Mumifikálódott szerelem

2013.11.09. 23:17

1922 novemberében egy angol egyiptológus, bizonyos Howard Carter felfedezte Tutanhamon fáraó sírját. A sírkamra megtalálását követően a régészeket, majd a látogatókat is számtalan balszerencse érte, így hamar lábra kapott a fáraó átkáról szóló mendemonda. A világ sajtóorgánumai (néha még a nívósabbak is) arról cikkeztek, hogy a fiatal uralkodó sírkamrájában lévő hieroglifák halált helyeztek kilátásba mindenkivel szemben, aki fel merte bolygatni a sírt. A valóságban persze ilyen sírfelirat nem létezett, azonban az Universal stúdió vezetőit inspirálni kezdte ez a misztikus pletyka.

Az időzítés pedig nem is lehetett volna aktuálisabb: éppen a fáraó átkáról szóló pánik kirobbanásának évtizedes évfordulójára, tehát 1932-re sikerült időzíteni a film premierjét. A fim alapjául szolgálható irodalmi alkotást nem találtak, így a készítők első ötlete az volt, hogy Cagliostro címen forgatják le a filmet, az 1930-as évek hajnalának San Franciscójába helyezve a történetet. Az első változat tehát egy háromezer éves matuzsálemről szólt volna, aki különböző mágikus szerekkel hosszabbítja meg rendre visszatérően az életét (Cagliostro egyébként egy létező személy volt, itáliai okkultistaként tevékenykedett a XVIII. század második felében. Történetét Dumas is feldolgozta, majd 1949-ben egy filmes adaptáció is készült Orson Welles főszereplésével - ez a Black Magic, azaz fekete varázslat címet viselte.)

Ezt a variációt azonban hamar elvetették, így a történet cselekményét Egyiptomba helyezték, főszereplőjévé pedig Imhotepet, vagyis reinkarnálódott formájában Ardath Beyt (Boris Karloff) tették. (Imhotep egyébként szintén nem fiktív szereplő, hiszen a III. dinasztia alapítójának, Dzsószernek a vezető építésze volt az ókori Egyiptomban. Ő építette többek között a szakkarai lépcsős piramist, bölcsessége miatt pedig később valóságos kultuszt építettek köréje.) A Bajnai Gordon szenvedélyes habitusához és rendkívül rapid mozgásához fogható karaktert a régészcsoport Csajkovszkij zenéjének (a Hattyúk tava "betétdalának") felcsendülése után galvanizálta újra: a sír feltárását követően életre keltik a múmiát, bár a semmiből teremtés genezistörténete itt nem teljesen helytálló, ugyanis a férfit évezredekkel korábban élve temették el, így pár rigmus elmormolása is elegendő a revitalizációhoz.

Tíz esztendő elteltével aztán manifesztálódik, hogy miért is tért vissza hosszúra sikeredett Csipkerózsika-álmából Imhotep: Anckesen-Amon hercegnőt (Zita Johann), elvesztett szerelmét szeretné visszaszerezni. Relatíve nehéz dolga van azonban, hiszen élete asszonya jelenleg Helen Grosvenor néven egzisztál és a film elején nagyon is úgy tűnik, hogy a polgári kor trendjeivel konform életmódot folytat. Imhotep megfontolt és retorikailag rendkívül magas polcon lévő varázsige-mormolásának hatására azonban valóságos transzba esik, ekként táplálván nosztalgiát a valamikor, pergamenttekercs-szagú szerelem iránt. A skizofrén rodoszi háromszög harmadik szereplője egy igazi zsúrfiú, aki a playboyok életvitelének nyílt propagálásával és szentimentalizmusba hajló csajozós frázisokkal kíván fölényre szert tenni az egyiptomi Óbirodalom potentátjával szemben.

A múmia az Universal klasszikus horrorfilmjei közé sorolható, bár, mint láthattuk, elég erős benne a melodráma szála is. A szerelem végül egy Ízisz istennőhöz intézett ima felhangzását követően győzi le a baljós árnyakat:Imhotep csontvázzá degradálódik, hogy a fiatal szerelmespár boldogan éljen, míg szintén el nem porlad. A film alapján több remake is készült, ezek közül a legismertebb az 1999-ben forgatott, Brendan Fraser és Rachel Weisz főszereplésével készült kalandfilm.

Értékelés: 10/7