Leépített szépség

2013.07.18. 21:33

"Egész nyilvánvalóan a nők irányítanak... Ha nem lenne nő, mi még mindig a magasban ülnénk és nyers húst ennénk. A civilizációt ugyanis azért alakítottuk ki, hogy barátnőnknek imponáljunk." (Orson Welles)

Orson Welles - egy válással a háta mögött - 1943 szeptemberében feleségül vette a Columbia ünnepelt díváját, Rita Hayworth-öt, általános megrökönyödést váltva ki a bulvárra szomjas közönségben. Sokan tartották ugyanis paradoxnak az "enfant terrible"-ként elkönyvelt géniusz és a dekoratív színésznő között köttetett frigyet. A furcsa házasság felei 1947-ben, tehát éppen A Sanghaji asszony debütálásakor jelentették be válásukat, ez azonban mit sem változtat azon a tényen, hogy ebben a film noir alkotásban Welles felesége játszhatta el a végzet asszonyát.

A Mexikóban, San Francisco kínai negyedében, szárazföldön és tengeren forgatott filmet óriási marketinghadjárattal igyekeztek propagálni, melynek kezdő lépéseként Welles a sajtó jelenlétében saját maga fazonírozta át felesége hajkoronáját. A filmbeli hatás elérése végett egy egész bennszülött falut épített fel a stáb, így a Columbia szinte annyit volt kénytelen költeni a fekete-fehér filmre, mint egy technicolor produkcióra. Ráadásul a Columbia fejesei nem is értették a szövevényes történetet: Harry Cohn állítólag ezer dollárt ígért annak, aki elmagyarázza a történetet. Welles később elárulta, hogy ő maga sem lett volna képes a történet teljes rekonstruálására.

A sanghaji asszony, a "fekete széria" egyik gyöngyszeme ugyanis olyan történetet beszél el, amelyben a lényeg a lélektani összetevőkre koncentrálódik. A szereplők egymás között feszülő ellentétei, illetve azok morális jelentéstartalmai kerülnek középpontba. Emellett a kép a film noir hagyományaihoz igazodóan remekül kezeli a fény és árnyék dialektikáját: ezek valóságos dramaturgiai elemekké válnak és hozzájárulnak a tökéletesen megkomponált képek varázsához. Ez főként a fináléra, a tükörteremben játszódó végkifejletre igaz: "Ha a tükröt színpadi segédeszköznek és a film szerves részének is tekintjük, akkor A sanghaji asszony a vidámparki Tükrök Házában játszódó befejező jelenetének a filmtörténetben antológikus jelentősége van. A görbe tükrök mindenféle szögből bemutatott skizofrén-paranoid világa a legmegfelelőbb hely annak a vitathatatlan végkövetkeztetésnek a levonására, ami elől - akár a labirintusban a tükrök elől - senki sem tud elmenekülni: Everybody is somebodys fool." (Jure Mikuz: A tükör és a film)

A becsületes ír fiú, Michael O'Hara (Orson Welles) tengerésznek szegődik egy gazdag pár jachtjára (ezen jelenetekhez Welles méregdrágán bérelte ki Errol Flynn jachtját, a Zacát). Az utazás során azonban egy sötét bűnügyi história kényszerű szereplőjévé válik, amely egyáltalán nem független az igéző szépségű Elsa Bannistertől (Rita Hayworth), aki a jacht ügyvéd foglalkozású, nyomorék tulajdonosának (Everett Sloane) felesége. A kettős játékban Elsa remekül keveri a kártyákat, egymás riválisaivá teszi a fedélzeten tartózkodó férfiakat, majd bájai segítségével megpróbálja behálózni és magával rántani O'Harát, aki már a történet elején közli, hogy "amikor teljesen őrülten kezdek viselkedni, senki a világon nem akadályozhat meg abban, amit teszek." A tengerész és Elsa körül szinte izzik a levegő, amely aztán óhatatlanul halálos kimenetelű intrikába torkollik: a hajó egyik utasát, Bannister úr társát, Grisbyt (Glenn Anders) meggyilkolják.

O'Hara végül üldözötté válik, perbe fogják és csak egy kihalt vurstliban érkezik el számára a megváltás, miután szembesül vele, hogy a számára sem közömbös hölgy követte el a bűntettet. A fináléban Elsa és Bannister megölik egymást. A tengerész a tükörterem padlóján teljes közönnyel hagyta magára az agonizáló Elsát, levonva a tanmese egész életre szóló és nevelő hatású konzekvenciáját: "Meghalt, meg kell próbálnom elfelejteni. Ki fog derülni az ártatlanságom... bár ártatlanság vagy bűnösség semmit sem jelent, a lényeg az, hogy tudni kell jól megöregedni." Az üzenet szerint az alabástrom merevségű, esztétikai adottságaikat saját céljaikra fordító, femme fatale karakterű végzet asszonyait, a hidegvérű intrikusokat érdemes messziről elkerülni, ha nem kívánunk slamasztikába keveredni. A kritikusok kedvező fogadtatásban részesítették a filmet. Jacques Doniol-Valcroze viszont rávilágított, hogy az amerikai átlagnéző nem tudta megbocsátani Wellesnek a színésznő filmbéli "likvidálását", "nem gondolva arra az elemi udvariasságra, hogy a hősnőnek a kemény öklű tengerész karjaiban kell meghalnia. Néhány évre a magára valamit is adó kritikákban közhellyé vált az amerikai film nőgyűlöletének megemlítése. Rita Hayworth valószínűleg egyik első áldozata volt ennek, és Welles zsenialitásának köszönhetően most már legdicsőségteljesebb mártírja is marad." (André Bazin)

Értékelés: 10/10