Update : A vitéz szabottlegény |
A vitéz szabottlegény
2013.08.26. 16:05
"Egy ember, aki karácsony napján született, nem lehet olyan rossz, mint amilyennek a vásznon látszik" - summázták a Warner Bros stúdió reklámügynökei a Humphrey Bogartról alkotott véleményüket. Témánk szempontjából persze irreleváns, hogy a filmgyártás egyik fő orientációs pontjának számító cég marketingesei önkényesen módosították a színészóriás születési anyakönyvi kivonatában születési dátumként megjelölt 1899. január 23-át karácsony első napjára, hiszen a film noir egyik értékes darabjaként funkcionáló Sötét átjáró (Dark Passage, 1947) főhősét, a Bogart által megformált Vincent Parryt alapvetően rosszfiúként lajstromozták a hatóságok.
A film egyik kuriózuma, hogy a "szubjektív kamera" a film tetemes hányadában "láthatatlanná" varázsolta Bogartot, egyúttal narrációs jelentőségre tett szert: a történetet Vincent Parry szemszögéből élhetjük át, így a sztár arca egészen a plasztikai műtétet követő sikeres "metamorfózisig" lojális a Kis Hercegben deklaráltakhoz. ("Jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan.") A rendező, Delmer Daves így nyilatkozott erről: "azt gondoltam, hogy lehetetlen Bogart hangjával valaki mást beállítani és azt állítani, hogy ez az ember Humphrey Bogart. Így jött az ötletem, hogy az ő hangját használom és hagyom a kamerát úgy mozogni, mintha Bogart lenne, csinálni mindazt, amit ő tett, egészen addig a pillanatig, amikor a sebésznél a kamera eltávolodik tőle."
A történet cselekménye a magándetektívek nyomozási processzusait általában komplex szemszögből bemutató (ezért eltérő tematikájú) film noir alkotásokhoz képest jóval szerényebb. (Bár szegényesnek semmiképpen sem titulálnám, de az tény, hogy pl. az 1946-ban bemutatott Hosszú álomhoz képest, amelynek komplikált eseménysorozatát maga a rendező, Howard Hawks sem teljesen értette, egy bárki által könnyedén intepretálható filmmel állunk szemben).
Vincent Parryt ártatlanul ítélték el a felesége meggyilkolása miatt indult bűnvádi eljárásban, ezért börtönévei alatt megkeseredett, már-már a byroni spleen határait súroló figurává vált. (Így a tipikusan bogarti, cinikus, a világ történéseire flegma vállvonással reagáló magányos hős motívuma helyett ezúttal egy kiszolgáltatott, üldözött, mindennapi létbizonytalanságban vegetáló kisember jelenik meg a vásznon, akinek azonban mindezen tulajdonságai az igazságtalansággal, illetve a justizmorddal szembeni, szélmalom-harcnak tűnő lázadással párosulnak.) Parry kivonja magát a büntetés-végrehajtás szervezetének hatálya alól: rizikós szökéséhez egy számára ismeretlen szépség, Irene Jansen (Lauren Bacall) asszisztál. Az erős apakomplexussal megáldott lány Parryhez hasonlóan a jogi eljárások végzetes tévedéseinek elszánt és harcos ellensége: ti. apját is ártatlanul börtönözték be mostohaanyja megöléséért. (Teljesen adekvát és logikus tehát a reakciója, hogy a fokozott rendőri ellenőrzés dacára el kell rejtenie a gépjárművében -majd a lakásában- egy, a szökés nyomait láthatóan magán viselő fegyencet...)
Vincent a szökés hatására a "most wanted" fejlécet viselő plakátok illusztris szereplőjévé avanzsálódott, így a város utcáit arcképével kitapétázó falragaszok tárgyi súlyát kompenzálandó -barátja tanácsára - végül úgy dönt, hogy plasztikai műtétnek veti alá magát: átszabatja a fizimiskáját. A film legértékesebb, a német expresszionizmus legszebb képi megjelenítéseit idéző jelenete véleményem szerint a műtéti altatásban lévő Bogart víziója: Bacall képmása ekkor a formálódóban lévő új arc Röntgen-szerű kivetüléseivel kombinálódik (ld. a leadben).
A műtétet (és néhány hetes, Irene által prezentált idillikus ápolást) követően, a kötésektől immáron megszabadulván felkeresi a plasztikai beavatkozás ötletét felvető barátját, aki azonban ekkorra már az örök csatamezőkre távozott, így San Francisco mindig kultikus utcáin újra menekülnie kell a rend éber őrei elől, egyúttal azt sem ártana tisztáznia, hogy kinek állhatott útjában felesége és legjobb cimborája.
A film a fentebb írtak ellenére így is tartogat egy gyengébb fordulatot, amelynek révén megtudjuk, hogy ki ölte meg Mrs. Parryt, a vége főcím előtt kibontakozó képsorok azonban - spoiler ide vagy oda - a film noirok esetén szokatlan, mondhatni formabontó "happy endbe" kulminálnak: Parry Peruban kénytelen letelepedni, ahová Irene is követi: a "boldog békeidők" tehát az Amerikai Egyesült Államok határain kívül köszöntenek be a szerelmesek számára.
Az idézetek forrása: Balogh Gyöngyi: Humphrey Bogart. A Magyar Filmtudományi Intézet és a Filmarchívum és a Népművelési Propaganda Iroda közös kiadványa, Budapest, 1983.
Értékelés: 10/8
Sötét átjáró
(Dark Passage)
fekete-fehér, amerikai thriller, 106 perc, 1947
rendező: Delmer Daves
író: David Goodis
forgatókönyvíró: Delmer Daves
zeneszerző: Max Steiner, Franz Waxman
operatőr: Sidney Hickox
díszlettervező: Charles H. Clarke
jelmeztervező: Bernard Newman
producer: Jerry Wald
executive producer: Jack L. Warner
vágó: David Weisbart
szereplő(k):
Humphrey Bogart (Vincent Parry)
Lauren Bacall (Irene Jansen)
Bruce Bennett (Bob)
Agnes Moorehead (Madge Rapf)
Tom D'Andrea (Cabby/Sam)
|