This Love for Africa

2014.01.12. 21:50

Humphrey Bogart színészi karrierjének egyik atipikus állomása az Afrika királynője. Bogart neve a B kategóriás gengszterfilmeket követő felemelkedés során gyakorlatilag összeforrt a kiégett, cinikus, flegma, hűvös macsó karakterével. 1951-ben, az első technicolor filmjében aztán összekerült a Spencer Tracy-filmek szereplőgárdájának kötelező női alakjával, Katharine Hepburnnel, hogy egy tőle szokatlanul szentimentális és érzelgős szerepkörben tetszeleghessen.

A rendező, John Huston már korábban is dolgozott együtt Bogarttal: a Warner stúdiónál először írói munkakörben tevékenykedő direktor alkotása ugyanis az első klasszikus film noir, a Máltai sólyom (1941). (Emellett persze számos filmben valósult meg a Huston-Bogart kooperáció, a teljesség igénye nélkül - és csak az ismertebb darabokra szorítkozva - ilyen volt a Key Largo, a Sierra Madre kincse, vagy az Ördögi kör).

A történet két, látszólag eltérő habitusú és össze nem illő ember egymásra találását beszéli el, kissé szirupos és ömlengős stílusban. A puritán életvitelű Rose Sayer (Katharine Hepburn) és bátyja az első világháború hajnalán a német megszállás alatt álló Kelet-Afrika misszionárius telepén hirdetik az igét az őslakosság számára. Charlie, az Afrika Királynője névre keresztelt gőzös tulajdonosa (Humphrey Bogart) merőben ellentétes figura: ápolatlan, slampos, nem különösebben finom modorú és a puffin helyett csak a gin ad neki erőt és mindent lebíró akaratot.

Az első találkozásukkor nem is tesznek egymásra különösebben jó benyomást: a korgó gyomrú "bárkakapitány" az etikettre fittet hányva jelenik meg a testvérpárnál, azok legnagyobb örömére viszont homályos információkkal rendelkezik a "Nagy Háború" addigi történéseiről. A brit misszionáriusok szomorúan kénytelenek konstatálni, hogy Nagy-Britannia hadban áll a Német Birodalommal, aminek demonstrálásaként hamarosan meg is jelenik egy császári hadtest és felégeti a falut. Rose bátyja egy átmeneti megzakkanás szimptómáinak produkálását követően elhalálozik, Charlie pedig megsajnálja a magára maradt lelkésznőt, így felajánlja számára, hogy elfuvarozza őt Kenyába.

Az előterjesztést elfogadó Rose és az ajánlati kötöttségtől szabaduló Charlie útnak is erednek. A kényszerű barangolás kezdeti fázisában antagonisztikusnak tűnő ellentét feszül a bőszen Bibliát böngésző nő és a gyakorta önhibából eredő ittas állapotba kerülő kapitány között. Hamarosan kiderül, hogy Roseban több a kalandvágy és jobban buzog benne a hazaszeretet, mint az első blikkre gondoltuk volna passzivitásra hajlamosnak tűnő magatartásából. Egy hosszabb disputát követően meggyőzi partnerét, hogy hajózzanak le a folyón és támadják meg az ott állomásozó német legénységet. Persze ehhez arra is szükség volt, hogy a gőzös gin-utánpótlását a bostoni teadélutánt megszégyenítő módon juttassa a tengerbe a rigorózus evangélista. Az első nagyobb kalandot követően - mily meglepő fordulat - hőseink ráeszmélnek, hogy a szerelem működhet ravatalos, halálos-víg tornaként is, így a természeti akadályokkal, a császári Németország tisztjeivel és saját, kiszolgáltatott helyzetükkel is dacolva vágnak neki az előttük tornyosuló kalandoknak.

1952-ben Bogart az alakításáért elnyerte a legjobb férfi főszereplőnek járó Oscar-díjat. Érdekesség, hogy a filmet a londoni Isleworth stúdió mellett eredeti afrikai helyszíneken forgatták, ami a film afrikai élővilágot felsorakoztató gazdag motívumaiban meg is mutatkozik. Az anekdota szerint egyébként Hepburn a rendező és Bogart italozást meg nem vető életmódja ellen tiltakozva a forgatás ideje alatt csak vizet fogyasztott - pechjére meg is betegedett tőle, szemben a két férfival, akik a whisky folyamatos abszolválásával múlatták az időt.

Értékelés: 10/7