„A tudománynak gazdag ágai
Egy organizmus sok külön vonása,
Együtt igéző csak.”

(Madách: Az ember tragédiája)

Az állam, mint a közületek leghatalmasabbja, magába foglalja az összes közületeket, mert ha közelebbről vizsgáljuk őket, azonnal észrevesszük, hogy mindegyik az emberi eszmének csak egy-egy oldalát igyekszik megvalósítani. Minden közület, amely az államon belül létezik, bizonyos meghatározott ezek szolgálatában áll, kizárólag ennek az egyetlen célnak él, illetve szenteli tevékenységét. Ezek után felmerülhet az a kérdés, hogy az állam talán mindezeknek a céloknak megvalósítója, vagy ezeknek a közületeknek összfoglalata? Erre határozott nemmel kell felelnünk, mert ha az állam, a nemzet csak ennyit tenne, igaz, nagy hivatást teljesítene, azonban az alkotó erő mégiscsak hiányozna nála. Bár hasonlíthatjuk a közületek kifejtette egyes tevékenységeket a munkamegosztáshoz, s az állam, mint a legnagyobb közület, ténykedését a munkaegyesítéshez, ez az állam feladatkörét mégsem fogja teljesen fedni, mert az állam mással is járul az emberi megvalósításához. Nem szabad szem elől tévesztenünk, hogy a gazdasági életben a munkamegosztás és egyesítés a javak termelésénél jő tekintetbe, amelyek mint ilyenek, bár lehetnek egyedileg a legértékesebbek, de mégiscsak élettelen dolgok. Itt minden a gazdasági főelv szerint igazodik. A lehető legnagyobb előnyt elérni a lehető legkisebb áldozat árán. Ezt a célt szolgálja a gazdasági életben a munkamegosztás és a munkaegyesítés, így lehet olcsón és jól termelni. Ez áll a maga teljes egészében a gazdasági életben, de nem az állam életében. Itt nem viszonylik az egyén az államhoz, mint a rész az egészhez; itt akaratok, célok állnak egymással szemben, itt öntudatos alanyok vívják küzdelmeiket. Ez már tájékoztat bennünket arról, hogy lényegében mégiscsak másról van szó. A közületek külön céljai nem pusztán alkotórészei az állami célnak, az államcél pedig nem csupán ezek összessége. Az állami cél az egyéni és közületi célok eredőjének nem tekinthető. Az állam az egyetemes emberi megvalósításán dolgozik, ennek keresztülvitele a célja, és mert ez a cél a legmagasabban áll, azért az öncél, s így az állam is az. Ezen egyetemes emberi tartalmat adja részben a vallás, a társadalom és egyéb közületek. Az egyetemes emberi útját mutatja a szociálpolitika is.

Lássuk, mi is az a szociálpolitika? Egyik nagy szociálpolitikai író a következőket mondja: «Socialpolitik im allgemeinen Sinne des Wortes ist die Gesamtheit der Massnahmen, welche die im Gesamtinteresse erforderliche Einwirkung auf die socialen Verhältnisse, d. h. auf die Verhältnisse der zum Gemeinwesen gehörigen Gesellschaftsklassen, bezwecken.» [A szociálpolitika a szó általános értelmében véve azoknak az intézkedéseknek az összességét jelenti, amelyek célja a társadalmi viszonyoknak, azaz a közösséghez tartozó társadalmi osztályok körülményeinek közérdekből szükséges befolyásolása.] [1] Egy másik szociálpolitikus szerint a szociálpolitika azoknak a szabályoknak összesége, amelyek az osztályellentétek gyengítését célozzák. [2] Tehát a szociálpolitika az a tudomány, amely az osztályokra tagosult társadalom ellentéteinek megoldásával foglalkozik. Ezen ellentétek különösen sűrűn fordulnak elő a gazdasági téren. Ezért a szociálpolitika e téren fejti ki főként a tevékenységét. Mindebből következik, hogy a társadalmi politika a meglévőből alakítja a jövőt, a jelen és jövő viszonyát ok és okozatként értékeli, s kerüli a társadalomnak megrázkódtatással járó átalakítását. Vagyis természeténél fogva reformáló, megelőző, és nem forradalmi. Mihelyt a társadalmi osztályok összhangját megzavaró fejlődést tapasztal, igyekszik ezt korrigálni, illetőleg megjelölni azokat az utakat, amelyeket az egésznek követnie kell, ha nem akar részeiben elsenyvedni. Itt utalok dr. Vass József m. kir. népjóléti és munkaügyi miniszter szavaira, amikor többek közt. a következőket mondja: «A társadalmi rend tökéletlenségéből eredő bajokat [...] semmi esetre sem szabad közönyösen nézni, és nem elégséges csak tünetileg gyógyítani akarni.» A szociálpolitika fő elve a megelőzés. Ε ponton érintkezik állam és szociálpolitika. Az állam az egyetemes emberi megvalósítására törekedvén, a társadalom érdekek szerinti tagozódásába beleviszi a megértés szellemét, közelebb hozza az embereket egymáshoz. Az érdek elválasztó, az egyetemes emberi pedig az egyéneket összeforrasztó, egy magasabb közületi létre alkalmassá tevő eszköz. Az állam megelőzi az egyetemes érvényre juttatásával a társadalom szétesését. Ennek keresztülvitelére ad programot a szociálpolitika. A szociálpolitika világánál értékelhetjük igazán, hogy mit tett az állam a társadalmi osztályok egymás közti viszonyának konszolidációja terén. A szociáálpolitika az állam lelkiismerete, ő a szókratesi «δαίμων συνείδηση». Az egyének célja a felfelé törekvés. Ezt honorálja végeredményben a szociálpolitika az alsóbb társadalmi osztályok emelésével. [3]

A fentiekben megismertük a szociálpolitika szerepét az állam életében. Most pedig vizsgáljuk közelebbről a szociálpolitika és a közegészségügy kapcsolatát. A közegészségügynek a szociálpolitikához való viszonyát megállapítandó, utalok a közegészségnek Concha által adott, s általunk is elfogadott meghatározására, mely szerint : «A közegészség (közhigiénia) [...] vagy az emberek egészségi állapotának szoros összefüggését, vagy az egyesek erejét meghaladó állapotoktól való feltételezettséget jelenti.» [4] Az erre vonatkozó szabályok összesége a közegészségügy. Mint a meghatározás is mutatja, a közegészségügy szabályozása körébe csak oly kérdéseket fog vonni, csak olyan feladatok megoldását tekinti kötelességének, amelyek az emberek nagyobb csoportját érintik, esetleg az egész társadalmat érdeklik. Továbbá a közegészségügy az egészséget fenyegető ártalmak elhárítására, vagyis a bajok megelőzésére törekszik elsősorban, [5] és csak másodlagos cél a gyógyítás. Itt is inkább a gyógyítás feltételeinek a megteremtése a cél, és nem az egyes gyógyítása. A meg-előzés jelentőségének bizonyítása, gondolom, felesleges, mert hisz a tudomány fejlettségét, a kultúra színvonalát, nem a már bekövetkezett bajok megszüntethetésének képességéből kell megítélnünk, hanem inkább abból, hogy valamely fenyegető baj, veszély elmaradása mennyiben köszönhető a tudománynak. A tudomány, tehát a közegészségügy is - ok és okozati kapcsolatok előrelátása, felismerése. A tudomány próbaköve a véletlen. Ahol ezzel az ismeretlennel számolnunk kell, ott a tudomány már nem tökéletes, vagyis köznapi nyelven szólva, nem megbízható. A véletlen adja a valószínűt, hiánya a bizonyosságot, az ismeretet. Tehát a véletlenség a tökéletlenségnek köszöni létét. A tökéletlenség a véletlen szülője. A közt érdeklő, megelőző természetű kérdések megoldása tartozik tehát a közegészségügy körébe. Ε két ponton rokon természetű a szociálpolitika és a közegészségügy. Ezért része is a közegészségügy a szociálpolitikának.

A közegészségügy fő célja tehát az egészség megóvása (megelőző ténykedés), s csak alárendelt szerepe van a gyógyításnál. Itt merül fel a sokat vitatott kérdés, vajjon jogász vagy orvos álljon-e a közegészségügyi igazgatás élén. Gondolom, ez a vita teljesen meddő és felesleges, mert ha azt vitatják, hogy a közegészségügyi kérdések megoldása inkább orvosi, mint jogászi képzettséget igényel, erre csak azt válaszolhatjuk, hogy mihelyt a kérdés közegészségügyi, akkor közigazgatási. Ez pedig jogi tudást igényel. Mindenesetre az egyedül helyes megoldás az volna, hogy a közegészségügyi tisztviselő (e hatóság főnöke értendő alatta), úgy az orvosi, mint a jogi diplomával rendelkezzék, mert csak így várható a közegészségügyi feladatok helyes, célszerű és minden tekintetben kifogástalan megvalósítása. Ha az nem lehetséges, akkor a jogász ismerje a higiéné szabályait, az orvos pedig sajátítsa el a közigazgatás alapelemeit, mert így orvos és jogász egymással szemben megértőbbek lesznek, egymás tudományszakjainak vívmányait el fogják ismerni, és ez a másik véleményének honorálásában fog megnyilvánulni. Mert ugyan ki vonná kétségbe, hogy a logika alsóbbrendű, mert alapjául szolgál a jogtudománynak, vagy az orvostudománynak. A tudományok célját kell tekintenünk, ez pedig nem lehet az, hogy az orvostudomány a jogtudományt alsóbbrendűnek tekintse, és megfordítva, esetleg a jogtudomány az orvostudományt tekintse kisebb értékűnek Itt álljon a főszabály: «Salus rei publicae supreme lex esto.» Megemlítem e helyütt dr. Fenyvessy Béla véleményét, amely szerint «nehézsége a közegészségtan eredményes taní tásának az, hogy az egész orvosi oktatásunk a gyógyító működés irányában van beállítva. A prevenció gondolata az orvostanhalgatóknak idegen és fontosságát nehezen ismeri fel, köztudomású lévén, hogy az tisztán higiénikus természetű működés jelen viszonyaink között a megélhetésre anyagi bázist nem biztosít.» [6] Tény az, hogy sok fájó kérdés van e téren, de annyi bizonyos, hogy az ország mai nehéz helyzete mellett, több jóakaratot, megértést, támogatást, mint amennyit akár a népjóléti, akár pedig a vallás- és közoktatásügyi minisztérium e tekintetben tanúsít, kívánni nem lehet.

Ha ezeken a nehézségeken az ország sivár jelene miatt segíteni nem is lehet, elcsüggednünk a jövőt illetőleg mégsem kell, s orvos és jogász vállvetve arra törekedjenek, amit Győry Tibor dr. oly szépen fejez ki egyik nagy népbetegség leküzdésénél, megjelölve az eszközöket és teendőket: «Először meg kell teremtenünk a népnek kellő mentalitását és a szükséges alapvető intézményeket, mert a törvény csak akkor jó, ha közóhajt fejez ki, és ha minden részletében tényleg végre is hajtható.» [7] Ezeket szem előtt tartva kell működnie jogásznak és orvosnak, hogy e sivár jelen biztató jövőre változzék.

*

[1] Dr. E. Van der Borght: Grundzüge der Sozialpolitik. Leipzig, 1904. Verlag von C. L. Hirschfeld, 1. oldal.

[2] Dr. Ernst Nölting: Grundlege und Gescichte der Sozialpolitik. Berlin, Carl Heymanns Verlag, 1927, 3. oldal.

[3] Közegészségügyi feladataink. Az 1926. október 24-30-ig tartott közegészségügyi és társadalompolitikai értekezlet munkálatai. Budapest, Franklin Társulat, XVIII. oldal. 

[4] Concha Győző: Politika. Budapest, 1905, II. kötet, 392. oldal.

[5] A megelőzés fontosságát fejtegeti dr. Weiss István Egészségügyi politikánk alapelvei című munkájában. Megjelent: Az Egészségügyi Reformiroda Közleményei sorozatában, Budapest, 1926.

[6] Közegészségügyi feladataink című, fentebb idézett munka 33. oldala.

[7] Uo., 248. oldal.

*

Különnyomat a Népegészségügy 1930. évi 13. számából.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés