A válságok áradata még a jog uralmának a létkérdését sem kímélte meg, és ennélfogva az új állásfoglalásokkal vissza kell menni a kezdetek kezdetéig. A világszemléleti és politikai eszmék élet-halálharcában meg-megcsillannak a jog fegyverei is, de sajnos, ezek a fegyverek nem ritkán olyan célokra is felhasználhatók, amely célok a jog alapelveivel éles ellentétben állanak. A béke olajága és a jog védőpajzsa néha bizony egyedül annak köszönheti a szerepeltetését, hogy még nem győzzük, vagy már nem győzzük erőszakkal, és ilyenkor a joggal is beérjük. A jog szentségére való esküdözés elég gyakran csak addig tart, amíg az hatalomrajutással, vagy felülkerekedéssel fölöslegesnek nem mutatkozik. A háború győztesei is lelkes szószólói szoktak lenni a béke uralmának, ha arról van szó, hogy hadizsákmányaikat háboríthatlanul élvezhessék.

Amidőn lépten-nyomon azt tapasztaljuk, hogy a jog feltétlen uralmának a híveit sorozatos csalódások érik, és látjuk, hogy a nyers erőszak sikerei nem mindig rövid életűek, és nemcsak látszólagosak, továbbá, ha látjuk, hogy a jog nem különbözteti meg eléggé a jóbarátot az alattomos ellenségtől, lehetetlen kitérni az elől a következtetés elől, hogy a jog intézményében szervi bajoknak és üzemhibáknak kell létezniök, mert különben ilyen kirívó rendellenességek nem volnának napirenden. Bizonyára szervi bajok és üzemi hibák következménye az is, hogy feltűnően gyakran találkozunk azzal a különös jelenséggel, amely szerint a jog leple alatt olyan hátsó gondolatok és olyan nem tiszta szándékok is célhoz juthatnak, amelyeknek a leplezetlenség megölőjük volna.

Velünk jogászokkal nehéz elhitetni, és bizony nem is tanácsos egykönnyen elhinni, hogy az élet nem igazodik olyan mértékben és olyan pontosan a jogtudomány célkitűzéseihez, mint ahogy mi azt elképzeljük, de annyira már mégis felnőttnek tekinthetjük magunkat, hogy az emberi alkotásoknak velükszületett gyarlóságát ne kelljen körömszakadtáig letagadni, és ne kelljen szemet hunyni a jognak olyan tökéletlenségei előtt, amelyek csak növekedhetnek és kártékonyabbá válhatnak azzal, ha nem veszünk róluk tudomást.

Életképessége érdekében a jognak mindenekelőtt alkalmazkodnia kell az új idők uralkodó eszméihez, nevezetesen az egyetemesség, az egyenlősítés és az arányosítás elveihez, amelyek nem tűrnek kiváltságokat, fölösleges kivételeket, mesterséges szigeteket és külön utakat, hanem a lehetőségig közös nevezőre hozzák a boldogulási érdekeket. Ezek az eszmeáramlatok természetesen nem mentesek az elkerülhetetlen túlzásoktól és kilengésektől, és ennélfogva veszedelmeket is jelentenek, de mégsem szabad előlük elzárkózni, mert csak a jog szellemének a közelsége és megértő befolyása mérsékelheti hathatósan az elvadulások rohamát.

Az új idők uralkodó eszméihez és törekvéseihez való hozzásimulás kötelessége alól a jognak annál kevésbé szabad magát kivonnia, mert azok az eszmék és törekvések lényegileg megfelelnek az észszerűség követelményeinek és a társadalmi erőviszonyoknak, amelyek akként alakulnak, hogy minden ellenállás hiábavalónak mutatkozik. Az egyetemesség, egyenlősítés és arányosítás elveinek az érvényesülése szűkebb körre szorítja annak a lehetőségét is, hogy a jog leple alatt igazságtalan állapotok menedékhelyet találjanak, és hogy a jog jelmezében olyan szándékok is célhoz jussanak, amely szándékok a jog alapelveivel összeférhetetlenek.

Igaz ugyan, hogy a jognak éppen a legnagyobb erőssége omlanék össze azzal, ha ideiglenes eredmények és szűkebbkörű érdekek kedvéért el-eltérne általános célkitűzéseinek az irányvonalától, és kiforratlan eszméknek megfontolatlanul behódolna, de másrészről semmi sem áshatja alá veszedelmesebben a jog uralmát, és semmi sem ingathatja meg erősebben a jogba vetett hitet, mint az, ha megkötöttsége és hajlíthatatlansága arra is képtelenné teszik, hogy a saját hibái ellen védekezhessék, vagy a saját elveivel való összeütközést kikerülhesse. A jog ne legyen sohasem első azok között, akiket az új eszmeáramlatok elragadnak, de ne is maradjon utolsó a fölébredők sorrendjében.

Amíg a jogi élet építményének a szerkezetében olyan alkotórészek is helyet foglalnak, amelyek a népösszesség egyetemes érdekeivel kirívó ellentmondásban állanak, és amíg nincs kilátás arra, hogy a társadalomnak ezektől az égető sebeitől pusztán a jog orvosszereivel belátható időtartamon belül szabadulni lehessen, mindaddig a jog uralma az erőszakos felforgatások ellen kellően megvédettnek nem tekinthető, és a jog elsősorban magára vessen, ha forradalmak törnek ki. Bizonyára más tényezők is hibáztathatók amiatt, hogy erőszakosságok lehetségessé válnak, de a jogtudomány sem kaphat felmentést az alól a vád alól, hogy nem tett meg minden lehetőt arra nézve, hogy a jog ne szolgáltasson okot az erőszakos ellentállásra, vagy erőszakos beavatkozásra.

Csalódások és elkeseredések származnak a jogi élet terén az elmélet és a gyakorlat összeegyeztethetőségének a tökéletlenségéből is főképpen amiatt, mert ez a körülmény a jogalkotásnál nem részesül kellő figyelembevételben. Ha azok az elméleti elgondolások, amelyek az illető jogelveket és jogszabályokat szülik, a lehető legtökéletesebbek voltak is, nem ritkán csak fájdalmas törések és kártékony szakadások árán lehet azokat a jogelveket és jogszabályokat alkalmazni. Az elméleti elgondolásnak a gyakorlati életben törik-szakad érvényre juttatása legalább annyival csökkenti a jog uralmának az életképességét és vonzóerejét, mint az a különben is megmásíthatatlan tény, amely szerint a legremekebb jogtudományi célkitűzések és műveletek is legfeljebb csak általánosságban, és csak nagyjából kerülhetnek okozati összefüggésbe a gyakorlati élet eredményeivel.

A jogtudomány világítása, irányítása és vezetése a társadalom legelemibb életszükségletei közé tartozik ugyan, de ennek az életszükségletnek a kielégítése nem válik sem jobbá, sem teljesebbé, sőt veszít erejéből és értékéből azzal, ha olyan feladatokra is vállakozik, amelyeknek az ellátása képességeit meghaladja, és ha nem keres, sőt visszautasít olyan segítségeket, amelyeket csak elbizakodottsággal nélkülözhet. Semmi sem ássa alá annyira a jog tekintélyét és hitelét, mint az, ha erejét felülmúló feladatokra vállalkozik, és emiatt képtelen a hozzá fűzött várakozásoknak kielégítő mértékben megfelelni. Valódi rendeltetésétől a jogot az is elvonja, ha olyan téren tékozolja erejét, ahol arra komoly szükség nincsen.

Nem újak, hanem csak határozottabb alakot öltenek most azok a gondolatok, amelyek a jog életrevalóságának a szilárdabb megalapozását célozzák. Intézményes és rendszeres biztosítékokra van szükség abban a tekintetben, hogy az elméleti elgondolások a jogalkotásnál a mindennapi élet légkörétől el ne szakadjanak, és a jogalkalmazás terén az egyoldalú jogászi szempontok kellően ellensúlyoztassanak.

A jognak bölcs szerénységgel mindenekelőtt tartózkodnia kell a közéletbe való szükségtelen bevatkozásoktól és vissza kell húzódnia azoktól a közéleti területekről, ahol más tudományszakok dolgát végzi a hivatottság hiányának áldástalanságával. Csak kudarccal végződhetnek azok a vállalkozások, amelyek például kulturális, gazdasági, vagy szociális intézkedések hiányának jogszabályokkal való pótlására irányulnak. A jog ne foglaljon el olyan helyeket, amelyek más tudományszakokat illetnek, és ne vállaljon olyan felelősséget, amely ugyancsak más tudományszakokat terhel.

A mindenhatóságnak, a mindentudóságnak és az örökkévalóságnak abból a magasságából, ahol csak képzelt alapokra épült, a jogot maguknak a jogászoknak kell az életlehetőségek légkörébe leszállítaniuk, mert ha ezt az elkerülhetetlen leszállítási műveletet egészen másoknak engedjük át, nem lesz megállás az egészséges társadalmi életviszonyok lehetőségének a színvonalánál. A jogtudomány célkitűzéseinek és a jogelmélet elgondolásainak a csalhatatlanságába és örökérvényűségébe vetett hit vakbuzgósága nem kevésbé veszedelmes, mint amilyen annak a megtűrése volna, ha a jog szemérmetlen önzések és kurtaeszű megítélések prédája lehetne. Nem arról van szó, hogy a jogot az eszményiség öltözetéből kivetkőztessük, hanem csak azoktól a cifraságoktól kell megszabadítani, amelyek teljesíthetetlen feladatokként lógnak rajta, és ezzel a megbízhatatlanság átkát zúdítják reá.

A jognak magasztos feladatai közé tartozik a nemzeti tulajdonságok és hagyományok, valamint a nemzeti jogszokások ápolása és védelme, de minthogy a nemzeti sajátságok nem mind előnyösek, a jognak az is feladatai közé tartozik, hogy a nem előnyös nemzeti sajátságokat a lehetőségig ártalmatlanokká tegye. A nemzeti sajátságok ápolása és a helytelenségekről való leszoktatás nem egyedül jogi, és nem is elsősorban jogi feladat, de minthogy a jogi szabályok a jó vagy rossz nemzeti szokások és tulajdonságok kifejlődésére és élettartamára döntő befolyást szoktak gyakorolni, ennél fogva ezen a téren a jogi nagytakarítás minden más gondviseléstől függetlenül is szükséges. Nemcsak a rossz szokások abbahagyása, hanem a nemzeti erények ápolása terén is akad elég pótolni való.

Vannak megcsontosodott jogi állapotok, amelyeket éppen régiségük és különösségük a nemzeti szellem termékének a színében tüntet fel, és ennek következtében a nebántsvirág kiváltságában részesülnek, holott aligha van közük a nemzeti szellemhez, és ennek nem is válnak dicsőségére, hanem pusztán egyoldalú jogászi elgondolások szüleményei, amelyeknek a megtűrtségét a nemtörődömségen kívül talán még az is érthetővé teszi, hogy a perlekedési kalandvágyban és a jogászi észjárásnak az élettől való túlságos elvontságában hatalmas pártfogóra találtak. Ha volt is valaha értelme például az ági öröklés intézményének és a közöröklés mostoha elbánásban részesítésének, ma már nemigen szolgálhat más célt, mint azt, hogy pereket termeljen és, hogy a jogászi elmék képességeiket művészi mutatványokban ragyogtathassák. Ezeknek a jogvitáknak az eldöntése végeredményképpen lényegileg nem különbözik a szerencsekeréktől, mert a közérdek és nemzetgazdaság szempontjából alig tehet különbséget az, hogy ez vagy az a rokon örökli-e a hagyatékot. Ha már nem lehet helye közöröklésnek, és ha a hagyaték nem szállhat a legszűkebb értelemben vett családi kör tagjaira, vagyis azokra, akikre ez a vagyon már az örökhagyó életében is fényt és meleget sugárzott, tehát létüket megalapozta, az öröklési szabályok ezeken a határokon túlmenően csak a lutrijáték közönséges szerepét tölthetik be.

Még a jogfolytonosság magasztos elve sem érvényesülhet egész merevségében, és meg kell alkudnia az élet lehetőségeivel. Amikor a jogfolytonosságnak legfeljebb a látszatát lehet fenntartani, ilyen átmentés a túlterhelt hagyatékra emlékeztet, amellyel csak csődbe lehet jutni, és amely elzárja az új életalapítás útjait. Éppen a jog életképessége érdekében meg kell barátkoznunk azzal a ténnyel, hogv a jogfolytonosság lehetőségei is végesek, és hogy a jogfolytonosság érvényesülésének ezen a határon túl való erőltetése öngyilkossági kísérlethez hasonlít, és ezenkívül még nevetségessé is válhat.

A jogalkotás és a jogalkalmazás elsősorban és főképpen jogi feladat, de nem kizárólagos jogi feladat, és a jognak annál kevésbé szabad más tudományágak és más ismeretszakok közreműködése és segítsége elől elzárkóznia, mert azoknak a tudományágaknak és ismeretszakoknak a befolyása és jelenléte nélkül a jogalkotás és jogalkalmazás könnyen lecsúszik a gyakorlati élet termőtalajáról, és az élettelenség, a meddőség világába szédül. A jog ne ártsa ugyan bele magát más tudományágak és más ismeretszakok kizárólagos feladatkörébe, és ne vállaljon olyan felelősséget, amely más tudományágakat és más ismeretszakokat terhel, de másrészről a jognak saját feladatkörében csak előnyére válhatik az, ha más tudományágak és ismeretszakok rendszeres és intézményes támogatását nem nélkülözi.

Ami a jognak egyik legnehezebb, de egyúttal legszebb feladatát, a javak lehető legarányosabb megoszlásának az előmozdítását illeti, ebbe a kérdésbe a gazdasági világválság most istenigazában ugyancsak beleszólt, és a nagy problémát gyökeresen akként oldotta meg, hogy a gazdagok általában elszegényedtek, de a szegények nem-igen lettek gazdagabbak. Kár volna most azon töprengeni, hogy a jogtudomány felelős-e és terheli-e mulasztás abban a tekintetben, hogy nem akadályozta meg az aránytalanságoknak az összeomlás elkerülhetetlenségéig történt fokozódását? Ha sajnálatos is a régi fények elhomályosulása, és ha fájdalmas is a régi jóléti források elapadása, a jogi törekvéseknek most mégsem szabad a régi elvekhez való görcsös ragaszkodásokban és a megszokott állapotok visszaállításának az erőltetésében kimerülniök, hanem elsősorban számot kell vetni az adott helyzetek megmásíthatatlanságaival, és ezeket megfelelő új jogelvekkel kell alátámasztani, ahelyett, hogy az új életviszonyoknak a régi jogelvek keretébe való céltalan begyömöszölésével bajlódnánk.

Valamikor lehetett, sőt bizonyára volt is értelme és szükségszerű rendeltetése annak, hogy a jogi élet a kiváltságok rendszerén épüljön fel, és hogy a javak és jogok elsősorban egyesek, egyes családok és egyes társadalmi osztályok rendelkezésére álljon, és hogy csak ennek a célnak a betöltése után és ennek az útján kerülhessen sor a szó legtágabb értelmében vett közcélok kiszolgálására, de ma már annak a rendszernek a gyökerei annyira elsorvadtak, a közfelfogás annyira átalkult, és a társadalmi erőviszonyok anynyira megváltoztak, hogy a közéleti törekvések és álláspontok érvényesülésének a lehetősége, valamint a jogalkotás eredményessége és maradandósága főképpen attól függ, milyen mértékben sikerült az érdekek sokféleségét a célkitűzésnél és a véghezvitelnél az egyetemesség közös nevezőjére hozni. Jól tudjuk, hogy ez a megállapítás távol áll attól a határozottságtól, amit kézzelfoghatónak, vagy szemmelláthatónak lehet mondani, de - jobb hiányában - különösen a kiindulási pontnál meg kell elégednünk olyan irányjelzéssel, amely az eltévelyedések lehetőségét legalább némiképpen csökkenti.

A lehető legtökéletesebb és legtisztább elgondolások legteljesebb végrehajtása sem zárja ki az egyetemesség céljainak a hiányos megvalósítását, és ennélfogva a szociális igazságtalanságok miatt nem lehet mindig az emberi szándékokat hibáztatni, de sajnos, bőven akadnak olyan társadalmi állapotok is, amelyeknek az igazságtalansága vitán felül állónak tekinthető, és amelyek létezésüket főképp a nemtörődömségnek és a mások szenvedései iránt való érzéketlenségnek köszönhetik. Ezek a nyilvánvaló bajok aránylag csekély áldozatok árán volnának orvosolhatók, de ha az orvoslás addig halasztódik, amíg a baj áldozatai az orvoslást már kierőszkolni is képesek, a hullám úgy feltornyosul, hogy feltartóztatlanul átcsap a szükségesség határán, és pusztító veszedelemmé válik. Azok a rikító szociális igazságtalanságok, amelvek aránylag csekély áldozatok árán megszüntethetők volnának, nemcsak a politika lelkiismeretét terhelik, hanem a jogtudomány is hibáztatható, ha elmulasztotta befolyását kellően érvényesíteni.

A javak termelési rendjében a haszon tényezőjének a kirekesztésére józanul természetesen még gondolni sem lehet, de a haszon elveinek a gyökeres módosítása és e módosítás jogi irányítása halaszthatatlan. Ami különösen az életfenntartás elemi szükségleteit illeti, ezek termelésénél a haszon csak másodrangú kérdés, amelyről csak akkor lehet szó, ha a szükségletek kielégítésének az útjában nem áll. Mindaddig, amíg például olyan emberek is éheznek és hajléktalanok, akiket ez a sorscsapás hibájukon kívül sújt, nem lehet lelkiismeretesen túltermelésről beszélni, és nem lehet helye a termelés intézményes korlátozásának, vagy tervszerű elhanyagolásának. Jogelvi szempontból nem igazolhatók olyan álláspontok, amelyek megengedik, hogy az életfenntartás elemi szükségletei is üzérkedés prédái és kizsákmányolás eszközei lehessenek, mégpedig akkor is, ha a bőséges termelésnek és a hiánytalan ellátásnak az esztelenségig fokozott önzésen és a politika rövidlátásán kívül más akadályai nincsenek. Az emberiség általános érdeke szempontjából még képzelni sem lehet örvendetesebbet, mint azt a fejlődési folyamatot, amely némely termelési ágban és különösen a létfenntartás szükségletei terén tartós bőséget és olcsóságot teremtett. Az természetesen katasztrofális baj, ha a bőségnek és az olcsóságnak ehhez az örvendetes alakulásához a többi termelési ág nem igazodik hozzá, sőt azt esetleg ki is zsákmányolja. Ez ellen a baj ellen azonban nem úgy kell küzdeni, hogy az olcsóságot a hajánál fogva a drágasághoz hozzárángatjuk, hanem ellenkezően, nem akadályozni, hanem előmozdítani és siettetni kell azt a természetes fejlődési folyamatot, amely szerint minden árnak a legelemibb életszükségletek árához kell hozzáigazodnia.

Jogelvi irányváltozásokat és rugalmasabb alkalmazkodást, különösen a tudomány műszaki vívmányai követelnek, mert ezek egészen új életviszonyokat teremtettek. A gépek például napról napra több és több terhet vesznek le az emberek vállairól, de egyúttal járhatatlanokká teszik a kenyérkereset kitaposott útjait, és ezzel halálos rémületbe ejtik az emberiséget. Nem csoda, ha ez az őrületes állapot néha esztelen elhatározásokat szül. Megfelelő jogelvi állásfoglalás és beavatkozás nélkül az emberi munkának a gépekkel folytatott kenyérharca nemigen kerülheti ugyan ki az elvadulást, de az nem mindegy, hogy milyen beavatkozás történik, mert ennek a beavatkozásnak az elhibázottsága a kibontakozás lehetőségét még meg is nehezíti.

Alapjában elhibázott - a többi között - az az álláspont, amely a gépek használatának a korlátozásától és tilalmazásától sem riad vissza, ha arról van szó, hogy a kenyérkereseti megszokott lehetőségek és alkalmak rohamos megszűnése megakadályoztassék. Akadt már hivatalos állásfoglalás is, amely a munkanélküliség enyhítése érdekében a gépeket csendességre intette. Így gazdáinknak is már tanácsolták, hogy aratógépek helyett aratómunkásokat alkalmazzanak.

Az nem volna baj, ha az emberi létfenntartás és minél nagyobb boldogulás céljához munka nélkül semmiképpen sem lehetne eljutni, sőt az is elviselhető volna, ha azok a célok csak verejtékes munka árán volnának megvalósíthatók, de a munka kultuszának a feltétlensége véget ér annál a határnál, amelyen túl a létfenntartás még verejtékes munkával sem biztosítható, vagy amely határon túl a létfenntartás és a boldogulás célját verejtékhullatás nélkül is el lehet érni. Ha tehát az életszükségletek előteremtésénél az emberi verejtékezés feleslegessé válik, vagy ha a legnagyobb munkakészség is meddőségre van kárhoztatva, ezekben az esetekben az életfenntartási javakban való részesedést mégis a termelésben való közreműködéstől és a közreműködés mértékétől és értékétől függővé tenni szégyenkezés nélkül talán mégsem lehet. Természetesen nem egyesek bölcs belátásának, hanem a helyes jogalkotásnak kell ebben a kérdésben valahogy rendet teremtenie.

Nem szorul bizonyításra, hogy a társadalom nagy kárát vallaná annak, ha a köztudatban gyökeret verhetne az a meggyőződés, hogy munka nélkül is szabad és meg lehet élni. Az sem kétséges, hogy az intézményes közellátás még abban az esetben is, ha szigorúan a munkanélküliség gyógyíthatatlan eseteire korlátozódnék, és ha az életszükségletek legkisebb mértékén sem terjedne túl, teret hagyna a visszaéléseknek, és bénítóan hatna az általános munkaigyekezetre, de ezek a veszedelmek elenyészően csekély jelentőségűek akkor, ha életek forognak kockán, és ha az emberi boldogulás lehetőségeinek legelemibb biztosítékai is hiányzanak.

Jogalkotási beavatkozásra is van szükség annak a hamis kényszerhelyzetnek az intézményes megszüntetése végett, amely kényszerhelyzet éppen embervédelmi célból mutatja kívánatosnak, sőt néha elkerülhetetlennek a termelés bőségének és olcsóbbodásának, valamint az emberi munkateher könnyítésének az elgáncsolását. Csak a rövidlátóság és szűkkeblűség nem talál más utat és módot a kenyérkereset lehetőségeinek védelmére, mint azt, amely a munkaalkalmakat mesterségesen és szükségtelenül a jobb, az olcsóbb, a gyorsabb-  és a többtermelés rovására szaporítja.

Azoknak, akik a termelés rendjének és módjának gyökeres és hirtelen változása folytán kenyérkereset nélkül maradnak, és akiket más, produktív munkakörben elhelyezni tartósan lehetetlenné vált, közkárpótlásáról az átmeneti idő tartamára intézményesen gondoskodni kell, mert ez nemcsak életmentési kötelesség, hanem bizonyára kisebb áldozatokkal is jár, mint amilyen demoralizáló és kártékony hatása van annak, ha a termelés fokozásának, gyorsításának, könnyítésének és javításának az érdeke nagy embertömegek létérdekével kerül összeütközésbe. Ennek a köztehernek a fedezetét lehetőleg onnét kell előkeríteni, ahol az emberi erő alkalmazása mellőzhetővé vált, és ezzel rendkívüli megtakarításokat eredményezett.

Az igaz, hogy a gondolatvilágnak az ellen a járványossága ellen kell éppen védekezni, amely gondolatvilágban az emberek képtelenekké válnak arra, hogy életpályájuk megalapítását a közhivatal körén kívül keressék, és amely gondolatvilágban minden segítséget csak az államtól várnak, de az állami gondviselés tekintetében támasztott igények túltengése ellen folytatott küzdelemmel nem összeférhetetlen, sőt azzal összhangban áll annak az útnak az egyengetése, hogy az állam mentesüljön a felesleges gondoktól főképpen avégett, hogy elsőrendű kötelességeit ne kelljen elhanyagolnia, és gondviselő ereje ne merüljön ki legfőbb rendeltetésének a betöltése előtt.

A közkárpótlás intézményével különösen akkor nem szabad késedelmeskedni és fukarkodni, ha nemcsak életmentésről, hanem a gazdasági és kulturális haladás, valamint az általános boldogulás akadályainak az elhárításáról is van szó. Az általános leszerelésnek és a bürokrácia burjánjai kigyomlálásának nem utolsó akadálya például az, hogy ezeknek a műtéteknek gyors és gyökeres végrehajtásával az életpályák egész hálózata válnék járhatatlanná, és az ekként veszélyeztetett létérdekek közvetlenül és közvetett utakon is olyan ellentállási áramlatot váltanak ki, amelynek a leküzdése többnyire lehetetlen. Az életpályák összeomlásáért még gavalléros közkárpótlás nyújtása és atyai közgondviselés vállalása sem jelenthetne rossz üzletet a végeredmény mérlegelésénél.

Az új eszmeáramlatok hangzavarából elég tisztán ki-kicsendülnek már kialakult melódiák is. Ezeket érdemes figyelemre méltatni és megszívlelni.

*

In Jogállam, 33. évfolyam, 5-6. szám (1934), 169-177.

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.