter, Heidelberg. 1034-1051. III. k. 32. és 33. §

[2] Abschied vom BGB. Vortrag gehalten in der Universität zu Heidelberg am 25. Januar 1937. Verlag Franz Vahlen. Berlin

[3] Grosschmid Béni: Jogszabálytan. Budapest, 1905. 6. lap.

[4] Ráth György: Az Országbírói Értekezlet. Pest, 1861. I. kötet. 17. lap.

[5] Uo., II. kötet, 291. lap.

[6] Uo., I. kötet, 28. lap.

[7] Vitéz Moór Gyula szerint: Ha a jogszabály címzettjei a jog által reájuk rótt kötelességeket valóban teljesítik is, akkor a jog alkalmazóivá válnak. Bevezetés a jogfilozófiába. Budapest, 1925. 215. lap.

[8] Tagányi Károly: A hazai élő jogszokások gyűjtéséről. Budapest, 1919.

[9] Az 1930: XXXIV. t.-c. 4. §-a, amely osztályperben és örökösödési jogot tárgyazó perben a keresettel érvényesített jog értékét tette irányadóvá a pertárgy értékének megállapításában, továbbá a 24. és a 37. §., amely a fellebbezési, illetőleg a felülvizsgálati érték fogalmát illesztette bele a perbe, az egyszerűbb falusi nép ügyeit jórészt kirekesztette a Kúria ítélkezésének köréből.

[10] Rationale of Iudicial Evidence. VIII. k. III. fej. 4. §

[11] The History of the Britisch Civilisation. London. 1928. I. k. 329. lap.

[12] William A. Robson említi ezt az adatot a Civilisation and the Growth of Law című munkájában (London. 1935.), az 59. lapon. Az agathyrsoi a Soltész-Szinnyei-féle görög magyar szótár szerint Sarihatiában lakozó Scytha nép.

[13] Egyetemes európai jogtörténet. Budapest, 1896. 66-67. lap.

[14] Werbőczy István Törvénykönyvének Compendiuma, közön-séges magyar versekbe foglalva. Kolozsvárott, 1701. és 1798

[15] A gondolat nem esik a lehetőség határain kívül; közkézen forog a rendeleteknek egy népszerű félhivatalos kiadása, amelyet: közönségesen „János bácsi"-nak neveznek.

[16] Cicero: De legibus. II. könyv, XXIII. caput.

[17] Ezzel a mondattal kezdődik Hans Otto de Boor érdekes tanulmánya: Die Methode des englischen Rechts und die deutsche Rechtsreform. Berlin, 1934.

[18] De dignitate et augment.is scientiarum. 8. könyv, 3. Caput.

[19] Különösnek hangzik, hogy a Magyar Tudományos Akadémiával vitába keveredhetünk ezen a téren. Pedig vannak vitáink, így példának okáért nem tudjuk helyesnek elfogadni az Akadémiának azt az álláspontját, hogy a nemesi előneveket nagy kezdőbetűvel írjuk. Abba sem tudunk belenyugodni, hogy a „vizsga" szót kiküszöböljük, s helyette a „vizsgálat" szót használjuk. Lehet, hogy a „vizsga" helytelen képzésű szó, de az életben meggyökeresedett, amint sok más helytelen képzésű szó. A „vizsgálat" más, mint a „vizsga"; nem mondhatjuk, hogy a jelölt „vizsgálatot tesz", vagy vizsgálatot ismétel. Legutóbb is egyes iskolai törvényjavaslatok szövegezése során erősen küszködtünk a „vizsga" szó kiüldözése miatt. Kénytelenek voltunk efféle szokatlan fordulatokat alkalmazni: a vizsgálatot kiállotta (ahelyett, hogy: „a vizsgát letette"), a vizsgálatra újra kell „jelentkeznie" (ahelyett, hogy: a vizsgát meg kell ismétnie). etc. etc.

[20] Az igazságügyi igazgatás és bíráskodás kívánalmai. Magyar Felsőoktatás. Budapest, 1937.

*

In Polgári jog. Közgazdaság és pénzügy, XIV. évf., 3. szám (1938), 129-144.

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.