A szociális kérdések egyébként minden idők legvitálisabb érdekét képezték, s ezekkel szemben az egyház sem maradhat közönyös, mert itt milliók lelki nyugalmáról van szó, kiknek gondozását Krisztus reánk bízta !

Keresztényszocializmus nálunk még a szó szoros értelmében nincs is, a különféle ellenkező áramlatokkal szemben egyelőre a magyar katolicizmus szervezkedéséről van szó, melyet azonban elő kell készíteni.

Ez a gondolat adta kezembe a tollat, midőn e sorok megírásához fogtam - mert politikai akció megindítására még nem látom eléggé érettnek a talajt, s a szociáldemokratákkal szemben mégis tennünk kell valamit.

Az elmélet itt ugyan keveset segíthet, s e téren is vannak kitűnő segédkönyveink; ám összefoglalva egy rövid útmutató keretében - melyet esetleg ifjabb klérusunk is haszonnal olvashat és tanulmányozhat, még nem találkoztam egyetlen művel sem.

Igaz, hogy még rendszeres tanszékünk sincs a szociális ismeretek elsajátítására, e téren tehát mindenfelé a kezdet úttörő időszakát éljük...

A kiépítésre nézve már történtek lépések - egyetemünk kiválóbb főpapjaink sokat tesznek e téren; de a papnöveldékben az eddig előadott tantárgyak során mindenütt legalább hetenként egy órát kellene külön szentelni a szociális oktatásra! Enélkül a gyakorlatban nehezen fog boldogulni a ker. szociális tevékenységre elsősorban hivatott ifjú klérus...

Erre segédkezet adni - az eddigi segédkönyveket némileg kiegészíteni volt szándékom, midőn a keresztényszocializmusról szóló ezen tanulmányomat kiadtam, amely,  - mint pár év előtt Korszerű ideák címe alatt megjelent társadalmi munkámnak folytatása, véleményem szerint épp elegendő lehetne arra, hogy belőle egy tanév folyamán a ker. szociális kérdés ismerete és az e téren szükséges tevékenység alapelvei elsajátíttassanak.

A részletesebb tennivalókat aztán meghatározzák majd vidékenként a helyi viszonyok és a szervezettebb katolikus tevékenység központi vezetősége - aminthogy bármely tankönyvből csupán az útmutatást szoktuk általában megszerezni, mivel ebben is mindig igaz marad a régi elv, hogy „legjobb tanítómester az élet“! Hisz maga a tanár is rendszerint bővebb magyarázatokkal szokta megtoldani a tankönyvben előírottakat.

Rövid útmutató és tájékoztató kíván lenni e néhány szó a keresztényszocializmusról, s ha e szerény célját is el akarja érni, Isten végtelen kegyelmére s az arra illetékes körök hathatós pártfogására van szüksége.

Ezekre appellálva indítom útnak e sorokat!

Bilke, 1915. Böjtmás hava.

Bevezetés

Az eszmék évezredes fejlődésében vég nélküli hullámzás, a reális és ideális értékek szüntelen föl- és alászállása váltakozik, s az egyeseknek épp úgy, mint a népek és nemzeteknek vannak állandó életlépcsői, melyeken az anyagi és erkölcsi erők összegyűjtése vagy elpazarlása szerint emelkedés avagy hanyatlás az osztályrészük.

Minden emberben él a vágy élettársain segíteni, s nincs egyetlen bölcs, se tudatlan, akitől valamit profitérozni nem lehetne, vagy aki valamelyest nem járulhatna a köznek felvirágoztatásához; csak az erőgyűjtés vagy társadalmi összetartás billenti a föl- vagy alászállásnak esélyeit, és az élettudomány vagy szervezkedési képesség dönti jobbra vagy balra az egészséges vagy beteg társadalmi és vagyoni rend kifejlődését.

Nálunk akár az eszmék, akár az értékek öntudatos fölhasználása és helyes irányban való kifejlesztése mindezideig nem történik oly mértékben, minőt anyagi erőnk és erkölcsi képességünk bízvást feltételezhetne: mert a katolikus öntudat sokáig letargikus álomban - a társadalmi szervezkedés kezdetleges állapotban sínylődött, s csak újabban, a keresztény társaséleti érzés fölébredése nyomán kezdünk visszaindulni rég elhagyott eszményeinkhez: Istenben - őseink szent hitében és erényeiben keresni boldogulásunkat.

Pedig ha valamikor, e nagy idők tanulságaiban láthatjuk valójában, hogy a társasélet alapjai meginogtak, legnemesebb erkölcsi erőink kötelékei meglazultak, s az emberi jogok és kötelességek közötti arány sürgős áthidalására van elkerülhetetlenül nagy szükségünk, ha ősi tradícióinkhoz ezután is méltó erőkifejtést akarunk produkálni. Mert ha az elmúlt évezredek társadalmai a barbár pogányság sötét rémeivel állottak titáni küzdelmekben; nekünk a modern pogányság álcivilizációjával kell harcba szállanunk javaink megmentéséért.

Az emberekben most is megvannak az egészséges társadalmi fejlődés feltételei, a tökéletes igazságra való vágy, s az Istenhez vezető ösvények keresésének hajlandósága: ám mindezek sajnos kielégítetlenül - az egyes osztályok érdekei magukra hagyottan vesztegelnek, s míg egyfelől a közönyösség és nembánomság a legüdvösebb törekvéseknek is útját szegik, ellenségeink azalatt másfelől leplezetlenül arra törnek, hogy az elégedetlen elemeket vészt hozó tanaik s intézményeiknek meghódítsák

A most lefolyó világháború legszebb tanulsága szerint mindezen bajok dacára a nemzet azért állja meg helyét, mert van egységes állami létünk és önálló elhatározási cselekvésünk, mely egy évezredes múlt hullámveréseiben is szilárdul megőrizte fönnmaradásunkat.

Ezt az ősi erőt kell keresztény alapon újjászervezni - a katolikus öntudat és összetartás fejlesztésével teljes élethez juttatni; hogy nemzetfönntartó hivatását a történeti idők folyamában mindvégig megtarthassa, és az óriás mértékben előretörő haladás közepette is rendületlenül kifejthesse!

Ennek a nemes feladatnak megvalósítására Magyarország keresztény katolikus elemeinek egyesülése s az ősi eszmények alapján való szervezkedése szükségeltetik, amelyeknek jegyében ezeréves állami létünk megindult; hogy az ezeréves magyar államnak szervezete az ősi keresztény katolikus eszmék és értékek életfönntartó feltételeivel összeforrva teljesítse hivatását e földön!

A magasztos cél kivívására a katolikusok szövetkezése már biztató reményekkel megindult -  a honmentő munkához azonban a megfelelő eszközök is szükségesek - ismerjük meg tehát ezeket is, hogy szép és dicső föladatainkat kellően teljesíthessük.

[...]

II. Keresztényszocializmus

A) Alapvető fogalmak

Amikor a szocializmusról általában szólottunk, azzal kezdtük fejtegetéseinket, hogy a szocializmus a szociális-társaságos szótól származtatható, amiből következik, hogy a szocializmus az a rendszer, amely a társulást előmozdítja. És pedig amennyiben ez a rendszer az emberek, mint társas lények anyagi javaira vonatkozik, materiális szocializmusnak - amennyiben pedig az erkölcsi javakra is vonatkozik, ideális-keresztény alapra fektetett szocializmusnak neveztetik.

A keresztényszocializmus tehát nem csak a vagyoni jólét előmozdítására törekszik, hanem főképp arra, hogy miképp tudunk úgy az anyagi, valamint az erkölcsi javakkal élni. Nem az egyformaság alapján, miként azt a szociáldemokraták kontemplálják, de az öszhangzat s összetartás egységében, egyszersmind pedig az igazság alapján.

Mert ha az emberi fejlődés történelmét figyelemmel kísérjük, azt tapasztaljuk, hogy mentől nagyobb lett a haladása, annál több lett a tévedése; magában tehát a kultúra nem boldogít, ha az a legfőbb hiányzik belőle, ami minden tökéletességnek kezdete, folytatása és vége, azaz betetőzése: az Isten és az ő tanítása, mely minden rendszernél jobban megalapozza az emberek boldogulását!

A keresztényszocializmus tehát az Úr Jézus evangéliumának alapjára helyezkedik, mely egyenlő emberi jogot és méltóságot ad mindenkinek; ám azt az igazság és méltányosság szerint osztályozza, vagyis kinek-kinek észbeli mértéke, tehetségei, jellembeli és vagyoni ereje szerint.

Ha ugyanis az igazság fogalmát mérlegeljük, el nem tagadhatjuk, hogy mentől tökéletesebb lesz valaki, annál hasonlóbbá válik az Istenhez; ezért a társadalmi igazság legelső követelménye is az, ha oly társadalmi rendet teremtünk, amely az isteni rend kívánalmainak megfelel.

Ezt pedig csak úgy érhetjük el, ha az emberiséget Istenhez felemeljük s a kultúrát kereszténnyé tesszük; mert például a pogány római birodalomnak meg kellett semmisülnie, mivel nem volt erkölcsi alapja - ellenben a kereszténység a kultúra terjesztője és előharcosa a föld összes népeinél és nemzeteinél.

Az Isten képére teremtett ember mindenkor vágyott az előhaladásra, erényre és az igazságra; ez a vágya azonban csak akkor fog beteljesedni, ha a társadalom is ez alapföltételekre lesz fölépítve, azaz a keresztény vallás és erkölcs eszméinek és igazságának kovásza fogja lassanként áthatni az egész emberiséget!

B) Alapvető feltételek

Milyenek voltak és minők mai napság a társadalmi alapföltételek, azt láttuk már előző fejtegetéseinkben: a tulajdon, tekintély, család és szabadság kétségbe vonva - ehelyett az önzés, szabadság és tagadás szelleme uralomra jutva, mindent alapjában fölfordulással fenyegetnek, amint ez már az elmúlt századokban is végzetszerűen bekövetkezett, amikor egyik kiváló bölcselő szerint a kereszténység is sírba dőltnek tetszett már. És mindez miért? Mert az emberi méltóság, társas-élet és jog egyedüli forrása Jézus Krisztus isteni tana, melyet ha a hitetlen szellem le is szorít egy időre a társadalmi és politikai élet színteréről, annak előbb-utóbb ismét érvényesülnie kell.

Hiszen maga ez az egész világ, mielőtt még egyáltalán lett volna, a teremtő bölcsességében már eleve létezett, sőt előtte a változó dolgok eszméje is ismeretes; hogyne lenne lehetséges, hogy a társadalmi színtérről ideiglenesen lekerült kereszténység is újra elfoglalja jogos helyét.

Sőt miután épp e kereszténység a teremtő akaratából az egész világnak is -  tehát a társadalom egyedül lehető helyes szerkezetének is tulajdonképpeni alapja és fönntartója: rövidesen az eddigi korhadt alapokra fektetett társadalmi rendnek is újjá kell születnie, és a bomladozó régi társadalomnak a kereszténység alapján kell föltámadnia; amint azt Isten már a teremtés pillanatában elvégezte [1]

A világ teremtése Isten által szükségképp maga után vonja a világ revelációját a keresztény hit által, s e hit egyesülése által a tudománnyal; mely utóbbinak eredményei ma még előreláthatatlanok és kiszámíthat[at]lanul jelentőségteljesek.

De a világ teremtése egyúttal megállapítja a világnak Istenhez való viszonyát is, amelyből a teremtmények célja és a teremtett világ tökéletessége bontakozik ki, s ez végeredményében az emberi társadalomnak a keresztény remény útján Istenhez való visszatérését jelenti ismét.

Végül az igazság után vágyó embereknek és ez igazság birtokában levő kereszténységnek egyesülése s ez egyesülés segélyével Istenhez való közeledése egyedül a keresztény szeretet jegyében képzelhető, amely az új alapokon föltámadó társadalmi rendszernek is legelső feltétele, mert enélkül egyéneket és osztályokat összeforrasztani s együtt tartani nem lehet.

Így a bomlasztó régi alapfeltételek helyét a keresztény társadalomban újak fogják majd apránként elfoglalni - az önzés, szabadság és tagadás helyett a hit, remény és szeretet hármas szimbóluma fog dominálni, mint oly égi vezércsillagok, melyek a modern és anyagelvű bölcsészet útvesztőjében eltévedt társadalmat a keresztény társaságos életbe, a kereszténységet pedig a közéletbe vezetik be, vagyis egy eddig nem létező lelki átalakulást eredményeznek.

C) Alapvető eszközök

Hogy ez az átalakulás gyakorlatilag is megvalósuljon, ehhez utolsó fokban célravezető eszközökre van szükség, amelyek nélkül a keresztényszocializmus elveit a társadalmi térre átvinni lehetetlen, és sem a javak megbecsülése, valamint az ezekkel való élni tudás, sem az embereknek Istenhez fölemelése nem érhető el. Amikor azonban célravezető eszközökről beszélünk az általános társadalmi rend szempontjából, akkor legelébb az egyes emberek létcéljáról szükséges tájékozódnunk; vagyis tisztába jönnünk azzal, hogy miért vagyunk a földön?!

A mai anyagias és élvsóvár kornak különösen fő problémája, hogy mindennek a végokát kutatja; ezért tehát mindenekelőtt arra kell neki útmutatást és megfelelő eszközöket adni, amit értelmünkkel kell tennünk, hogy emberi rendetetésünknek megfeleljünk.

A modern társas élet bajainak további főforrása, hogy a keresztény erkölcsök a társadalmi és családi, nemkülönben a nemzetgazdászati életből kiszorultak; miért is meg kell tanítani az embereket arra, amit akaratunkkal kell tennünk, amelyet az Isten akaratának kell alávetni - vagyis a parancsokat meg kell tartani.

A hitetlen korszellem fő jellemvonása, hogy az érzésbeli motívumokat kizárja a materiális haszon hulladékain rágódó lelkekből, s ezeket üres, ellentmondó teóriákkal telíti meg; ezért rá kell vezetni őket arra is, amit kedélyünkkel kell tennünk, mert szárazon előadva még maga a megismert igazság sem képes az emberekre hatni.

Szóval a keresztényszocializmusnak alapja Isten és az ő szent Fiának üdvös tanitása, programja a földi boldogulás e megismert és elfogadott alapon, összhangzatban embertársainkkal - végcélja pedig az erény és igazság érvényesülése a társadalomban azon régi útmutatás szerint: „Legyetek tökéletesek mint a ti mennyei Atyátok tökéletes.“

Ha a szocializmus különféle válfajait tekintjük, arra a meggyőződésre jutunk, hogy azok közt egyetlen egy sincs, mely az ideális együttélésre törekvő célt ennyire megvalósíthatná, mert vagy az igaz értelemben vett etikai és morális alapokat veti félre, vagy az anyagi javak becsülése és fölhasználásában jár helytelen ösvényeken, vagy a harmonikus együttélés és közérdek szempontjait veszti el szeme elől...

Egyedül a keresztényszocializmus veszi számba az ember magasabb célját, s tűzi programjául ezért fáradozni - ami szerinte jövőre eminens s legszebb életföladatunk!

Keresztényszociális irányzatok

Az előbbiekben vázolt alapismeretek után kérdés merül fel önkéntelenül, [hogy] mily irányban kell keresztényszociális téren a gyakorlati tevékenységre átmennünk, és minő nehézségeket kell itt legyőznünk, hogy munkánknak meglegyen a sikere.

A gyakorlati tevékenység ugyanis lehet társadalmi, gazdasági, és politikai, de amint már kijelentettük, ez utóbbira még nem látjuk elérkezettnek az időt; és e műnek is csupán az a célja, hogy inkább tudományos és bölcsészeti szempontból, mint párt- vagy egyesületi tekintetekből tárgyalja a kérdést.

Erre egyébként hazánkban nincs is megérve a talaj, a nemzetközi szocializmus pedig annyira magánügynek szeretné feltüntetni a vallást, és különösen a szocializmusnak keresztény világnézeti szempontból való taglalását, hogy mi se szándékozunk ez internacionális természetimádókkal még ellentétes álláspontból is egy térre tévedni; mert akik legfőbb alapunkat, Istent, s az ő igazságát megtagadják, azokkal úgyse árulhatnánk soha egy gyékényen.

Keresztényszociális tevékenységünk tehát egyelőre a társadalmi és gazdasági téren kell hogy mozogjon; ám még itt is oly nehézségekkel állunk ma szemben, melyeknek legyőzésére az egész magyar katolicizmusnak egyesült erővel kell sorompóba állania, hogy a további feladatok útját kiegyengethesse!

Az egyik nehézség, mely nálunk a hathatós keresztényszociális tevékenységnek jelentős akadálya: a magyar katolikus értelmiség közömbössége, mely tán egyrészről annak is tulajdonítható, hogy hazánkban a keresztényszociális szervezkedés még nagyon is kezdetleges stádiumban van.

Ám épp ezért az erre szellemi felsőbbségénél fogva méltán leghivatottabb intelligenciának kellene elsősorban arra törekednie, hogy a katolikusok nagy többségével a keresztényszocialista gondolatot megkedveltessék, és annak vezető, irányító gárdájául szegődjenek.

Ne feledjük el, hogy nekünk a vallás nemcsak felekezeti irány, mely - ha igaz lenne - inkább elválasztana, mint összeforrasztana embertársainkkal; hanem lelkünk eledele, tápláléka, s az igazság és szeretet összekapcsoló szimbóluma, talizmánja, mely nélkül az égi kegyelem nem munkálhat köztünk.

S amint keresztényszociális törekvésünknek épp az a legerősebb támpontja, hogy szilárdul odakapcsol az isteni erő segélyének forrásához; épp úgy vezetőinknek értelmi hivatottságuknál fogva a keresztény szeretet és megértés küzdő terére kellene kilépniük, hogy példaadásukkal másokat is odavonzzanak a kegyelem és malaszt bőségszarujához; míg vezetők nélkül minden törekvés meghiúsul!

Egy másik nehézség keresztényszociális feladataink megvalósitásánál a szervezetlenség, mint az anyagi és erkölcsi jólét kútforrásának hiánya; hiszen minden vállalkozásnak ez a kiindulópontja, ennek révén válhat erőteljessé, enélkül nincs élet, boldogulás. És e téren igen sok függ az egyháznak működésétől, mert minden szervezésnél legelőbb a tekintély támogatására hivatkoznak; ez adja meg a súlyt mindennek, ami alakot és keretet ölt magára, és ez szankcionálja a tervezett akció szándékának tisztaságát.

A társulás elve pedig az egyházban kezdettől fogva érvényesült; az első keresztények életközössége bizonyítja, hogy a vallásos élet e téren is a leghelyesebb irányt adhatja. S az emberi természet ma is épp úgy megkívánja, hogy a lelkünkben rejtőző legmélyebb és legideálisabb érzéseket másokkal is megosszuk, s ne zárjuk el magunkba. Hiszen mindazt, amit embertársainkkal közösen átérezünk, sokkal intenzívebben érvényesíthetjük, mert a bensőnkben rejlő őserő csak akkor nyilatkozik meg ellenálhatlanul, ha az abban szunnyadó vágy és remény nemcsak egyes embernek, hanem egy egész társadalomnak életnyilvánulása.

Az egyháznak e hivatását a nép vezetésére hivatott papságnak kell megvalósítania, már Istentől nyert hármas küldetésénél fogva is; a papi hivatás terén mint az élő és gyümölcsöző vallásosság nevelője, a tanítói téren mint a hívő tudomány és erkölcsös erénynek oktatója - a vezetés terén meg mint a vallásosság társadalmi szervezője.

A papság szociális tevékenysége ma sokkal szükségesebb, mint idáig volt, mert a gazdasági és társadalmi szervezkedések közepette - amely materiális szükségletek megszerzésének örve alatt a nép és munkásság nagy részét épp vallási és erkölcsi szükségleteik kielégítésétől igyekszik megfosztani - inkább mint bármikor annak előtte kívánatossá vált, hogy a nép közvetlen vezetésére hivatott lelkészi kar is haladéktalanul sorompóba lépjen, és terjessze ki működését a társadalmi és egyesületi élet minden ágára.

Az államok szociális politikája és a munkásság összetartásának nemzetgazdászati eredményei ugyan sokban közrehatnak a nép anyagi boldogulásának előmozdítására; ám főképp nagyobb ipari centrumokban igen nagy szükség van a szociáldemokrácia kártékony törekvéseinek hathatós ellensúlyozására, és minden téren az elvesztett keresztény talaj visszahódítására.

[...]

IV. A jövő társadalma

Az európai keresztény művelődés minden ország társadalmára nagy feladatokat ró, ám hazánk kétszeresen fel van ruházva e kötelességekkel; mivel egyfelől kelet felé tartozik a művelődés áldásait terjeszteni, másfelől annak megvédelmezése is tradicionális hivatását képezi.

Ennek a két ténynek kifejezését látjuk a nemzet évezredes fejlődésében, s ez alapon kell a továbbépítés művét megszervezni, hogy a keresztény kultúra - amely eddig szinte összeforrott a magyar királysággal, ezután is áthassa ez ország társas-életét, mint a vérkeringés a szerves organizmust.

Ha egy organizmus jól akarja ebbéli feladatát elvégezni, akkor legelébb helyesen kell szervezve lennie, hogy benne minden elem egyaránt megtehesse kötelességét. Azután úgy a fejlesztés, mint a teljes kiépítés munkáját összhangba kell hozni azokkal a tényezőkkel, melyek annak keletkezésénél és eddigi fejlődési folyamatánál sajátosan kidomborodtak.

Hogyha a népek előhaladását vagy hanyatlását általában figyelemmel kísérjük, úgy találjuk, hogy a fölemelkedés vagy visszaesés esélyei legnagyobbrészt attól függnek: mennyire voltak azok képesek az anyagi vagy erkölcsi, vallási és nemzeti értékeket fejlődésükhöz alkalmazni.

A római nép, amely fegyvereinek erejével uralkodott egy nagy világbirodalmon, befelé annyira gyenge volt, hogy csaknem állandóan forrongások emésztették: társadalmi osztályai között oly ellentétek merültek föl, melyeket még a kiváló Gracchusoknak sem sikerült kiegyenliteniük, mert az anyagi javak aránytalan elosztása s az ebből származott erkölcsi hátrányok lassanként magát a társadalom életszervét emésztették föl.

Aki hazánk történetét ismeri, tudnia kell, hogy évezredes társadalmi és művelődési fejlődésünk a keresztény katolicizmussal olvadt össze; ami szinte önkéntelenül azt a kötelességet involválja, hogy ezt a sajátos nemzeti tényezőt forrasszuk továbbra is a társadalmi szervezés és tevékenység fejlesztésének munkájához.

A múlt emléke, a jelen élő tanúbizonysága és a jövő biztató reménye serkentsen bennünket a társadalom megújítására!

Mikor a múltról beszélünk, akkor nem szabad figyelmen kívül hagynunk, hogy honalapító őseink karddal foglalták el a hazát, s ezért nekünk is harcolni kell ellenségeinkkel, hogy visszahódítsuk az elvesztett keresztény talajt. Ha pedig a jelent említjük, akkor ne feledjük, hogy a kereszt tartotta fenn országunkat idáig, s azért csak ebben a jelben győzhetünk ezután is. S végül jövendőnk is e kettőne: a kard[nak] és keresztnek, a vallás és az azt őrző katolikus egyháznak közös működése jegyében hozhatja meg egyedül az óhajtva várt eredményt!

Hajdan az állami és társadalmi élet alakítását és fejlesztését csaknem kizárólag a vallási szellem és jogfelfogás irányította; a műveltség eszközei meg az egyháznak, mint az erkölcsi igazságok letéteményesének, az emberi jogok hirdetőjének és védelmezőjének, s a tudományok egyedüli ismerőjének és művelőjének birtokában voltak.

A mai korban is ilyen alapon kell megkeresnünk a jövő társadalmának létfeltételeit, mert minden más - nem szoros értelemben vett isteni alapítású nemzeti és társadalmi egyesülés elenyészik - fundamentuma megdől.

Ma ugyanis a modern társadalmi fejlődés a régi alap félretételével igyekszik célját elérni, és egy az összes társadalmakat megrázkódtató kitörésnek kellett segítségül jönnie, hogy e törekvés helytelen voltát bebizonyítsa, s intenzív figyelmeztetést adjon az emberiségnek az ősi erkölcsi értékek visszaszerzésére.

Mert amidőn minden értéknek pusztulását látjuk, ismét csak a valláshoz szükséges visszatérnünk -  amikor világszerte kiegyenlíthetetlen ellentétek dúlnak a lelkekben, akkor a vallásnak kell fölülemelkednie embereken és érdekeken, hogy újból talpkövéül szolgáljon az egységes kiegyenlítésének.

Magyararszág az erkölcs és művelődés útján lett a nagy európai nép családoknak tagjává, mert Szent István a katolikus vallást államvallássá tette, az egyház törvényeit az állam világi törvényeibe és határozmányaiba iktatta be; mivel jól tudta, hogy a keresztény művelődés csak ezek utján fogja biztosan áthatni a társadalom szervezetét.

Most is a jövő társadalmának ezen tényezőkön kell kialakulnia, keresztény szervezetének egyházi és világi kormányzatához a katolicizmusnak kell azt a tekintélyt és erőt kölcsönöznie, mely azt anyagilag és szellemileg életképessé, a különböző befolyásoktól függetlenné, s a nép művelésének és jogai védelmének feladatára alkalmassá tegye!

Hogy e tekintetben is a keresztényszocializmus az, amelynek ma nemcsak a közélet terén, hanem az egész művelt világon legtöbb értéke, szerepe és alkalmazhatósága van: azt az alábbiak során iparkodunk majd megvilágítani. Addig is csak annyit kívánunk már itt előrebocsátani, hogy annak intézményes megvalósításánál - tudományos és erkölcsi értékeink felhasználásánál - népünknek az európai műveltség és jogrendbe vezetésénél sohasem szabad a nemzeti bélyeget és eredetiséget szem elől tévesztenünk, sőt minden törekvésünket e jegyben kell diadalra vinnünk.

Keresztény kötelesség

A társadalom egy organizmus, melyben az egész összességnek egymás iránt, s minden egyénnek a nagy szervezet iránt kölcsönösen teljesítenie kell kötelességét, hogy a közös egyesülésnek, mint társaséletnek kompakt létezését és fönnmaradását lehetővé tegye.

Ez természetesen nemcsak az anyagiakra nézve áll, amennyiben a kenyéren kívül más igéből is él az ember; de a szellemi dolgokra még inkább, mert hisz mindenütt, ahol bizonyos egységes célról és az ennek érdemében kifejtendő eljárási módokról van szó, teljes mértékben érvényesülnie kell egyúttal a társas együttműködés elvének is.

Hatványozott mértékben alkalmazható ez a keresztény alapon álló társadalmi szervezetre, ahol a szocietás [sic!] iránti feladatok teljesítése: keresztény kötelesség; s az egyesek és társadalmi osztályok közti különbségek legfeljebb az anyagi avagy szellemi munka teljesítése révén egzisztálnak.

A nagy Manning bíboros, aki a munkát és a dolgozó embert erkölcsi értéke szerint taksálta, azt mondotta egykor, hogy a szocializmus nem egyéb, mint keresztény kötelesség - a társadalmi osztályok meg csak materiális vagy szellemi munkájuk szerint oszlanak meg; mert a szellemi erő kigondol, a testi erő ezt végbeviszi - e két ellem együttműködéséből jön létre minden, s ezért azokat egyenlően becsülni illik. [2]

És ebben a bölcs jellemzésben máris adva van a keresztényszocializmusnak nagy értéke, és nálunk is legfőbb alkalmazhatósága, mely legelsősorban is abban áll, hogy mindenki - az egyes úgy, mint az összesség tegye meg a maga kötelességét. Nemcsak azok szerint a törvények szerint, melyeket már a józan emberi érzés is diktál, hanem az isteni törvények előírása szerint is! Hiába teszik meg a legfőbb irányító körök a tőlük kitelhetőt, ha az egyes emberek etikai érzése, melyen egyedül lehet építeni, nem szolgál biztos alapul; és hiába törekszünk a különböző osztályok közti ellentétek kiegyenlítésére, nemzetek közti differenciák megszüntetésére, ha a lelkek harmóniáját a vallás hatalmas befolyása nem garantálja.

Az embereknek mindenekelőtt „vallásosaknak kell lenniök, ebből a nézőpontból kell cselekedniük“ - akkor kötelességtudók is lesznek; „senkinek sem elég azonban becsületesnek lennie és betöltenie minden kötelmét az emberek iránt“, ha nem teljesíti azokat Isten iránt.

Egyszóval a vallásos ember egyszersmind kötelességtudó is, a keresztény kötelességtudás pedig mindenkinek megadja a lehetőséget a társadalom iránti feladatainak betöltésére: így biztosítván az egyes és a köz egymás létezését és fönnmaradását, a valódi keresztényszociális életközösséget; amint ezt a ker. szocializmusnál láthatjuk, mely az ellenkező áramlatokkal szemközt egyedül biztosítja tagjainak a keresztény életmódot.

Ami már most ezen munkának keresztülvitelét illeti, annak intézményes megvalósítása, amint láttuk, az egyházat illeti meg: mivel pedig nálunk az egyház mindezideig megtartotta függetlenségét, mindenekelőtt az alkotmányos önrendelkezési jog kivívására lenne szüksége, hogy hivatását egyháztársadalmi téren is intenzívebben betölthesse.

Ez egyébként egészen megfelelne a történeti egyház nemzeti hagyományainak, mely kezdettől féltékenyen őrizte szabadságát és önállóságát - és a kereszténység élő és éltetni kívánó szellemének, melynek már a katolikus hitvallás elterjedésekor is a kormányzat mellett a szervezkedésre is kiterjedt a gondossága.

Mert amint a kereszténység felvételekor még igen sokan csak külsőleg voltak keresztények, s idő kellett hozzá, míg a nemzet legmélyebb rétegeibe is behatolt a hit világa és melegsége: éppen úgy ma a kétkedés és hitközönyösség korában s a kifejlődni kezdő állami mindenhatóság támadásai közepette égetően szükség volna arra, hogy a katolikus egyháznak a polgári hatalomhoz való viszonya a szabadság és vallási függetlenség alapján rendeztessék, s ezzel az alkotmányosság társadalmi szervezkedésére is az első lépés megtörténjék.

Az időpont sohasem volt erre kedvezőbb, mint a jelenlegi világháború befejezése, amelynek tanulságai mindnyájunkat sorompóba szólítanak meglévő értékeink megvédésére, s társadalmunk minden osztályának napnál fényesebben megjelölik az immár elodázhatatlan szociális kötelességek teljesítésének irányait!

Azon közönyösség, mely hazánk katolikusai között létezik, csak úgy fog megszűnni, ha a katolikus társadalom minden rétege kiveszi részét a reorganizáció művéből; hiszen e munka nem egyéb lesz reánk, mint a gazdagság forrása, mely kinek-kinek az anyagi és erkölcsi jólét feltételeit hozza meg, melyeket senkitől elvonni, megtagadni - avagy azokból az egyes osztályokat kizárni nem lehet...

Az alkotmányosság és jól felfogott állami fejlődés kereteiben elhelyezett szabad és független egyház mindenkor legnagyobb tényezője volt az emberi művelődés és haladás fejlődésének: a társadalmi téren szervezkedő katolicizmus pedig ellenálhatatlan faktora lesz az emberek anyagi és szellemi jólétének...

S amint a világháborúban immár félreérthet[et]lenül bebizonyosodott, hogy csak a morális alapok teljes birtokában levő népek képesek valódi erőkifejtésre, ezt pedig egyedül a minden érdekektől ment[es] vallásos lelki hatalom adja meg; úgy viszont a népnek szociális és kulturális igényeit biztosító intézményeket is csupán a kötelességteljesítés feltétlen tudatában és gyakorlatában levő társadalommal lehet tartósan és a siker reményével létesíteni - erre pedig csak a keresztény öntudat, mint a szociális élet vezérlő eleme képesíti az embert. Mert az igazi szocializmus nem más, mint - keresztény kötelesség!

Keresztény egyesülés

A magyar katolikus egyház - melyet Szent István államegyházzá tett, s amely egy évezreden át az ország biztonságának s a kereszténység üdvös fejlődésének erős tényezője volt -, a népképviseleti rendszer behozatala óta megszűnt az a hatékony faktor lenni, amellyel a változott viszonyok közepette a továbbfejlesztés munkáját sikerrel intézhetné. Szükséges tehát, hogy ismét önállóságra emelkedjék, s az önrendelkezés azon szabadságát nyerje vissza, melynek segítségével a katolicizmus szervezkedését de facto keresztülviheti, s amely minden egyesülés alkotmányos létfeltételeinek megfelel.

Magyarországon immár törvény biztosítja a vallásszabadságot, sőt minden bevett vallásfelekezet önrendelkezési jogokkal is bír; egyes egyedül a katolikus egyháznál hiányzik a feltétlen önrendelkezésnek az az előfeltétele, amely a legkardinálisabb anyagi és szellemi ügyekben őt történelmi tradícióinál és közjogi helyzeténél fogva legelső helyen megilletné.

Pedig nemzeti jogfejlődésünkben az alkotmányosság keretei közt nyilvánuló egyéni szabadság mindenkor garantálva volt, s azonkívül nálunk a katolikus egyház már kezdettől fogva intézményesen forrott egybe a magyar királysággal. Ami azonban sohasem azt jelentette, hogy az isteni autonómia és függetlenség rovására alárendeltségi helyzetet foglalt volna el, avagy az állami uralomnak omnipotenciáját bármi tekintetben tűrni és viselni kényszerítve lett volna.

Ezért a katolicizmusnak már régi törekvése, hogy az egyháznak a polgári hatalomhoz való viszonya rendeztessék, s az egyház sérthetetlen szervezetének határai között a világi hívők befolyása is érvényesíttessék - végül pedig az egyesülési jog úgy az önrendelkezés, mint vagyonkezelés terén biztosíttassék. A keresztény katolikus egyesülésre semmi sem bírhat oly jótékony hatással, mint az egyház önkormányzatának ilyetén biztosítása, mivel ez egyszersmind annak a közönyösségnek is végét vetné, amelyet a társadalom különféle osztályainál a szociális érdekek iránt tapasztalunk.

Vagyis az autonómia behozatala nemcsak a szabadság és jogegyenlőségnek szempontjából kívánatos, hanem mert ennek alapján a keresztény társasélet egységes szervezését is könnyebben meglehetne valósítani.

De az osztó igazság is azt követelné, hogy úgy mint a többi közéleti és hitfelekezeti egyesülések, a katolikus hitélet is rendelkezhessen az érvényesüléshez és kifejlődéshez nélkülözhetetlen tényezőkkel, melyek nélkül sem eddig kivívott tekintélyének, sem számbeli arányainak, sem az általa bírt isteni jellegnek megfelelő működését nem fejtheti ki.

Holott ha valaha, manapság rendkívül nagy szükség lenne az együttműködésre, mert enélkül a kereszténység alapjában, sőt gyökerében is könnyen megtámadható és nehezen védelmezhető!

Egyik kiváló megfigyelője keresztény életünknek arra a tapasztalatra jutott, hogy sehol a világon nem olyan nehéz a katolikus élő hit valódi bajnokának lenni, mint épp hazánkban.

Nálunk ugyanis hitsorsosaink három táborra oszlanak: az egyik a túllelkesedők csoportja, akik nemes fölhevülésükben túllőnek a célon, és eljárásuk módjával jóbarátok helyett ellenséget szereznek a szent ügynek.

A másik csoport a hidegek és közömbösek tábora, akiknek fogalmuk sincs a katolikus vallás erkölcsi értékéről és jelentőségéről, és éppen azért, mert vallásukat nem ismerik, azt nem is szerethetik.

A harmadik csoport e két szélsőség között, az arany középúton található, akiknek vallási ismereteik sem hiányoznak, a kellő higgadtságuk és tapasztalásuk is megvan, tehát minden feltétel készen van arra, hogy egyházunk érdekében sikeresen munkálkodhassanak; de ezeknél megint az a baj, hogy azt gondolják, hogy úgyis jó lesz, ha egyházunk ügyéért semmit se tesznek, sőt azokat,  akik tenni akarnak és tesznek is, szánakozó mosollyal bírálgatják, és e rideg ítéletükkel nemcsak a törekvők munkáját nehezítik meg, hanem attól való kedvüket talán el is vehetik.

Pedig ezeknek csak át kellene tekinteni a testvér keresztény felekezetek táborába, hogy minő egységes munkálkodást látnak ott. Láthatják e keresztény testvéreinknél, hogy ezek mindannyian az állami élet minden megnyilvánulásában az ő felekezeti érdekeiket a leglelkesebb apostolok gyanánt védelmezik.

Ahol csak alkalmuk nyílik, ahol csak lehet: a magánéletben, a társadalomban, az országgyűlés[b]en, a községházán, a megyegyűlésekben, az iskolaszékeken, az iskolában a családi tűzhelyeken, a sajtóban, szóval mindenütt egyesült erővel szolgálják felekezeti érdekeiket. És ezt helyesen is teszik. Erre őnekik is szükségük van, mert csakis így tudják sikeresen megvédeni felekezeti érdekeiket. Meg a köznek, az államnak is szüksége van arra, hogy a keresztény hit alapján álló felekezetek a katolikus egyházzal együtt fönnálljanak és megerősödjenek.

De mi ad erőt? Erőt csak az egyesülés tud adni: „az együttérzés és az együttes cselekvés az egyesülésre, az együttműködésre; nyújtsunk tehát egymásnak jobbot, csakis így tudjuk önmagunkat erőssé tenni.“ [3]

Látjuk e jellemzésből, hogy hazánkban a katolikus társadalom széttagoltsága, széthúzása oly arányokat ölt, melyek a számottevő eredményes kooperációra vajmi kevés reményt nyújtanak, s immár nemcsak riválisaink, de önmagunk vagyunk egymásnak is ellenségei, úgyhogy ha az ellentábor megsemmisítő törekvéseinek kellőképp ellent akarunk állani - rövidesen meg kell az egész vonalon szerveznünk - a keresztény egyesülést!

Keresztény apostolkodás

A nemzet életerejének egyesítése a keresztény irányzat diadalra juttatása érdekében - részint a magán, részint a közéletben a keresztény buzgólkodás és apostolkodás megfelelő kifejtésétől függ.

Ugyanis a vallás dolgaiban való járatlanság és a külföldről hozzánk is átszármazott internacionalizmus társadalmi osztályainkban meglehetős érzéketlenséget eredményeztek. Pedig épp ma, amidőn mindenfelé új fogalmak és hatalmi erők kezdenek előtérbe nyomulni: a keresztény elvek vallóinak sem volna szabad hátramaradniuk a tevékenységben. A sokféle világnézet mellett a keresztény felfogásnak is a küzdőtérre kell kilépnie!

Mert ez az eddig elrejtett vagy legalábbis nem kellően értékesített erőforrásunk a jövő társadalmának bőségszarujává válnék - ha abban az arányban nyerhetne tért, aminőben az ellenkező áramlatok hatalmukba ejtik a lelkeket.

Nálunk ugyanis a nemzet életereje nemcsak abban áll, hogy egyházunk, hazánk, királyunk már eredeti jellegénél fogva is apostoli küldetéssel bír; hanem, hogy e sajátságnak megfelelőleg ami őseink, honalapítóink egyúttal a szó legszorosabb értelmében apostolok is voltak; apostolai nemzeti, vallási, társadalmi és egyházi szervezetünknek...

Ezt az életerőt, a keresztény apostolkodást kell most is színtérre vinni és érvényesíteni; vagyis nemcsak szívünkben viselni a haza és szent vallásunk iránti ragaszkodás érzetét, hanem ebbéli elhatározásunkat kifejezésre is kell juttatni.

Ezen a téren, vagyis a haza és egyházunk erkölcsi, szellemi és gazdasági tevékenységének fejlesztésében mindenekfölött hatalmas eszközt ad kezünkbe a nép szeretete; de ennek a szeretetnek áldozatosnak is kell lennie, amely semmiféle akadály, avagy érdek által se gátoltassék nyilvánulásában, midőn a nép jogainak biztosításáról van szó; mert itt mindenkinek egyaránt igénye van arra, hogy számára tűrhető helyzetet teremtsünk.

Amidőn tehát megértetjük a néppel, hogy neki és honának, egyházának közös az érdeke - egyúttal ez érdeknek megvalósításában az összes társadalmi osztályoknak egyesülniük kell; hisz a haza és vallás mindnyájunké, ezeknek istápolásában egyaránt mindnyájunknak találkozni kell.

És ne csak a hit összekötő kapcsa, — a templom és istentisztelet legyen az egyedüli találkozó helyünk; hanem a köz- és társadalmi élet minden megnyilvánulásában egyöntetű fellépésben jusson e törekvés kifejezésre!

A kiváltságosabb társadalmi osztályok ne tekintsék helyzetüket a kényelem előjogának, hanem mindenki munkásságának mértéke szerint értékelje önmagát, mert csak ebből fejlődhetik a keresztény önérzet. Míg aki saját érdeme nélkül ül kiváltságos helyén, s tétlenül nézi a népek nyugalmát fölforgató nemzetközi elvek rombolását, annak nincsen jogcíme fényűzését embertársaiknak rovására gyakorolni. Még a dolgos méh se marad örökké a kasában, hanem virágról virágra szállva gyűjti össze mézét; épp úgy senkinek se szabad összetett kezekkel várni táplálékát, de ennek gyűjtésében másoknak is segédkezet kell nyújtania.

Az alsóbb néposztályok e segítségre nagyon is reászorulnak, mert a mezőgazdasági elem részben csökönyös maradisága és a föld okszerűtlen művelése, részben ennek aránytalan megoszlása folytán meglehetősen elszegényedett; az ipart a jelenkor szociális átalakulásának rázkódtatásai és a nagy iparűző tőke csaknem egészen elnyomták; a munkásosztály helyzete a a kapitalista rendszer liberális gyámkodása ellenére sokszor csak erőszakos kitöréssel tartható fenn.

Keresztény népünk tehát az anyagi javak hiányában lassanként kultúrájában, sőt nemzeti érzéseiben is megfogyatkozik, s soraiban mindinkább a demagógia kezdi áldozatait szedni, mely a félrevezetett és elámított lelkeket létérdekében veszélyezteti.

Miután pedig e pusztító jelenségek nyomán keresztény társadalmunk végtére mindazon erkölcsi alapokat is elhagyja, melyeken eddigi egyéni és családi, vallási és állami élete be volt rendezve, s új értékeket, új elhelyezkedést keres, melynek helyes irányban való keresztülvitele csakis gyakorlati szociális támogatással lehetséges; ezért a katolikus életközösség minden igazi hívének és barátjának, a keresztény társasélet valamennyi hivatott tényezőjének lelkiismeretbeli kötelessége, hogy a jövő útirányt jelző, s ma még sokfelé járhatatlan ösvényeknek megtörésén és az akadályok elhárításán fáradozzék.

Ehhez kinek-kinek tehetsége szerint hozzájárulni, a közös nagy munkához az értelmi és érzelmi egységet megtalálni legyen a jó katolikusok legszebb életfeladata; a többit bízzuk a gondviselésre, mely mindenha [sic!] megsegíti a jóravaló szándékot.

Egyetemes feladataink

Az eddigi fejtegetések eredményét egybefoglalva megállapíthatjuk, hogy a keresztényszocializmus tevékenységének legfőbb feltétele Isten, mint a társadalmak szervezője és összetartója - legnagyobb ellensége és akadálya pedig a vallástalanság, mely az egyéni lélekből átcsap az emberek társaséletébe, és ott az egyes osztályok közt ellentétet és gyűlöletet szít az összhang és az ebből fakadó anyagi és szellemi boldogulás megrontására. Ha tehát az egyes társadalmi osztályok haladásának vagy emelésének érdekeit hatékonyan előbbrevinni óhajtjuk: úgy először azoknak közös bajait orvosoljuk, egyetemes feladatainkat állapítsuk meg, vallási, társadalmi és szociális téren.

A vallástalan, materiális iránynak hívei összes igyekezetüket oda irányítják, hogy a hit és erkölcs eszméit a közéletből és nemzeti közérzésből kiszorítsák, és az emberek anyagi és szellemi jólététől elválasszák. Törekvésük eredménye a liberális kapitalizmus, szociáldemokratizmus és anarchizmus; céljuk az osztályok harca, a fennálló eszmények letörése és a tekintély megsemmisítése!

A keresztényszocializmusnak feladata, hogy e felforgató törekvéseknek gátat vessen, az ember és társadalom közti harmóniát visszaállítsa - előbbinek viszonyát Istenhez szabályozza, s az így fegyelmezett egyének és osztályok szervezését, tömörítését egy fensőbb közös cél jegyében eszközölje. Úgyszintén, hogy e nemes munkálkodáshoz irányt és útmutatást adjon, hatalmas tömeget toborozzon, s mindezek után egy szebb és jobb jövőnek vesse meg alapját.

Ez a célja jelenlegi elmefuttatásunknak is, mely inkább elméleti szempontból tárgyalja a kérdést, s a társadalmi ellentétek és hibák részletes orvoslásának csak általános vezérfonalait foglalja össze; míg a gyakorlati orvoslást arra a körre redukálja, amelyet az erre illetékeseknek mindenkor a helyi viszonyok kell hogy megszabjanak.

Hiszen úgy az elméletnek, mint a gyakorlatnak kizárólag a korszellem és társadalmi kör a megtermékenyítő avagy romboló útmutatója, amelyben élünk; itt határozott irányt szabni csak az összes faktorok karöltött működésével lehetséges.

Mert a társadalom alkotó elemei nemcsak az egyes individiuumok, nagy és hatalmas - vagy szegény és kicsiny osztályai; hanem az ezekből alakuló tömeges együttműködés, s ennek a nyilvánoság előtti szervezői vezetői, és ellenőrzői.

Nálunk a szervezés munkáját sikerrel elvégezi a katolikus Népszövetség, mint oly általános eszmének megvalósítója, mely a keresztényszociális élet terén mutatkozó teendők és kívánalmak megoldásának módjait és eszközeit rekompenzálja. A vezetés és előkészítés feladatait minden részletében keresztülviszik a lelkipásztorok, mint az érdekelt nép közvetlen irányítói és támogatói; kik mint egy nagy test élő tagjai és a néplélek legjobb ismerői, egyúttal életbevágó érdekeit is legjobban fölkarolhatják és érvényesíthetik. Az ellenőrzés teendőit meg ellátja a sajtó, mint a minden sikernek előfeltételét képező közfelfogás befolyásolója, és minden mozgalom alakulásának regisztrálója, kritizálója.

Hogyha ez a három faktor összefog, akkor a magyar katolikus szociális élet jövő fejlődése biztosítva lesz, s a keresztény társadalom legszentebb érdekei új virágzásnak indulhatnak.

Ennek a nagy arányokban indítandó akciónak korszerű kiépítését központi szervezéssel és vidékenkénti egyesületekkel lehet majd foganatba venni. Ám e munkának nem lenne szabad sokáig váratnia magára, mivel az eddig is alattomban lappangó osztálygyűlölet csakhamar nyílt harcban fogja lángba borítani a hazát; míg a keresztény szeretet alapján meginduló társadalmi mű visszavonás helyett a testvéri szeretet békéjét hozza és plántálja el az eddig is már jócskán fölzaklatott szívekben!

E soroknak is elsősorban csak az a feladatuk, hogy e munkának útját egyengessék, abban minden faktornak szerepét megjelöljék; mert már nagyon is nagy azoknak a honboldogítóknak a száma, akik a testvérharcban önvégzetét kovácsoló magyarnak lelkiismeretlen tanácsokkal sírját akarják megásni. - Tán nem lesz a jó ügy ártalmára, ha az újjászületés és feltámadás érdemében is elhangzik egy-két tisztességes szó, melynek nyomán ember és társadalom között az egyensúly, az egyes osztályok között pedig a testvériség korszaka fog ismét felvirulni.

*

[1] Bougand E.: A kereszténység és korunk.

[2] Giesswein Sándor dr.: Ker.szoc. törekvések.

[3] Gróf Zichy János megnyitó beszéde a XII-ik kath. nagygyűlésen.

*

Nagy Jenő Könyvnyomdája, Beregszász, 1915, 1-4., 25-32., 60-75.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés