Mindennek dacára A szabad akarat problémájáról 1943. február 8-án elhangzott akadémiai székfoglaló beszédében nyíltan deklarálta a demokrácia melletti elköteleződését: "Szabad akaratú eszes teremtmény számára azonban az államhatalom erkölcsileg csak akkor elviselhető, ha nem zsarnoki, ha a politikai szabadság útján a hatalomnak alávetettek maguk is beleszólhatnak a hatalom gyakorlásába." A háború alatt kiállt az egyre inkább radikalizálódó jobboldali hangokkal szemben; élénken levelezett "Hitler első intellektuális áldozatával", Gustav Radbruch-hal, s személyesen Horthynál járt közben egy származása okán üldöztetésnek kitett ifjú kollégája érdekében (ld. Varga Csaba: Moór Gyula emberközpontú jogfilozófiája...), a későbbi marxista "sztártudós" és kíméletlen recenzens, Szabó Imre 1946-ban pedig akként nyilatkozott róla, hogy "a hitleri Németországtól nemcsak távol állott, hanem azzal szemben is fordult". (Idézi: Szabadfalvi József: Emlékezés Moór Gyulára.)

Ennek ellenére az 1945-ös átalakulást követően úgy érezhette, hogy a megelőző évtizedek tudományos szerepvállalását követően kompenzálnia szükséges: már 1945-ben A fasizmus és a nemzetiszocializmus bírálata címmel jelent meg a szeptember 30-án a Budapesti Tudományegyetemen elhangzott "rector magnificus" székfoglaló beszédének írásos változata. A Pázmány Péter Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kara által 1945-ben Demokrácia címmel megjelent tanulmánykötetben A demokrácia örvényeiről publikált tanulmányt; a könyv érdekessége, hogy abban mások mellett Rákosi Mátyás és Szakasits Árpád is megosztotta a demokráciáról vallott gondolatait. (A kötetben egy másik jogbölcselő, Horváth Barna írása is megjelent.) Végül 1947-ben Tegnap és holnap között címmel jelent meg egy Moór Gyula tanulmányait tartalmazó gyűjteményes kötet; ebben a kereszténység és a szocializmus, valamint a demokrácia és a világnézet összefüggései mellett újra bírálta a fasizmust és a nemzetiszocializmust, sőt a Szovjetunió alkotmányáról is behatóan értekezett (jóllehet meglehetős objektivitással). A számára 1945 őszén felkínált moszkvai nagyköveti posztot - a korábban konzervatív nézeteiről ismert Szekfű Gyulával ellentétben - viszont ellentmondást nem tűrően visszautasította. Ekkoriban pedig még potenciális igazságügyérként és államfőként is emlegették. (Szabadfalvi: i. m.)

Polgári-konzervatív demokrata nézetei világosan törtek a felszínre, amikor 1947-ben a kisgazdáktól távozott Pfeiffer Zoltán vezette, konzervatív irányultságú Magyar Függetlenségi Párt színeiben indult, s parlamenti mandátumhoz is jutott. Képviselői helyétől azonban - nem függetlenül attól, hogy a T. Ház falai között éles szavakkal illette a kékcédulás választások manipulációit és visszaéléseit ("Az augusztus 31-én lefolyt (...) választások köztudomás szerint nem voltak szabadok, sem tiszták, mégsem került ki belőlük baloldali többség, ellenkezőleg, a polgári ellenzék került ki belőlük leginkább megerősödve") -, kommunista nyomásra hamar megfosztották. (S ha ez nem lett volna elég, persona non grata-vá vált azért is, mert nem támogatta az államosításokat, és nevén nevezte azt, amit a Vörös Hadsereg "ideiglenes hazánkban való állomásozása" implikált: megszállásnak.) Ezt követően egzisztenciálisan is megpróbálták ellehetetleníteni: 1948. januárjában ("kérelmére") nyugdíjazták az egyetemen, majd 1949-ben az akadémiai tagságától is megfosztották (s csak 1989-ben rehabilitálták). Öröm az ürömben, hogy Moór Gyula 1950-ben gégerák következtében történt halála mentesítette őt attól, hogy kénytelen legyen átélni a Rákosi-diktatúra legvadabb esztendőit. (Moór Gyula örökségét egyébként egy akkoriban még makulátlan reputációja fiatal jogkutató, Szájer József fedezte fel, 1988-ban kiadva a jogbölcselő munkáiból összeállított válogatást.)

De lássuk, hogy miként is pocskondiázta a "reakciós" egyetemi tanárt a Magyar Kommunista Párt heccújságjának számító Ludas Matyi.

1946 szilveszterén (II. évfolyam, 52. szám) a "szatirikus hetilap" már kóstolgatni kezdte Moórt: 1947-re szóló jóslataik/vágyálmaik egyike volt, hogy nyugdíjazzák a professzort:

Az 1947-es választási kampányra ráfordulva (1947. március 21., III. évfolyam, 11. szám) aztán a keresztényszociális-legitimista Schlachta Margittal (Keresztény Női Tábor) és Pátzay Pál szobrásszal együtt próbálta őt kikezdeni Darvas Szilárd felelős szerkesztő és grafikuscsapata:

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.