Perverzjog
2013.02.11. 21:06
Orson Welles a Kafka által írott "Per" adaptációjáról úgy tartotta, hogy a legjobb film volt, amit valaha rendezett. ("The Trial is the best film I ever made.") Nos, a filmtörténet egyik legnagyobb rendezőjével nem szívesen szállnék vitába, főként, ha olyan grandiózus opusról van szó, mint a "The Trial". A filmben gátlástalan és mammont hajhászó ügyvédet alakító Welles néhány szegmens tekintetében alapjaiban strukturálta át Kafka alkotását. Saját elmondása szerint a film egy rejtélyes történetről szól. "Hogy mit jelent? Nincs benne semmi titok, rejtély. Logikája az álomé, a lázálomé."
Egy régi, latin nyelvű mondás szerint minden könyvnek megvan a maga sorsa. Fokozottan igaz ez a megállapítás a német ajkú, zsidó származású és Prágában tevékenykedő íróra, Franz Kafkára, aki végakarata gyanánt arra kérte barátját, bizonyos Max Brodot, hogy égesse el valamennyi kéziratát, illetve tiltsa meg a már megjelent művek újbóli kiadását. Szerencsére a végrendeleti végrehajtó nem ekként cselekedett, így Kafka munkái az utókor számára is fennmaradhattak.
Így aztán számos generáció kóstolhatott bele Kafka merev tárgyszerűségébe, abba a hideg objektivitásba, amellyel a legabszurdabb, leggroteszkebb és legijesztőbb eseményláncolatokat tárgyalja.
Mert miről is szólnak nagy vonalakban a művész alkotásai? Ugyanarról a rideg és elidegenedett világról, amelyről Gogol, Kosztolányi és József Attila bizonyos művei is: a bürokrácia labirintusában eltévedt, "kartoték-adattá" és dokumentummá silányított emberről, aki nem találja az Ariadné-fonalat, miként Josef K. (Anthony Perkins) sem, aki a hivatal-monstrumban egymástól mértani pontossággal azonos távolságra lévő, összhatásában gigantikus négyzethálót formáló íróasztalok végeláthatalan garmadája között cikázik. (Mintha csak Dávidként próbálna szembeszállni a "Szervezet" Góliátjaival, ám ő maga még parittyával sem rendelkezik az egyenlőtlen küzdelemben.)
Josef képtelen felébredni abból a lidérces álomból, amelybe a kaotikus és kazuisztikus szabályokat gyártó államgépezet kergette őt. K. úr az arctalan hatalomnak, az orwelli "Nagy Testvér" kénye-kedvének kiszolgáltatott, állandó felügyelet és kontroll alatt tartott individuum. Olyan atmoszféra bontakozik ki Kafka írásaiban és Welles filmkockáin, amelyben az abnormális szinte észrevétlenül avanzsálódik normálissá.
"A Per" 1914/1915 folyamán íródott és az alábbi, mára már kultikussá vált sorokkal kezdődik: "Valaki megrágalmazhatta Josef K.-t, mert noha semmi rosszat nem tett, egy nap letartóztatták. Háziasszonyának, Grubachnénak a szakácsnője, aki nyolc óra tájt naponta behozta a reggelijét, ezúttal nem jött." Ezzel megkezdődik a főhős kálváriája, a nagy Per, amelynek kilátástalan, bürokratikus processzusai lassan hálóként kezdik befonni a csinovnyik életének minden mozzanatát. K-val szemben bűnvádi eljárás indul, amelyben minden jel szerint előbb várható ítélet, mint vádindítvány; még azt sem tudják tudtára, hogy mi is a "vád titokzatos tárgya". Ebben az abszurd közegben szinte "törvényszerű", hogy a bírák törvénykönyvek Káma Szútra-szerű ponyvákból ítélkeznek; hogy a tárgyalóteremben nem utasítják rendre a szeretkező joghallgatót és "prédáját", a törvényszéki szolga hitvesét; hogy a jognak asztalánál senki sem egyenlő; hogy a jogbiztonság és a törvényesség formális elveit nap mint nap vágják sutba; hogy ismeretlenek az olyan alapvető eljárásjogi fogalmak, mint az ártatlanság vélelme, a tisztességes eljáráshoz való jog, a fegyverek egyenlőségének elve, vagy éppen a szabályszerű idézés.
A "Szervezet", a bíróság mindent és mindenkit ural: mindenki szem a láncban - persze nem kell mindent igaznak tartanunk, csak szükségszerűnek, ezzel avatván világrenddé a hazugságot. Ehhez pedig szemrebbenés nélkül asszisztálnak eme fura világ hölgyei: "a nőknek van hatalmuk" - replikázik K. a pap szószékről elhangzott kritikájára, miszerint túl sokszor kereste a szebbik nem képviselőinek segítségét. Burstner kisasszonyt (Jeanne Moreau) még Josef akarta bevezetni a szerelem nevű stúdium rejtelmeibe, de Leni, az ügyvéd ápolónője (Romy Schneider), illetve a törvényszéki szolga cserfes felesége számára már K. jelent vonzó alternatívát: "a vádlottak a legszebbek. (...) Persze, a szépek közt különösen szépek is akadnak. De szépnek mind szép."
A Szervezet olyasmi, mint Hardt és Negri Birodalma (Empire), a "világ csendőre": egyszerre mindenütt jelen van, ennek ellenére mégsem tudjuk lokalizálni. Kafka és Welles alkotása is ezért időszerű és aktuális: a Szervezet örökkön jelen van, legfeljebb nem feltétlenül vesszük észre, és a szereplők változnak (ahogy Gramsci mondaná, egy ellen-hegemónia kiépítésével és blokk szervezésével le lehet állítani a hegemón hatalom által diktált változásokat és más irányt lehet szabni a történéseknek.) Az 1930-as évek Führer-Prinzip uralta, "ezer évesnek" titulált birodalomra épp oly érvényes volt a kafkai szituáció, mint a bolsevik Szovjetunió kirakatpereket konstruáló megtorló gépezetére; vagy éppen napjaink globalizált kapitalizmusára, ahol is a transznacionális vállalatok, a fogyasztói társadalom piedesztálra emelt regulátorai vagy éppen a kereskedelmi médiumok és bulvárlapok teljesítik be a Schiller által említett világtörténelmi ítélőszék kíméletlen verdiktjét.
"A per" vége épp olyan homályos értelmű, mint a kezdete - érezzük, hogy a végkifejlet ellenkezik mindannyiunk természetes jogérzékével, de a kafkainál adekvátabb, mi több, azt némiképp "überelő" befejezést mindössze egyetlen ember szolgáltathatott: a rendező, Orson Welles!
Értékelés: 10/10
A per
(Le Proces)
fekete-fehér, magyarul beszélő, francia-olasz-NSZK filmdráma, 120 perc, 1962
rendező: Orson Welles
író: Franz Kafka
forgatókönyvíró: Orson Welles
zeneszerző: Jean Ledrut
operatőr: Edmond Richard
vágó: Frederick Muller, Yvonne Martin
adaptáció: Pierre Cholot
szereplő(k):
Anthony Perkins (Josef K.)
Orson Welles (Hastler ügyvéd)
Romy Schneider (Leni)
Jeanne Moreau (Miss Burstner)
Arnoldo Foŕ ("A" felügyelő)
Michael Lonsdale (pap)
Akim Tamiroff (Bloch)
|