A keresztyénség lényege minden történelmi változáson keresztül is állandóan egy maradt: szeresd az Istent és szeresd felebarátodat, mint magadat. A parancsnak két része elválaszthatatlan. Nem szeretheti senki úgy az Istent, hogy ez a gyakorlati életben embertársai szeretetében ne nyilvánulna meg, viszont embertársainkat nem tudjuk szeretni, ha az Istent, azt a legfelsőbb életadó és életet irányító hatalmat tiszta szívből nem szeretjük. A demokrácia az emberszeretet intézményesített formája. Az egyes emberek életén túl nagy tömegek, társadalmak és nemzetek számára próbálja az emberszeretetet megvalósítani. Éppen ezért keresztyénség és demokrácia nem, hogy nem lehetnek ellentétben egymással, de egymástól egyenesen elválaszthatatlanok. Társadalmi vonatkozásban csak úgy tudjuk Isten-szeretetünket megbizonyítani, ha demokratikus életberendezkedésre törekszünk, viszont demokratikus társadalmat csak úgy tudunk kialakítani, ha mögötte tiszta Isten-hitünk áll. A tiszta keresztyénség és az eszményi demokrácia szükségképpen együtt járnak. A protestantizmus történelme folyamán állandóan próbálta ezt a nagy lehetőséget realizálni, s társadalmi vonatkozásban most sem vállalhat más feladatot, mint ezt.

*

A magyar demokratikus kibontakozás a forradalmat elkerülte, minden vérontó és felforgató értelmezésében. A magyar demokrácia útja a fejlődés, egymás megértése, s a nagy nemzeti és népi célok közös szolgálata. Mégis a gyors átalakulásnak ebben a hangulatában kár lenne egyetemessé tenni azt a fölfogást, hogy a nagy magyar átalakulás és az egyházi megújhodás egymást kizáró fogalmak. Még keservesebb lenne, ha egyes tudományos magyarázatokból a magyar nép azt olvasná ki, hogy a demokrácia nagy újításainak megvalósításával elzárjuk magunkat Isten útjáról, s amilyen mértékben fogadjuk vissza a múltat, olyan mértékben leszünk Istenéi. Az egyszerű ember, aki Istenhez való viszonyát nem tudományos alapon, hanem érzései alapján alakítja ki, így magam is, az Istenhez való közeledés lehetőségét és mértékét abban látja ember, társadalom és politikai rendszer számára egyaránt, [hogy] milyen mértékben és mekkora őszinteséggel törekszik Isten parancsai szerint alakítani az ember és a közösség életét. Nem lehet tévedés abban a hitben, hogy a jogoknak, a jövedelmek[nek] és a vagyonuknak, a jólétnek és szenvedésnek egyenlőbb, intézményes megosztása kedvesebb Isten előtt, mint a jogfosztás, a társadalmi alázat egyoldalú kikényszerítése, a nagy vagyonok kevesek kezébe való halmozása, a szenvedések egyoldalú áthárítása, vagy akár a legszebb szavakkal gyakorolt jótékonykodás is.

A magyar protestantizmusnak, ha elveihez és a maga demokráciájához hű marad, meg kell éreznie, hogy az ő ideje következett el a magyar demokráciában. Éppen ezért a reformáció korszerű értelmezésére van szükség. Ez pedig az, hogy megálljon a régi alapon Isten szabad szolgálatának, Krisztus önkéntes követésének, a nép szeretetteljes neveléséinek alapján, de folytassa az újításokat, a lélekben kialakított igazi demokrácia szerint.

Nemrégiben nagyon egészséges kezdeményezés indult a protestantizmus megújhodása és a magyar jelennel való egészséges összehangolás érdekében. Ez a nyíregyházi Szabad Tanács volt. Nincs tökéletes az emberi munkában és akaratban, s azért ennek is megvoltak a maga hibái. De volt egy nagy cél: mélyebb istenhivés alapján, fokozott alázattal hozzáfogni az egyházmegújító munkához, hogy a történelem korszakos fordulatában ne maradjon el a protestantizmus, amely a történelem során mindig elől járt az emberiség szellemi haladásának szolgálatában.

Érdeklődéssel vetettem néha egy-egy pillantást a Szabad Tanács körül kialakult vitára. Ez a vita megdöbbentő volt. Ott még csak hagyján, ahol a tényleges vagy vélt hibákat kifogásolták, de helyenként volt a szavak és betűk mögött olyan felfogás is, hogy óvakodni kell az egyház ügyét ezzel a mai magyar helyzettel összekapcsolni, s helyesebb a bírálat, az ostorozás álláspontjára helyezkedni, mint a demokráciát lépéseiben követni, segíteni és nemesíteni.

A bírálathoz mindenkinek megvan a joga s a bírálatnak is megvan a helye. Élni is kell vele. A jószándékú bírálat is segítséget és előbbrejutást jelent. De emberi szempontok alapján tagadni történelmi igazságokat az egyház nevében, s a tagadással azt a félelmet kelteni, hogy az egyház, főleg pedig a protestantizmus lekanyarodik a haladás élvonaláról, súlyos hiba lenne. A protestantizmus sohasem volt a maradiság menedéke, de még az sincs megírva sehol, hogy a protestantizmusnak konzervatívnak kell lenni.

Ha nemcsak a régi világ urai, hanem a magyar nép bizonyos rétegei is értetlenül állanak szemben a demokráciával, ha annak egyes hibáit, vagy durvaságait ellenérzésekkel nézik is, a protestantizmusnak, de az egész keresztyén egyháznak az a történelmi feladata, hogy nevelje, irányítsa a magyar népet a haladásra, az a feladata, hogy magát a demokráciával azonosítva, befelé harcoljon a hibák megszüntetéséért, kifelé pedig mutassa meg a demokratikus haladás csodálatos perspektíváit, és vigye a demokráciát Isten felé, hogy annak áldása kísérje a magyar megújhodást.

Én Isten kegyelmének tartom, hogy van magyar demokrácia, hogy nemzetünk volt vezetőinek szörnyű vétkeiért népünket nem pusztította el az Isten, hanem egyenesen megajándékozta azzal, hogy megnyitotta előtte saját élete élésének lehetőségét. Hogy levette róla a keresztet, amit vezetői adtak rá. Ha politikai meggyőződésem nem ezt parancsolná is, vallásos érzésemet követve is a demokráciát szolgálnám, mert tartozom szolgálattal is hálát adni Istennek jóságáért.

Hát az egyház nem kell-e, hogy Isten megtartó kegyelmét lássa abban, hogy a szörnyű esztendők után is van még lehetősége a szolgálatra? Elmúlt, elpusztult az a világ, embereivel, berendezkedéseivel együtt, amellyel az egyház a múltban kényelmesen összekapcsolta a maga útjai,t s az egyház megmaradt.

Mire maradt meg? Emberek, akiket Isten az egyház kormányzására kijelölt: gondolkozzunk!

Tartsunk nagyon mély bűnbánatot, és szülessenek meg bennünk új, nagy elhatározások. A protestantizmus sorsa, jövője össze van kötve a demokráciával. Vele fejlődhetünk, emelkedhetünk, az élen járhatunk. Ha lemaradunk, keresztbe fekszünk, szembefordulunk, elveszítjük a szolgálathoz való erőt és jogcímet, mert Isten akaratát nem szabad félreérteni.

Mit vár a demokrácia a protestantizmustól? Azt, hogy hű legyen tradíciójához, és legyen ma is korszerű. Álljon a haladás élén. Ne duzzogva, hanem zsoltárénekléssel vigye előbbre a demokráciát. Legyen ott a népe mellett! Ne engedje messze előre üres lélekkel a népet, hanem gyors haladásában is legyen vele az egyház, bátorító, erősítő szolgálatával és jóra való tanításával.

Erre kell képessé tennie magát a protestantizmusnak maradéktalanul. Hozza magával történelmi értékeit, és dobja el magától történelmi hibáit! Szabaduljon meg terheitől, akár szokásoktól, akár emberektől, inkább ma, mint holnap. Hassa át a protestantizmust a magyar reformátorok lázas előretörtetésének és népszeretetének vágya, éljen Istennek talán utoljára megadott nagy kegyelmével, s akkor a protestantizmus és a demokrácia egy lesz a magyar nép testi és lelki szolgálatában.

*

In Magyar Református Ébredés, 4. évf., 24. szám (1946. november 30.), 3.

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.