A szó elszáll, az írás elporlad

2012.09.30. 10:26

Az emberiség kultúrtörténetében sajnos zömmel akadtak olyan barbár periódusok, amikor a hatalmon lévõ, illetve a velük szimpatizáló egyének bizonyos csoportjai az egyetemes emberi kultúra értékei ellen fordultak, ráadásul ez az elemi gyûlölet a legdrasztikusabb cselekedetekben manifesztálódott. Könyvégetésrõl már jóval a Gutenberg-galaxis beköszönte elõtt szóltak a krónikák (ne feledjük, hogy Kína számos találmány felfedezése tekintetében elõzte meg kontinensünket). Igazi "sikerágazattá" azonban csak a középkortól kezdett válni: elõbb az inkvizíció által indexre tett mûvek listáján, majd az európai gyarmatosítók konkvisztádorainak lajstromán szereplõ (leginkább maja) mûvek váltak a lángok martalékaivá, a hírhedt nemzetiszocialista "szeánszokról" nem is beszélve.

Az emberiség történetének normális idõintervallumaiban azonban a könyv az ember barátjának minõsül, ezért is tekinthetõ François Truffaut disztópiája (negatív utópiája) érdekes gondolati konstrukciónak. A film egy elképzelt jövõben játszódik, ahol az emberek a hatalom és a törvény "betûje" által megkívántan analfabéták: a többség sem írni, sem olvasni nem tud. (Viszont mindannyiuk szobájában megtalálható a televízió-készülék, mintegy illusztrálva Marshall McLuhan vízióját a Gutenberg-galaxis végérõl.)

Ebben a szisztémában "természetesen" kriminalizálták, tehát üldözendõ cselekménnyé nyilvánították a könyvek puszta birtoklását is. Ráadásul ennek ideológiai alátámasztásaként egy liberális köntösbe bújtatott okfejtéssel szolgáltak: az ideális társadalmi berendezkedésben minden ember egyenlõ, ha pedig valaki elolvas egy könyvet, azáltal "felsõbbrendûnek" érezheti magát a többiekhez képest, ráadásul antiszociális személyiséggé is válik, így aztán a legjobb, ha az egalitárius megoldás annak folyományaként születik meg, hogy senki sem olvashat semmit. Ennél "briliánsabb" magyarázattal talán Lenin és Goebbels sem szolgálhattak volna.

A rend éber õrei ebben a közegben a tûzoltók, a "Tûzõrség", akik nevükkel ellentétben már régen nem a tûzoltással foglalatoskodnak, éppen ellenkezõleg: feladatuk a féltve õrzött és rejtegetett könyvek felkutatása, majd a "451 Fahrenheit" elérése: ez az a hõmérséklet ugyanis, amelynél a papír már elég. A Tûzõrség tagjai kíméletlenül csapnak le minden egyes könyvpéldányra, késõbb pedig már annak birtokosaira is: egy idõs könyvmoly hölgy egész könyvtárát likvidálják és mivel a tulajdonos nem hajlandó elhagyni a "tett színhelyét", könyveivel együtt õ is elpusztul.

A "negyedik hatalmi ág", a média képviselõi eközben bugyuta mûsorokkal traktálják nézõiket, igazi valóságshow-t kreálva: a nézõk az "unokatestvér" által feltett irányított kérdésekre felelve maguk is a gagyi showbusiness prédáivá válnak - természetesen a képernyõk elõtt kuksoló érintettek ezt igazi bravúrként élik meg és boldogan asszisztálnak a tudatuk gyarmatosításához. Az álomgyár ágensei persze a híreket sem restek manipulálni, illetve elhallgatni vagy meghamisítani: ekként tartható fenn ugyanis a "boldog békeidõk"illúziója, egy harmonikus és végletekig idealizált társadalom ködképe, ahol minden öröm forrása a szakadatlan vásárlás.

A tûzoltóság "rendfenntartó" testületének megbecsült tagja az ifjú Guy Montag (Oskar Werner) is, aki természetesnek veszi, hogy lángszóróval vesz részt a gyakori könyvégetõ rituálékon. Egyszer azonban megszólítja õt Clarisse (Julie Christie), a szabad szellemû és tradicionális értékeket képviselõ pedagógusnõ, akinek elõször csak hajlítania, végül azonban megtörnie is sikerül Montag rendszerkonform gondolkodását: a férfi végül belátja, hogy Nietzsche vagy a Don Quijote elolvasása miatt még senki sem válik kezelhetetlen pszichopatává, ahogy a hatalmon lévõ elit ezt sulykolja; az viszont lehetséges, hogy az önálló gondolkodás révén már képessé válik arra, hogy kitûnjön a kezes bárányok bégetõ tömegébõl. Montagot végül feljelenti a rendszerhez lojális felesége (talán nem nyerte el a tetszését, hogy Montag gondolkodásra képtelen zombinak titulálta õt), így menekülni kénytelen, hogy végül "megnyugvást" találjon az "emberkönyvek" világában, akik a könyv által hordozott értékek õrzõivé váltak. Ebben az alternatív világban minden számûzött megtanul egy könyvet, hogy késõbb "átörökíthesse" az abban foglaltakat gyermekei, unokái számára.

A film napjainkban brutálisan aktuális mondanivalóval bír. A XXI. század hajnalára ugyanis nem kívánatos, a kamaszok által egyenesen "szégyellni való" tevékenységgé degradálódott az olvasás, viszont minden szabadidõt eluralt az egykettedagyú celebek által reprezentált ostoba mûsorszámok, a valóban antiszocális személyiséget is eredményezni képes videojátékok és elfajzott "rajzfilmek" világa. A fogyasztásra történõ ösztönzés során a médiaoligarchák és reklámguruk a totalitárius rezsimek által megfigyelt praktikákat vetik be, mindezt pedig a korlátlan szabadság érzetének keltésével kívánják megfûszerezni. A globalizált kapitalizmus keretei között divatossá vált a televízió elõtti értelmetlen punnyadás, a nívótlan, szinte az ópiumnál és morfinnál is veszélyesebb "reality-showmûsorok" hedonista habzsolása és a könyvek teljes negligálása. Ennek eredményeként pedig minden, a "fénybrigád" által közvetített tartalmat hajlamosak vagyunk gondolkodás nélkül elfogadni, a részesévé válva egy szellemileg elsatnyult univerzumnak. Szokták volt mondani, hogy minden könyvnek megvan a maga sorsa. Könyveinknek talán az a sorsa, hogy kiszorítsák az emberi fogyasztás repertoárjáról a bulvárlapokat, számûzve a Blikk-effektust oda, ahova az való: a fércmunkák szemétdombjára.

Értékelés: 10/10