Fekete özvegy

2013.03.23. 23:27

A világirodalom egyik klasszikus regényében, az Alexandre Dumas alkotta Monte Cristo grófjában (1845-1846) a főhőst, Edmond Dantést félreismert barátai koholt vádak alapján ítéltetik el, így juttatván őt a külvilágtól hermetikusan elzárt If várának börtönébe. A terjengős történet során Dantés egy véletlen szerencse során végül meggazdagodik és Párizsba visszatérvén revansot vesz a renegátokon. François Truffaut, a francia újhullám rendezője hasonló motívumot dolgozott fel izgalmas thrillerében: a megözvegyült Julie Kohler (Jeanne Moreau) az őt ért sokk hatására bosszút esküszik férje gyilkosai ellen.

Julie már gyermekkora óta együtt létezett szerelmével, aki egy szép napon végre frigyre is lépett vele. A mézeshetek helyett azonban a gyász és az agónia vár rá: az esküvői szertartást követően egy öt főből álló konspiráns csoport a szomszédos ház ablakából lőtte le a templom lépcsőjén álló, újdonsült férjurát. Julie először a Durkheim nagy hatású könyvében foglaltak gyakorlati kivitelezésével akarja feldolgozni a traumát: az öngyilkosságról azonban végül lebeszélik. Ezt követően inkább már az önbíráskodás törvényi tényállásának realizálásával próbálkozik. Fekete noteszében öt név szerepel: az öt gyilkos neve. Ezek a nevek azonban folyamatosan kerülnek áthúzásra, amint az özvegy a sorrendiség elvére tekintet nélkül likvidálja őket az élet nevű játékból.

Az első áldozatot egy eljegyzési ünnepség kapcsán véghez vitt defenesztráció, azaz az erkélyről történő kilökés révén küldi a másvilágra. Második áldozatát egy színházi páholyba csalja, ám csak a rá következő napon pecsételi meg sorsát: a vacsora alkalmával mérget kever a szállodai szobába szervírozott rizspálinkába. Harmadik áldozata az agilis, ám minden hájjal megkent politikus. A közéleti szereplő feleségét egy, a nagymama közelgő halálhírét keltő távirattal csalja el a tett színhelyéről, kiskorú gyermekét pedig bújócskázással lefárasztva ringatja álomba, így a terep már az övé: a lépcső alatti szekrénybe zárja a férfit, aki fulladásos halállal távozik az élők sorából. Negyedik áldozata egy roncstelep pitiáner tulajdonosa, azonban a rendőrség látszólag megelőzi őt: előzetes letartóztatásba helyezik, majd börtönbe zárják a férfit. Ötödik áldozata egy nagyvilági festő, aki valósággal habzsolja a hedonista élvezeteket: a művészet, illetve Oscar Wilde citálása ("a természet imitálja a művészetet") mellett szinte minden nőnemű egyeddel kényszeresen közelebbi kapcsolatba kell keverednie. Julie a modell szerepét játssza el a piktor legújabb, készülő festményéhez: a vadászó Dianát kell megszemélyesítenie. Tell Vilmost megszégyenítő módon teríti le a sértettet.

A történet végén Julie látszólag amatőr módon leplezi le magát a rend éber őrei előtt, "kitárulkozása" azonban nem minden cél nélküli: a büntetés-végrehajtás juttatja ugyan magát, ám sikerül a férjét ténylegesen lelövő, fentebb már említett kisstílű bűnözőt is "kiiktatnia".

Truffaut a rá jellemző eleganciával és szofisztikált kivitelezéssel mutatja be a bosszúszomjas amazont: a brutális kivégzéseket egyáltalán nem a maga naturális valóságában ábrázolja a vásznon és az erotikus vonulat is rendkívül minimális és ez is a festő "szentélyében" uralkodó klíma illusztrálására szolgál a leginkább. A történetet később Quantin Tarantino dolgozta fel a Kill Billben, nála azonban már az öncélú és brutális erőszak kendőzetlen bemutatását szolgálja az özvegy "missziójának" végigkísérése. Truffaut egyébként Hitchcock előtt igyekezett tisztelegni alkotásával, ami sikerült is. Ehhez Hitchcock kedvelt zeneszerzőjét, Bernard Herrmannt is megnyerte, aki többek között a Psycho, a Madarak, vagy a Szédülés muzsikáját komponálta. Truffaut munkája mindezzel együtt válik kihagyhatatlan és briliáns darabbá.

Értékelés: 10/10