A németség új kelet-európai kon­cepcióit Moeller van den Bruck fogalmazta meg, s tudjuk, bogy víziói mily roppant hatással voltak a nemzetiszocializmusra; cikkeit, könyveit, melyek eleinte a magány­ból kiáltottak olvasók után, buz­gón tanulmányozta Hitler tábora. Nem egyszer betűről-betűre vissza­térnek a nagy író magas miszté­riumokban lebegő távlatai a német külpolitika számításaiban. Az Oroszország elleni gigantikus küz­delem még határozottabban idézi vissza Moller van den Bruck emlé­két. Nem mintha a „Die Tat“ ragyogó publicistája az Oroszország elleni harcot propagálta volna. Ellenkezőleg: Moeller van den Bruck elsőrendű, szinte egyik legelső hirdetője volt a nehéz és nagy gondolatnak, hogy Németországnak és Oroszországnak egymásra kell találniuk. Ez az eszmény, tudjuk, soká ott szerepelt a német nemzetiszocialista politika terveiben és számvetéseiben. A versaillesi rend elleni gyűlölet hajtotta ezt a való­ban rendkívüli európai, nyugati látókörrel rendelkező írót és ideoló­gust, hogy Nyugat-Európa ellen fel­idézze az 1920-as években Oroszor­szág szellemét. Moller van den Bruck örömmel üdvözölt minden olyan lépést, mely Németország és Oroszország találkozására vezetett az 1920-as években. Nagyhatású hirdetője volt annak a gondolat­nak, hogy Németországnak „át kell hatnia‘‘ Oroszországot, hogy aztán közösen támadjanak, természetesen a sokkal erősebb és hatékonyabb német akarat vezetésével, a plu­tokrata, enervált, kizsákmányoló Nyugatra. Mohón lesett minden bi­zonyíték után, mely elméletét és gondolatait igazolta. Kifejtette, hogy a marxizmus nem igazi lényege az orosz forradalomnak. A leninizmus­ban orosz nemzeti lényeget kere­sett. Nem rettent vissza, hogy meg ne rója az 1920-as német nemzeti elkeseredés germán előidőket idéző alakját, Ludendorff tábornagyot azért, hogy szívesen elvállalta volna egy angol-francia jóváhagyás és se­gítség mellett indítandó antibolsevista hadjárat vezetését. Egyáltalá­ban rendkívül élesen elítélte azokat a nézeteket, melyek olyan alapon akarták szembeállítani a nemzeti Németországot Oroszországgal, hogy Németország legyen a nyugati tőke és imperializmus hadserege az orosz nép ellenében.

Németek az orosz nacionalizmusért

Moeller van den Bruck koncep­ciója tehát népi-nemzeti értelmet és lényeget keresett Oroszország nagy társadalmi átalakulásában. Sajnálta és elítélte a marxista orosz forradalmat, s nem egyszer egészen nyíl­tan hangoztatta a német nacionalizmus készségét, hogy segít a lágyabb és szenvedésre készebb orosz nép nemzeti érzését felépíteni. Ép­pen ez a német nacionalizmus Oroszország felé törekvő lényege. Moeller van den Bruck nagy ellen­fele, Oswald Spengler, akinek sötét szemlélete ellen megírta az egész új német nemzeti szellemnek tartal­mat és nevet adó, csillogó, erős aka­ratú és optimista könyvét, a „Das dritte Reich“-ot, szintén hasonló­kat hirdetett Oroszországgal kapcsolatban. Csakhogy Oswald Speng­ler komor, realista és kapitalisztikus tekintete a kérdésben egye­dül gazdasági és hatalmi problémát látott. Hiszen tudjuk, az 1920-as években, a nagy német nyomorú­ság idejében mennyi fiatal erő, mérnök, technikus, szakember ke­resett és talált elhelyezkedést az orosz ipar felépítésében. Spengler tekintete előtt csak ezek a reális dolgok állottak. Míg Moeller van den Bruck, aki éppen abban volt a nemzetiszocializmus nagy előké­szítője, hogy teljesen elszakította magát a racionalizmustól és a nyugat-európai realitásoktól, többet ke­resett és talált Oroszországban. Persze, Oroszországot azért ő is úgy látta, ahogy egyéb német kortársai. Számára az orosz nép lágy, szelíd, jóságos nép, mely önként magára veszi a szenvedést, s této­ván meghajlik minden erős uralom alatt. Így tekintett Moeller van den Bruck a bolsevizmusra is. Közben a leninizmus új emberfajtát nevelt fel, melynek lényege éppen az ipar és a technika, tehát azok a modern civilizatórikus eszközök, melyekkel a német naconalizmus akarla át­hatni a Versailles ellen segélyül hí­vott Oroszországot. A leninizmus és sztálinizmus ugyanis elzárta Oroszország határait minden kül­földi indusztriális behatás elől, megakadályozta, hogy Oroszország gyarmatává legyen a nyugati hatal­maknak - az 1920-as években ez a probléma uralkodott Kelet és Nyugat feszültségein. Moeller van den Bruck azt tartotta, hogy a Nyu­gat elleni közös ellenszenv, ellenzékiség, életigény majd összehozzák Oroszország és Németország ügyét.

Itt azonban állandó akadály volt az a marxista-forradalmi ideológia, mely életre keltette az orosz forra­dalmat. Moeller van den Bruck írá­saiban rábeszéli az oroszokat, hogy hagyják oda a marxi szocializmust, és térjenek meg ahhoz az orosz népi nacionalizmushoz, melyet már egy évszázad óta, mint ezt a szláv kérdés egész története tanúsítja, mintegy jobban értettek, értékeltek és termeltek a német írók és tudó­sok, mint akár maguk az oroszok. Moeller van den Bruck itt elfo­gadja a német irodalomtudomány és szlavisztika összes nézeteit a szlávok, különösen az oroszok tu­lajdonságairól, s mint lágyabb és fiatalabb népet, szívesen vonná be az oroszokat a német eszmék kö­rébe, hogy aztán közösen keljenek fel az elavult, kiöregedett nyugati eszmék ellen.

De ki hallgatott akkor a magá­nyos íróra, akinek csupán az 1920-as évek éledező nemzetiszo­cialista pártjában és a nacionalista fiatalságban volt némi tábora? Oroszország is más utakon haladt, s ha a leninizmusban, mint ezt az Erő nagy teoretikusa, Lenin apologétája, Georges Sorel is észre­vette, volt is jó adag orosz „népi“ elem, a szocialista-kommunista for­radalom természete megakadályo­zott minden ideológiai találkozást. És ez természetes is: hiszen a nagy orosz forradalom a nyugat-európai racionalista társadalmi ideológia következetes folytatása, a francia forradalmi eszmék társadalmasí­tása, s mint ilyen, homlokegyenest ellenkezik mindazokkal a gondo­latokkal, melyek az orosz és a szláv kérdés felől a romantika idealista világképében fogantak. A tragikus életű Moeller van den Bruck, aki az 1920-as évek végére már nem volt az élők sorában, az utolsó nagy romantikus, benne csú­csosodik a német népi és történelmi romantika minden eszménye, egész birodalmi államszemlélete, európai hivatottsága; de ez az író már nem jár ábrándok után, hanem a ke­mény porosz katonai eszmény fegyelme alá helyezi azt a roppant feszültséget, mely a német roman­tika és misztérium egész Európára kiáradó tulajdonsága volt.

Moeller van den Bruck külpoli­tikai és birodalmi eszméinek lényege tehát a Nyugat elleni forra­dalom. Oroszországot és Németor­szágot együtt akarja forradalmasítani Nyugat-Európa ellen, s keserűen látja, hogy számításai nem váltak be, hiszen a nyugati racio­nalizmus és materializmus a szo­cializmus formájában Oroszország misztikus és alakítható tájékaira is átcsapott. Az Oroszország felé szóló ideológiai rábeszélések lényege az, hogy Oroszország térjen vissza népi lényegéhez, és hagyjon fel a tőle idegen marxista szocializmussal. Nagy német ösztön szólalt meg Moeller van den Bruck vízióiban. Oroszország cári és hagyományos rendjének összeomlása majdnem egyszerre következett el Németor­szág összeomlásával. De a német politika és gazdaság tényezőiben még mindig volt jókora erő ahhoz, hogy a vezetés nélkül maradt kelet­-európai tér végtelenjét magukhoz kapcsolják, aminthogy bőven vol­tak ily kísérletek. A német nagy­ipar orosz szállításai, német szakemberek kivándorlása éppen úgy ide tartoznak, mint azok az egészen 1919-ig húzódó kísérletek, melyek a Baltikumot védték a Szovjet el­len azzal a céllal, hogy egyfelől tá­maszt teremtsenek további Orosz­ország felé irányuló akcióknak, másfelől pedig felhívják a nyugati hatalmak figyelmét a polgári-nemzeti szolidaritás antibolsevista fel­adataira. Hiszen a különben oly kapitalisztikus gondolkodású Os­wald Spengler is azért átkozza a weimari köztársaság kispolgári szociáldemokrata vezetőit, hogy hiány­zott belőlük minden tett és kezdeményezés, hogy az összeomlás pillanatában haláltmegvető bátorság­gal egyesítsék a német és orosz nép ügyét, s aztán közösen kelje­nek roppant támadásra a kizsák­mányoló, kapitalista Nyugat-Európa ellen.

Moeller van den Bruck koncep­ciójában az 1920-as években tehát úgy szerepel az orosz kérdés, mint ellensúly Nyugat-Európa ellen. Eb­ben az elbánásban Németországé kell, hogy legyen minden vezetés. De kell is ez, hogy kiküszöbölje Németország azt a külpolitikai nyo­matékot, amit hátában az orosz hatalom jelentett. Moeller van den Bruck fiatalos életerőtől duzzadó ideológiája e ponton ellene mond Bismarck külpolitikai koncepció­jának; ebben egy azzal az Oswald Spenglerrel, akinek a népek és a civilizációk fialalossága kérdésében annyira ellenfele volt, de aki mégis úgy hatott az új német szocializmusról szóló gondolataira a „Preussentum und Sozialismus“ katego­rikus evangéliumával. Az orosz kérdés ugyanis kínos pontja volt Németország keleti politikájának. Bismarck 1878 után végleg Ausztria-Magyarország mellett döntött, s el­hárította azt az orosz szövetséget, mely a régi orosz külpolitikai ha­gyományok és a szent szövetségi szellem értelmében szívesen irányí­totta volna a porosz külpolitikát. Az orosz népi-nemzeti közvélemény ekkor olthatatlan gyűlölettel fordult az egységes Németország felé: nem is annyira, mert útját állotta Nyugat felé, s mert elejét vette az 1848 előtti cári politika akcióinak a cári családdal rokon kis német fejedelmek ügyeiben, hanem mert Ausztria-Magyarország támogatásá­val Németország megakadályozta a balkáni kérdés szláv és „demokra­tikus-népi“ rendezését. Az osztrák-magyar politika balkáni érdekeiben való szerepvállalás nem vált Német­ország világpolitikai súlyának ja­vára, vallja Oswald Spengler, aki itt visszaidézi Bismark eredeti po­rosz és szent szövetségi szellemét, mely a régi társadalmi rend érde­kében a cári udvarra támaszkodott, s mely a cári politikával közösen ellene volt 1848-nak, s minden pol­gári változásnak Európában. Moeller van den Bruck nem osztja Spengler komor végzetszerűségét és reakciós szellemét, de miközben népi távlatok és szocialisztikus szemléletek felé vezeti a német fia­talságot, egyetért civilizációnk sötét tónusait illetőleg.

A német szocializmus porosz fegyelme

Mi választja el Moeller van den Bruck ideológiájában az orosz és német társadalomszemléletet? Két­ségtelen, hogy elsősorban a német fölény, erő, szüntelen akarat és cselekvés öntudata. Nem győzi han­goztatni az oroszok passzivitását, mely oly kedvező területe lehetne a német emberség nevelő és vezető erejének.. De aztán itt van egy mé­lyebb társadalmi erő is. Az oroszok hagyományai nihilista gyökerekbe nyúlnak,szegény mezítlábas apos­tolok, paraszti próféták, vallási ra­jongók, forrongó és zavaros entellektüelek: íme, itt az orosz népi szellem eredete, ez a cárok ellen támadt orosz forradalmiság. Nem tagadja meg a csodálatot Doszto­jevszkijtől, s az ő vallásos és prófétikus géniuszát hívja segélyül a marxi szocializmus technikai uralma ellen, a misztériumot idézi követendő például a racionalizmus oroszországi diadala felé. De min­den orosz szellemi jelenséggel szem­ben, legyen az bármily rokonszen­ves is, ott áll keményen a hagyo­mányos porosz szellem,mely a német népet a kötelesség, a disz­ciplína, az alávetettség, az engedel­messég, a közösségi fegyelem, a vezéri elv jegyében reá nevelte egy új, felülről vezetett szocializmusra. Moeller van den Bruck nagy hívője a porosz géniusz erejének, s Os­wald Spenglerrel együtt elragad­tatottan hirdeti, hogy a kemény és fegyelmezett porosz géniusz való­sítja meg Európa új cézári és szo­cialista korszakát. De Spengler sö­tét szemlélete mellett Moeller van den Bruck már derűsebb távlato­kat mutat. Spenglertől átvett min­den eszményt, ideát, de azokat popularizálja, és nem egyszer a végzetet idéző géniusz ellen használja fel, ahogy Spengler, bármen­nyire is előkészíti a nemzetiszo­cializmust, már egyre több ellen­szenvvel találkozik ennek köreiben; nyíltan megróják komor nézeteit; nem értenek egyet a civilizáció egyetemes halálát hirdető tanításá­val; Rosenberg azt veti szemére, hogy nem gondolkozik népekben és fajtákban, hanem csupán általános­ságokban, és nem ismeri a népszel­lem s a fajtisztaság fogalmát. Moel­ler van den Bruck, Spengler ellen­fele, egyben eszméi poplarizátora azonban már nem ragaszkodik úgy a kemény és zárt porosz eszmény­hez, mint mestere - a porosz gon­dolat voltaképpen általa lesz a mai Németország egyetemes eszmei tu­lajdonává, külpolitikai dinamizmu­sának lényegévé, európai program­jának hatalmi s eszmei eszközévé.

Moeller van den Bruck számára a poroszság többé nem kaszt, kato­nai és társadalmi kategória, hanem szellem, méghozzá az új német misztérium éltető eleme. A porosz fegyelem és szolidaritás, a felülről összefogott, diszciplinált német szocializmus e lényege társadalmi köz­kincs. Németországnak igenis moz­gósítania kell munkásságát, de át kell hatnia porosz szellemmel. Oroszország forradalma, írja Moel­ler van den Bruck, lehetett proletárforradalom. Németországban azonban nincsenek proletárok. Moeller van den Bruck ugyan nem írja le a szót, de egyébként sem titkolja: a német munkásság kis­polgári természetű, idegen tőle a forradalmiság, érett a porosz fegyelemre, amely egyben polgári ál­lásának biztosítéka is, s egyben a legnagyobb válaszfal, mely elvá­lasztja a német nép közösségérzetét Oroszország viszonyaitól.

A weimari kor politikaváltozatai között Moeller van den Bruck magányosan állott, és nyilván nem sokat hatott szava, ahogy óvta a német munkásságot és szocialista pártokat, nehogy az orosz forrada­lom módszereit és eszméit megho­nosítsák Németországban. Gondol­kozásának középpontja az volt, hogy nincs egyetemes szocializmus és osztályharc, de minden népnek megvan a maga szocializmusa. Így határolta el a német szocializmust az orosz szocializmustól, miután orosz részről semmi jelét  nem látta, hogy meghallgassák gondolatait. De ezek az eszmék aztán an­nál többet hatottak az 1920-as évek német fiataljai közt, s nem érezzük-e ott a csataterek roppant küzdelmeiben e nyugtalan író géniu­szát, ahogy elszántan birkózik Kelet-Európa óriási kérdéseivel? Mert eszméinek minden indítása, gondolkozásának minden sugallata a német erő, a német fölény, a né­met hivalottság volt, melynek Kelet- Európában kell érvényesülési terét megtalálnia.

*

In Magyar Nemzet, 6. évf., 13. szám (1943. január 17.), 11.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés